VIII.
Vegyünk egy pár lélegzetet, s
menjünk vissza emlékezettel oda, midőn Tamási Pálnét Örzsével a pislogó
mécsnél hagytuk; talán eszünkbe jut, hogy a szegény asszonyt fájdalomtól legyötörve
kinos álomban az asztalnál feledtük.
Míg ők aludtak, ...
kivülről megkopogtatta valaki az ablakot:
- Eresszenek be!
- Ki az? - riadt föl az
öregasszony.
- Egy utas! - mondja
kivülről az ügyvéd; mert az volt, nem akarván kivül maradni az ugató kutyák
miatt, - de meg a hűs szél is megsétálta a falut, hogy a mint kifáradt,
szivesen behuzódott valamely alkalmasabb helyre.
- De kicsoda? - kérdi újra a
félemlős asszony.
- Hasztalan mondom, ki vagyok?
... felel az ügyvéd, - mi a patvarnak is ragasztották be ezt az ablakot, hisz
nincsen ez betörve.
Egy fájdalmas emlék ébredt föl a
gyászolókban, míg amaz újra kérte, hogy eresszék be, mire utóbb a lány
csakugyan kiment, elcsipvén a mécs hamvát, hogy a bejövőnek megvilágítsa
az utat.
Bevergődött az ügyvéd, s
megmondván, hogy ki? mi légyen? s miképpen járt? helyet fogott a fal melletti
padon, - az öregasszony pedig egy a jobb időből megmaradt
gyertyaszálat dugott a tartóba.
Ezen munka közben azonban oly
keservesen zokogott, hogy az ügyvéd nem tudta szó nélkül megállni.
- Mi baja van, nénémasszony? -
kérdi jó lélekkel az ügyvéd.
- Elég jókor megtudja, teins
uram, - vagy hogy úgy is tudja.
- Ha tudnám, édes öregem, mondja
amaz, - nem kérdezném.
- Elhiszem teins uram, ha mondja,
- siránkozék a jámbor, - pedig ha tudná, hogy kinek a házában van?
- Megvallom, nem tudom; mert a
faluban nem igen vagyok ösmerős, hanem valamiből azt gyanítom, hogy Keresztes
András lakik itt?
- Miből gondolja, teins
uram? - kérdi az asszony.
- Abból, - mondja az ügyvéd; mert
az ablakra van egy irás ragasztva, melyen Keresztes András van aláirva; - hát
nem az lakik itt?
- Dehogy az teins uram, - az a
falu derekán lakik, - itt Tamási Pál lakott, míg élt, meg nem halt, zokogott az
asszony.
- Tehát, nénémasszony az özvegy?
- Én volnék az teins úr, kit az
isten ilyen nagy szomoruságra jelelt ki, hogy ezer forintos büntetéssel verjen
meg, - s holnap ebből a házból is kikisérjenek, s ha majd valami pocsék
áron talál elkelni, hát mim marad özvegységemre?
- No ne keseregjen, édes öregem!
- szólongatá az ügyvéd, - törölje meg szemeit, és feleljen nekem nyugodtan, ...
hogy Keresztessel volt-e valami dolga Tamásinak?
- Bár csak ne lett volna, tens
uram, hisz az volt a mi bajunk.
- Adósuk volt ugye, kérdi az
ügyvéd?
- Azt nem tudom uram, - ... mert
nekem az uram dolgába nem volt szólásom, - hanem azt mondhatom, hogy épen az
utolsó napjaiban szegény mindig Kereszteséknél volt; s a mint mondá, már
annyira ment köztük a dolog, hogy Keresztes fiának az uram odaigérte Örzsémet;
s ezen is kaptunk össze. Eredj ki Örzse, mondja közbe a lánynak, s mikor
kiment, újra folytatá, - de mivel ezt a lányt, mit tagadjam, más szerette, ...
szegény az igaz, de becsületes gyerek, éppen Keresztes szolgája Imre.
- Az én kocsisom volt ma épen! -
jegyzé meg az ügyvéd.
- Az igen is, - folytatja amaz,
- tehát észrevette, hogy a gyerek benézett az ablakon, - ezen földuzzant
szegény öregem, nagy mérgesen kikapott egy irást a zsebéből... se látott,
se hallott, beragasztotta az ablakot, hogy a legény be ne nézhessen; mert
ő eligérte a lányt! Erre a szóra teins uram én is ki találtam mondani a
szót, - s mig ki s bementem, halva találtam az uramat.
- Hát aztán?
- Aztán pedig teins uram,
eljöttek az előljárók... összeszedték az irásokat, az árvapénzt is megolvasták,
de mint mondják, hiányzik ezer forint; ezért pedig teins uram holnap
dobot hoznak a házra!
