Tervek.

A majoresco kiszállt a kocsiból, s a kastély termeiben rendelkezést tett a vendégek elfogadására, Kleint pedig ekképpen szólítá meg:

- Bécsből jövök!

- Isten hozta méltóságodat, remélem, az előleges intézkedések szerint, méltóságodnak nem volt valami panaszra oka.

- Semmi, - semmi!... - mondja némi ízetlenséggel,... - hanem mi a patvar lelte bécsi bankáromat?... fölmondá tőkéit?

- Azt nem, - feleli Klein - hanem a törlesztések mellett méltóságod kiadásai nagyon fognának rövidülni.

- Nos aztán?

- Kénytelen valék megmondani, hogy ígéretünket beváltani nem tudjuk, tehát a kölcsönzéstől egészen visszavonul.

- Ostoba tréfa!... - kiált föl békétlenül a gróf, - érezvén a rendetlen állapot terhét, azonban határozott hangon kiálta föl: hallja ön, nekem pénz kell, mégpedig sok, ha a pokolból teremti is, ígéretet tettem, hogy két éven át véget vetek minden liberális mozgalomnak - s én nem fogom magamat kompromittálni néhány rongyos forintért, értette?

- Akár szóról-szóra elmondjam!

- Annál jobb, tehát ne késsék, - legyen ügyes, hogy az országgyűlési utasításokat ne a másik párt mondja elénk, azért ne késsen, hanem ahol kapja a pénzt, onnét hozza.

Klein meghajtá magát, hazament és a hajdú megint a megszokott izenetet kapta:

- Jakab jöjjön fel.

Az ördögöt citálni nehéz dolog, mert a Kristóf imádságot ritka ember tudja, s ami még nehezebb, hátulról kell előre olvasni, de aki egyszer fölidézte, annak mindjárt megjelenik.

Jakab sohasem vette nagyon szívére, ha Klein úr megkergette, - az ő szíve nem volt igen érzékeny, és különben is volt annyi filozófiája, mint egy esernyőnek, melyet csak akkor szoktak megbecsülni, midőn felhő kerekedik.

- Hivattalak Jakab.

- Tessék parancsolni!

- Nekünk pénzre van szükségünk, s minthogy a bankárt elriasztád a háztól, már most hadd lássuk, mennyi kényelmünkre van, hogy itt fölhizlaltalak.

- Készen vagyok, - csak parancsolni méltóztassék, - legalább meglátja, hogy mennyivel jobb, ha itt maradt a pénz, mintha külső országba ment volna.

Jakabnak e védegyleti eszméi kevéssé bolondíták el Kleint, ki maga legjobban érzé, hogy urasága mily drágába került, nem annyira magának, mint a majoresconak, ki azonban mai napig nem látta be mily veszett körmök közé került, - természetesen nem lévén egyetlen bizalmas embere, ki valamely magános órának bizalmasabb részében neki fölvilágosításokat adott volna.

- Tehát mikorra méltóztatik parancsolni? - kérdi Jakab.

- Hihetőleg még a napokban - jegyzi meg Klein - egyébiránt sem a határidőről, sem a pénzmennyiségről nem szólhatok, hanem holnap azt is tudtodra adom, midőn föltételeidet is megmondhatod.

- Én sohasem szabtam nagy árt! - mondja Jakab - nekem nagysád maga tett ajánlatot, ha aztán azt elfogadtam és sikere volt, vétkes nem vagyok. Alázatos szolgája.

Másnapra már Klein értekezhetett bővebben, valamint Jakab is készen volt tervével, tehát midőn a kormányzói irodába rendelteték, nem hagyott magára váratní.

- Nekünk minél előbb százezer pengő forintra van szükségünk.

- Szolgálhatok! - mondja Jakab - egy hét múlva letehetem.

- Mi az ára Jakab? - kérdi Klein a zsidót.

- Csak a törvényes kamat, nagyságos úr, - és ha valamit a robotból átengednének nekem.

- Például mennyit? - kérdi Klein - az uradalmak igen sokszor rendelkezhetnek, valamennyit csak nem akarod?

- Mire khüllene nekhem valamennyi! - mondja a zsidó - elég nekhem hatezer marhás nap, azt ebből az egy helységből is könnyen átengedhetik.

- Meglesz! - mondja Klein, kapva-kapván az alkalmon, s minthogy a zsidó többet nem kért, az adóslevél elkészítteték, valamint egy másik, melyben a méltóságos uraság Jakabnak hatezer marhás napot átenged egy évre, több rendbeli szolgálatának fejében, szabad akaratára hagyatván Jakabnak, midőn a hatezret használni akarja.

- Jakab! mi a patvart csinálsz azzal a sok robottal? - neveti Klein.

- Nagyságos uram, nekem ez a sok pharaszt nem akar dolgozni, legalább most nem alkuszom velük!

- Elfeledted-e, Jakab, hogy egy év alatt le kell szolgáltatnod, különben elveszted.

- Üsse meg a kő, akkor sem vallok kárt! - vigyorog a zsidó, csakhogy ennek a jó kedvnek egyéb értelme van, mint Klein úr véli, ki elég ostoba volt valamelyik gazdatiszttől tanácsot nem kérni, hanem az uradalom meg is adta az árát.

Míg azonban megérnék a dolog, nézzük odább, hol a terveket készítik.

A majoresconál bizalmas emberek gyülekeztek össze, - készültek egy nagy csapásra, hogy a megyéből a haladás eszméjét kipusztítsák, mindenekelőtt tehát nagyban elhatározták a vendégeskedést.

- De pénz? a pénz! - vakaródzék Tapadó bácsi.

- Ő méltósága már kegyeskedett arról rendelkezni, - mondja Klein, mire az arcok ismét derültek lőnek, mert hisz ebéd is lesz, fizetni sem kell majd érte, - s talán még egyéb haszon is lesz.

- Hát az ellenfél mit fog mondani mindezekre? - kérdi egy másik.

- Bizonyosan terveket fog csinálni, - felel rá Tapadó.

- Ezt én is tudom spektábilis barátom, hanem ezt nekünk jó volna megtudni.

- Jó ám, amice!... - beszél vissza amaz - ha megmondanák, pedig én velem aligha közlik, mert én már hiába tagadnám, hogy én... minek is hívják... (Pecsovicsot akart mondani, de szégyenelte.)

- Konzervatív...

- Az, az,... hogy konzervatív vagyok.

- Emberünknek kell lenni a másik táborban is, - mondja amaz, de ki legyen az? valaki vállalkozzék erre!

Szerteszét néztek a teremben, - volt ott mindenféle, öregebb, ifjabb, de bár politikai véleményért agyonverésre is készen voltak, - de spion lenni csakugyan mégis egy sem akart.

- Majd gondoskodom én arról is, - mondja Klein, - az én fiam elég szeles ember, közéjük illik, ha meg nem teszi, kitekerem a nyakát.

Ezen is átestek, és az úrfi még aznap utalvány kapott pitykés dolmány- és csöngős szerszámra, mint megannyi kelendő dolgokra, mikkel országot, világot bolondítani lehet, amint bolondította is, mert az úrfi nem röstellte beszélgetni, hogy az ő apjánál kötöznivalóbb pecsovics nincsen, - és ha ő rajta állna...

Ezt a részét a dolognak azonban szívesen elhallgatjuk, hanem menjünk a megye székhelyére, hol néhány hónappal később a legelső mozgalom eredményét meg fogjuk látni.