Küzdelmek.

A mérnökné csak akkor tudta meg az eredményt, mikor a föllebbezett itélet visszaérkezett. Előbb semmit sem remélt, rá sem gondolt a pörös tárgyra; de mégis nagy érdekkel hallgatta Siposnak részletes előadását, és a beszélő mellett lányát egészen feledte.

Jolán mint valami városi ujdonságot hallgatta az első itéletig; mikor az ügyvéd a felebbezési részleteket beszélte, munkája mellett kezei lehanyatlának; mert a törvényes eljárásnak tárgya most már ő volt, - előretolva, védelmezve, s központjává téve az emberek figyelmének, hogy azok szavait mérlegeljék, beszéljenek róla, s még az utczán is rábámuljanak, kémlelve a merész fellebbezőt, kinek egy év alatt be kell bizonyitnia, hogy több esze van, mint a családban négy férfinak.

Az ügyvédnek utolsó szavánál anyja nyakába dőlt, és keservesen sirt a leány.

- Nem értelek, kedves leányom! - vigasztalja az anya.

- Anyám, - szól a leány a sirást elerőltetve, - mi a nagy városban is ugy élünk, hogy mindenkinek idegenek vagyunk. Napi teendőnk elfoglal bennünket, időnk nem marad arra, hogy utczán jártunkban láttassuk magunkat, ekképp nem volt alkalmuk az embereknek beszélni rólunk. E pörnek, vagy minek nevezik, második szaka egyedül miattam keletkezett, birák, ügyvédek, rokonok, kiváncsiak, s ezek által nagy száma az embereknek időtöltésül is beszél olyan tárgyról, melyben egy nőnek szerepelni kell.

- Hadd beszéljenek, kedves lányom.

- Fognak is beszélni, egy leányról, kinek kedve lenne a nagy kényelmet elhalászni, uszni a kényelemben, végigjárni a váczi-utczának divatraktárait, láttatni magát a bámészok által, s e miatt egy szerencsétlen órában elhitte, hogy eszével ki fog négy férfin, ügyvédet keresett, megbizta a védelemmel; mert elég meggondolatlan és önhitt, hogy a biró előtt vagy nem tudom hol, ki fog rajtuk, agyonbeszéli őket, és kicsikarhatja tőlük a szavazatokat. Igy itél majd rólam a világ, s maholnap a kapuban ácsorognak a kiváncsiak, hogy a hiu leányt megláthassák. Ez ríkatott meg anyám.

- Ha én nem mondom és Sipos ur nem mondja, ne törődjünk mással.

- Anyám! fáj szivemnek, hogy először merek neked ellenmondani, - de jó szived megbocsátja lányodnak, hogy védelmezi magát. Nem vagyok elfogult, eszem többször monda, hogy az embereknek joguk van méltányolni a szépet, a jót, melylyel a gyöngébbeket kell és lehet buzditani. Atyám beszélte, hogy a történetirás az igazság szövétneke, - elsorolja a nagy tetteket, melléjük helyezi a nagy bűnöket, mindkettőt példának és igazságszolgáltatásért. A napi életnek is van igazságszolgáltatása, kedves anyám, - elbeszélik az emberek a jót, a rosszat, és arról itéletet mondanak. A napi események sorába kerül a mi családi viszonyunk is, - s ha én jelentkeztem egy nyilvános eljárásban, melynek végeredménye tetemes anyagi előny, melyet szellemi előnynyel lehet elérni, mit gondoljanak mást, mint hogy én azt az előnyt óhajtom elérni, s ennek előzményeképpen hiszek is előnyeimben. A férfi tizenkét oskolában bizonyitványokra tett szert, a polgári pályán való jelentkezése a környezetben meg is biráltatott, és hogy hasonfeleivel versenyre kél, természetesnek, megengedhetőnek vélik; de mikor én a törvénykimondónak kezét a végrehajtásban megállitám kiskoruságommal, minden ember elcsudálkozik a - leányon. A tükör előtti hiuság a falak titka, - és mig a falak között marad, senkinek semmi köze hozzá; de midőn én, Kardos Jolán szólok, s a versenyre időt kérek, megcsodálnak, megmosolyognak és hiuságomat hátrányomnak mondják, igy érzek én, kedves anyám, és szivemben érzem, hogy igazam van.

Kardosné nem tudott felelni a zaklatott leánynak, tehát Sipos vette át a szót.

