|
Miként lett a fehér köpönyeg fekete?
Mikor Kisfaludy Mihály uram
saját lakodalma után feleségét hazavitte, a menyecske már útközben észrevette a
fehér köpönyegen azt, a mi nem volt fehér, el is határozta magában, hogy azt a
fehér köpönyeget elpusztitja a háztól.
Mai napon talán
udvariasabbak volnának a férjek az első hónapban, s egy ilyen
meggyűlölt fehér köpönyeget a legelső szóra tűzbe vetnének; de
akkor nem az udvariasság határozott, hanem a takarékosság, és Kisfaludy Mihály
uram megértvén kedves élete párjának szándékát, nem mondott éppen ellent, hogy
az ő fehér köpönyegével husvét napján nem állna ki senki dicsekedni; hanem
biztatta kedves feleségét, hogy jó lesz ez "kármentő"-nek, ha
majd még esztendeig viseli, s midőn éppen esztendős házasok lesznek:
köpönyeget vesz.
Elkövetkezett az
esztendő, s a háznál egy ujdonsággal több lőn: Kisfaludynak nagy
örömére fia született; de minthogy ezzel már a házi gond is megszaporodott,
kedves élete párjával a jövendőről beszélgetvén, nehogy a gyermek
egykor vagyon nélkül maradjon, elhatározták a szigorú gazdálkodást, s ekképpen
a köpönyegnek még egy évet engedett az asszony oly föltétellel, hogy esztendő
mulva mégis vegyen Mihály úr egy újat, addig pedig ezt viselje; hanem hogy azon
is történjék valami változás, három napszámos asszonyt állitottak melléje, s a
mennyi szappan ráfért akkora posztóra, fölkenték és a köpönyeget nem annyira
fehéritették, mint inkább az eddigi foltokat jobban elsikálták. Kisfaludy
Mihály uram e kettős örömben nagyon boldog volt; fiának is örült, meg a
köpönyegnek is, mi évenkint keveset vásott; mert, ha már meg kell vallanom az
igazat, Kisfaludy Mihály uram egy kis esőben nem féltette annyira nejét,
mint köpönyegét; tehát a poros portéka nem igen vásott, mintha meg volna benne
az a jó tulajdonság, mi a verébmadárban, hogy mennél jobban szidják, annál
tartósabb lesz.
Az asszony első
gyermekében annyi örömet talált, hogy annak jóvoltáért még a fehér köpönyeget
is megtűré még esztendeig, de tovább nem; mert a fiatal nő élénken
emlékezett azon napra, melyen Kisfaludy Mihályné lőn, és hazajövet a fehér
köpönyeggel, úgy négyszemközt összeveszett. Igy azt gondolta, hogy bár az anya
is sokkal tartozik saját gyermekeinek, de a menyasszonyi visszaemlékezések is
követelhetnek valamit; tehát egy év mulva más köpönyeget kell a házhoz hozni.
Az idő hamar ment, a
második esztendő is elmult és Kisfaludy Mihályékhoz megint egy új polgár
köszöntött be, s minthogy a gond ekképpen ujra szaporodott, az asszony
másodszor is elengedte a köpönyeget; hanem hogy mégis történjék vele valami,
megint a szappanhoz folyamodtak, s a köpönyeget másodszor mosták ki, hanem az
asszony megfogadta, hogy ez lesz a legutolsó mosás.
A fölöttünk uralkodó
mennyei bölcsesség Kisfaludy uramnak házánál úgy rendelkezett, hogy éppen mire
új köpönyeget kellett volna venni, mindig egy új polgár köszöntött be, s az
isteni áldásnak ilyetén szaporasága a gazdálkodást napról napra szükségesebbé
tevén, a fehér köpönyeg helyett csak nem került más; mert jóllehet évről
évre fönntartotta az asszony azt a jogát, hogy a meggyűlölt ruhadarabnak
sorsát ő intézheti el, de azt sem tagadhatta, hogy az új köpönyegnek árát
rendesen elvitte az ujabb keresztelő.
Kisfaludy Mihály uram fiai
közöl kettőt ismer a magyar nemzet; Sándort és Károlyt; mi azonban ezúttal
Sándornál maradunk, kinek sorsára legtöbb befolyása volt apja fehér
köpönyegének, arra meg ismét az időnek, mely romboló hatalmát a sümegi hatalmas
váron is megmutatta, hát még egy posztódarabon!
Az asszony lassankint azt
is észrevette, hogy Mihály uramnak bekecséről feslik a gombkötő
munka; de a gazdának eszeágában sem volt e miatt vásárra sietni, hogy ehelyett
is újat vegyen; hanem mivel takarékosságra szánta magát gyermekei miatt,
eltűrte, hogy azt anyjuk a feslést megvarrogatta; hanem az elvásott gombok
helyett ő maga olyant varrt föl, a minőt talált, s ha nagyon
vizsgálgatta volna valaki, kisülne, hogy nyolcz különböző gomb volt már a
bekecsen, s a gazda mindenikről tudna valami történetet; de a
legnevezetesebb az lenne, hogy mindeniket valamelyik gyermekének
keresztelőjekor varrta föl, hogy a fogasról ne nézzen le olyan árván,
mintha út mellett találta volna a gazda.
Ilyen gazdálkodás mellett
igen könnyen elgondolható, hogy a köpönyeg is megmaradt, és minthogy a posztó
nem őszül meg, bemeszelni pedig nem szokták, esőben, hóban és sárban
addig barnult, hogy a fehérségnek kevésbé volt atyafia, mint a feketeségnek.
Igy meg van oldva a kérdés, miként lett a fehér köpönyeg fekete? Hanem most már
az a kérdés, mi köze van e fehér köpönyegnek e történethez.
|