A titok hatalma.

Térjünk vissza Klein úrhoz, kit a jó szerencse hagyogatni kezdett, de aki annál inkább belekapaszkodott, hogy idő előtt le ne maradjon a lóról.

Megérezte a gróf bizalmatlanságát, sőt a megyegyűlésen való kudarcot is neki tulajdonítá, azért nem tűrheté, hogy a gróf nyakában van folyvást, tehát nincsen más mód, mint valami módon kibillenteni a jószágból, s valamiképpen szekvesztrum alá keríteni a grófot.

Az örökváltság egy része kikapta a grófot a zsidó markából, de hátra volt a temérdek apró tőke, melyek számát elég későn kérdezte meg a gróf, és néhány év kellett, míg a bankár részletei mellett valamit is törlesszenek, tehát miért nem lehetne erre építeni?

- Jakab, mondja a zsidónak - én úrrá tettelek, és jól tudod, hogy befolyásod addig tart, míg én kormányozom a jószágot, el akarsz-e hagyni?

- Ments meg isten! mondja a zsidó, - nagyságos úrnak soha sem tettem kárt, hát mi khifogása van ellenem?

- Kibeszélted magadat Jakab,... most én szólok! pénzed tudom van, szedd össze a grófnak minden aprólék kötelezvényét, aztán kérj szekvesztrumot!

- Hát aztán?

- Én már biztosítva vagyok, hogy a szekvesztrum esetében a gondnok én leszek.

- Itt a khezem!

- Összeveszed a kötelezvényeket?

- Összevettem! - mondja a zsidó diadallal nézve a nagyságos úr szemei közé.

- Ölelni való ember vagy, Jakab!

- Mégis jó, ha az embernek thübb esze van, mint gundulják!... - okoskodik a zsidó - régen thodtam én azt, hogy én nagyságos oramnak szükséges leszek!

- Az az, hogy én is szükséges vagyok neked, Jakab!

- Egyik khéz a másikat mossa! - jegyzi meg Jakab, és fölül reá kezét barátságosan nyújtá, mit amaz kénytelen volt elfogadni, nehogy terveit a zsidó mégis megakassza.

A főispán eljárása magasabb helyen megint rosszaltaték, egyszersmind rákövetkezvén az 1844-iki országgyűlés, az új kancellár az erélytelen főispánok helyébe az adminisztrátori rendszert tervezte.

Egy napon Szántay és Klein ugyanazon postával kapnak levelet Bécsből, mégpedig biztos kézből mind a kettő. Klein fiától, Szántay pedig egy fiatal bécsi orvostól, ki tanulmányainak szentelé magát a birodalmi fővárosban.

Olvassuk előbb Klein úr levelét.

"Kedves apám!

Sohase vesződjék a szekvesztrummal, apámat legközelebb adminisztrátornak fogják kinevezni, mely első lépcső a magasabbra! Azt is írhatom, hogy a gróf mielőtt gondolná, a hivatalos lapban saját kérelmére a főispáni hivataltól fölmentetik.

Azt a komisz zsidót most már lökje ki az ajtón, semmi szükség rá. Majd elfeledtem, annak a zsidónak egy orvos fia van, valaha velem járt, most itt gyakorolja magát, - apjával nincsen jó viszonyban, és mint mondja: katonaorvos akar lenni.

Adieu..."

Most olvassuk a másik levelet.

"Tisztelt Szántay úr!

Meglehet, kegyed tán mégis tud rólam valamit, - egyébiránt ha nem tudna is, engem nem hátráltat ez, hogy azon férfiú iránt, ki a rabszíjakat kezdi fajom lábáról leoldani, tisztelettel ne legyek, annál inkább is, minthogy fogadott fia, Sándor jó barátom, kinek én hálás tisztelője is vagyok az egykori múltért.

A véletlen tegnap este egy mulatóhelyre csalt, hol ugyanazon egy asztalhoz kerültem egy földimmel, Kissel, ki itt, úgy látszik, avatott körökben otthonos, mert amint pezsgőzés közben nagy hangon beszélte, a főispán grófot kurtán akarják elmozdítani, helyébe pedig saját plenipotenciáriusa fogna adminisztrátor lenni.

