A méltóságos asszony fia.
Arszlán lett a reményteljes
csemete, szépen felöltöztetett divatbáb, kényes mozgásokkal, nagyuri modorral, s
az anya e csinos bábra akarta fölrakni azt, mi az apára föl nem fért. A fiu
anyja parancsát várta, de még nem hivatá.
A méltóságos asszony tervelt, s e
tervben fiára számitott, a csinos, jól öltözött arszlánra, a méltóságos asszony
fiára. Ő mindezt kelendő pénznek számitá, miből az egyszerüek
első pillanatra eszüket vesztik. Ha czélt akarunk érni, a fegyvereket
készen kell tartani, s kiösmerni az embereket, hogy milyen fegyverrel lesz a
győzelem legkönnyebb.
Nőkre gondolt ő
méltósága, - ő maga is nő, hiu a végtelenségig, dicsvágyó a
telhetetlenségig, - vonjunk következtetést más nőkre, - bizonyosan azok is
dicsvágyók és hiuk; tehát hizelkedjünk nekik.
Csöngetett.
A belépő inas által az urfit
hivatta, ki azonnal sietett anyjához.
- Maga ma nagyon elegáns, -
dicséri az anya a fiát, - idáig meg vagyok elégedve; s még jobban, ha szavaimat
megérti, és egy kis diplomácziai ügyességgel a rábizandókban pontosan jár el.
- Nagyon nehéz lesz a megbizatás,
kedves anyám?
- Egy ilyen jól öltözött csinos
arszlánnak nagyon könnyű, - ha a szónak is hasznát tudja venni. Figyeljen
ide, maga, kis szeles. Néhányszor emlité már a mérnökéket, a leányt
föltünőnek mondá, - tudtam, hogy az ilyen urfiak a szépet meglátják, - na,
ma engedékeny leszek, bemutathatja magát. Mint rokonnak nincsen szüksége
bemutatóra. A multra nézve mentse ki magát a családi viszonyokkal, és a többi,
- igyekezzék a nők figyelmét megnyerni, és jelentse ki, hogy a rokonsági
viszonyt fönn akarná tartani. Próbatétre küldöm önt, - röpüljön maga is egy
kicsit, hogy majd a nagyvilágba már begyakorlottan lépjen be. Eszén legyen, - a
családra, tudja ön, szükségem van, - saját jövendőjéért néhány hónapi
csevegést ne sajnáljon, - a szó olyan tőke, mely nem fogy ki, csak
lélegzettel birjuk. Menjen, maga, - remélem, nem lesz nehéz ez a leereszkedés a
pásztori órákra. Menjen, menjen, maga, szeles fiatal ember.
Bérkocsin ment a nagy térre, a
jól ösmert házban utmutatás nélkül megtalálta a mérnökné szállását.
- Én Kardos Caesár vagyok, -
mutatja be magát a hölgyeknek, - kegyeteknek rokonuk, ha ugyan elfogadnak
annak, - ámbár e kedvező esetben is büntetésre méltó volnék, hogy ily
későn jelentkezem; de nagyon magas az a fal, mit egy végrendelet közénk
vont, - sokáig tartott a megkerülés; de most itt vagyok, hogy önöket
szivből üdvözöljem.
- Nem várt vendég, - mondja a
mérnökné tisztelettel, de azért nagyon örvendünk.
- Jolán kisasszony is? Kérdi az
urfi a leány felé fordulva.
- Örülök; mert azt vélem, hogy
önt a rokonszeretet vezérelte hozzánk.
- Semmi egyéb, bizonykolja az
ifju, ... én nem avatkozom a családi fontos ügyekbe; mert nem szeretem a komoly
tárgyakat, elálmosodom rajtuk.
A mérnökné helylyel kinálta meg
őt, előre bocsánatot kérvén, hogy néha távoznia kell a növendékek
miatt, vagy azok jőnek be; mert próbatétre készülnek.
- Szegény kis lánykák, tudom,
szintugy félnek a próbatétektől, mint én; mert, az igazat megvallva, nem
szerettem tanulni.
- A történetet sem? Kérdi Jolán.
- Mind egyféle unalmas háboru, -
ölték, vágták egymást az emberek, soha vége-hossza, - minek azt mind fejben
tartani? ezután is ilyen lesz a folytatás, azt meg ugy is közelről fogjuk
látni.
- Hát a természettant?
- Atyám azt monda, hogy az
mérnököknek, gyógyszerészeknek való,... nem is gyötörtem vele magamat.
