|
Az itélet.
A kérdéses örökségi birtok
Komárommegyében lévén, a törvényszék kitűzte a rokonoknak a személy
szerént vagy meghatalmazottak által való megjelenést. E határidő az
előbbeni jelenet utáni egy hónapra volt kitűzve, s a nagyságos
asszony elkészité tervét, hogy az atyafiakat ujjára szedje.
Nagyon udvarias levélben
keresé meg a kardossfalviakat, hogy tanácskozás végett helyet választani
méltóztassanak, a kardossfalviak élő szóval hoztak választ, gyanithatólag
a Siposnál érzett vereség után.
A méltóságos atyafinak
szállásán második kiadásban halljuk azon ajtódöngetést, mihez Sipos ügyvédnél
volt szerencsénk.
Az inas nem volt utasitva
az érkező vendégek iránt, az előszoba ajtajának hangos
döngetéséből kiösmerve a vendégek szalonképességét, gondatlanul kiáltja:
- Bujj be, no!
Az előbbeni vereség
elvette mérgét e gorombaságnak, s az inas eszének megbocsájták, látván, hogy
csak az előszobában vannak, s a méltóság még a másik ajtónál
kezdődik.
- Itthon találnánk a
méltóságos urat?
- Majd megtudom. - Felel a
finnyás vendégekhez szokott inas, a falusiakkal megéreztetve, hogy városban a
kapu nappal nyitva van, de a nagy urak ajtaján némely ember könyörögve léphet
csak át.
- Jó lesz megtudni, de
iziben! Veti oda a szót az egyik.
A goromba hang fogott az inason, az érkezőknek nevét is megkérdezte.
- A kardossfalvi Kardossok vannak itt, azt kell megmondani.
Az inas készségét a nyerseség fokozá, - besietett a nagyságos ur helyett a
nagyságos asszonyhoz, és kedvező válasszal jött vissza. Kárpótlásul nézte,
hogy valami felöltőfélét nem lehetne-e lekapkodni; de a falusiak
emberségesen begombolódzkodtak, a vetkőztetésnek tehát be volt vágva az
utja.
- Isten hozta kedves rokonainkat! Mondja a nagyságos asszony a társalgási
teremből eléjük lépve, és a hatalmas kezek után nyult, hogy a
megelőzésből ne maradjon el semmi.
Nagy megelőzéssel és nyájassággal vezeté a terembe, elárasztá azzal a
sima kedvességgel, mi a járatlant mulhatlan elbolonditja. A méltóságos asszony
szeretetteljes rokonnak mutatkozék, kevélységét ügyesen elpalástolá, apró
részletekig elkérdezgeti családi körülményeiket, azok ismét bő
terjedelemmel felelgettek, kivált mikor az Esterházy-familiát kellett dobszóval
kiverni az uradalmakból.
Biztatta őket a nagyságos asszony, örült a nemes büszkeségnek, mely elengedni
semmit sem hajlandó, közbeejté az ő nagy összeköttetését, és utasitá
őket, hogy vegyék hasznát az ő összeköttetéseinek, parancsoljanak
vele, mert kanczellár, országbiró, személynök koma, rokon, lekötelezett, és
boldogok, ha érette tehetnek valamit.
A gombok feszültek, a sörélesztő dagadt a kardossfalviakban, szerették
volna megcsókolni a méltóságos asszonyt, kinek párja nincsen.
- Összetartók legyünk, kedves rokonaim, - biztatja őket a méltóságos
asszony, - egyik Kardoss már a cseresznyefán van, ez után kapaszkodjanak önök,
- én férjemért jótállok, - nem is kételkedem, hogy vállvetve mindenben
czélt fogunk érni.
A kardossfalviak válla megmozdult, támaszkodni szerettek volna.
- Számitók legyünk, - folytatja a méltóságos asszony a rábeszélést, - osszuk
ki a szerepeket, győzzük meg egymást, hogy méltányosak akarunk lenni, és a
másiktól nem önfeláldozást kérünk, hanem részeseivé tesszük a reménynek és a
gyümölcsöknek is.
A kardossfalviaknak tetszett a gyümölcs, jobban, mint a fűszeres fügéje.
