VI.

Hol annyi vad szorittatott össze egy csomóba, a vadász nem kénytelenítteték várakozni a vadra; mert ha kilőtte fegyverét, már ujabban előugrott egy még hatalmasabb, s a vadász tíz fegyvernek kényelmével is elég lődöznivalót talált volna.

A hímszarvas, mintha nem akarná hinni a rettentő támadást, büszke fejét körülhordozza, mintha megismerkedni kivánna a szokatlan zajjal; de midőn mellette az üszőt is leteríti a golyó, hatalmas czimerét hátára vetve, három-négy ölnyi ugrásával egy kis tábort indit meg, s a merre biztosabb utat vél, rohan az üldözött társakat vezetve.

Vékony lábai röpülve viszik; az ugrásoknál, midőn újra kinyilik a test az iránynak hosszában, egy szárnyas állatot vélnénk, mely repül, és igen gyakran akkor éri az öldöklő golyó, midőn a hatalmas ugrás után már végképp menekülne; de mielőtt lábai a földet érnék, a nemes állat páratlanul száll le merész ugrásából.

A vadászok kürtje gyönyörü összhangzatban harsogtatja meg az erdőt, az öldöklő keveréknek mámorát még hódítóbbá teszi, s a kéjszomjas vadász e pillanatnak izgalmát elfeledni sohasem fogja.

Halmokra gyült össze a lelőtt szarvastömeg; de róka és farkas nem mutatkozik, a ravaszabb állat még mindig tájékozza magát, s hagyja rohanni a szarvast; de később eloldozták a kopókat, s alig néhány percz mulva az erős ugatás kétségtelenné tevé, hogy a farkas és rókára került a sor.

Az ugatás nemsokára valóságos ordítás lőn, az ebek kizavarták a lappangókat, s egy erős farkas Eszterházy herczeg, Zichy és Palmerston irányába rohant. Palmerston előtt a farkas bukfenczet vetett, - a másik két vadász is talált; hanem a farkas helyett két kopót lőttek agyon.

Ebből elég tréfa kerekedett falatozás közben, midőn aztán a zene is meginditotta a jó kedvet, és Biharynak a lelkesülés közben igen jó aratása esett.

Másnap megint hozzákezdenek, a szarvasokat kopók nélkül lődözték; de farkas és róka megint nem jött, mi azon gyanura adott alkalmat, hogy a vászonkeritésen rést törtek a szarvasok, s utánuk a rókák és farkasok is megmenekültek.

A herczeg a dombóvári prefektust kérdé:

- Az éjjeli őrködés teljesittetett-e?

- A legnagyobb szigorral. - Felel a kérdett.

A herczeg mégis meg akarván győződni, a prefektust kéré, menne személyesen a vászonkerités mellett, nehogy nyilást csináljanak a vadak.

A prefektus megindult, daczára testi terjedelmének, mely a hosszú sétára nem igen volt alkalmas, a mi alig egy negyedórai séta után hamar bebizonyult.

Vele lévén a közlő, s annak atyja, ezekre bizá a prefektus a további kémlést, maga pedig nyugvásra alkalmas helyet keresett. Alig ment a másik kettő kétszáz lépésnyire, keserves följajdulást hallanak, melynek rémületessége megállitá őket.

- Ez a prefektus lesz? - Véli az egyik.

- Az meglehet, - hagyja helybe a másik, - de miért ordit ily szokatlanul?

- Azt bizonyosan farkas támadta meg! - Lőn a vélemény, melynek következtében sebesen visszamentek a zaj felé, s ime, csakugyan a prefektus, kit a támadás éppen hátulról ért; mert mindkét kezével hátul ápolja magát.

- Mi baj? - Kérdik a segitségére sietők.

- Jaj, miféle gazemberek vannak a keritésen kivül?

- Kis-martoni gránátosok állnak bizonyos távolságban, s mindeniknél egy nagy bot van, hogy a mint a vászonfalat nyomja valami, rögtön odaüssenek, hogy a tolakodó vadat visszarezzentsék.

Igy lőn aztán az is kideritve, hogy a fáradt prefektus nyughelyét keresvén, a vászonfalhoz dőlt, nem gondolva, hogy a kinn levő gránátos a vászonfalon észrevevén a nyomást, a prefektust szarvasnak vélvén, olyant vágott rá, hogy az erdőt megrengette keserves orditásával.

A prefektus kénytelen volt eltürni a kemény csapást, mely annál sajgóbb fájást okozott, minél szigorúbb volt az utasitás és szolgálati buzgalom; de már ezt bizony nem lehetett odább apellálni.

Később a rókákat kopókkal nagyon üldözőbe vették, s az uraságok e hamis állatra nagy fogadásokat tőnek. Lovak, vadászfegyverek, pénzösszegekre tettek fogadást, s minthogy huszonegy lövés történt, tetemes veszteség volt, főleg aranyakban.

A meglőtt farkasokat és rókákat a vadászok művészileg kitömték, s még a vadászat folyama alatt a bengáliai tüzoszlopzat alatt látványosság végett kiállitották.

A hazatérő vendégeket a kastélynak tágas párkányzatáról tündöklő fény fogadá, fönn a teremben Bihary, alant szintén czigánybandák fogadák, s a mulatság zajos lőn a poharak csöngése közben.

A csapszékeket ostromolták a hajtok borért, s minthogy az ivás annyira ment, hogy a hajtóknak végképeni lerészegedésétől lehetett félni, nehogy a másnapi mulatság dugába dőljön, a vendéglősöknek megparancsoltatott, hogy a bornak árát emeljék föl.

Mégis oly nagy volt a zaj, hogy a gránátosoknak hiába verték a takarodót, s majdnem egyenként kellé összeszedni őket.