Az utolsó fölvonás.

A maradékot kotorjuk össze, e néhány lapot még olvassa el kegyed.

- Mi tévők leszünk ezután, kedves férjem? ... tünődik a méltóságos asszonya "Szarvas"-vendéglőben a gőzhajónak megérkezéséig unatkozván.

- Még ma felelek önnek, - és előre kérem, hogy határozatommal ellenkezni ne akarjon, - vegyen tanulságot a mai napnak történetéből.

- Én falura szeretnék visszahuzódni, - meguntam a nagyvilági életet.

- Kezdi Ön kitalálni a rejtett szót, - hihetőleg én is ilyenfélén töröm az eszemet.

- Magamért nem szólok, - okoskodik a nő, - önnek bizalmát eljátsztam; de fiunkról határozzon ön, - mert ő nem lakolhat miattam, - erre kérem önt, kedves férjem.

- A fiu felnőtt kamasz, - nincsen elvesztegetni való időnk, - embert kell belőle faragnom, - mondja az öreg, a három utolsó betüt megnyomva, - utczai léhütő ugyan nem lesz.

- Rosszul számiték, de - egy jó házassággal...

- Semmi tervet, asszonyom, - semmi tervet, - legyen munkás ember, ne ásitozzék a szerencsére, - mely nem mindig szerencse, ha csak pénz. Eladni nem akarom, a pénzen vett férj rabszolga, vélemény nélküli gép emberi alakban, - ilyen vázzá ne alázza meg ön egyetlen gyermekét.

- Legyek én a példa: nézzen meg ön engem, asszonyom, és ösmerve multamat, melyet ön mellett leéltem, ijedjen meg tőlem.

Tanácsosabb volt a hallgatás; mert a fölébredt férj marokszám szórta az igazságokat. Az ablakhoz huzódott a legyőzött nő, s a Dunának jobb partjára figyelt, a gőzös közeledtét mutató jelre. A holmikat becsomagolta az inas, - a kocsi készen várt a kapu alatt. Amint a zászló fölhuzaték, - elindultak az állomáshoz.

A gőzhajón nem kérdezkedtek külön hely után, - az öreg az első perczekben megkezdé a takarékosságot, - pedig teste a kényelmet inkább igényelte most, mint feljövet. A föltámadt önérzet malasztot adott a testi gyöngeség ellen.

- Sipos barátom! - mondja az öreg ur a hozzá szólitott ügyvédnek, - ön ma győzedelmeskedett fölöttem, - én még egy diadallal kinálom meg, - nem magamért, a Kardosok nevéért, kérem, - ez könnyebb ügy lesz a ma bevégzettnél, - mentse meg fiamat az élhetetlen arszlánkofástól.

- Fölfogom méltóságod kivánságát, - akarja méltóságod, hogy fia független ember legyen tekintetes czimmel?

- Értem, mit akar ön mondani, - előre is beleegyezem.

- Ügyvéd fog lenni, - egy évig segédkedni fog mellettem elengedhetlen szorgalommal, - s ha a munkát megszokta, követem bátyjának példáját, társamul fogadom.

- Nem busulok többé, - hiszen, ekképp megmenekszik a nagyuri rabszolgaságtól.

- Az alku megköttetett, méltóságos uram, én szavamnak állok.

Az öreg ujraszületőben volt, s örömében szerette volna megölelni Sipost. Mikor eltávozott mellőle, a kardossfalviakkal beszélt az öreg, és ajánlta nekik, ha jó tanács kell, Sipos azzal is szolgál.

Ezek a veszett fejszének nyelét keresték volna; de nem merték kinyögni a szót, és az öreg mellől pislogattak Sipos felé. Arczuk haragossága mállani kezdett, a junior indult is feléje, hogy valamit mondjon neki. Sipos emberösmerőleg leste ki belőle a léleknek puhulását, s egy izben közelébe férvén, odasugja:

- Tekintetes ur, nem vagyok ám én harapós, - ha holnap kilencz órakor szerencsém lesz, mondok valamit. Várhatom önöket?

- Én ott leszek, ha a bátyám malomkövet kötne is a lábamra, - hisz, tekintetes uram, nem vagyok ám én valami elpudvásodott lelkü ember.

- Éppen azért szólitám meg a tekintetes urat, ámbár fiatalabb.

A hajó későn érkezett Pestre, a találkozásról tehát e napon szó sem lehetett. A mérnökné közönséges, mindennapi nyugalommal várta Sipost, az eredményre csak a végbefejezésért volt kiváncsi, a közelebbi érdek reménye nélkül.

