Szükséges toldalék.

Vannak olyan jámbor kozmopoliták, kik az emberiségbe annyira beleszerettek, hogy annak eszméjéért nemzetiségüket is megtagadni készek; mert, szeréntük, magasztosabb fogalom csupán embernek lenni!

Szép volna ez a dolog, ha az emberek siketnémákká válnának egyszerre, és mutogatásból megértenék egymást; de ha már azt mondom is, hogy a magyar nem akar németnek beállni, hát a franczia hajlandó-e angollá, vagy angol francziává lenni? Én azt hiszem, hogy nem, s ha nem, - a kozmopolitizmust hagyjuk az agyafurtaknak, mi pedig becsüljük meg a szép tisztet, midőn az isten magyaroknak is teremtett bennünket, és mert az emberiség fogalma a nemzetiség mellett is megállhat, iparkodjunk valódi emberek lenni, - s a kiknek hivatásuk irótollal szolgálni a hazát és az emberiséget, mutassanak olyan példákat, melyektől nem csak nem undorodunk meg, sőt a meghasonlott kedélyü is nyerjen hitet az emberiség nemesebb rendeltetése felől.

Én a legutálatosabb hibának tartom az emberiségben a szolgaiasságot, szegődjön szolgájául akár üres czimnek, akár birvágynak, akár szenvedélyeknek; mert a ki szenvedélyből akkor is iszik, mikor nem szomjazik, ki a vagyonban mérték nélkül telhetetlenkedik, ki polgári érdemekkel nem nyerhetvén köztiszteletet, czimet pénzért akar venni, az lelki beteg, és nem méltó az emberi névre, mely annyit jelentene, hogy minden teremtménynek ura, csak hogy a lelki beteg nem látja be.

Hogy az emberiség saját boldogságától napról napra távolabb esik, annak valóságos oka az, hogy az egyszerűségnek magasztosságát általában nem ismerik. Föltünni akarnak az emberek, - amint az utczára lépnek, meg akarják magukat ösmertetni, s e czélból sallangot, kirívó szineket szednek föl, hogy az utczán járók azonnal észrevegyék őket, és utánuk kérdezkedjenek, beszéljenek róluk.

A kitünésnek e neme legdrágább és legostobább; mert az erszényt kilyukasztja s néhány év mulva koldusbotra juttatja emberét, kit később még szánni sem fognak. Ennél csöndesebb, de biztosabb az a diadal, melyre a hiven teljesitett emberi kötelességek juttatják el az embert, s mig az öntudatos ember saját boldogságát aratja róla, a közvéleményt is fölébreszti, mely őszintébben hódol megösmerésével az érdemnek, mint azon föltünni akaró bolondoknak, kik egy kicsit öklelnének is, hogy a mellettük elmenők jobban észrevegyék.

Nem lehet tagadni, hogy az érdemgyűjtés nehezebb, gyümölcse lassan érik; de tovább tart, s én hazámfiait mind a nyilvános, mind a magán életben arra szeretném ösztönözni, hogy törekedjenek az egyszerüség fogalmában és az emberi kötelességek követésében keresni boldogságukat.

Nem a szükségért ruházkodunk; hanem a fényüzésért, - nem az egyszerü táplálkozásra nélkülözhetlen ételeket esszük, hanem a mivel hetvenkedhetünk is. Ha tehát a fényüzésért agyonverjük vagyonunkat, mely okosan beosztva függetlenné tehetne bennünket, mily tekinteteknek rendeljük alá lelkünket, melynek nincs más dolga, mint tetetni és alázkodni.

A magyar közmondás megnyugtatta az embereket az igazmondásról, mert az igazmondás nem emberszólás; de, kérdem, hány ember meri az igazat leplezetlen megmondani? Vajmi kevés; mert kevés köztünk az igazat valóban érző és az igazat kimondani merő független ember!

Hát független ember miért van oly kevés? Mert kevés az olyan ember, ki az egyszerüséget erkölcsnek és boldogságnak tekintené s a ki nem ilyen, rabjává lett a külsőségeknek, hiusága aranybányába kerül, és mert a vagyont a szerencse ritkának osztogatja ingyen, az ügyeskedésnek, csalásnak, hazudságnak, hunyászkodásnak segédfegyverével kell megkeriteni, s az ilyen ember folyton retteg, véleményét kimondani nem meri, nehogy ugy járjon, mint a macska, mely a vizslának orrán meglátván az ételmaradékot, midőn annak a tolvajságot fölhányta, a vizsla a macskának visszamondta a tejfölt, mely a bajuszára ragadt.

