IV.
De most már isten úgy
segéljen, elkezdem a vadászatot; tehát halljuk a szép szót:
Az itt következő
dolgok Szak úrnak jegyzeteiből valók, s ámbár én e dolgokat rég ismertem,
csak annyit mondok olvasóink iránti figyelemből, hogy azok valóban
hitelesek már azért is, mert Szak úr, mint szemtanu jelen volt e ritka
vadászaton 1812-ben, mikor Palmerston lord is jelen volt, kit én ezen
vadászatban okvetetlen legnevezetesebb vadnak tartok.
Szak úr fiatalkora
emlékeinek hűséges leirásában körülményesen ir le mindent, s én az adatok
egybeállításánál előadásához híven adom vissza az egészet, s olvasóim
bizonyosak lehetnek, hogy e hazai képet meghamisitatlanul kapják.
Ozorától kezdve le a
baranyai hegyekig, mindig az Eszterházy herczegféle birtokon utazik az ember,
megérintvén azon hires pusztákat, melyek egyenesek, mint a Tiszamellék; de
termékeny föld egy talpalatig, s ha majd a gépek tömege pótolandja a kézi
erőt, kimondhatlan kincsbánya leend a vidék, a nélkül, hogy a szarvasok
tanyáját kipusztítani szükséges lenne; mert fára a vidéken szintén nagy szükség
van.
Az 1812-diki nagy vadászat
megkezdése szeptember 5-kére volt kitüzve, és hogy mily nagyszerü lehetett az,
mindjárt a legelső adat meggyőz bennünket; és hihetőleg az
említett angolt is, ha megmondták neki, hogy a szeptember ötödiki puskázásra
már augusztus 21-ik napján megkezdék a hajtást.
Számolva tisztelt olvasóink
bizalmára, csak annyit mondok, hogy a föltünő állításnak bebizonyítására
elég annyit mondani, hogy én bizonyosan nem fogtam volna e történet
elmondásához, ha az valami jámbor kacsázás, vagy legfölebb egy kis karácsonyi
pecsenyének szánt nyulkergetés lett volna; és azt hiszem, hogy illető
körökben, valamint Tamási környékén, az öregek ma sem beszélnének róla oly nagy
képpel, ha a dolog azt meg nem érdemlené.
Szeptember elején a
szarvasnak valamint husa, úgy bőre is legjobb, elhagyván tudniillik a
métely a szarvast, bőre már nem lyukas, és kereskedésben használhatósága
ellen semmi kifogás sincsen.
A hajtásra éppen úgy
készittetett terv, mint bármely ütközetre; kezdődött pedig Somogy és
Tolnamegye szélén, és hogy az egész műértők által rendeztessék,
kétszáznál több urasági vadász rendeltetett ide a távolabb eső uradalmakból.
A megindult hajtás
robotosok által történvén, a közbeeső falvakból az ispánságok három-három
napra rendeltek hajtókat, ezekkel beosztva mentek a vadászok és csőszök,
naponként pedig hatezer hajtó.
A pontosan utasitott
vadászok térképileg tudván, mely ponton lesz az éjjeli állomás, melyik
vágásban, vagy sürüben? intézkedtek egyszersmind, hogy minden harmadik hajtó
tüzet rakjon, s azt éjen át elaludni ne engedje, hogy a mindinkább beljebb
zaklatott vad visszamenekülni ne törekedjék.
Hasztalan volt mégis az
elővigyázat; mert néha falkánként tért vissza a szarvas, és elég
időbe került a nagyobb tömegeket visszaverni, még akkor is mennyi menekült
vissza.
Minél közelebb értek a
középponthoz, annál sürübben rakták a tüzet, s a folyton üzött állat borzadálylyal
látta a tüzrakásokat, melyek majdnem egymásba érve lángtérként állták útját a
visszamenekülhetésre.
Ez alatt a herczegi
konyhához szükséges szerelvények Kis-Martonból megérkeztek, a többi közt két
baromfitömő, mesterségesen hizlalt baromfiakkal, melyeknek ápolására
Sopronmegyéből két aranycsipkés főkötőjü horvát asszony jött
segitségül, ezek már értvén az ilyen dolgot, minthogy Sopronvármegyének
fölső része legnagyobbrészt baromfikereskedést üzött akkor is már
Bécscsel, s igy nagyon begyakoroltak voltak a baromfi-hizlalásban.
Igen sok eleven fáczánt és
néhány száz darab foglyot hoztak magukkal, melyeknek naponta másfél akó tejföl
és százhúsz darab vajas szarvacska kellett rendes táplálékul. A
főkomornyik butorokat hozott, a kismartoni pinczemester pedig hozta a
finom borokat, tokajit, ménesit, rusztit, pezsgőt, malagái, cziprusi,
madeirai, xeresi, bordói és más mindenfélét, mig az ozorai urasági pinczékben
száz meg száz hordóban somlyai, badacsonyi, szekszárdi és villányi bor volt.
Egyuttal megérkezett a
parancs, hogy Ozorától Pápáig minden állomáson hat négylovas fogat várja a
Kis-Martonból megérkező vendégeket.
Balogh nevezetü
főhadnagy megérkezett Kis-Martonból 48 gránátossal, velük hozván a
vadászathoz szükséges fegyvertárt, s a harmincz-negyven kocsin Tolnamegyéig
huzódó karaván érdekes látványt nyujtott az idegeneknek, kik a leggazdagabb
magyar földesurnak kényelmét méltán bámulhatták.
Az egész menetet vagy ötven
darab tarka skót kopó zárta be, s igy már nem hiányzott a vendégek megérkeztén
semmi. A vendégeket az ozorai határban gyönyörü méneken nyereg nélkül lovagló,
bő inges-gatyás, vörös mellényes, pörge kalapu csikósok várták, és
szokatlan látványul szolgáltak a külföldi uraknak, kik között volt öt angol, a
többi közt Anderson, Palmerston... ezeken kivül Zichy miniszter, két
Lichtenstein herczeg és herczeg Razunovszky.
|