Szavazatvadászat.

A közbirtokosokhoz tekintsünk be, átestek a levélolvasáson, mely a Kardos-féle különös végrendeletről értesiti őket. Már azért is kibékültek a megholttal; - mert ujabb alkalmuk volt czivakodni az élőkkel, s a reménybeli örökséghez a két testvérnek csak egy szavazat hiányzott, az öregebb testvér az ifjabbal fél nap alatt elhitette, hogy ő okosabb.

- Nekem mindenesetre több eszemnek kell lenni; mert öregebb vagyok, - okoskodik az idősebb, - enni is én tanitottalak, különben most is a füled mellé dugnád a kanalat, mint kicsiny korodban.

- Nem mázsáltatnád meg az eszedet?

Gúnyolódik az öcs; mert az az örökség mégis jobb lenne egy magának, véli borzasztó testvéri indulattal.

- A mázsán is többet nyomnék; mert te még nem találtad ki, hogy mi testvérek egyenlően is osztozhatunk az örökségen, akár én téged, akár te mondj engem okosabbnak, - érted-e, bamba?

- Nojsz, nem veszekedem veled, - nyugszik meg az öcs a magyarázaton, - hisz tudom én, hogy neked több eszed van, mint nekem, szamár!

Ezen tehát hamar megalkudtak, és azt is kicsinálták, hogy elmennek a legközelebbi városba, fölkeresik a "Fekete kutyát" (már tudják önök melyiket?) beszélnek vele okosan, megveszik jó szóval és igérettel, ez utóbbival nem fognak fösvénykedni, és még azt is kisütötték a kereskedelmi viszonyokból, hogy a kereskedő jobbadán hitelből él, hát higye el azt is, a mit ők mondanak neki, és szavazzon az öregebb Kardossra, aztán majd ők is tudják, mi az emberség, azaz legyen kicsit lóvá.

A heti vásár jó ürügy, a boltból olajat, szerecsendiót és szegfüborsot kell hozni, ugy véletlen betekintenek hozzá, még szerencsének tartja, hogy megalázzák magukat, kivált ha kezet adnak. Az ilyen jámbor burger eldicsekszik vele és boldog lesz. A gondolat hatalmas, - vélik a testvérek, két olyan tenyeres marok, mint az övék, a vért kisajtolná a gyöngébbnek ujjaiból, - menjünk, tegyük boldoggá a potrohos fűszerest.

A remény jó alkuvó, olcsón árulja ajándékát, enged, végre azt is elhitték a testvérek, hogy a kézszoritásért a füszeres olcsóbbért adja az olajat, ez is haszon, menjünk!

Fölrakattak a kocsira két napra való szénát és abrakot, a jó reménytől dagadozva helyezkedének el a puha szénában és álmodoztak arról, amiről a tót, mikor azt monda, hogy ha király lenne, szénakazalon feküdnék és hájas piritóssal élne.

Beértek a városba, a heti vásárra a jó idő becsőditette a vidékieket, a népszerü "Fekete kutya" nem ürült ki alkonyatig a vevőktől, s az örökségéhes testvérek az átellenben levő boltból nézték, hogy a garasos vendégeket milyen nagy emberséggel halmozta el a fűszeres, mérte nekik a repczeolajt, fenyőmagot, - élénk átható hangon kivánta nekik a szerencsés utat, a jó egészséget, kikérte, hogy máskor is legyen szerencséje, ne kerüljék el a "Fekete kutyát," és mindig jó, olcsó és igaz áruczikkekkel szolgál nekik.

Alkonyatkor elfogyott a falusi vevősereg, s a két Kardoss átment az ütközetre.

- Jó estét, sógor! mondja az öregebb, - azt gondoltuk, szétnyomják a boltot a vevők, egész nap nem lehetett befurakodni, vallja meg: hány zsák aranya van?

