V.
Ozoráról indult ki a
vadásztársaság Tamási mellett fekvő "Miklósvár" nevü
vadászlakba, hol Borsiczky fővadász átnyujtá a herczegnek a hálóba már
bevett vadaknak jegyzékét, ide nem számitva azon roppant tömeget, mely a
nagyobb körbe szoritva volt mindig.
Szarvas és dámvad volt
darabszám a vaddisznókkal 1800, ezeken kivül két farkas és öt róka is a
hajtásba keveredett.
Ozorától Miklósvárig
változatosságképen föl volt állítva 800 darab ménesbeli ló, később
temérdek gulyabeli marha és az egész vonalon elosztva huszonnyolczezer juh.
Rendelkezés történt, hogy
esténkint a közelebb eső faluk fiatalsága ünnepi ruhában jelenjék meg, két
emelvényen bengáli tűz égett, a csoportokat zene vidámítá alant, fönn a
termekben pedig a vén Bihary húzta a sirvavigadót.
A vadászatot
megelőzőleg már nagyban mentek a fogadások, sőt hogy ebben is
változatosság legyen, a simontornyai gróf nápolyi négy öszvérét tette ki
fogadásra, ... s így a fogadás annyira ragadós lőn, hogy a vidék
legtakarékosabb nemeseinek egyike, a csibráki Jeszenszky is tűzbe jött, s
a herczeggel fogadott, hogy ha farkas jő közelébe lövésre, nem fogja
elhibázni; de nem is hibázta el.
Csak golyóra volt szabad a
fegyvert megtölteni, hogy a vadat ne kinozzák egyéb tölténynyel okozott sebbel;
aztán pedig lement az egész vadászsereg a középpontra, mely egy teknőalaku
völgyelésben volt, közepén patakkal áthasítva. A teknőnek közepén tiz
ölnyi szélességben volt kihasitva a vadászsor, minden ötven lépésnyi távolságra
volt egy faoszlopokra állított, zöld viaszkos vászonnal behuzott sátor, melyben
a vadászon kivül még két-három ember elfért, s a ki kevesebb cselédet hozott
magával, még a kismartoni gránátosokból kapott egy embert, ki a
lőfegyvereket segélte töltögetni.
A teljes közepén volt a
herczegnek állása, mellette két oldalról zöld gályákból készített sátor, az
egyikben hideg sültek és italok álltak készen, a másikban pedig hat
vadásztárogatónak zenéje zengeté meg az erdőt.
Hátul a vidékbeli uraknak
megengedtetett a nézés, és ritka látvány mutatkozott, tisztán látva minden
átiramló szarvast, mely a lővonalra ért, s a legközelebb eső vadász
fegyvere rávillant.
A nézők nem
győztek eltelni a látványnyal, szinte ők is megérzék az izgalmat,
mint bármely vadász, és hova kellett meglepőbb jelenet, mint mikor az
űzött vad csapatokba verődve, a vezető után rohant, hogy a
menekülésre utat találhasson.
Az urasági vadászok a
hajtók közé voltak osztva, egynéhány lóháton vezetve a két szárnyat, míg a
főbb vadásztisztek a középen voltak lóháton, és Borsiczkynak vezénylete
után rendezték a hatalmas menetet.
Nem lesz érdektelen
megmondani, hogy midőn a hajtott vad körüljárta a belső tért, voltak
egyes nézők, kik a lőiránytól távol valamely tölgynek oldalában
meghuzván magukat, nem egyszer egész csapat szarvas huzódott el mellettük oly
közel, hogy egyik a szorongatott állatokat egy, kezében levő száraz ággal
rendre ütögette.
Midőn így már megriadt
a szarvas, ha a hosszú sorból egy összerogyott a kapott sebben, azért a többi
nem változtatott az irányon; hanem keresztül az elesetten követé az előtte
menőket.
Megjegyzendőnek vélem
itt azon öltözetet, mely a fényes urasági vadászokon volt: világos kék hosszu
frakk zöld hajtókával, és rangjuk szerint különböző tarkázatu ezüst
vállrojtokkal. Világos sárga feszes nadrág lovagcsizmákkal, melyeken
fölkötő ezüst sarkantyu volt, paszománton lógott a gazdag diszü vadászkés,
valamint arasznyi szélességü ezüsttel kivarrott vastag zöld szalagon balról
jobbra lógott bokán fölül majdnem tányérnagyságu ezüst-dombormüvön a herczegi
czimer. E fölött keresztbe illesztve volt egy kis fekete csontból készült
egyenes trombita; fejükön ezüstrojtos három szegletü süveg
cserfa-diszitvénynyel.
Borsiczky fővadász
annyiban különbözött fényes tiszttársaitól, hogy az ő öltözete mind
aranyékitvényü volt, valamint a herczegi czimer is kisebb vala; de már az övé
drágakövekkel volt kirakva. Mindezt lóháton látni ritka fényü látvány.
A vadászat kezdetekor az
urak elfoglalván kitüzött helyeiket, melyekről távozni nem volt szabad, a
vadászok elugrattak illető szárnyaikra, és egy mozsárlövés adott jelt a
hajtás megindítására.
Igy a két szárny mozogni
kezdett, míg a középpont is lassan nyomult előre, fölneszezvén a vadat,
melyre a kéjsóvár vadászok töltött fegyverei vártak s néhány percz alatt már
megkezdődött a puskazaj, s a mennyiben a vad eleinte ritkábban jött,
mindig nagyobb élvezet volt a kitörő vadra czélozni, és a szép lövést a
szomszéd állásokon figyelő vadászok szeme láttára végezni.
Végre a hajtás egész
erejével dolgozván, valóságos háboru fejlett ki, a vad sebes futásban rohant a
vadászállásokra, s néha a legsebesebb futásban rogyott össze a jól talált vad.
Csak vadász ember képes
átérezni a kéjt, mit az előtörő szép állatnak megjelenése okoz, és a
jól talált lövés mennyire kielégítő a felizgatott szenvedélyre, melynek
eloltására ritkán van olyan alkalom, mint a tamási vadászaton vala.
A vadászlegények és
gránátosok alig győzék a töltést; hanem itt is legtöbb vad feküdt az
előtt, ki szenvedélyében is mérsékelni tudta magát, s nem lőtt arra a
vadra, mely inkább szomszédjára tartott.
A rókák eleinte
meglehetősen kikerülték a lövést, mert mindenki inkább a nagy vadra
vigyázott, mint a rókára; hanem utóbb rájuk is került a sor, s a vadászok
szivesen dicsekedtek, ha egyet elcsiphettek a ravasz állatokból.
|