A méltóságos asszony fia.

Arszlán lett a reményteljes csemete, szépen felöltöztetett divatbáb, kényes mozgásokkal, nagyuri modorral, s az anya e csinos bábra akarta fölrakni azt, mi az apára föl nem fért. A fiu anyja parancsát várta, de még nem hivatá.

A méltóságos asszony tervelt, s e tervben fiára számitott, a csinos, jól öltözött arszlánra, a méltóságos asszony fiára. Ő mindezt kelendő pénznek számitá, miből az egyszerüek első pillanatra eszüket vesztik. Ha czélt akarunk érni, a fegyvereket készen kell tartani, s kiösmerni az embereket, hogy milyen fegyverrel lesz a győzelem legkönnyebb.

Nőkre gondolt ő méltósága, - ő maga is nő, hiu a végtelenségig, dicsvágyó a telhetetlenségig, - vonjunk következtetést más nőkre, - bizonyosan azok is dicsvágyók és hiuk; tehát hizelkedjünk nekik.

Csöngetett.

A belépő inas által az urfit hivatta, ki azonnal sietett anyjához.

- Maga ma nagyon elegáns, - dicséri az anya a fiát, - idáig meg vagyok elégedve; s még jobban, ha szavaimat megérti, és egy kis diplomácziai ügyességgel a rábizandókban pontosan jár el.

- Nagyon nehéz lesz a megbizatás, kedves anyám?

- Egy ilyen jól öltözött csinos arszlánnak nagyon könnyű, - ha a szónak is hasznát tudja venni. Figyeljen ide, maga, kis szeles. Néhányszor emlité már a mérnökéket, a leányt föltünőnek mondá, - tudtam, hogy az ilyen urfiak a szépet meglátják, - na, ma engedékeny leszek, bemutathatja magát. Mint rokonnak nincsen szüksége bemutatóra. A multra nézve mentse ki magát a családi viszonyokkal, és a többi, - igyekezzék a nők figyelmét megnyerni, és jelentse ki, hogy a rokonsági viszonyt fönn akarná tartani. Próbatétre küldöm önt, - röpüljön maga is egy kicsit, hogy majd a nagyvilágba már begyakorlottan lépjen be. Eszén legyen, - a családra, tudja ön, szükségem van, - saját jövendőjéért néhány hónapi csevegést ne sajnáljon, - a szó olyan tőke, mely nem fogy ki, csak lélegzettel birjuk. Menjen, maga, - remélem, nem lesz nehéz ez a leereszkedés a pásztori órákra. Menjen, menjen, maga, szeles fiatal ember.

Bérkocsin ment a nagy térre, a jól ösmert házban utmutatás nélkül megtalálta a mérnökné szállását.

- Én Kardos Caesár vagyok, - mutatja be magát a hölgyeknek, - kegyeteknek rokonuk, ha ugyan elfogadnak annak, - ámbár e kedvező esetben is büntetésre méltó volnék, hogy ily későn jelentkezem; de nagyon magas az a fal, mit egy végrendelet közénk vont, - sokáig tartott a megkerülés; de most itt vagyok, hogy önöket szivből üdvözöljem.

- Nem várt vendég, - mondja a mérnökné tisztelettel, de azért nagyon örvendünk.

- Jolán kisasszony is? Kérdi az urfi a leány felé fordulva.

- Örülök; mert azt vélem, hogy önt a rokonszeretet vezérelte hozzánk.

- Semmi egyéb, bizonykolja az ifju, ... én nem avatkozom a családi fontos ügyekbe; mert nem szeretem a komoly tárgyakat, elálmosodom rajtuk.

A mérnökné helylyel kinálta meg őt, előre bocsánatot kérvén, hogy néha távoznia kell a növendékek miatt, vagy azok jőnek be; mert próbatétre készülnek.

- Szegény kis lánykák, tudom, szintugy félnek a próbatétektől, mint én; mert, az igazat megvallva, nem szerettem tanulni.

- A történetet sem? Kérdi Jolán.

- Mind egyféle unalmas háboru, - ölték, vágták egymást az emberek, soha vége-hossza, - minek azt mind fejben tartani? ezután is ilyen lesz a folytatás, azt meg ugy is közelről fogjuk látni.

- Hát a természettant?

- Atyám azt monda, hogy az mérnököknek, gyógyszerészeknek való,... nem is gyötörtem vele magamat.

