Oldaltámadások.

Sipos a mérnöknével tudatá a viszonyt.

Az anyák még akkor sem haragusznak nagyon, ha leányaikat kevésbé várt egyének merik megkérni; mert a kérő megerősiti az anyát, hogy leánya szeretetre méltó, a mit az anya akkor is hisz, mikor nem igaz. A mérnökné csak boldog lehetett, midőn lányát az különböztette meg, kit ő maga is igen szeretett.

Az anyai sziv eltelt boldogsággal. Távol esett tőle a világi fogalom, a jövendőnek biztossága; mert a munkás emberek nem szoktak kétségbeesni, ha tehetségeiknek irányt találtak. Gyermekének szivbeli boldogságát látta, mert a választott egyén nemes szivvel és gyakorlott értelemmel e jó gyermeket szerencsétlenné nem teheti.

Az egyszerü emberek öröme nem tör ki, - táplálkoznak vele, mint a malaszttal, mely világot gyujt az emberben, és vezeti a bizonytalan uton. Kardosné a nyilatkozatot helybenhagyásával toldá meg, és a végén hallván a föltételt is, kérte az ügyvédet, ne koczkáztassa a boldogságot, rá se gondoljon az örökségi ügyre.

- A zaklatástól ne féljenek önök, de mint ügyvéd szem előtt tartom az ügyet végtől végig.

- Isten neki, - mondja az anya, - akkor lesz nagy az én örömem, mikor hallom, hogy vége a dolognak.

E jelenet után néhány nap mulva irta Sipos azt a levelet, melyről az előbbeni fejezetben szóltunk.

Jolán anyjával azonnal közlé a levelet, és minden kérdés nélkül kimondá anyja előtt a választ.

- Ingerült vagy, leányom? Kérdi az anya.

- Csak izgatott, anyám, - nyugtatja meg Jolán az anyját. - Ez embereknek meg nem tilthatjuk a reménykedést, és eszüknek tanácsát követve az alkut kimondhatónak vélik.

- Rá se gondolj, lányom, - Siposnak kár is volt fáradni a levélirással.

- Sőt inkább, anyám, - nagyon jól cselekedte! - Okoskodik a lány. - Az ügyvéd nem tehetett másképp, a kunyorálónak nem felelhetett nevemben, mikor előnyömre teszik az ajánlatot. Az emberek nem törődnének az én utólagos beleegyezésemmel, - őt gyanusitanák, mert előnyömet elejtette; ámbár azt ugy sem hiszik, hogy én ez örökségre bizonyosan számot tartsak. Végül, kedves anyám, Sipos az én meghatalmazottam,... a köztünk keletkezett...

Itt elakadt a lány megneveznie kellett volna a viszonyt; mert arról akar ő szólni. Az anya látván a megzavarodott leányt, szivére kapá.

- Mondd ki, kedves lányom, - mondd ki a szót, anyád hallja csak, és én meghallhatom.

- ... Menyasszonya vagyok,... mit hamar megtudhat a világ, - előbb mint az itéletet, s akkor a gondatlan ember az ezerek reményével gyanusitaná vőlegényemet. Nekem jól esett e levél, és nem tagadom, zajosan szeretnék örülni, mert magamért választott.

- Mégis ugy félsz a zaklatástól.

- Az nemünk gyöngesége, hogy félünk, - s én nem vágytam soha a zajra az örömben, bánatot még kevésbé kivánok; mert nem érdemlem meg.

- No, no,... büszkeség ne legyen ez a néhány szó!

- Magad sem hiszed jó anyám, - mondja meggyőződéssel a lány, ha megérdemleném a bánatot, te jobban sirnál, mint én, pedig, valld meg, jó anyám, nem ríkattalak meg.

- Mindjárt kivitázod magadnak az igazságot.

- Apámnak leánya vagyok, pedig kedves apánk én is, sokszor monda, hogy az oknak higyjünk csak, megkisérteni, talán hasznát veszem.

E vita után, lássuk, máshol mi történt?

