II.

Budait mintha fára verték volna, olyan egyeneseket lépett otthon az első házban, várván fiát, hogy annak egy verset mondjon, mely bucsúztatónak is beillik.

Hadd nyomkodja meg a szoba földjét, keressük meg a fiát, ki éppen most beszél Vámody úrral.

- Hasztalan volt minden, édes fiam, - mondja Vámody, Ferkónak - apád azt akarja, hogy buzás zsákjainak is kapjon feleséget.

- Hát mit mondott, nagyságos uram?

- Szóról szóra biz én nem tudom elmondani; mert a milyen méregbe jött, a mit mondott alig fért ki a száján, hanem azt tudom, hogy a szegénységgel nem lakik egy konyhán.

- Kérdezte-e, nagyságos uram, hogy kit akarok elvenni?

- Azt nem kérdezte.

- Az még hála isten; mert tudom, hogy olyan keritést huzatna a két ház közé, hogy még a felszél sem mászna meg, - mondja Ferkó, s végül megköszönvén a nagyságos úr szivességét, hazafelé indult.

A kapuban szemközt jött egy lánynyal, ki fején korsót hozott tele vizzel a falu derekáról, ki úgy látszék, hogy - a falu nyelvén szólva - a kastélyba való.

A mint meglátták egymást, majd lepottyant a korsó a lány fejéről.

- Megijedtél, Náni.

- Harmadnapja nem látom kendet, most meg azt gondolom, hogy a föld alól bujt ki.

- Csak a föld alá ne menjek, apám talán oda is utánam szaglászna, kivált ha megtudná, hogy utánad megyek.

- Hát még most sem szólt vele az uraság? - kérdi a lány.

- Épen előbb hallottam az izenetet, - bár ne hallottam volna; most már azt sem tudom hazamenjek-e vagy nem? mert ha hazamegyek, édesapám olyant botlik bennem, hogy nem feledem el.

- Az Isten áldja meg kendet, - kéri a lány - vigyázzon ked a szóra... akármit mond, csak az édes apja mondja azt kendnek.

- De azt mondja ám, hogy ne vegyelek el.

- Ha már azt mondja! ... fohászkodék a lány.

- Azt ám, ... aztán én azt elhallgassam ugye?

- Hát mit akar kend mondani?

- Azt, hogy elveszlek, ha lopom is azt a pénzt, a miért megesketnek.

- De hát a kend apja mit mond majd?

- Kitagad, ... azt mondja, ... akkor aztán nem lesz "édes fiam", hanem marad ökre, lova, búzás verme, keresse azoknak párját, ne nekem.

- Csak én volnék gazdag, siránkozék a lány.

- Majd leszek én szegény, ne félj, - nem sok kell ehhez.

- Hátha megbánja kend egyszer.

- Megbánom? - ha a te szegénységedet nem bántam, akkor a magamét még úgy sem bánom.

- Az Isten áldja meg kendet. - mosolyga a lány.

- Hát mért áldjon meg? - kérdi Ferkó.

- Hogy a szegény árvát szeretni tudja.

- Hát kit, vagy mit szerethessek mást?

- Apja gazdagságát.

- Mi van azon szeretni való, apámnak melyik ökre mondja vissza, hogy szereti? tán az az öklelős, a melyiket két hete be nem tudunk fogni; - vagy az a buzás zsák, mely alatt majd hogy meg nem szakad, mikor megemeli; vagy az a pénzes erszény, melyet napjában ötvenszer megtapogat, - éjjel pedig a miatt aludni sem tud, ... nem tudod te még azt, hogy a gazdag ember az őrzésben jobban elfárad, mint más a dologban.

Mielőtt szólhatott volna a lány, hazakiáltották.

- Még egyet! - kezdi hirtelen Ferkó - azt mondtad, hogy esténként valaki az ablakra jár.

- Az ám, - felel a lány - csak azt nem tudom, hogy ki.

- Majd utána lesek! - igéri Ferkó s dörmögő apjához hazament.

- Megjöttél? - kérdi az apja jó magyar szokás szerint, hogy azt kérdi, a mit lát, mintha igazolni akarná a közmondást, hogy az ember néha még a maga szemének sem hiszen.

Ferkó nem tudta bizonyosan, hogy kérdés-e ez voltaképpen, vagy csak kezdő szó, mikor valakivel össze akarnak kapni, de nem tudják hogyan? azért elhallgatott.

- Mért nem látsz dolog után?

- Én már nem találok tennivalót, hacsak édesapám nem mond valamit.

- Forgattad volna meg a buzát.

- Tegnap este végeztem el, föl is mértem újra.

- Fogyott úgy-e?

- A mennyit az egerek megettek.

- Ha így megy, maholnap koldussá leszek - dörmögött Budai.

- Hát én nem tudnék akkor is keresni annyit, a mennyi nekünk kell? - mondja a fiú.

- Tán részes aratónak akarsz állni?

- Mért nem, édesapám, ha másképp nem lehetne?

- Hüm! - azt mondja az öreg, - de készen áll a szó, talán gondolkoztál is róla valamit?

- Volt már eszemben ilyenféle dolog, - mondja a fiú, - s ki tudja, mikor állok legközelebb az ilyen dologhoz?

Nem volt horpadt eszü ember Budai, könnyen észrevette, hogy a gyerek esze másfelé kanyarodik, s minthogy ilyen kurtán felelgetett, megelégelte az öreg a beszédet, gondolván, - majd észre tériti, s ahelyett, hogy küszködnék vele, kurtán parancsolja:

- Fogj be!

Befogott Ferkó, az esze szüntelen ott járván, hogy ki mer a lány után ólálkodni, - s mig a lovakat szerszámozta, százfélét kigondolt, miképp érje az ablak alatt azt az egypár csizmás lelket, hanem jaj neki, ha ott éri; pedig ha tudná, hogy saját édesapja kullog oda, mindjárt hanyatt esnék.