- Pedig kár volt, - veti ellen
Jolán, - a természettan megjutalmazza a tanulmányozónak türelmét, megtanuljuk
belőle az elemeket, azoknak alkatrészeit, mi a harmat, eső, dér, hó?
- miként alakulnak ezek léggé és viszont, a légrészekből miként támad
eső, dér, hó. A növényekben megtaláljuk a légrészeket, és e gyönyörü
átmenetekkel kétségtelen bizonyitják, hogy az anyag nem vesz el a világban,
csak átváltozik.
- Kedves kis hugom, maga
professzor.
- Igen, - nekem tanitványaim
vannak.
- S talán éppen a természettanból
is ön oktatja őket?
- Az az én szakmám volt az egész
évben, - s a kiszabott részt el is végeztük már.
- Ugyan ki volt az a kegyetlen,
ki az én kedves szép hugomat e gyötrelmes tudományra fogta?
- Szegény boldogult atyám nagy
türelemmel ösmertette meg velem.
- Ugyan hát vallja meg, rokonkám,
- mi hasznát veszi ebben az életben a természettannak?
- Apámtól is kérdezték ezt, -
ő ugyan másképp felelt, mint én most: mindennapi kenyerünket keresem
meg vele. Mondja Jolán büszkeséggel, s akkor a leány arcza valami
magasztossá változott át; ámbár a vendég ezt valami kinos vallomásnak tárta,
mintha ezt szégyenlené a lány, hogy ő most ily megalázva él, holott az
egyik Kardoss a harmadik utczából is bérkocsin hajtat ide s a kapu előtt
hagyja a fogatot ácsorogni.
A mérnökné jobban érté leányát, s
hogy a vendég rokona ne lássa az ő megilletődését, ürügygyel a
növendékekhez távozott.
- Önt kifárasztja ez a pedáns
foglalkozás, kedves hugom, - én ezt nem fogom türni.
- S mit fog ön cselekedni? Kérdi
a leány inkább a beszéd folytatása kedvéért, mint kiváncsiságból.
- Valami jutott eszembe, s azt
valósitani fogom, - szaval a fiu gyámatyai fontoskodással, legyen önnek bennem
bizodalma, - én most nagyot gondoltam, mit ön nem fog kitalálni; hanem ha
bizalma lesz.
- Ahhoz több idő kivántatik.
Jegyzi meg a lány az avatkozót némileg hátráltatva.
- Idő, ... idő?
tünődik az urfi,... azt mondja meg inkább, kedves rokonkám, - meddig fog
ön még kis gyermekekkel vesződni?
- Mig a szükség e gondtól föl nem ment.
- Lássa,... erre több idő kell, mint a bizalomra, - melyet, mint rokon,
már is jogosan várhatnék kegyedtől; mert hisz bátyja vagyok...
- A harmadik izen, ... ekképp meglehetős távol. Teszi hozzá Jolán a
távol fokozat megemlitéséhez gyöngitvén a rokoni jogot.
A fiu erre elvörösödött, és egészen más értelmet ragasztva a harmadik iznek
megemlitéséhez, tusakodva mondja:
- Ez nem csak nem akadály, sőt nagyobb tért enged, - tehetek, mint
rokon, - jó barát, és a többi, veti utána az urfi szelesen, de mégis csellel, -
az ön sorsát nem engedhetem az idő fogainak, - az a vasat is megemészti.
- Én sem leszek kivétel.
- Az öntől függ,... sorsáról akárki is rendelkezhetik, ... azt
tanultuk, hogy az isten szabad akaratot adott jóra és rosszra; tehát önnek
nincsen szabad akarata sorsára nézve?
- Nincsen,... mert nekem egy jó anyám van, kinek én nagyon szeretek
engedelmeskedni.
- Őt is meggyőzzük ... Én fogom meggyőzni,... bizom magamban,
... hiszi ön?
- Hinni csak akkor hihetnék, ha csak távolról is gyanithatnám, hogy ön mit
akar, - odáig, bocsásson meg,... sem ellene, sem mellette nem szólhatok.
- Nem sokáig várakoztatom önt, szép hugom, - mondja az urfi fölkelve, amint
az ajtónak megnyilásakor a mérnökné belépett; - most bucsuzom; de nem sokára
őszintébb leszek; - hanem, kérem, ne legyen addig még szebb.
- E szót megtiltom, - mondja Jolán a hizelkedést elutasitva.
- Mikor az egész város fiatalsága beszéli, - s nekem van tilalom kiadva?
- Igen, - a többinek, minthogy nem beszélek velük, nem tilthatom meg.
