II.
Vagy tán jobb lesz, ha
egészen elejéről kezdjük a dolgot, mikor aztán könnyebben kisül, miféle
ember volt, a kit eddig csak hegyes orráról ismerünk; valamint az is meg leszen
mondva, hogy kik voltak az ő atyafiai nem annyira a mennyben és földön,
mint a mélységes pokolnak fenekén; mert hiába, némely ember már csak
azért is röstel a mennyország felé nézni, mert a fölnézéskor megfájdul a nyaka.
Holló Péter uram, az a hegyes orrú ember,
csakugyan, soha sem is panaszkodott, hogy nyaka megfájdult volna, - elgondolta
magában, minek nézegessen fölfelé, mikor az ő lelke be sohasem fog oda
menni, - arra pedig nem is gondolt, hogy ha cselekedeteinek egyszer mértéket
fognának venni, ugy bele illik a pokolba, mintha csak neki szabták volna.
Valaha iskolába is járt
Holló Péter uram, hanem az egyszeregyet még nem kuszálta meg úgy senki, mint
ő; mert ha neki bolondult, mindegyre azt mondá, hogy kétszer kettő három;
de aztán még ugyanazon napon meg azt is mondá, hogy kétszer kettő - öt.
Már a ki jobban ismerte, azt
mondá, hogy ő kelmének kétféle egyszeregye volt, az egyikkel kiadta a
pénzt, - a másikkal pedig bevette; elég az hozzá, hogy nem vallotta kárát, mert
a fél falu benn ült erszényében, csakhogy neki mégis azon járt az esze, hogy a
másik felét is mikép ránthatná be.
Hanem annak a másik félnek
az volt szerencséje, hogy a faluban egy Galamb István nevezetű
ember lakott, ki aztán jó szóval és jó segitséggel megmentette őket Holló
uram körmeitől; mert Galamb István, ha találkozott is Holló urammal, az egyik
ugyan reszketett, hanem az az egyik mindig Holló Péter vala.
Egyszer úgy a gyalogúton
jöttek össze, vagyis inkább Galamb István elérte Holló Pétert, s minthogy a
gyalogutról a vetéseken át nem lehet megszökni, Galamb István Holló Pétert
kézen kapván, ekképp szólítá meg.
- Alig értem el kendet, -
pedig elapróztam, a mint lehetett.
- Sietős dolgom van, -
felel amaz mindig gyorsan lépegetve; mert ugy látszik, nem igen kivánta meg
azt, a mit a másik neki mondani akar.
- Márpedig hiába siet,
Holló szomszéd, - mert én hazáig el nem szalasztom, meg jobb is, ha én érem el
előbb kendet, mint más.
- Mi volna az a más? - kérdi aztán Holló.
- Az Isten keze! - mondja a másik olyan hangon, mire a lelkiismeret legjava
álmában is fölébredne egyet.
- Bizony még prédikácziót is tudna tán mondani, Galamb István uram? - mondja
a másik, nem mervén megkendezni amazt.
- Mért ne, ha rákerül a sor, - kivált, ha tudnám, hogy kelmednek használ;
csakhogy azt hiszem, hogy elvesztegetett szó volna, a mit kendre pazarolnék.
- De jól ismer, kedves Galamb István uram? mondja gúnyolgatva amaz.
- Talán azt hiszi kend, hogy nem. No, jó, - hát ha eltörött kendnek a tükre
otthon, majd megmondom én, milyen ember kend, - mondja Galamb István, még annyi
időt sem hagyva, hogy amaz szóba kaphasson, hanem amint amaz megállt,
hihetőleg azért, hogy jobban félreterelhesse a beszédet, föltárta
balkezét, s annak hüvelykén mutatá jobbik kezével:
1-ör is, drága (az annyit tesz, mint mákvirág, melyből senki sem hiszi,
hogy virág) Holló uram, a földes uraság a legelő elkülönzését akarván, egy
telektől ajánlott tizenöt holdat, de kend föllármázta a falut, hogy az nem
elég; pedig jól tudta kend, hogy pör útján jó szerencse lesz, ha tizet kapunk,
a mint akkor én előre is megmondám, és ugy is lett; hanem kendet birónak
választották, s kend a pörpatvarban addig halászott, hogy a kend része
ötvenszer kikerült; a minek szagát midőn megéreztük, kendet a biróságból
ki is csöppentettük.
2-or. Kend olyan félprókátor, s ahol valamely bolondra akad, megigéri neki,
hogy kikeresi az igazságát; hanem elöljáróba egy esztendős borjut már
elvezet amannak udvaráról, - mint tavaly is tette kend Kapás Andrással, - végre
aztán úgy kikereste kend az igazságát, hogy a háza is belerítt - pedig a vén
bolond maga is jól tudta, hogy csak olyan igazsága volt, mintha Holló gazda az
én dolmányomat megkivánná, én meg nem adnám kendnek.
3-or. Kend azt mindig tudja, hogy ki a megszorult ember, kend azt megkerüli,
s egy-két rendirás mellett pénzt is ad neki, hanem előre is már az aratás előtti
időre teszi a visszafizetés idejét, mikor még a módosabbnál is megmozdul
az utolsó forint, - ilyenkor aztán vagy fele árban alkudja ki kend a termést,
vagy dobot üttet; s mire amannak megérnék a buzája, kend már aratót is fogad
reá; amaz pedig elmehet az esze után, mert még csak most tudja meg, hogy már
akkor elment, mikor kendnél betette a lábát.
4-er. Ha még ez nem elég...
Azonban hagyjuk mi Holló uramat
ott, ahol van, ráfér a szappan csak legyen haszna; mi pedig nézzünk valamivel
odább, s mikorra Galamb István elvégzi a szót, megint itt lehetünk.
|