- Igazat adnék a kisasszonynak, ha kisasszony a törvényszék előtt személyesen jelent volna meg, és jogát saját szavaival védelmezné, és a jogos reményre az időt maga kérné; de nincsen Pesten olyan férfi, ki ez ügyben a kisasszonyt az ügyvédnek cselekedetéért ugy merné szóba hozni, hogy a miatt önnek bánata legyen. Kisasszony, a jogügylet tanult foglalkozása az ügyvédnek, s a jogi szabályok magasztos fogalmain belül köteles az ügyvéd, a félnek képviselője, a jogot védelmezni, s a mit egyelőre bizonyitékkal el nem érhet, időnyeréssel elérhetővé tenni iparkodik. Az ügyvéd kötelessége szerént ragaszkodik a törvény által megengedett pörorvoslatokhoz, hasonló előnynyel éltem, midőn az itéletet föllebbeztem, és hogy jól is cselekedtem, bizonyitja a megrendelt elhalasztás. És most már legyen szabad kimondanom, hogy az általam elért előny, részben felemnek használván, egyszersmind az én szellemi tőkémnek öregbedése is, - és az egész közönség nekem tulajdonitja az eljárást, mit joggal magamnak is tulajdonitok. Végül pedig azt mondom, hogy éppen a kisasszony az, kit ugy akartam védelmezni, hogy ne csak mint felemet, hanem mint egyént is megvédelmezzem.

Az érzelemmel elmondott szavak az anyát egészen megnyugtatták, a leányt valamennyire lecsendesiték. Kardosné a növendékek miatt a szomszéd szobába ment, Sipos látta, hogy a leány egészen megnyugtatva nincs, azért elhatározá, hogy a végmegnyugtatásig el nem távozik.

- Jolán kisasszony, - bizalmával az örökségi ügyben előfordulható körülményekre nézve engem tisztelvén meg, viszont hallgatag azon kötelezettség háramlék rám, hogy a bizalmat csak addig tarthatom meg, mig azt meg nem ingattam...

A leány Siposra nézett, s minthogy előbbi szavainak hevét némileg sokallá, félt, hogy az ifju megbántódott.

- Hogy helyzetemet megitélhesse a kisasszony, fölemlitem, hogy én nem volnék most itt, ha egy Kardosnak tanitványa nem volnék. Az elhunytnak szeretete minden jóval elárasztott, neki köszönöm, hogy pályámra nem a kis ajtón, hanem a tárt kapun mehettem be, s ezen pillanatban mindazon kényelemmel rendelkezem, mit ő a legszélesebb bizalom folytán élvezett, - el vagyok ügyekkel halmozva. Ezt neki köszönhetem, és tudom, hogy mi a hála! Bizalmas óráinkban tapasztalatának tárházát is kinyitá, a tudásnak gyakorlati részébe avatott, s minthogy a rokonszeretetet elfösvénykedte tőle a sors, a pályának örömeihez menekült, és kinyilatkoztatá, hogy ha gyermeke, rokona nincs, legyen legalább egy hűséges tanitványa. Ösmerte a megboldogult a pályát, annak nehézségeit, s éppen az akadályok legyőzésében lőn kartársainak kitünő példánya. Megfogadtatá, hogy a nehézségek el nem csüggesztenek, az ügyet elejteni nem fogom, mig annak mentő eszköze van, ha a reményt annyira védhetem, hogy a biró végképp el nem lökheti. Megfogadtam igen is, hogy az akadályoknál a mesterre emlékszem vissza s érette küzdöm tovább. A Kardos-oskolának engedelmes, hű tanitványa akarok lenni, Jolán kisasszony, s az első nehéz kisérletet az ön érdekében végeztem. Ezt szükséges volt megmondani, s az ügyvédbe helyezett bizalmat ezzel igazoltam.

Jolán először foga meg kezét Siposnak, és megadással mondja:

- Ön az egyedüli férfi, kivel órákig beszéltem, - ön egy maga elvitázza szivemtől azt, mit igaznak véltem. Az ön szavai értelmemet és szivemet együtt győzék meg, ezt hálával mondom ki; de kérdem önt, ha az ügyvéd előnyt nyert számomra, ez előnyt érvényesitenem kellene legalább két férfi ellenében, s ha ön, egy férfi, ugy meggyőz, hogy véleményemet magam is hibásnak tartom, miképp győzzek le a szavazatokért kettőt? hol van ehhez a tudomány és az a bátorság, mely nélkül néma maradnék?

