Az itélet.

A kérdéses örökségi birtok Komárommegyében lévén, a törvényszék kitűzte a rokonoknak a személy szerént vagy meghatalmazottak által való megjelenést. E határidő az előbbeni jelenet utáni egy hónapra volt kitűzve, s a nagyságos asszony elkészité tervét, hogy az atyafiakat ujjára szedje.

Nagyon udvarias levélben keresé meg a kardossfalviakat, hogy tanácskozás végett helyet választani méltóztassanak, a kardossfalviak élő szóval hoztak választ, gyanithatólag a Siposnál érzett vereség után.

A méltóságos atyafinak szállásán második kiadásban halljuk azon ajtódöngetést, mihez Sipos ügyvédnél volt szerencsénk.

Az inas nem volt utasitva az érkező vendégek iránt, az előszoba ajtajának hangos döngetéséből kiösmerve a vendégek szalonképességét, gondatlanul kiáltja:

- Bujj be, no!

Az előbbeni vereség elvette mérgét e gorombaságnak, s az inas eszének megbocsájták, látván, hogy csak az előszobában vannak, s a méltóság még a másik ajtónál kezdődik.

- Itthon találnánk a méltóságos urat?

- Majd megtudom. - Felel a finnyás vendégekhez szokott inas, a falusiakkal megéreztetve, hogy városban a kapu nappal nyitva van, de a nagy urak ajtaján némely ember könyörögve léphet csak át.

- Jó lesz megtudni, de iziben! Veti oda a szót az egyik.

A goromba hang fogott az inason, az érkezőknek nevét is megkérdezte.

- A kardossfalvi Kardossok vannak itt, azt kell megmondani.

Az inas készségét a nyerseség fokozá, - besietett a nagyságos ur helyett a nagyságos asszonyhoz, és kedvező válasszal jött vissza. Kárpótlásul nézte, hogy valami felöltőfélét nem lehetne-e lekapkodni; de a falusiak emberségesen begombolódzkodtak, a vetkőztetésnek tehát be volt vágva az utja.

- Isten hozta kedves rokonainkat! Mondja a nagyságos asszony a társalgási teremből eléjük lépve, és a hatalmas kezek után nyult, hogy a megelőzésből ne maradjon el semmi.

Nagy megelőzéssel és nyájassággal vezeté a terembe, elárasztá azzal a sima kedvességgel, mi a járatlant mulhatlan elbolonditja. A méltóságos asszony szeretetteljes rokonnak mutatkozék, kevélységét ügyesen elpalástolá, apró részletekig elkérdezgeti családi körülményeiket, azok ismét bő terjedelemmel felelgettek, kivált mikor az Esterházy-familiát kellett dobszóval kiverni az uradalmakból.

Biztatta őket a nagyságos asszony, örült a nemes büszkeségnek, mely elengedni semmit sem hajlandó, közbeejté az ő nagy összeköttetését, és utasitá őket, hogy vegyék hasznát az ő összeköttetéseinek, parancsoljanak vele, mert kanczellár, országbiró, személynök koma, rokon, lekötelezett, és boldogok, ha érette tehetnek valamit.

A gombok feszültek, a sörélesztő dagadt a kardossfalviakban, szerették volna megcsókolni a méltóságos asszonyt, kinek párja nincsen.

- Összetartók legyünk, kedves rokonaim, - biztatja őket a méltóságos asszony, - egyik Kardoss már a cseresznyefán van, ez után kapaszkodjanak önök, - én férjemért jótállok, - nem is kételkedem, hogy vállvetve mindenben czélt fogunk érni.

A kardossfalviak válla megmozdult, támaszkodni szerettek volna.

- Számitók legyünk, - folytatja a méltóságos asszony a rábeszélést, - osszuk ki a szerepeket, győzzük meg egymást, hogy méltányosak akarunk lenni, és a másiktól nem önfeláldozást kérünk, hanem részeseivé tesszük a reménynek és a gyümölcsöknek is.

A kardossfalviaknak tetszett a gyümölcs, jobban, mint a fűszeres fügéje.

