VIII.
A két napi pipaszó mellett
elhatározta Kiss Ignácz, hogy a rengetegségekben hamuzsirégető telepeket
állitsanak föl, mégpedig herczegi módra.
- Megvan a költségvetés,
tekintetes uram! - mondja a tiszttartó.
- Hadd hallom, mennyibe
kerül?
- Harminczkétezer
pengő forintba, tekintetes uram.
- Ez még nem sok.
- De nincs ám a pénztárban pénz,
Kismartonból pedig nem fog küldeni a főpénztár.
- Még az nem valami nagy
baj, - vigasztalja Kiss Ignácz, kerül az én pénztáramból ennyi előlegezés,
a haszonból aztán lehuzzuk.
Negyednapra már a
telepkészitéshez fogtak, s a haszon meglepő volt nemcsak itt; hanem
másfelé is.
A dombóvári nagy uradalom
ámbár huszonhét ispánságra volt fölosztva, mégsem birta meg a házi kezelést
egész terjedelmében; hanem nevetséges olcsó bérbe volt kiadva. Kiss Ignácz a
bérlés helyett felébe adta ki a földeket, s 1816-dik esztendőben csupán
zabot többet mértek be 120 000 mérőnél, hozzájárulván, hogy ezen évben a
gabonának ára nagyon fölment, Kiss Ignácz adott szavát nagy szerencsével váltá
be; mert a négy alsó uradalom közül már a dombóváriból is bevettek 800 000
váltó forintot, s ugyanezen évben az összes herczegi jószágokból bejött kilencz
millió váltó forint.
A herczeg a büszke magyar
birtokost nem akarván pénzbeli ajándékokkal megbántani, parancsot adott, hogy
Kiss Ignácz lengyel-tóti jószágán levő vadaskertjébe 50 különnemü
szarvast, 8 emse és 2 kan vaddisznót hajtsanak.
Ez alkalommal a közlő
szinte szemtanuja volt a vaddisznófogásnak, mit röviden következőkép ad
elő.
Ez időben, a tamási
vadaskertben csak dámvadak voltak, a szarvasok és vaddisznók 36 000 holdnyi
erdőségben nyolcz órai átvágásban voltak eloszolva. Itt legeltetés,
makkolás és gubacsszedés nem volt, egyedül a vadak tanyájául volt meghagyva a
térség.
A vaddisznók barlangjai
különféle tanyákban lévén, még a legtapasztaltabb vadász sem tudhatta a
bizonyos fekvést; azért a vaddisznóknak legkényelmesebb hűselőjét,
kis, görbelábu kopókkal szokták fölkutatni.
A delelő sürüben
erős tölgyfakarókból van elkeritve egy szobanagyságu tér, melynek
közepében egy sürü águ és levelü fa van. A fán egy vadász leskelődik, s a
föltolható ajtónak kötele a vadásznak kezében van, s midőn a kopókkal
üldözött vad a kerítéshez megyen, az elhintett tengeri szépen az ajtóig vezeti,
s a kerítésben még több tengeri lévén, a torkos állat mohóságának megadja árát;
mert az ajtót ráereszti a vadász, ki a fának sürü lombjai közt leskelődik.
A rekeszték belső
része számos osztályra van eldarabolva, s így egyik a másik után megtelik, s
midőn a kivánt mennyiség megvan, a bejárókhoz áll a kocsi úgy, hogy
szorosan a kerítés mellett legyen, s az újra fölhúzott ajtón a vadat hosszú
póznákkal a kocsiba kergetik.
Az öregek után a malaczokat
könnyü megfogni; hanem annál nehezebb az anyákat meglelni, melyek malaczaikért
borzasztó lármát ütnek.
1817-ben Bécsben a
"Prater"-beni vadaskertben az árviz tetemes kárt okozván, a herczeg
parancsot adott, hogy 12 szarvasbikát szállítsanak föl, és ha lehet, mocsári
szarvast is még párosodás előtt.
Ez magában csekélységnek
látszik; hanem a fogásnak módja eléggé bizonyítja, hogy hasonló ajándékot csak
herczegek adhatnak; mert az összefogás és elküldés elég munkába kerül.
Borsiczky fővadász
Kis-Martonból lejött Tamásiba, a herczegi jószágokból 132 vadászt rendelt le
Miklósvárra két hétre, - a nagy ponyvahálót, melyről már emlékeztünk, 120
hat ökrös szekér a pankai középpontra szállította.
Ezen készülődés eléggé
megfoghatóvá teszi, mily vesződséges a szarvasbikának összefogása, ha már
a hálónak elvitelére is annyi szekér kivántatik. Egyuttal azt is megmondhatjuk,
hogy midőn az ozorai ménes istállókban a régi hálók elégtek, harminczegyezer
pengőért csináltak újat.
Naponkint 2000 hajtó
kellett, mégis sok bajba került a szarvasoknak a Kapós folyó mentében levő
bozótokbóli kikergethetése, s így a hálót csak hetednapra lehetett fölhúzni.
Négyszáz darabnál több
szoríttatott bele, pedig csak 12 darab kivántatott; de mind 16 ágas.
Nyolczadnapra a kötélháló is fölhuzatott a sürüben.
A ponyva és kötélháló közt
az a különbség, hogy a kötélháló ujjnyi vastagságu kötélből oly ritkán van
fonva, hogy a hézagon a legnagyobb kopó is átbujhatik. Magassága egy öl, és
nyolczvan öl hosszú.
E háló a sürüben úgy van
kitéve, hogy a gyöngébb faágakra van illesztve, s a legcsekélyebb érintésre
előre dül. Midőn a szarvast egész erővel tömegestől üzik, a
vadászok a kötélháló körül fára másznak és várják a rohamot, s midőn a
szarvas a kötélhálóba keveredik, az alkalmasakat kiszemelik, rudakkal
lenyomják, lábait összekötik, s emelőkön a szállitókocsikra rakják; a nem
használható vadat pedig nagy vesződséggel kiszabaditják a kötélhálóból.
A vadászok a szarvakat
rögtön lefürészelték tőben, minden darab szarvasnak külön négy fogatos
kocsit rendeltek, melyen erős léczekből készült kalitka volt, melyben
föl is állittatott.
A szállitásnak gyorsan
kelle megtörténni; mert a vad a szállitási idő alatt nem evett, nem ivott;
azért a fogatokat minden állomáson 12 négylovas várta.
Az egész szállitáshoz 728
ló kivántatott, mégis egy szarvas nem állta ki a hosszu utat; mert Kis-Marton
körül megszünt élni, egy pedig a kieresztésnél nagyot ugorván, azonnal nyakát
törte.
Ilyen volt az ajándék, s a
mint láthatják önök, megérdemlé, hogy ajándéknak mondják.
|