- Pedig kár volt, - veti ellen Jolán, - a természettan megjutalmazza a tanulmányozónak türelmét, megtanuljuk belőle az elemeket, azoknak alkatrészeit, mi a harmat, eső, dér, hó? - miként alakulnak ezek léggé és viszont, a légrészekből miként támad eső, dér, hó. A növényekben megtaláljuk a légrészeket, és e gyönyörü átmenetekkel kétségtelen bizonyitják, hogy az anyag nem vesz el a világban, csak átváltozik.

- Kedves kis hugom, maga professzor.

- Igen, - nekem tanitványaim vannak.

- S talán éppen a természettanból is ön oktatja őket?

- Az az én szakmám volt az egész évben, - s a kiszabott részt el is végeztük már.

- Ugyan ki volt az a kegyetlen, ki az én kedves szép hugomat e gyötrelmes tudományra fogta?

- Szegény boldogult atyám nagy türelemmel ösmertette meg velem.

- Ugyan hát vallja meg, rokonkám, - mi hasznát veszi ebben az életben a természettannak?

- Apámtól is kérdezték ezt, - ő ugyan másképp felelt, mint én most: mindennapi kenyerünket keresem meg vele. Mondja Jolán büszkeséggel, s akkor a leány arcza valami magasztossá változott át; ámbár a vendég ezt valami kinos vallomásnak tárta, mintha ezt szégyenlené a lány, hogy ő most ily megalázva él, holott az egyik Kardoss a harmadik utczából is bérkocsin hajtat ide s a kapu előtt hagyja a fogatot ácsorogni.

A mérnökné jobban érté leányát, s hogy a vendég rokona ne lássa az ő megilletődését, ürügygyel a növendékekhez távozott.

- Önt kifárasztja ez a pedáns foglalkozás, kedves hugom, - én ezt nem fogom türni.

- S mit fog ön cselekedni? Kérdi a leány inkább a beszéd folytatása kedvéért, mint kiváncsiságból.

- Valami jutott eszembe, s azt valósitani fogom, - szaval a fiu gyámatyai fontoskodással, legyen önnek bennem bizodalma, - én most nagyot gondoltam, mit ön nem fog kitalálni; hanem ha bizalma lesz.

- Ahhoz több idő kivántatik. Jegyzi meg a lány az avatkozót némileg hátráltatva.

- Idő, ... idő? tünődik az urfi,... azt mondja meg inkább, kedves rokonkám, - meddig fog ön még kis gyermekekkel vesződni?

- Mig a szükség e gondtól föl nem ment.

- Lássa,... erre több idő kell, mint a bizalomra, - melyet, mint rokon, már is jogosan várhatnék kegyedtől; mert hisz bátyja vagyok...

- A harmadik izen, ... ekképp meglehetős távol. Teszi hozzá Jolán a távol fokozat megemlitéséhez gyöngitvén a rokoni jogot.

A fiu erre elvörösödött, és egészen más értelmet ragasztva a harmadik iznek megemlitéséhez, tusakodva mondja:

- Ez nem csak nem akadály, sőt nagyobb tért enged, - tehetek, mint rokon, - jó barát, és a többi, veti utána az urfi szelesen, de mégis csellel, - az ön sorsát nem engedhetem az idő fogainak, - az a vasat is megemészti.

- Én sem leszek kivétel.

- Az öntől függ,... sorsáról akárki is rendelkezhetik, ... azt tanultuk, hogy az isten szabad akaratot adott jóra és rosszra; tehát önnek nincsen szabad akarata sorsára nézve?

- Nincsen,... mert nekem egy jó anyám van, kinek én nagyon szeretek engedelmeskedni.

- Őt is meggyőzzük ... Én fogom meggyőzni,... bizom magamban, ... hiszi ön?

- Hinni csak akkor hihetnék, ha csak távolról is gyanithatnám, hogy ön mit akar, - odáig, bocsásson meg,... sem ellene, sem mellette nem szólhatok.

- Nem sokáig várakoztatom önt, szép hugom, - mondja az urfi fölkelve, amint az ajtónak megnyilásakor a mérnökné belépett; - most bucsuzom; de nem sokára őszintébb leszek; - hanem, kérem, ne legyen addig még szebb.

- E szót megtiltom, - mondja Jolán a hizelkedést elutasitva.

- Mikor az egész város fiatalsága beszéli, - s nekem van tilalom kiadva?

- Igen, - a többinek, minthogy nem beszélek velük, nem tilthatom meg.