- Nyereség lenne rokonságunkra, ha a fönnforgó végrendeleti ügyben egyetértésre vergődhetnénk. Én gyönge asszony létemre nem rendelkezhetem a rábeszélés nagy hatalmával, melylyel a többséget alakithatnám. Azt talán mondhatnám, hogy bizonyos állásbeli helyzete a társadalomban való megkülönböztetés férjemet a Kardossok között legmagasabbra helyezte, s ez állásnak én, a nő, tetemes vagyont áldoztam, ennélfogva merem mondani, hogy ha én férjem nevének alárendeltem vagyonomat, a Kardossok tiszteljék meg önmagukat. Hozzáteszem még azt, hogy előttem becsesebb a szavazat, mely a megösmerést fejezi ki, mint a vagyon, mely vele összekötve van, - s e vagyont arra használnám, hogy alkalmunk legyen a résztvevő rokonok iránt a rokonszeretetet nem csak szóval, de tettel is bebizonyitani. Önök férfiak, itéljék meg, volt-e jogom igy szólni?

A kardossfalviak a veszett fejszének nyelét meg akarták fogni, az asszony szavait megértették, s egyelőre nem kivántak részletesebb magyarázatot.

- Méltóságos sógorasszony a szánkból vette ki a szót, - azt mondta el, a mit nekünk illett volna elmondanunk, és még azt a toldalékot is nyilvánitotta, mi a rokoni szivnek vigasztaló. Minek beszélnénk a dologról többet, szavazatunkat méltóságos rokonunknak adjuk, a szót illő helyen kimondjuk, és reméljük, hogy ő is mond nekünk valamit, a mi nekünk tetszik.

- Még ma, kedves rokonaink, - mondja az asszony boldog vidámsággal, - ilyen dologban az őszinteség kötelesség. Férjem nem sokára haza jön, (azaz: előrántjuk a sarokszobából,) kedves rokonaink nem teszik azt a szégyent rajtunk, hogy ebédre máshova menjenek, ebéd előtt még a számok iránt tisztában leszünk.

A méltóságos asszony örömében nem találta helyét, a csiszolt padlót nem sajnálta a falusi lábbelik körmöléseitől, és az eredményt ügyességének tulajdonitá.

Mi nem fogunk vitázni a hiuval, hadd gyönyörködjék önhitt győzelmén. A Kardossok ebéd előtt még szét akartak nézni a nagy városban, bucsuzának, világos igérettel a két órai ebédre, - azaz: még addig falatozni fognak a vendéglőben, a jó munkának áldomását nem halaszthatták a két órai ebédig.

- Férjem! - fogadja a nő az öreget, - kivánjon szerencsét győzelmemhez, az örökség öné, a két szükséges szavazat megvan, a kardossfalviak előbb nyilatkozának.

- Zsebünkben vau már a birói végzés?

- Zsebünkben lesz, biztosit az, mit zsebünkből ki fogunk venni.

- Ára is van a szavazatoknak?

- A tizenkilenczedik században élünk, fizetik azt, a ki beszél, meg azt is, a ki hallgat.

- Mit fizetünk mi a két beszélőnek?

- Adni fogunk negyedrészt kettőnek; különben kicsuszhatik az aranyhal.

- Megmondá már nekik a föltételt, asszonyom?

- Ez a férj szerepe lesz, - mondja a nő, legyen ön barátságos, uraöcscseinek igérje meg a negyedrészt és az Eszterházy-pörben hathatós befolyásukat.

- Kivánsága szerént fogok cselekedni, asszonyom, - hanem ha a sült veréb beröpül az ablakon, takarékosabbak legyünk, mint eddig.

- Dixi! - Mondja az asszony diákosan, e rövid szóval értésére adván a férjnek, hogy a véleménymondás eddig terjed.

Az ebéd előtti, alatti és utáni társalgásra nincsen szükségünk, az egy hónapot szintén átugorjuk, és szabad királyi Rév-Komárom városában találkozunk ösmerőseinkkel a törvényszék előtt.

Sipos felei helyett meghatalmazottképpen jelent meg, s a meghatározott órában a törvényszéki terembe lépett, hol a három Kardoss már együtt volt.