Az öregebb testvér itt a méltóságos rokonnak, hogy a határidő előtt találkozni akarna, még pedig nem Pesten; mert az gazdaembernek messze ut, és sok időveszteséggel jár. Az ő szándékuk ugyan nem változott meg; hanem az ilyen dologról sokfélét lehet gondolni, s ő még ezt közleni kivánja. Ajánlja a levelében, hogy Székes-Fehérvárott találkozhatnának a vendéglőben.

A férj átnyujtá az elolvasott levelet nejének, tünődjék az; mert ő intézi a háznak diplomácziai ügyeit.

- Ez zsarolás. Mondja a nő ingerülten.

- Mi annak mondjuk, ők méltányosságnak; mert ők adják a két szavazatot.

- Kedvem volna megvetni őket.

- Tegye azt, asszonyom, - legalább nem fogok pirulni előttük. Én meguntam már az ön nagy világát, mely pusztulással fenyeget.

- Ön négykézláb is eljárna; mert nem tudja, mi a magasztosság, - de én nem akarok alázatos szolgáló lenni ott, hol méltóságos asszonynak híttak. Az áldozat nehezen esik; de mert menekvést nyujt, - rászánom magamat.

- Tehát nem veti meg ön őket? Mondja házsártosan a férj.

- Majd meglátom, - véli a nő, - az ügyvéd fiatalember, a fővárosban azon emberekkel van érintkezése, kikkel én mindennap találkozom, - a kisérlet nem árt, egy hétig ráérünk a válasszal, - addig talán sikerül a másik oldalról.

- Van rám szüksége, asszonyom?

- Semmi! Mondja ő méltósága egy fejbólintással, mi más nyelven azt tenné: Elpusztulhat.

A méltóságos asszony fölkészült, ügyes ésszel elintézte látogatásait, hogy ez alkalommal, ugy véletlen, találkozzék a befolyásos emberekkel, kik neki segédkezet nyujthatnak még e héten. Egy fiatal ügyvédke apró féreg arra, hogy a hatalmas emberekkel szembeszálljon.

A hétnek vége előtt Sipos az igy megkeritett méltóságok egyikénél volt bizonyos ügynek sürgölése végett.

- Fiatal barátom, önnek sok irigye van.

- Azok az én legjobb barátaim; mert másokkal is tudatják, hogy bennem megirigyleni való van.

- Ezen irigyek egyszersmind ellenségei, és ártani is tudnak.

- Méltóságod e szerént többet is akar nekem mondani; mert ellenségeimtől óvni akar.

- Igen, - tanácslom, ellenségeit tegye barátaivá, s az önnek egyetlen szavába kerül.

- Méltóságod most mindjárt megtudhatja, hogy én milyen gyönge legény vagyok, ki az előnyöket beösmerni, hasznomra forditani nem tudom, - előre is kitalálom, hogy méltóságod a Kardos-féle végrendeletre vonatkozólag akar valamit mondani. (A méltóságos ur intett.) Ellenségeim megakadályozhatnák, hogy egy vagy két pöröm nem az óhajtott sikerrel folyna le, s e miatt anyagi rövidséget szenvednék. Méltóságod tudja meg, hogy meghatalmaztatásomnál fogva két szavazatot adhatok másoknak, s e mások nálam voltak olyan alkura, mely közvetlen vagy közvetve is javamra volt volna; mert bizalmasan mondva, én Kardos Jolán kisasszonynak vőlegénye vagyok; s az alkut mégis lehetetlenné tettem.

- Barátom! ... mondja a méltóságos ur nagy bizalmassággal, nagyon sajnálom, hogy e tárgyban szóltam, azt véltem, sokkal fiatalabb emberrel van dolgom.

- Köszönöm a megkülönböztetést, méltóságos uram, - és ha méltónak tart figyelmére, miattam mondja meg az érdekeltnek, ne fáradjon abban, hogy engem rendes nyomomból kitérithessen; mert sem szél, sem jégeső - el nem rezzent onnét.

- Megmondom, és nem kételkedem, hogy megkimélik önt rábeszéléseiktől.

- Magamat ajánlom! Mondja Sipos és a méltóságost egyedül hagyá. A méltóságos ur átment a másik lakosztályba; mert a mi méltóságos asszonyunk szivdobogva várta a kedvező választ.