- Megtiltom én! Mondja az urfi nagy páthosszal, mától fogva lovagja vagyok önnek. Ezzel meghajtá magát a leánynak, s aztán az anyjától bucsuzék el.

Lehetetlen volt e kéretlen és kelletlen ajánlkozást elutasitani, - a vendég elment, s Jolán kinos órákat szenvedett át Siposnak eljöveteléig. Alkonyat előtt Sipos megérkezett, s a leánynak izgatottságát látva, kérdé annak okát. Jolán elmondá, hogy ki volt a vendég, valamint a párbeszédet is.

Sipos nem szólt bele az utolsó mondásig; de az alatt birkózott a haraggal, nehogy itt kitörjön. Vetélytársa nem lehetett az elkényeztetett és szellem nélküli ember, e szerént jött vagy nem jött, az közönyös; de e fiatalember küldött farkas, küldetésének czélja van anyjától, ki az eszközöket keresi czéljához, s ha férjét háttérbe tolhat, miért ne tolhatná előre fiát, ha azt czélszerünek véli. E vakmerőség mélyen sérté Sipost, a czélkergető asszonynak számitgatását oda látván irányozva, hogy e széplelkü leányt játékul használja, és egy czifra divatbábot elégnek tartson az elkábitásra.

Ám gazdagodjanak, a szavazat alku szerént biztositva lesz a méltóságos családnak; mert Sipos nem fog egyezkedni, éppen ugy nem a leány; tehát mi kell még? A kardosfalviakat fogják e leány által sarokba szoritani? Csak ijesztőnek használnák e leányt, kiről a Mária képét lehetne lerajzolni, s a mintának lelke olyan hófehér, hogy e megtiszteltetésre is kiválasztható.

Ajkára vette már a szót, hogy idő előtt sürgeti a szavazást, és a leánynyal lemondat, csak a fájdalomtól mentse meg; mert az apja halálánál inkább maróbb lenne.

Jolán elmondá a párbeszédet, Sipos közbeszólás nélkül hallgatta végig.

- Eddig van! Fejezi be Jolán az elbeszélést.

- E haszontalan arszlán kemény megfeddésre méltó. Mondja Sipos elkeseredéssel.

- Megkimélhettek volna ő méltóságaik e leereszkedéstől. Toldja hozzá Jolán majdnem sirva.

- Előbb tanácsolni akartam valamit, - de az nem alkalmas fegyver e büszke népnek, - még kinevetnék engedékenységünket; de meg kell menekülnünk e tolakodástól.

- Azt hiszi ön, - kérdi Jolán, - hogy e fiatalember folytatja látogatását?

- Ha nem akarná folytatni, először sem jött volna ide, - az kétségtelen; mert az ő czéljuk ki van tüzve, s azt el akarják érni, - eddig pedig az elérve nincs, - tehát készen lehet ön a második látogatásra.

- Ments meg isten! Ijed föl a leány.

- Jolán kisasszony, e tisztet az isten rám bizta, - majd én meg is mentem önt tőle. Mondja Sipos nagy elhatározottsággal.

- Ha ön ezt nyugalmasabban mondta volna, mindjárt földerülnék.

- Ne nyugtalankodjék tehát,... szólt, magát leküzdve a fiu,... a szó segitsen önön, - többé ne legyen titok, - megmondhatom mindenkinek, hogy ön menyasszonyom.

- Nem feledte el ön a föltételt?

- Fájdalom, e föltételt szigorubbá tette ez embernek megjelenése, - a végrendelet nem foglalkoztat e pillanatban; hanem az ön nyugalma.

- E nyugalomért hát beleegyezem az ön kivánságába.

- De kérnem kell önt, hogy ha ez ember még egyszer belépne e lakba, mielőtt viszonyunkat megtudná, nem fog ön találkozni vele, vagy rögtön elhivatnak önök engem is.

- Amint ön kivánja.

- Isten áldja meg önt! Mondja Sipos elbucsuzáskor, és a leánynak kezét ajkához emelé.

Haza sietett az ügyvéd, utközben néhány jó barátjának megmondá, hogy vőlegény, és meghatalmazá őket, hogy ezt bárkinek elmondhatják.

Sipos arra számitott, hogy a hir megszaladja a várost, és a legközelebbi huszonnégy óra alatt mohón elbeszélik egymásnak az emberek, hogy a főváros legszebb hölgye kinek menyasszonya. A rossz hirnek egy pár óra is elég, erre tán huszonnégy óránál több nem kivántatik. E hir eljutván a méltóságos asszonyig, vagy az asszonyban támad föl a józanabb ész, vagy a fiu találja ki, hogy jelenlétével alkalmatlan, és számba veszi azt, ki nálánál magasabban áll.

