1830.

Elröpült idő!

Úgy vagyunk mi e korszakkal, mint Ádám a paradicsommal, - csak akkor tudta, minő szép volt az, mikor már kihajták belőle.

Ám válasszatok, ott fekszik előttetek nyolcszáz év, folytonos öldöklés, élet-halálharc törökkel, tatárral, - mely küzdelem csak drága próbája volt annak, hogy e nemzet meggyilkolhatatlan! Ott vannak a nagy nevek, - válasszatok, - nem bánom, én nem irigylem azok boldogságát, kik kizárólag a múltban gyönyörködnek. Meglehet, engem őrültnek, az ősök megtagadójának fognak mondani, de én a jelen századot választom, s ebből is alig huszonöt évet, melyben leghatalmasabb ellenünket, saját ázsiai tétlenségünket vettük le. Kapálni kezdők azt a földet, melynek trágyája ellenségeink csontja, s apáink vére volt, s megkísértők belevetni azt a magot, melyből terem olyan, miről könnyebb lesz meglelni a tizenkilencedik századbeli magyarokat, mint akik ezer mérföldön hátrahagyott nyomukat vérrel jelölték ugyan, de úgy elmosta az eső, hogy vissza nem lelünk legelső bölcsőnkig.

De hogy fonalunkhoz visszatérjek, nézzük meg az akkori világ folyását.