- Isten hozta a tekintetes urakat, isten hozta!... mondja a fűszeres megszokott előzékenységgel, egyszersmind intett a napi munkában elfáradt legényeknek és inasoknak, kik a fűszeres fiókhoz dülleszkedtek, de a vendégek láttára kiegyenesedtek, és hat torok kiabálta, hogy mivel szolgálhatnak?

- Betekintettünk, kedves rokon! Mondja a fiatalabb atyafi, hogy a nagy készségre mondjon valamit.

- Van friss provencei olajom, - czukrom, kávém, tegnap érkezett rizskásám olyan, mint ha szemen szedték volna, - mivel szolgálhatok a tekintetes uraknak.

- Sohase titulálgassuk egymást, kedves rokon - mondja az öregebb, - atyafiak vagyunk, - mondja nagy markával elkapva a kereskedőnek jobbját, s meglöké testvérét, hogy az meg fogódzék a másik kezébe, - eljöttünk megköszönni a szállást, mit Fehérváron megosztott velünk.

- Nem méltó ennyi figyelemre az a csekélység, - mentegetölődzik a fűszeres, - és hogy a czukor és kávé helyett is mondjon valamit, - nyájasan kérdi: - hogy s mint szolgál az egészség?

- Mi, hála istennek, élhetünk, hanem szegény pesti rokonunk, mint tudja, kedves rokon, - itt hagyott bennünket ebben a czudar világban.

- Az istennek ugy tetszett, elvette közölünk, - mondja a boltos, pedig kár érte, hitványabb embereket is talált volna a halál; de az nem válogat.

E testvérek nem találták egészen meggondoltnak az utóbbi szavakat, atyafiságos szeretetből rájuk is czélozhatott a szóval, s az a czukor- és kávéárulótól impertinens gorombaságnak is megjárná.

- A végrendeletnek mását megkapta?

- Igenis, megkaptam, olvastam is. - Mondja a fűszeres.

- Hohó,... alkuszunk, rokon, - mondja az öregebb, - ketten a sógorra szavazunk, hány süveg czukrot rak a kocsink oldalába?

- Tréfálni méltóztatik, - szabódik a fűszeres, - én értek az olajhoz, megösmerem a sárga repczemagot, tudom, hogyan föstik a kávét, szemem észreveszi, ha más fűszeres kenyérhéjat reszelt a bors közé, - megérzem, ha a nagykereskedő kőport kevert a rizskása közé, hogy nehezebb legyen, - ennyi az én tudományom, erre meg is tanitom inasaimat és az egyszeregyre, egy kicsit a korbácscsal is rászoritom őket; de a boltból ki nem mernék menni tudományommal az emberek közé, - ez az örökség nem nekem volt szánva. A tekintetes urak...

- Már megint tekintetes ur? Fenyegeti az öregebb atyafi.

- Bocsánatot kérek, ... mondja a fűszeres, és helyreigazitásképpen folytatja... önök diákos urak, tanulták a földleirást, tudják merre van Cuba és Jáva, honnét én a kávét kapom, rá van irva a hordók oldalára, - azt is tudják, hogy Jamaica micsoda országban van, falu-e vagy város? miből készitik a rumot? Berlin is nagy város, a legjobb kékitőt onnét hozatom, ráirom a levélre, a posta elviszi, magam pedig azt, sem tudom, az alsó városi kapun kell-e arra mennem vagy a fölsőn; mert én árvaházi gyerek voltam, hat esztendeig viaskodtam fekete kenyér és szijkorbács mellett, - keserves szenvedések után megtakariték néhány fillért, megvettem a "Fekete kutyát", ez akadémiában professzor vagyok; de a koriandrumon kivül aligha tudok tiz diák szót, - mit szégyenkedjem olyan értelmes, diák szóval megrakodott uri emberek között, mint ...

- Mint?

- Mint a tekintetes urak.

- Már megint tekintetesuraz bennünket?

- Ezer bocsánat, hogy kicsuszott a számon ... mentegetődzik a fűszeres, és ügyetlenségét elpalástolandó, egy berohanó vargainasnak gyorsan kimért öt nehezék szurkot.