A törvényszéki elnök előadá az összejövetel czélját, a végrendeletet fölolvasá, megkérdezé a feleket, megértették-e végrendelkezőnek szavait, és nincsen-e kifogásuk az egész okmány ellen?

Valamennyien egy véleménnyel helyesnek tárták a végrendeletet, és ujabb kérdésre kijelenték, hogy szavazásra jöttek.

Az elnök fölolvasá az érdeklettek neveit, a megholt mérnök helyett az igazoló okmányok szerént Kardoss Jolánt nevezé meg, s ekképp rendbehozván a személyek sorozatát, fölszólitá a két előálló Kardosst a szavazásra.

- Mi, kardossfalvi Kardoss testvérek méltóságos Kardoss Ferencz urra szavazunk, kijelentvén, hogy a mi véleményünk szerént köztünk őt illeti az első hely.

- Méltóságos Kardoss Ferencz ur elfogadja a szavazatokat, és maga nem szavaz másra?

- A nekem adott szavazatok által magamat igen kitüntetve érzem, s azokat elfogadom.

- Még hátra van két szavazat... Véli a biró.

- Azok a szavazatok a többségre szükségtelenek, - mondja Sipos ügyvéd, - más többséget pedig nem alakithatunk, minthogy a kardossfalvi Kardoss urak maguk ellen más mellett szavaztak, feleim a szavazásról lemondanak.

Rövid időre távozniuk kelle a teremből.

Sipos e szerént tudhatta, hogy kié leszen a többség; hanem az örvendező atyafiságot feledve, félrevonult egy ablakmélyedésbe, s megemlékezék egykori főnökéről, ki megfogadtatá vele, hogy az első itélet kétségbe nem ejti, s erejének hatalmát a második fordulónál fogja éreztetni. Majdnem ellágyult, szivében a hála ujra kicsiráztatá a fogadást, valamint a pályának dicsősége is ingerlé megforditani egy elveszett ügyet. Véletlen visszatekintett, meglátta a kárörvendő mosolyt a kardossfalviakon, kik itt a háta mögött összekacsintgatának, - ez még inkább ingerlé, és jelentvén a jegyző, hogy az itélet készen van, Sipos ment a terembe legelöl.

- A végrendelet szavai szerént az örökség annak itélendő, kiről két rokon azt vallja, hogy valamennyi közt legtöbb esze van, két szavazatnál fogva a törvényszék méltóságos Kardoss urat vallja örökösnek, és az örökséget neki kiadatni rendeli. Van a felek közöl valakinek ellenvetése, és akar föllebbezni?

Egy pillanatnyi csönd után Sipos csengő hangon mondja:

- Igen!

A kardossfalviak elhalaványodtak, Sipos folytatá:

- Feleim egyike, Kardos Jolán kisasszony most lépett a tizennyolczadik esztendőbe, - a szavazók közöl egyik sem ösmeri a kisasszonyt, soha sem is látta, igy lehetetlen volt biztos itéletet mondani, hogy az öt családtag közöl melyiknek van legtöbb esze.

- Egy leány! Mondja az öregebbik Kardoss majdnem orditva.

- A lelki tehetség isten adománya, - mondja Sipos, - nem kizárólagos kiváltsága a férfiaknak, és elég példa tanusitja, hogy a feleségnek több esze van, mint férjének. (Mindenki czélzást vél.) Ismétlem tehát, hogy igaztalanok lennének a rokonok az ellen, kit még nem is láttak, ha időt nem adnának a lelki erő kitüntetésére. Föllebbezem tehát az itéletet, kérvén elhalasztását az itéletkimondásnak, és ha a rokonok közt a meghatározandó idő alatt többsége nem lesz, ám jusson érvényre a mostani szavazat.

A biróság a föllebbezést elfogadá, az ifju ügyvédnek okokkal való fejtegetését bejegyzé, s nehogy untassam az olvasót, átugrom a törvényes eljárás hosszát, csak a végeredményt irva ide. Az itélet kimondása egy évre elhalasztatott azon föltétellel, ha Kardos Jolán kisasszony azon időnek lefolyta alatt két szavazatot nem kap, az örökség az első szavazat szerént fog méltóságos Kardoss urnak kiadatni.