Sokféleképpen bámulták meg az emberek egymást. Az egyiket gazdagnak mondák, - a másikat nagy rangunak, a harmadikat befolyásosnak, a negyediket megint másképpen, csak a mi legfőbb volna: függetlenségért nem dicsérik egymást. A független ember nem kénytelen hunyászkodni, kegyelmet koldulni, az igaztalanságot elnyelni, az igazságot elhallgatni; mert egyszerüségében kevesebb szüksége lévén, azt a nagy tőkét, az emberi fogalmat, nem kénytelen elfogyasztani.

S ha valaki, mint ember, megösmerte az emberiségnek legnagyobb kincsét, és azt a hiuságnak el nem adja, azon kivül, hogy becsületesebben szolgál az emberiségnek, mint hazafi is hivebben szolgálja hazáját, melynek üdvét elhazudni nem fogja.

A kozmopolita nem akar hazafi lenni; csak ember! - Ugyan kérem, tisztelt ur, mutasson hát nekem egy pár ezer embert, független, tiszta lelkü, igazat mondó és valló embert, tán akkor majd megérdemli, hogy alkuba álljunk. De hát az apai, fiui- és rokonszeretettel hogy leszünk? ez indulatok mégis nagyobb osztalékot kivánnak, mint az emberi szeretetnek általános fogalma, melyet alig tudok másként képzelni, mint a közös legelőt, melyen mindenki egyaránt kóborolhat. Ha pedig a családi vonzalmakat ki nem lehet küszöbölni, ha csak az emberiség birkanyájjá nem változik, melyben a bárány anyját csak addig keresi föl, mig az emlőt meg nem unja, aztán pedig elkeveredik a nyájban, anyját elfeledi, sőt ha szarva megnől, meg is döfödi, - mondom e nélkül az általános fogalom hóditó nem lesz, éppen ugy nem, mint ha a zenészek közt támadna egy próféta, ki azt hirdetné, hogy minek a trombita, fuvola, melyben oly sok ember kinyögte tüdőjét, énekelni is kár; hanem hegedüljünk valamennyien, sőt még ebben is felesleges a bőgő, mert az darabszám igen nehéz, egy ember el sem birja.

Hát a tudományokkal hogy leszünk? A régiségbuvár, a pillegyüjtő, fűkereső, mérnök, csillagász, történetiró mire való? elég a sokból egy.

Bizony sok bogara van az uristennek, - és a kozmopolita csak a nemzetiséget tartja nyügnek, és pusztán ember akar lenni. Igen, uram, - de azt mondja meg, fehér, fekete, vagy rézbőrü akar-e lenni? mert ilyen szinüek is vannak, még pedig szinük szerént különböző indulatokkal.

Ne keressük mereven a kaptát, az emberiséget ugy sem lehet rávonni; mert ha már a bőrt is le lehetne huzni, hát a különböző vonzalmak hol maradnak? az édeset és savanyut is megtámadhatnák, de az embereket megmagyarázhatlan ösztönüktől elvonni nem tudnánk. A virágok, növények szineik- és tulajdonságaikkal engedelmeskednek a láthatlan intézőnek, az emberiség is különböznék szinben, nyelvben, ne is busuljanak a kozmopoliták, hogy a nyelv küzdelmekre ad okot, mert kevesebb bajt okozott az emberiség nemzetisége, mint a lelki korcsosulás, az alattomosság, a nagyravágyás, haszonlesés, hiuság. Ezeket kell kipusztitani, a mennyire lehet, és tudva, hogy a jóból mindig kevesebb van; mert az ananásznak darabja három-négy forint, a parajt pedig kaszálva is ingyen adják, törekedjünk arra, hogy a jó, tiszta és független lelkek száma szaporodjék.