- Nyereség lenne rokonságunkra, ha a fönnforgó végrendeleti ügyben
egyetértésre vergődhetnénk. Én gyönge asszony létemre nem rendelkezhetem a
rábeszélés nagy hatalmával, melylyel a többséget alakithatnám. Azt talán
mondhatnám, hogy bizonyos állásbeli helyzete a társadalomban való
megkülönböztetés férjemet a Kardossok között legmagasabbra helyezte, s ez
állásnak én, a nő, tetemes vagyont áldoztam, ennélfogva merem mondani,
hogy ha én férjem nevének alárendeltem vagyonomat, a Kardossok tiszteljék meg önmagukat.
Hozzáteszem még azt, hogy előttem becsesebb a szavazat, mely a megösmerést
fejezi ki, mint a vagyon, mely vele összekötve van, - s e vagyont arra
használnám, hogy alkalmunk legyen a résztvevő rokonok iránt a
rokonszeretetet nem csak szóval, de tettel is bebizonyitani. Önök férfiak,
itéljék meg, volt-e jogom igy szólni?
A kardossfalviak a veszett fejszének nyelét meg akarták fogni, az asszony
szavait megértették, s egyelőre nem kivántak részletesebb magyarázatot.
- Méltóságos sógorasszony a szánkból vette ki a szót, - azt mondta el, a mit
nekünk illett volna elmondanunk, és még azt a toldalékot is nyilvánitotta, mi a
rokoni szivnek vigasztaló. Minek beszélnénk a dologról többet, szavazatunkat
méltóságos rokonunknak adjuk, a szót illő helyen kimondjuk, és reméljük,
hogy ő is mond nekünk valamit, a mi nekünk tetszik.
- Még ma, kedves rokonaink, - mondja az asszony boldog vidámsággal, - ilyen
dologban az őszinteség kötelesség. Férjem nem sokára haza jön, (azaz:
előrántjuk a sarokszobából,) kedves rokonaink nem teszik azt a szégyent
rajtunk, hogy ebédre máshova menjenek, ebéd előtt még a számok iránt
tisztában leszünk.
A méltóságos asszony örömében nem találta helyét, a csiszolt padlót nem
sajnálta a falusi lábbelik körmöléseitől, és az eredményt ügyességének tulajdonitá.
Mi nem fogunk vitázni a hiuval, hadd gyönyörködjék önhitt győzelmén. A
Kardossok ebéd előtt még szét akartak nézni a nagy városban, bucsuzának,
világos igérettel a két órai ebédre, - azaz: még addig falatozni fognak a
vendéglőben, a jó munkának áldomását nem halaszthatták a két órai ebédig.
- Férjem! - fogadja a nő az öreget, - kivánjon szerencsét
győzelmemhez, az örökség öné, a két szükséges szavazat megvan, a
kardossfalviak előbb nyilatkozának.
- Zsebünkben vau már a birói végzés?
- Zsebünkben lesz, biztosit az, mit zsebünkből ki fogunk venni.
- Ára is van a
szavazatoknak?
- A tizenkilenczedik
században élünk, fizetik azt, a ki beszél, meg azt is, a ki hallgat.
- Mit fizetünk mi a két
beszélőnek?
- Adni fogunk negyedrészt
kettőnek; különben kicsuszhatik az aranyhal.
- Megmondá már nekik a föltételt,
asszonyom?
- Ez a férj szerepe lesz, -
mondja a nő, legyen ön barátságos, uraöcscseinek igérje meg a
negyedrészt és az Eszterházy-pörben hathatós befolyásukat.
- Kivánsága szerént fogok
cselekedni, asszonyom, - hanem ha a sült veréb beröpül az ablakon,
takarékosabbak legyünk, mint eddig.
- Dixi! - Mondja az asszony
diákosan, e rövid szóval értésére adván a férjnek, hogy a véleménymondás eddig
terjed.
Az ebéd előtti, alatti és
utáni társalgásra nincsen szükségünk, az egy hónapot szintén átugorjuk, és
szabad királyi Rév-Komárom városában találkozunk ösmerőseinkkel a
törvényszék előtt.
Sipos felei helyett
meghatalmazottképpen jelent meg, s a meghatározott órában a törvényszéki
terembe lépett, hol a három Kardoss már együtt volt.