- Megtiltom én! Mondja az urfi nagy páthosszal, mától fogva lovagja vagyok
önnek. Ezzel meghajtá magát a leánynak, s aztán az anyjától bucsuzék el.
Lehetetlen volt e kéretlen és kelletlen ajánlkozást elutasitani, - a vendég
elment, s Jolán kinos órákat szenvedett át Siposnak eljöveteléig. Alkonyat
előtt Sipos megérkezett, s a leánynak izgatottságát látva, kérdé annak
okát. Jolán elmondá, hogy ki volt a vendég, valamint a párbeszédet is.
Sipos nem szólt bele az utolsó mondásig; de az alatt birkózott a haraggal,
nehogy itt kitörjön. Vetélytársa nem lehetett az elkényeztetett és szellem
nélküli ember, e szerént jött vagy nem jött, az közönyös; de e fiatalember
küldött farkas, küldetésének czélja van anyjától, ki az eszközöket keresi
czéljához, s ha férjét háttérbe tolhat, miért ne tolhatná előre fiát, ha
azt czélszerünek véli. E vakmerőség mélyen sérté Sipost, a
czélkergető asszonynak számitgatását oda látván irányozva, hogy e
széplelkü leányt játékul használja, és egy czifra divatbábot elégnek tartson az
elkábitásra.
Ám gazdagodjanak, a szavazat alku szerént biztositva lesz a méltóságos
családnak; mert Sipos nem fog egyezkedni, éppen ugy nem a leány; tehát mi kell
még? A kardosfalviakat fogják e leány által sarokba szoritani? Csak
ijesztőnek használnák e leányt, kiről a Mária képét lehetne
lerajzolni, s a mintának lelke olyan hófehér, hogy e megtiszteltetésre is
kiválasztható.
Ajkára vette már a szót, hogy idő előtt sürgeti a szavazást, és a
leánynyal lemondat, csak a fájdalomtól mentse meg; mert az apja halálánál
inkább maróbb lenne.
Jolán elmondá a párbeszédet, Sipos közbeszólás nélkül hallgatta végig.
- Eddig van! Fejezi be Jolán az elbeszélést.
- E haszontalan arszlán kemény megfeddésre méltó. Mondja Sipos
elkeseredéssel.
- Megkimélhettek volna ő méltóságaik e leereszkedéstől. Toldja
hozzá Jolán majdnem sirva.
- Előbb tanácsolni akartam valamit, - de az nem alkalmas fegyver e
büszke népnek, - még kinevetnék engedékenységünket; de meg kell menekülnünk e
tolakodástól.
- Azt hiszi ön, - kérdi Jolán, - hogy e fiatalember folytatja látogatását?
- Ha nem akarná folytatni, először sem jött volna ide, - az
kétségtelen; mert az ő czéljuk ki van tüzve, s azt el akarják érni, -
eddig pedig az elérve nincs, - tehát készen lehet ön a második látogatásra.
- Ments meg isten! Ijed föl a leány.
- Jolán kisasszony, e tisztet az isten rám bizta, - majd én meg is mentem
önt tőle. Mondja Sipos nagy elhatározottsággal.
- Ha ön ezt nyugalmasabban mondta volna, mindjárt földerülnék.
- Ne nyugtalankodjék tehát,... szólt, magát leküzdve a fiu,... a szó
segitsen önön, - többé ne legyen titok, - megmondhatom mindenkinek, hogy ön
menyasszonyom.
- Nem feledte el ön a föltételt?
- Fájdalom, e föltételt
szigorubbá tette ez embernek megjelenése, - a végrendelet nem foglalkoztat e
pillanatban; hanem az ön nyugalma.
- E nyugalomért hát beleegyezem
az ön kivánságába.
- De kérnem kell önt, hogy ha ez
ember még egyszer belépne e lakba, mielőtt viszonyunkat megtudná, nem fog
ön találkozni vele, vagy rögtön elhivatnak önök engem is.
- Amint ön kivánja.
- Isten áldja meg önt! Mondja
Sipos elbucsuzáskor, és a leánynak kezét ajkához emelé.
Haza sietett az ügyvéd, utközben
néhány jó barátjának megmondá, hogy vőlegény, és meghatalmazá őket,
hogy ezt bárkinek elmondhatják.
Sipos arra számitott, hogy a hir
megszaladja a várost, és a legközelebbi huszonnégy óra alatt mohón elbeszélik
egymásnak az emberek, hogy a főváros legszebb hölgye kinek menyasszonya. A
rossz hirnek egy pár óra is elég, erre tán huszonnégy óránál több nem
kivántatik. E hir eljutván a méltóságos asszonyig, vagy az asszonyban támad föl
a józanabb ész, vagy a fiu találja ki, hogy jelenlétével alkalmatlan, és számba
veszi azt, ki nálánál magasabban áll.