A ifju Kardoss anyját otthon találta; mert ő méltósága a hatásnak igazolására várt. Nyugtalan volt, - némely pillanatban a leereszkedés megszégyenité; de a kardossfalviak alacsonyabban állnak. Itt meglelé az egyensúlyt, és kimenté a kárhoztatott lépést.

Az óra lassan haladva is haladt, - az urfi sietve rohant anyja szobájába.

- Üljön le, maga, kis szeleburdi, - utasitja az anyja, - hogy rohan a szobákon keresztül. - Üljön le, vegyen lélegzetet, aztán szépen sorban mondjon el minden szót; majd aztán megmagyarázom.

- Anyám, - mondja a fiu még fuldokolva, - sohasem láttam szebb leányt.

- Azt már mondta ön máskor is, - nem kell egy dolgot kétszer mondani.

- Okos is, anyám, - a férfiakat is zavarba hozná, - engem legalább végképp meggyőzött, - hisz, anyám, az professzor.

- Mérsékelje magát, édes fiam, - a dicsérettel igen bőkezű, - mondja el inkább a párbeszédet, majd én megtalálom azt, a mit ön nem értett, és megbirálni nem tudja.

A fiu meglehetős élénk emlékezőtehetséggel ismétlé anyjának a párbeszédet. Minden szót elnyelt a nő, s az első szakaszban tájékozta magát a leány szellemi ereje felől. E leány rútul lepályázná férjemet; gondolá a nő, de azért hallotta a fiunak előadását. Midőn odáig ért, hol a fiu gondoskodási beavatkozásról szólt, mire a leány a beavatkozás jogát kérdé, ismételteti az idézett mondatot.

- A bizalmat jogosan várhatom kegyedtől; mert hisz bátyja vagyok. Erre ő azt mondja:

- A harmadik izen,... ekképp meglehetős távol.

Erre az anya kutatólag mondja fiához intézve a szót:

- Ugy? ... a harmadik izén?... e leányt én is megdicsérném ügyességéért. Halljuk csak odább, hihetőleg itt nem szakadt meg a beszéd.

- A harmadízi rokonság a bizalomra nem akadály, sőt nagyobb tért enged; tehetek mint rokon, jó barát - és a többi, - mondám, az ön sorsát nem engedhetem az idő fogainak, az a vasat is megemészti, mire ő azt mondja, hogy: Ő sem lesz kivétel.

- Nos, tovább?

- Az öntől függ, - folytatám, - sorsáról akárki is rendelkezhetik, - azt tanultuk, hogy az Isten szabad akaratot adott jóra és rosszra; tehát nincsen önnek szabad akarata sorsára nézve? Mire a lány ezt felelé: Nincsen, mert nekem egy jó anyám van, kinek én nagyon szeretek engedelmeskedni. Aztán továbbá...

- Elég, édes fiam, ... e leány kifogott magán, - és jól monda, hogy professzor; hanem én átlátok az eszén. E hiu kis babának jó oskolája volt; lássuk, mennyire számitott? Még ma levelet fog ön neki irni - az ilyen hiu leánykák mohón kapnak a váratlan kitüntetésen - irja meg, hogy a pörbeli viszony egy nagy elhatározásnak áll utjában, segélje a válaszfalat ledönteni. A válaszból kikémlem, hányat ütött az óra.

- Anyám tehát valóban azt hiszi ...

- Igen, valóban. Csak menjen maga, irja meg a levelet, aztán hozza el, ki fogom javitani. Magának még utmutatásra van szüksége, mert maga szeles, és egy kis deklamáczió azonnal lefőzi.

A fiu elment a nehéz munkára; mert az anya kormánypálczája alatt nagyon nyögött és a keménység elviselhetetlen volt.

A férj is bejött, sürgölte nejét a rokonoknak adandó válasz miatt.

- Holnap fogunk nekik irni.

- Ön, asszonyom?

- Én majd csak az alapvonalakat jegyzem ki, önnek ezzel kevesebb vesződsége lesz.

- Bár csak már vége volna.

- Ön már nagyon elfáradt a munkában, - gúnyolódik a nő, - az lesz ám még a kellemetlen, mikor a tömött erszényt haza kell hozni.