Sajnálnám, ha a grófot valami szégyen érné, - azért tudósítom őt, kegyednek

tisztelője
Rosenfeld Jakab, orvostudor."

A levélolvasást elvégezvén a két ember, összenéztek, mindenik azon érzelemmel, hogy a másik nem tudja azt, amit ő tud.

Szántay közlé a gróffal a levelet, - melynek következése az lőn, hogy a gróf rögtön felküldé a lemondást, hogy legalább megelőzze a gyöngédtelen elcsapást.

- Hát Klein? - kérdi a gróf Szántayt.

- Már most itt az ideje, méltóságos uram, hogy ez embert megismertessem a gróffal. - szólott Sándor, igazolva lévén a körülmények által, és a nagy széltől a veszprémi piaci árig elmondott a grófnak mindent.

- Megérdemlem mindezt! - mondja a gróf, - hanem e nyomorult féregnek nem szabad abba a székbe ülni, hova az én gyalázatomon akart mászni.

- Majd arról is gondoskodom! - mondja Szántay - hanem előbb várjuk be a kinevezést, hogy ez ember a legmagasabb helyről szálljon le.

- De miképp?

- Azt magam sem tudom, de ha én le nem szállítom, leszállítja más! - ezzel Szántay a cigány után küldött, de minthogy éppen faluzni járt, meg kelle várniok egy hetet, mikorra nagy kínnal hazavadászhatták. Együtt jött meg a posta, hogy a plenipotenciárius a főispán helyett adminisztrátorrá lett, mégpedig mielőtt a megyével külön közöltetnék, már hírlapok útján kihíreszteltetett.

A gróf levert lőn, kivált midőn látá, hogy néhány óra alatt egy kocsi a másik után rohant az új adminisztrátor üdvözletére, anélkül, hogy egynek eszébe jutott volna legalább a grófi asztal, melynek csemegéi nem rég oly jól ízlettek.

- Azt tartom, ideje lenne, hogy történjék valami! - mondja a gróf Szántaynak.

- Jó, tehát engedelmével a gróf úrnak, eltávozom néhány óranegyedre, mert valakire éppen nagy szükségem van most s az az ember várakozik reám.

Szántay úr lakására sietett, hol a cigány rég várakozott.

- Tanti! szükségem van rád!

- Ha nagyon kellek, itt vagyok tekintetes uram!

- Nem tudom, hallottad-e, hogy Kiss úr, a plenipotenciás nagyobb úr lesz ezután, mint a gróf?

- De meddig? - kérdi nevetve a cigány.

- Magam is azt szeretném tudni.

- Nohát meddig legyen, tekintetes uram?

- Egy óráig sem!

- Hát addig se legyen, tekintetes uram!

- Könnyű ezt mondani, cigány, hanem hogyan fogsz ki rajta, azt mondd meg!

- Nem lehet megmondani, galambum, tekéntetes uram!

- Hát magad szólsz neki?

- Dehogy sólok, dehogy sólok, tekintetes uram, - hisz a majom sem maga kaparta ki a gestenyét, hanem megfogta a macskát.

- Hát hol kapsz te ilyen macskát?

- Ott van Jakab, majd kikapartatom vele! csak azst mondja meg a tekintetes úr, hogy hol?

- A kastélyban, Tanti! jer oda, mert látom, hogy a plenipotenciás úr is oda megy, utána fél vármegye, hanem siess cigány, hogy jókor ott légy.

A cigány lélekszakadtan futott a zsidóhoz, kit majdnem a nyavalya tört ki, midőn a cigány magával hívta, - szintúgy az úri tömeg után sietett.

Klein büszkén lépett a gróf elé, s elmondá, hogy a megye kormányzása reá bízatott, tehát kéri a grófot, mentse föl a további hivatali gondtól.

- Azonnal! - lőn a kurta válasz - s ön Szántay úrnak adja át hivatali körét, ezzel búcsút mondok önnek! - mondja a gróf egész kicsinyléssel.