Önbizalmat keltsünk, hogy az emberek lelki kincsüket ismerjék meg, melyre ugyan a takarékpénztárak nem kölcsönöznek, de milliókkal se lehessen megvenni. Legyen férfi vagy nő, törekedjék lelki sulyával kitünni a tömegből és a foglalkozástól ne irtózzék; mert rövid idő alatt bekövetkezik a jutalom a becsültetés, méltánylás és a fáradság dijában.

Az igazság olyan, mint az illat, mely észrevétlen érvényt szerez. - Nincsen olyan gazdag, kinek kevésbé gazdag, vagy éppen vagyontalan becsületességre szüksége nem volna és hála istennek, a becsülete és értelmességében független lélek vállalkozhatik olyan viszonyra, melyben e kényes tulajdonságok csorbát nem szenvednek.

Ezer meg ezer példát tudnék erre fölhozni, s éppen azért irtam e regényt, hogy ez irányban én is hathassak valamit.

Most már aztán szabadjon valamit mondanom azoknak, kik Kardos mérnököt, mint embert szigorunak találják, igy akartam; mert példányom is ilyen következetes volt, és mint becsületes ember élt és halt meg, és holta után is nagy tisztelettel emlékeztek meg róla. Éppen azt sajnálhatjuk meg, hogy az emberiség kaucsuktermészetet akar fölvenni és nyulik azon irányban, mely csak anyagi előnyt igér: hanem a szint és mázt mégis szeretné; mert az a közbecsülés nem kellemetlen.

A regényben semmi szükség sem volt arra, hogy olyan gyengeségeket hordjak föl, hogy fanyelü késsel akarja kenyerét megszegni; mert az is éppen olyan czélszerü, mintha ezüstből volna. Azt is minek mondjam, hogy szőr derékalj helyett csak szalmazsákon akart feküdni; mert nem akartam azt bizonyitani, hogy ez ember eleven szent volt. Állhatatos és tiszta lelket szándékoztam bemutatni teljes következetességgel, s az ilyen megteszi kötelességét embertársai és családja irányában, - de nem mindent, mi azoknak gondtalan életet biztosit; mert ha ez szabad lenne, a tolvajt nem lehetne elitélni családja iránti jó akarata miatt.

A magyarországi ügyvédi, orvosi, mérnöki, gazdatiszti és egyéb tanulmány által munkálkodó osztálynak becsületére legyen mondva, nagyon sok egyént tudnék Siposhoz hasonlót mutatni, kik az egyenes uton haladnak öntudatosan és lelki folt nélkül, és ha végig mentünk Pesten, az ügyvédi karban többet találunk, kik foglalkozásuk különböző ágából kizárólag csak azon tárgyakat vállalják el, mi a magasabb jogvédelem fogalmára méltó, holott jogot védni bármely pörös tárgyban tisztes foglalkozás, - és mégis kisebb tért választanak, a szebbet, a magasztosabbat, - és lemondanak a szakmaszerüség nagyon jövedelmes, de emberzaklatóbb részéről; mert szeréntünk a jogász a prókátortól különbözik.

A nőalakokat illetőleg csak annyit mondok hogy vannak már apák, kik gyermekeikből nem akarnak divatbábokat, rajongókat és olyanokat nevelni, kik körükből kikivánkoznak azon reményekért, miket a regények sugnak nekik és az oktalanság. A józan szülők jókor megmondják a kötelességeket is, mik a nőre várnak, - és a miket a szépet tevő fiatalember annyira nem mond meg, hogy éppen az ellenkezőjét mondja, mert azt is igéri, hogy a kisasszonyért átfurja a földet, pedig ha fél hold burgonyaföldet akarnának vele megkapáltatni, megfutna.

Nálunk a nőt nem igen szokás önbizalomra nevelni, csak ugy találomra eresztik a világba, s inkább a remény felé kergetik, mely szerént a középosztálybeli kisasszony is grófnévé lehet, mint arra, hogy a leendő férjnek segitő társa legyen. Miért ne lehetne a leányt saját lelki erejével megösmertetni, hogy a balsorsot kikerülhesse, és életének értelmiségével is kormányosa lehessen, - és akkor méltó lesz a véletlen szerencsére; mert a szerencsétlenség ellen is védeni tudja magát.

Ilyen czélból irtam a regényt, és csak olyanok számara, kik ép eszüek azt megérteni.

Pesten, 1860. május 17-én.

Vas Gereben.