A ifju Kardoss anyját otthon
találta; mert ő méltósága a hatásnak igazolására várt. Nyugtalan volt, -
némely pillanatban a leereszkedés megszégyenité; de a kardossfalviak
alacsonyabban állnak. Itt meglelé az egyensúlyt, és kimenté a kárhoztatott
lépést.
Az óra lassan haladva is haladt,
- az urfi sietve rohant anyja szobájába.
- Üljön le, maga, kis szeleburdi,
- utasitja az anyja, - hogy rohan a szobákon keresztül. - Üljön le, vegyen
lélegzetet, aztán szépen sorban mondjon el minden szót; majd aztán
megmagyarázom.
- Anyám, - mondja a fiu még
fuldokolva, - sohasem láttam szebb leányt.
- Azt már mondta ön máskor is, -
nem kell egy dolgot kétszer mondani.
- Okos is, anyám, - a férfiakat
is zavarba hozná, - engem legalább végképp meggyőzött, - hisz, anyám, az
professzor.
- Mérsékelje magát, édes fiam, -
a dicsérettel igen bőkezű, - mondja el inkább a párbeszédet, majd én
megtalálom azt, a mit ön nem értett, és megbirálni nem tudja.
A fiu meglehetős élénk
emlékezőtehetséggel ismétlé anyjának a párbeszédet. Minden szót elnyelt a
nő, s az első szakaszban tájékozta magát a leány szellemi ereje
felől. E leány rútul lepályázná férjemet; gondolá a nő, de azért
hallotta a fiunak előadását. Midőn odáig ért, hol a fiu gondoskodási
beavatkozásról szólt, mire a leány a beavatkozás jogát kérdé, ismételteti az
idézett mondatot.
- A bizalmat jogosan várhatom
kegyedtől; mert hisz bátyja vagyok. Erre ő azt mondja:
- A harmadik izen,...
ekképp meglehetős távol.
Erre az anya kutatólag mondja
fiához intézve a szót:
- Ugy? ... a harmadik izén?... e
leányt én is megdicsérném ügyességéért. Halljuk csak odább, hihetőleg itt
nem szakadt meg a beszéd.
- A harmadízi rokonság a
bizalomra nem akadály, sőt nagyobb tért enged; tehetek mint rokon, jó
barát - és a többi, - mondám, az ön sorsát nem engedhetem az idő fogainak,
az a vasat is megemészti, mire ő azt mondja, hogy: Ő sem lesz
kivétel.
- Nos, tovább?
- Az öntől függ, -
folytatám, - sorsáról akárki is rendelkezhetik, - azt tanultuk, hogy az Isten
szabad akaratot adott jóra és rosszra; tehát nincsen önnek szabad akarata
sorsára nézve? Mire a lány ezt felelé: Nincsen, mert nekem egy jó anyám van, kinek
én nagyon szeretek engedelmeskedni. Aztán továbbá...
- Elég, édes fiam, ... e leány
kifogott magán, - és jól monda, hogy professzor; hanem én átlátok az eszén. E
hiu kis babának jó oskolája volt; lássuk, mennyire számitott? Még ma levelet
fog ön neki irni - az ilyen hiu leánykák mohón kapnak a váratlan kitüntetésen -
irja meg, hogy a pörbeli viszony egy nagy elhatározásnak áll utjában, segélje a
válaszfalat ledönteni. A válaszból kikémlem, hányat ütött az óra.
- Anyám tehát valóban azt hiszi
...
- Igen, valóban. Csak menjen
maga, irja meg a levelet, aztán hozza el, ki fogom javitani. Magának még
utmutatásra van szüksége, mert maga szeles, és egy kis deklamáczió azonnal
lefőzi.
A fiu elment a nehéz munkára;
mert az anya kormánypálczája alatt nagyon nyögött és a keménység
elviselhetetlen volt.
A férj is bejött, sürgölte nejét
a rokonoknak adandó válasz miatt.
- Holnap fogunk nekik irni.
- Ön, asszonyom?
- Én majd csak az alapvonalakat
jegyzem ki, önnek ezzel kevesebb vesződsége lesz.
- Bár csak már vége volna.
- Ön már nagyon elfáradt a
munkában, - gúnyolódik a nő, - az lesz ám még a kellemetlen, mikor a
tömött erszényt haza kell hozni.
|