VI.
Csak egy régi gondolatot
mondott ki az öreg, ki éppen azon korban volt, midőn az ember, ha akar,
még egyszer - megbolondulhat.
Engedelmet kérek ezen
kifejezésért, mely Budaira és a korabeliekre ráillik, - mert ha egy megszürkült
fejü ember lányok után veti az eszét, - bizvást mondhatja róluk az ember: Deres
a fű, édes lovam ne egyél.
Vámodyban, mintha
orvosságot vett volna be, úgy járt-kelt a méreg, várván a jó alkalmat, hol
vethetne neki egy gáncsot, hogy hosszában láthatná a földön.
Azonban
űzte-fűzte a gazdagságot, s ha eddig egyet fordult napjában az udvaron,
bezzeg tett most három, négy fordulót.
Ekkor vett észre egy rést
Budai keritésén, melyen egy ember könnyen átfért, s a mint a gaz itt magasabb
volt, meglátszék a csapás, melyen valaki, nyomon menve, éppen Vámody úr
cselédházának ablaka alá járt.
- Ez bizonyosan az a
szegény Ferkó gyerek lesz, - gondolja Vámody, s minden neheztelés nélkül odább
ment.
Ekkor jött be az udvarra
Ferkó.
- No, Ferkó, - mi ujság?
Persze, hogy volt ujság,
mit elmondjon, azzal el is mondta Vámodynak, egész addig, hogy megházasodik.
- Tehát vegye el azt, a kit
neked akart adni, - mondja Vámody.
- Én is azt mondtam,
nagyságos uram, - de azt mondja ám édes apám, hogy olyant vesz el, a ki neki is
tetszik.
- Bizony, mondom, még
elmegy az esze! - mondja Vámody, míg utóbb, azt kérdi: apád tudja-e már, hogy
kit akarsz elvenni?
- Dehogy tudja nagyságos
uram, ha tudná...!
- Hát nem vesz észre, mikor
átjössz ide?
- Az ajtón jövök, nagyságos
uram, láthatja.
- Az ajtón?
- Igenis ott, nagyságos
uram.
- Hisz a keritésteken egy
rést vettem észre.
- Talán a kutyák mászkálnak
ott.
- Az meglehet - mondja
Vámody félben hagyván a beszédet, azonban folytonosan azon tünődött, hogy
ki mászkálhat ott, ha csak maga az öreg nem.
- Fogjunk farkast, -
gondolá magában, s két óra alatt az ablak alatt készen volt egy verem, a
nélkül, hogy gyanította volna valaki, hogy az miért van?
Vámody maga náddal befödte
a vermet, arra egy arasznyira földet hányt, s készen volt a csapda.
Budai aludni hajszolta
embereit, s midőn mindannyit leparancsolta, a kerítésen átballagott a
cselédablak alá; mert a vén varju hizott a látástól, minthogy a szomszéd
nagyságos úr kivásárolta a cselédből a munkát, jó későig még ébren
voltak a vászoncselédek.
A kerti házból
legkényelmesebben leste Vámody a farkast, ki Budai képében előkullogott, s
csendesen az ablak alá ment.
Benéz az ablakon, hát saját
fiát látja ott benn, kiről azt gondolta, hogy otthon, szokott helyén a
szénapajtában alszik vagy búsul.
- Hát ezt szereti? -
gondolja Budai, értvén a lányt, kinek a látásán még az ő két szürke szeme
is megélesedett.
- Majd adok én neked, -
dörmögé magában, - csakhogy az utolsó szónál két ölnyit süllyedt alatta a föld
a verem fenekéig.
Ekkor jött elő Vámody,
s közelebb menvén, mintha magában beszélne, mondja:
- Zörgést hallottam, itt
bizonyosan farkas van a veremben!
Ezen szavakat Budai egy
betüig mind meghallotta, de nem szólt.
- Azt tartom belelövök egy
párt a verembe, hogy ki ne ugorjék.
- Jaj oda vagyok! - kiáltja
Budai.
- Ki az? mi az? - szólt hangosabban amaz.
- Ki volna? - hát én vagyok nagyságos szomszéduram.
- Budai szomszéd! - ösmeré föl Vámody - hát mit keres itt?
- Mit ám? - mondja
bosszusan a fogoly - magam is szeretném tudni.
- Na, na, kópé maga édes
Budai szomszéd - tudom én mit akart.
- Mit hát?
- Nem várhatta meg, hogy mi
mondjuk meg, hát menyét akarta meglátni, hogy jó dolgos-e? ... tudom én ezt
édes Budai szomszéd, - nem hiába van az a rés a keritésen.
- Hát már ezt is tudja!
nagyságos szomszéduram.
- Hogy ne tudnám! csak
tudom, hogy mi történik az udvaromon.
- Nyujtsa le hát a kezét
nagyságos uram, hadd kapaszkodjam ki.
- Azt már nem teszem -
nevete a másik - ha csak meg nem igéri, hogy fiát azzal az árva lánynyal
összeházasítja.
- Dejsz nagyságos uram,
megmondtam én a fiamnak, hogy ki lesz az övé.
- Tehát maradjon itt; meghálhat
itt, akár itt lakjék; mert én ide egy lelket sem eresztek, míg az a fiú meg nem
esküszik a lánynyal; mert ha Budainak hire támad, hogy elbujdosott, csak lesz
annyi esze a fiának, hogy megházasodik mindjárt.
- Már látom, nem marad
adósom szomszéduram.
- De nem ám, ... azért az
igéretet.
- No hát vegye el a fiú a
lányt, nem bánom, Isten úgy segéljen.
Kihuzta Vámody Budait; - s
midőn később a lakodalom megvolt, azt mondja Budainak: -
Szomszéduram!
- Tessék parancsolni!
- Ezt meg én nem adom
százezer forintért!
|