Jolánt a napi munka lefárasztá, s időt nem nyert az ábrándokra; mert a tanitványok próbatéti készületei egész figyelmét elfoglalák. A késő est hozta meg a nyugalmat, az ablak közére támasztva karjait, mélázott a csillagok közé, hova más emberek szerencséjüket kiolvasni tekintgetnek. Szivében a megelégedés honolt, a napi munkának édes ize fűszerezé meg magános óráját, és a viszontlátásnak elképzelt öröme.

Nyugodt volt; mert nem félt, az ok megszünt a zaklatásra, és remegés nélkül engedheti át gondolatait egy becsületes ember iránti vonzalmának.

Egy év alatt lélekben nagykoruvá lőn, az önerőhöz való bizalom elfujta a köznapi emberek kicsinyes aggodalmát, mely egyesegyedül a munkától való félelem.

Egész odaadással elmélkedett az uj kötelességről, mely a szereteten kivül reá várakozott. Csatlakozni fog egy férfival, a ki mint ifju szeretetre méltó, mint ügyvéd feddhetetlen, mint ember valóságos felebarát. Lehetnek-e gyengeségei, melyek az ellenkező mérleget lehuzni segitenék? Szenvedélyek? ... Oh, a szenvedélyek lekiabálnak az arczról, a feddhetlenséget lehetetlenné teszik, - az embert megbénitják, s a felebarátságra mankót sem hagynak.

Itt sincs aggodalom!

Az embernek egész élet van szánva, hogy közelebb érjen lelke nemességével alkotójához, és pályája közben mindenikre bebizonyul egy kis gyarlóság. Ezt sugta neki az ész; de a házas életben nem csak az egyik, a másik is ott van saját gyarlóságával; tehát korán varrjunk rá hímet a szeretet finom leplével, és a mennyit elengedett egyik, annyit enged el a másik, ezt sugta a szív.

Ez ember nem lopta be magát a szivbe hazudsággal, - nem is kell a házas életben a hizelgő szót bekövetelni, mint a ravasz adósságot, - nem altatta el hizelgéssel: nincs is mit félni az ébredés keserü csalódásától. A szeretetért szeretet volt a csere, - egyenlő fegyvere volt a közös győzelemnek, - a tiszta szeretet és mivelt értelem lesz vezetőjük, ezt érzi, érti és tudja.

Fölegyenesedett, még egyszer föltekint a csillaghimzett égre, arra az ezüstcsillámos kék szőnyegre, melyet a szegény ember előtt nem őriznek hajduk, - mindenki rájuk tekinthet. Csak a tiszta szivüek élvezik e gyönyört, - és csak azok lehetnek boldogok, kik a csillagokat szépségükért nézik.

Kilencz óra után fél órával Sipos kopogtatott az ajtón.

Vége az önmérséklésnek, vőlegénye karjaiba rohant a gyönyörű menyasszony, - a viszontlátás boldogságát az ifju keblén pihente ki.

- Ma már nem félek öntől.

- Ma féljen legjobban, Jolán kisasszony, - szavát, adott szavát ma még megbánhatja.

- Sipos! ... nem e szavakat vártam.

- Nem tehetek róla, ma olyant kell mondanom, mit ön semmi esetre sem várt.

- Ne kinozzon, ... rimánkodik a lány elhalványulva, ... eszemen szivem erőt vett, - vigyázzon, meg ne sebezze azt.

- Cseréljünk szerepet, kisasszony, - inkább én félek, és ön örvendjen.

- Örvendjek?

- Igen, - e papiron a biróság végzése van, mely önt Kardoss István hagyományának örökösévé teszi.

- Tegyük félre, - mondja a lány, - még arra nem gondoltam, hogy az ilyennek miként kell örülni, én nem ezt, ... önt vártam haza.

- Nem merem önt megfosztani egy másik örömtől, - rokonai a másik szobában várnak, - ne kérdezzen ön most semmit, - fogadja őket rokonszeretettel, legyen ön nagylelkü, - s akkor meg fogja tudni, miként kell örülni a nagy örökségnek?

A kardossfalviak megfogadák, hogy ostoba pörvágyukról lemondanak, s a nemes szivű lány az ezereket nem kimélte tőlük. - Az öreg Kardost részben Sipos vigasztalá meg, annál inkább a lány, ki a mértéket egyenlőn érezteté a fiuval, ki a szegénységtől többé nem félhetett. A fűszeres tovább maradt a többinél, ő egy rokoni ölelést kért. E nemes szivű embert gyermekeiben jutalmazá meg.

- Barátom! - mondja Jolán Siposnak, a távozók után bezáródván az ajtó, - hárman maradtunk, ha eddig vezetett, már most vezessen az életen végig.

- Gyermekeim! ... mondja a sirdogáló anya, jertek az isten házába, ... imádkozzunk együtt!