Mig az asszony újra keservesen
sirt, az ügyvéd könnyebbült lélekkel szaladván meg emlékezetével a dolgot, s a
gyertyával az ablakra ragasztott papirost is jobban megnézvén, azt mondja az
asszonynak:
- Édes öregem, ... én mondom ne
sirjon, ... majd megvigasztalja az Isten nemsokára.
- Majd ha meghalok, ugy-e?
zokogott az asszony.
- Holnapig csak nem hal meg, édes
öregem.
- Mért éppen holnapig? kérem
alázatosan.
- Azt is majd holnap mondom meg,
de addig ezen papirost a világért se vegyék le az ablakról.
- Eddig sem bántottuk teins uram;
mert az uram midőn beragasztá, ugyancsak elátkozott, ha én vagy a lányom
leveszi, ... nem is bántottuk máig, ott van most is, úgy, ahogy szegény
boldogtalan maga odaragasztotta.
- Maradjon is úgy; biztatá az
ügyvéd kiderült képpel, - a többi az én gondom, csak vigasztalódjék meg, holnap
sem kell kimenni e házból, azt én mondom.
- Áldja meg az isten teins
uramat, mikor az elhagyottakat igy védelmezi.
Kivülről mintha kocsi állt
volna meg, az utczaajtó nyilását lehetett meghallani, s egy hangosabb beszédet.
Utóbb tisztán hallatszott minden szó. Imre érkezett meg, s hogy a nagy sárban
könnyebben vontassa a kocsit, kereket kért Örzsétől.
Amint a kerék helyre volt téve,
az ügyvéd felült a kocsira, rendes szállására menvén.
Másnap reggel összetódult a
népség Tamásiak előtt a harangszó után nem csődültek volna úgy a
szentegyházba imádkozni, mint ahogy a dobot körülállták.
Az ügyvédet kisérvén az
előljáróság, elmentek az özvegyházhoz, hol az asszony derült képpel várta
őket, bizván az ügyvéd úr jó lelkében, ki a vigasztalást oly szivesen
tette.
- Lesz-e valaki árverelő? -
kérdi az ügyvéd, körülnézvén a hallgatag tömeget, melyből utóbb csak a
biró szólamlott meg, éppen Keresztes András.
- Ha más nincs, megveszem én azon
az áron, a mennyit fizetni kell, - mondja rekedt torokkal a gonosz.
Morgott a tömeg, tudva, hogy a
ház a hozzávaló helylyel még egyszer annyit ér.
- Ej, ej, birógazda, - mondja az
ügyvéd, ... hisz ennek a háznak az ablaka is többet megér, mire a biró
mosolyogni kezdett.
- Csak ne nevessen biró uram, -
szólt komolyan az ügyvéd; - én már megvizsgáltam az ablakot, nézze meg maga is,
- de jól nézze meg, nem ér-e meg annyit vagy még többet?
Odament a biró, s a mint a
fölkerekedett nap sugarait az ablakra ereszté, saját ezer forintos kézirását
egy betűig könnyen elolvashatta.
- Na! ki ad többet érte? - kérdi
az ügyvéd a megijedt Keresztesre nézvén.
- No hát megadom az ablakért az
ezer forintot, - mondja a biró a közönségnek csudájára; de az ügyvéd jó kedvet
kapott árverelni, mondván:
- Én is árverelek biró uram, -
azért az ablakért ezerötszáz forint.
- Tekintetes uram! - rimánkodék a
biró.
- Kétezer forint, biró uram! -
sietett az ügyvéd, - látja, hogy jó kedvem van, s ha meg nem adja, maga lássa
mi lesz a vége.
- Megadom a kétezret tekintetes
uram! höbögött a bűnös.
- Senki többet,
először is, másodszor is, harmadszor is, kiáltja a dobos.
- Biró uramé az ablak,
mondja az ügyvéd bemenvén az utczáról, a csudálkozó népet magát hagyván ott
künn.
- Tekintetes uram! az isten
áldja meg, - mondja az asszony, - én nem tudom mi történt itt, kérem, mondja
meg nekem is?
Elmondá az ügyvéd, mire
ismét mondja az asszony.
- De hát a második ezer mért
van, tekintetes uram?
- Ez a büntetése a
gonosznak, - édes öregem, - s egyszersmind ezt úgy tekintse, mintha Imre hozta
volna a házhoz.
Imre bejött, kezet nyujtván
az öregnek és Örzsének, ki anyja mellett állt.
- Eztán te lesz
gondviselőnk, mondja Imrének az asszony, - lányára és Imrére anyai áldását
adván.
- Én is azt mondom, -
mondja az ügyvéd, - hogy áldjon meg az isten, - legyetek jámborok, igazságosak,
- legyetek vendégszeretők; mert nem tudjátok, hogy mi jót tesz néha egy
éjjeli vendég!
|