- Kisasszony, - ezuttal adós maradok a felelettel.

- Nem akar ön felelni?

- Nem tudok, kisasszony.

- Óhajtja ön, hogy én megnyerjem az örökséget?

- Tiszta szivemből.

- Azt hiszi ön, hogy boldogabb leszek az örökséggel?

- A boldogságnak nem ez a föltétele, Jolán kisasszony, - magyarázza az ügyvéd, - de a vagyon az aggodalmaktól menti meg önöket, - és engem az ösztönöz, hogy a megboldogult ön helyett atyjának szánta e viszonyban a szerepet. A sors beleszólt az emberi szándékba, de én meg nem adom magamat a balsorsnak sem, mig birkózhatom; azért a dolgot éltetni akarom, mig élhet.

- Büszke férfi! - mondja a leány, - meggondolta-e, hogy az ön által óhajtott eredmény egy nőt fog megkinozni.

- Miképpen?

- A fölidézendő mérkőzés által, - felel a lány. - Tegyük föl, a rokonok találkozni fognak velem, szemügyre vesznek, mint valami eladandó czikket, beszéltetnek, a tárgyakat változatos rendben szedik elő, hogy szavaim tanuságot tegyenek rólam. Rokonaim nyereségvágya kemény birám lesz, lesik ajkamról az értetlenséget, megmosolyognák gyöngeségemet, s midőn a győzelemre egy hajszálnyi reményem sincs, erőlködésemnek kigunyoltatását bizonyosan várhatom. Akarja ön, hogy rokonaimnak az a diadal is kijusson, hogy kinevessenek?

- Nem akarom.

- Meggondolta tehát előbb is, hogy én ki nem kérdeztethetem magamat?

- Meggondoltam.

- Ah, ha ön engem megnyugtathatna, hogy az ön tudtával soha sem mer egy rokon is hozzám közeledni, hogy engem kikémleljen.

- Magam is szeretném kitalálni e megnyugtatást; mondja Sipos, - mert nem akarnék önnek alkalmat adni, hogy figyelmére méltatlan legyek; amint ön előtt törpe maradtam, földi boldogságomnak vége.

A leány alig mert lélegzetet venni; mert az ifjunak hangja gyanittatá, hogy mindjárt többet is mond.

- Jolán kisasszony, ma mindent koczkára teszek: bizalmát és barátságát egy másik szóért: a szeretetért.

- Mára tartotta ön e szót? Kérdi a leány megilletődve.

- Évekig hallgattam volna talán; de ma megnyugtatást kér egy másik ügyben.

- Sipos! ... mondja a lány fölegyenesedve üléséből, és a bizalmas megszólitáshoz kezét nyujtva, ... ön választott, ám lássa, kiállom-e az összehasonlitást? Önérzetem nekem is sokat mond, és nem félek az ön kezét megszoritani; de e kéznek ára van.

- Meghallgatom! mondja az ifju ünnepélyesen.

- Visszavonulhatunk a családi ügytől?

- Többé nem, az én kigunyoltatásom nélkül, - a visszavonulásban ön itélne el engem.

- Jó, folyjon le a dolog reménység nélkül.

- Mint embernek semmi közöm a reménység tárgyához; de mint ügyvéd nem tágitok.

- Azt is helybenhagyom; de a küzdelemre nem alkalmaz kisérletet?

- Ezt megigérem.

- Jó, ... az alku áll: amint tudtával egy kisérlet történik a mérkőzésre, mi a leányt szeréntem megalázza, ... büszke tanitvány, az ön mesterének huga önre nézve meghalt.

- Elfogadom a föltételt, jóságától csak azt kérvén ki, hogy rokonai közöl akárkit is csak jelenlétemben fogadjon el.

- Az ön nyugalmáért: igen!

- Még egyet, Jolán kisasszony! - kérdi a fiu kalapját fölemelve.

- Semmi titkolódzás, ... valljunk meg hát mindent.

- Szólhatok az édesanyának is?

Jolán hirtelen a fiunak ajkára tévé kezét, mintha erről hallgatnia kellene, fejét lehajtá néhány pillanatra, utóbb a fő fölemelkedék, az ujjak leszabadulának az ajakról, - és némi küzdelem után azt mondja:

- Ám legyen. - mondja meg ön holnap, ... ma hadd aludjék el azon gondolattal, hogy lánya még egyedül az övé.