- Én a megye adminisztrátora vagyok! - mondja Klein büszkén.

- Majd ha ön jószágaimból kiér! - mondja a gróf.

- Gróf úr, a tartozó tiszteletet adja meg elöljárójának! - mondja Klein elbizakodottan, mire aztán Szántay szól közbe, mégpedig Kleinhez.

- Uram, Jakab, az árendás zsidó vár önre!

Klein olyan lőn, mint a fal, mintha látná, hogy itt kiszámítás vár rá.

Klein elveszté az egyensúlyt és Szántayt önkéntelenül követé, midőn az az ajtóhoz vezette.

- Mit akarsz? - kérdi Klein dühhel.

- Mit akharok? - én semmit sem akharok, hanem ez a cigány nem nyugszik.

- Botot a gazembernek!... - riadt föl Klein... - takarodjatok.

- De ha nem lehet! - mondja Tanti.

- Nem lehet? - kérdi fokozottabb indulattal az újdonsült úr, mire a cigány a zsidót löködve mondja:

- Sólj már, Jakab, hogy nem lehet!

- Igazán mondja, nagyságos uram,... - nyöszörgé a zsidó - nem lehet!

- Hát mit akartok? - kérdi Klein.

- Sólj már no, Jakab! - unszolá a cigány a zsidót, mire az németre fordítá a beszédet.

- Nagyságos uram, nekünk ez a cigány azt parancsolhatja, amit akar!

- Adósa vagyok én a gazembernek?

- Ha csak az volna, - mondja a zsidó,... - akkor kifizetnénk.

- Érteni akarom a dolgot! - sürgölé Jakabot Klein úr.

- Egyszerű a dolog, nagyságos uram, amit mi ketten tudtunk, - fájdalom, ez is tudja!

Kleinnek szemei merőre dagadtak, aztán a cigányhoz fordul:

- Mennyi pénz kell?

- Még olyán bankót nem csináltak, hallja azs úr, amilyent én elvennék ilyen dologírt!

- Hát mit akarsz?

- Hogy azs úr menjen ki ebből a vármegyéből.

- Tudod, hogy én főispáni helyettes vagyok?

- Nojsz, azst akarom, hogy ne legyen azs!

- Hát aztán!

- Azstán ebben azs életben soha nem sólok azs úrhoz, - miattam tehet, amit tetsik!

- Ki áll nekem ezért jót?

- Majd ezs a zsidó! - utal Tanti Jakabra, ki aztán németül mondja.

- Nagyságos uram, ez a cigány már akkor is tudta a titkot, mikor nagyságod meg akarta botoztatni, és akkor sem szólt egy szót is.

- Megfoghatatlan! - mondja Klein úr.

- Hát hogyan lesünk? - kérdi a cigány.

- Hallgatni fogsz? - kérdi viszont Klein úr is.

- Halálos holtig! - mondja a cigány.

- Tehát lemondok! - mondja Klein megadva magát a kényszerűségnek, és a terembe lépett, hol a grófon kívül még a többi várta.

- Uraim! - mondja Klein, - köszönöm részvétüket, - én az új hivatalról ünnepélyesen lemondok.

A bámuló csoport Klein után ment, ekkor jő be a cigány a terembe, hol Szántay a grófnak az eredményt beszélte.

- Tanti! micsoda titkod van? - kérdi Szántay.

- Ne kérdezzse, tekintetes uram! elég baj azs másnak, hogyha én is tudom.

- Tanti, minket hálára köteleztél,... szívesen teszünk éretted valamit.

- Tekintetes uram!... - válaszol a cigány - annak a vén kanásnak tegnap örökös kenyeret ígértem, ha egy dologért nem firtat!... nekem nincsen egyebem a hegedimnél, hát tartsa ki tekintetes uram!

- Meglesz! - mondja Szántay és a gróf,... - hát neked semmi sem kell?

- Semmi sem kell!!! - mondja a cigány - míg nekem hegedim less, és egy pár magyar embert hágy ezsen a földön azs úristen,... addig a csigány meg nem halhat ihen!