- Bátyám! ... sugja az ifjabb az öregebbnek, - kapaszkodjál meg hamar ebben a czethalban, ez meg hagyja magát fogni, végy meg hamar egy mázsa czukrot.

A vargainas elszabadult, a fűszeres ujra a rokonok szolgálatára állt.

- Kedves rokon, - kezdi az öregebb megegyengetve testét, - ez a mi meghalt rokonunk nem volt ám bolond ember!

- Én is azt állitom, - igenli a fűszeres, - nekem van magyarborsom, gáliczkövem, babérlevelem, - tűzkövet, taplót is árulok, megveszem első kézből, kiszámitom a járandó évi kamatot, beosztom a boltbért, segédfizetést, inasok élelmét, nyereségül egy kis százalékot, s ennyi összeadással megkeresem kenyeremet. Ha azt mondaná valaki, - barátom, itt van háromezer forint, évenkint kapsz ennyit, de mondj valami okosat, a milyent a szomszéd borbély nem tud, pedig a hatodik oskolából csapták ki, - lelkemre mondom, nem tudnék mondani; sőt ha kigondolnám is, nem merném kimondani; mert, hiába, a firmát nem lehet kompromittálni, - a "Fekete kutya" becsületes ember, - mert ezt igy mondják az emberek, s én nem szégyenlem, - hanem az elkeseritene, ha azt mondanák, a "Fekete kutya" okoskodik, eszét akarja mutogatni, pedig nagy szamár. Kardos ügyvéd rokonunk, mint mondják, mindig okosat beszélt, egy koncz papirt vett tiz váltó garasért, tele irta, megért kétezer forintot; én egy mázsányit teleirnék, kapnék érte hat font sajtot. Ez a különbség köztünk, s elegendő, ha belátom, hogy az elhunyt rokon okossággal szerzett vagyonát azon családtagnak hagyja, kinek legtöbb esze van. - Ha ilyent árulnának a nagykereskedők, hamar megrendeltem volna, nem lett volna szégyen a kereskedőnek, most százas nyereséggel tehetném kelendővé; de mert ilyen czikket nem árulnak, az üzletet más fogja betakaritani.

- Bölcsen volt mondva, rokon, - véli az idősebb rokon, - mi diákos emberek, hasonlón gondolkoztunk, - örülünk, hogy a mi kedves rokonunk is megértette az elhunytnak intenczióját. Az örökség a talentumnak van desztinálva, az intelligenczia lehet itt az egyedüli bázis, mert a czivilizáció századában az ideák preponderáncziája maga felé billente az ekvilibriumot. Az emberiség megunta a materializmusnak omnipotencziáját, ma már nem csak a kapitális, hanem az intellektuális kultura is deczidál. Az embert nem csak a mammon, hanem a judicium szerént is klasszifikálják. - Az individuumok kvalifikácziója valóságos nemzeti akviziczió, s a nemzetek reputácziója a szerint eleválja magát, amint a privátusok gradatim fölvergődtek a kapaczitás legmagasabb fókusára. Uj éra nyilt az emberiségnek, s a familiák törekedjenek, hogy tagjaik disztingváltassanak azon forum előtt, mely a mediokritást fumigálja.

A fűszeres a diákszavak hallatára étvágyat kapott egy kis latinságra, és mohón várta, hogy a föllengős atyafi olyant mondjon, hogy ő is rámondhassa azt a két diákszót, melyeket a miséből a csősz is tud, - és elképzelte, mily szép lenne alkalmas helyen azt mondani az atyafiak meglepetésére: Dominus vobiscum! Fájdalom, a szavalat nem igy végződék s neki most már nagyon is magyarul kellett mondani valamit.

- Ennyi diákszó, - mondja a fűszeres, - hol fér meg egy fejben?

- A studium, kedves rokon, - meg a diligenczia.

- (Meg a korbács!) - gondolja a fűszeres a hetvenkedőnek arczából dicsekedést gyanitva; mert hogy ez a két dominus ingyen nem jött az olajszagot nyelni, azt kitalálta.