A törvényszéki elnök előadá
az összejövetel czélját, a végrendeletet fölolvasá, megkérdezé a feleket,
megértették-e végrendelkezőnek szavait, és nincsen-e kifogásuk az egész
okmány ellen?
Valamennyien egy véleménnyel
helyesnek tárták a végrendeletet, és ujabb kérdésre kijelenték, hogy szavazásra
jöttek.
Az elnök fölolvasá az érdeklettek
neveit, a megholt mérnök helyett az igazoló okmányok szerént Kardoss Jolánt
nevezé meg, s ekképp rendbehozván a személyek sorozatát, fölszólitá a két
előálló Kardosst a szavazásra.
- Mi, kardossfalvi Kardoss
testvérek méltóságos Kardoss Ferencz urra szavazunk, kijelentvén, hogy a mi
véleményünk szerént köztünk őt illeti az első hely.
- Méltóságos Kardoss Ferencz ur
elfogadja a szavazatokat, és maga nem szavaz másra?
- A nekem adott szavazatok által
magamat igen kitüntetve érzem, s azokat elfogadom.
- Még hátra van két szavazat...
Véli a biró.
- Azok a szavazatok a többségre
szükségtelenek, - mondja Sipos ügyvéd, - más többséget pedig nem alakithatunk,
minthogy a kardossfalvi Kardoss urak maguk ellen más mellett szavaztak, feleim
a szavazásról lemondanak.
Rövid időre távozniuk kelle
a teremből.
Sipos e szerént tudhatta, hogy
kié leszen a többség; hanem az örvendező atyafiságot feledve, félrevonult egy
ablakmélyedésbe, s megemlékezék egykori főnökéről, ki megfogadtatá
vele, hogy az első itélet kétségbe nem ejti, s erejének hatalmát a második
fordulónál fogja éreztetni. Majdnem ellágyult, szivében a hála ujra
kicsiráztatá a fogadást, valamint a pályának dicsősége is ingerlé
megforditani egy elveszett ügyet. Véletlen visszatekintett, meglátta a
kárörvendő mosolyt a kardossfalviakon, kik itt a háta mögött
összekacsintgatának, - ez még inkább ingerlé, és jelentvén a jegyző, hogy
az itélet készen van, Sipos ment a terembe legelöl.
- A végrendelet szavai szerént az
örökség annak itélendő, kiről két rokon azt vallja, hogy valamennyi
közt legtöbb esze van, két szavazatnál fogva a törvényszék méltóságos Kardoss
urat vallja örökösnek, és az örökséget neki kiadatni rendeli. Van a felek közöl
valakinek ellenvetése, és akar föllebbezni?
Egy pillanatnyi csönd után Sipos
csengő hangon mondja:
- Igen!
A kardossfalviak elhalaványodtak,
Sipos folytatá:
- Feleim egyike, Kardos Jolán
kisasszony most lépett a tizennyolczadik esztendőbe, - a szavazók közöl
egyik sem ösmeri a kisasszonyt, soha sem is látta, igy lehetetlen volt biztos
itéletet mondani, hogy az öt családtag közöl melyiknek van legtöbb esze.
- Egy leány! Mondja az öregebbik
Kardoss majdnem orditva.
- A lelki tehetség isten
adománya, - mondja Sipos, - nem kizárólagos kiváltsága a férfiaknak, és elég
példa tanusitja, hogy a feleségnek több esze van, mint férjének. (Mindenki
czélzást vél.) Ismétlem tehát, hogy igaztalanok lennének a rokonok az ellen,
kit még nem is láttak, ha időt nem adnának a lelki erő kitüntetésére.
Föllebbezem tehát az itéletet, kérvén elhalasztását az itéletkimondásnak, és ha
a rokonok közt a meghatározandó idő alatt többsége nem lesz, ám jusson
érvényre a mostani szavazat.
A biróság a föllebbezést
elfogadá, az ifju ügyvédnek okokkal való fejtegetését bejegyzé, s nehogy
untassam az olvasót, átugrom a törvényes eljárás hosszát, csak a végeredményt
irva ide. Az itélet kimondása egy évre elhalasztatott azon föltétellel, ha
Kardos Jolán kisasszony azon időnek lefolyta alatt két szavazatot nem kap,
az örökség az első szavazat szerént fog méltóságos Kardoss urnak kiadatni.
|