- Ah, - ily hamar? ... Kérdi a mosolygó hölgy, - ki is tudna ellentállni méltóságod meggyőző szavainak és tekintélyének? - előre tudnom kellett volna.

- Méltóságod nagyon csalódott volna. - Mondja a másik leeresztett hanggal.

- Ah, értem, ... nem akarja méltóságod, hogy az öröm elragadjon.

- Ennek ne is tessék örülni; mert a fiatalember különös agyagból lehet gyurva, ha földhöz vágnám sem törnék el, e fiatalemberrel nem lehet tréfálni.

Itt a méltóságos ur elmondá a találkozást szóról-szóra, és megmagyarázta a méltóságos asszonynak, hogy vannak emberek, kik a pénzt nem imádják, igényük mérsékelt, a birvágy nem nyavalyásitotta el lelküket, és irtóztató élvezetük van a becsületességben.

- Ne ugy magyarázzuk a dolgot, - okoskodik az asszony, - én belátok e fiatalember kártyáiba, - mint mondani méltóztatott, e fiatalembert fölkereste az egyik rokon.

- Saját szájának vallomása szerént.

- Mégis elejtette az alkut az atyafiakkal, kik már első alkalommal is férjemre szavaztak.

- Igen, igy monda.

- Az ügyeskedő most finomul tudtomra adá, hogy a kardosfalviak nála voltak, és igy össze akar bennünket vesziteni, s a zavarosban a másik szavazatokat rendelkezésére nyerné, - s a nagylelküt komédiázná.

- Nem ösmerem a viszonyokat ily mélyen, hogy tökéletesen méltóságod szerént foghatnám föl az egészet.

- Jó uton vagyok már, - a fonalat nem eresztem ki kezemből! Mondja mosolylyal a hölgy, és megköszöné a méltóságos urnak fáradozását.

A méltóságos ur megörült a vendég jó kedvének, értést nem értette; de hát boldoguljon, ha megtalálta a kulcsot, mely azonban Sipos szivéhez nem alkalmazható. A vendég eltávozta után egy darabig hányta-vetette a sajátságos tüneményt; mert fiatalemberben több kapzsiságot föltételezett. Röstellte is, hogy a fiatalembert tekintélyével rohanta meg, mert hiába, senki sem áll oly magasan, hogy egy értelmes embernek becsülését ne óhajtaná.

Az árnytól is tartott most már a tekintélyes ur, és másnap fölkeresé Kardoss ő méltóságát, hogy figyelmeztesse, miszerint e fiatalemberrel vigyázók legyenek, és hatalmuk élét ne éreztessék vele; mert bizony-bizony elvásik rajta a keményebb fegyver is.

A férj méltán aggódott, szólni is szeretett volna, ha a férj szavának sulya lett volna a folyton mesterkedő és uralkodni vágyó asszony fölött, igy az aggodalom maradt aggodalom, és engedte folyni az eseményeket nejének igazgatása szerint. Fiát számba sem vette, ez vele egy szerepet játszott, az engedelmességét. A nő egyiknek sem engedett beleavatkozást, csak a határozatot közlé velük, s a kijelölt vonalak között mozgatta őket, sem véleményt, sem birálatot nem tűrvén.

- Önnek vendége volt? Kérdi a méltóságos asszony a férjet harmadnap mulva.

- Nem gondoltam, hogy önt érdekli e látogatás.

- Nagyon érdekelt; mert az ön vendége bizonyos fiatal ügyvédről is szólt.

- Tessék a többit is elmondani, látom, én már nem mondhatnék ujdonságot.

- A mennyit mondék, csak eltaláltam, de a részleteket most már öntől várom, férjem.

- Nem tagadom, óvatosságra intett e fiatalember irányában, hihetőleg oka van reá!

- Ő méltósága bennsült, - ez az egész, - ügyetlenségét akarja elfontoskodni.

- De talán e fiatalember ...

- Semmi dolgunk sem lesz vele, kikerüljük őt, - ez az én szándékom, s az ön vendégének fontoskodására nem fogunk számot tartani.

- Ám legyen, amint ön akarja.

- Bizonyosan ugy lesz legjobban.