- Meddig lesz szerencsénk? Kérdi a fűszeres a diligencziás atyafit.

- Azt tartom, reggel elmehetünk.

- Olyan hamar el méltóztatott végezni a teendőket?

- Volna bizony még valami hátra, ha kedves rokonunk valami okosat akarna mondani.

- Azzal nem szolgálhatok, mint előbb is megjegyzem, - legdrágább portékám a vaniliagyökér, ha valami értékeset mondok, az: vaniliagyökér vagy vizahólyag.

- De hát a Kardoss-örökség?

- Keveset gondolok vele, - nem vagyok rá méltó.

- De rokon urnak szavazata van.

- Nem tagadom, szólhatnék, de nem merek, - ha ezek a rossz kölykek összedöntik a mandolát a mazsolával, kiválogattatom velük, az idővesztegetésért pedig néhány vonást szabok rájuk, - ezt értem. - Eladom a kását, minden fontnál tudom a tiszta nyereséget, ezt harmincz esztendeje cselekszem, és nem hibázok; tovább nem gondolok, őrzöm a firma becsületét.

- Helyesen cselekszi, rokonunk, - de a Kardoss-firmáért is mondhat egy szót, - mi kifogása van ellenem?

- Semmi, - éppen semmi, - talán egykori főnökömnek sem lett volna, pedig az is sok diák szót tudott, az árjegyzéken az összeget summának, az oldalt latus-nak, az áttételt meg nem tudom bizonyosan, valami tralatus-nak irta.

- Talán translatumnak?

- Olyasminek, csak azt tudom, hogy abban is volt valami latus-féle.

- Maradjunk mi csak a summánál, kedves rokon, ha maga a szavazatot nekem adja ...

- Majd gondolkozni fogok.

- Idővesztegetés lenne, kedves rokon, - legjobb, mondja ki most, aztán én is mondok valamit, megéri ezt a boltot.

- Nem eladó.

- Vegyen melléje még egyet, - tudja, rokon, hogy a jó szónak mindig akad párja, aztán jut is, marad is mindkettőnknek.

- Igy nem lehet, a firma nem engedi, - az emberek sokat beszélnek.

- Hadd beszéljenek, a "Fekete kutya" fekete marad, s ha lebeszélik róla a feketét, juttatok én föstékre valót,... mondja ki, rokon, az igent.

- Nem lehet.

- Ugy, - nemet akar mondani. Jegyzi meg a tekintetes rokon izgalommal.

- Azt sem.

- Kétfélét mond ön, egyiket sem értem, - szóljon, rokon világosabban.

- Világosan szólok, - ajánlkozik a fűszeres, - ha bizománynyal tisztelnek meg, ösmerős jó firmákhoz fordulok, azok által a dolgot elvégzem, s a becsület fönn van tartva, A végrendelet prókátori ügylet, a mihez nem értek; de van Pesten egy ügyvéd, elhunyt rokonunk társa, - én tudom a kereskedésből, hogy a társat szigorun választják meg, - bizonyosan rokonunk is hasonlón cselekedett, azért teljes bizalmamat helyezem Sipos ügyvéd urban, azt fogom megbizni s ha az ön részére adja, az ügylet be van fejezve számadás nélkül. - Ez az én feleletem, ez szabott ár, és el nem térek tőle.

- Megelégszem! Mondja a remélő atyafi, s néhány barátságos szó után kezet szoritott a fűszeressel, és kölcsönös ajánlás mellett elválának.

A vendéglőbe érkezve a fiatalabb testvér töré meg a csendet.

- Bátyám, a "Fekete kutya" hogyan hajt?

- Ostoba állat, egyenesen a vadas boltba akarja terelni a pecsenyét, és a fáradságért jól sem akar lakni, - jó, hát ugy vegyük meg a vadat. Ez a prókátor majd értelmesebben beszél, mestersége árulni az igazságot, kérdezzük meg tőle: mennyiért adja?