A köpönyeg titka.

Arról hires a szentiványi ének, hogy igen hosszú; hanem egyszer még is csak elvégzik; igy lőn vége a badacsonyi szüretnek is, és a mi szerelmeseink boldogságának is. Hej, az a sors nem sokkal különb néha akármi uzsorásnál, ki ha körme közé kap egy aranyat, reszeletlenül nem adja ki kézből, - a sors nem különben cselekszik, ha az ember boldogsága körme közé kerül, hagy rajta annyi nyomot, hogy meglássék rajta az ő hatalma is.

Kisfaludy Bécsbe ment, visszavágyva a kedves hazába, hol boldogságát hagyta; a leány pedig a badacsonyi emlékeket az atyai háznál álmodta vissza, hol a különben nagyon is éles eszü leány hamarább elárulta magát, mint azt maga is merte volna hinni.

Hiába, a küzdelemnek is megvan boldogsága, s a büszke leány bár mennyire beismeré, hogy olyan férfival van dolga, kire száz közöl éppen kilenczvenkilencz lenne a ráadás; mégis súlyba vetvén önmagát, nem akarta hinni, hogy könnyűnek találtassék. S ha már kimérte a sors a nő fölött a férfinak győzelmét, melyet leggyakrabban térden állva kunyorálnak ki; lett volna a küzdelem oly erős, hogy a nő a győzelemnek ne martaléka; hanem jutalma lett volna.

Ah, a gondolatnak köteléke oly vékony, hogy csak a képzelet látja, s ime, a büszke hajadon oly kinnal vergődik közte, mintha valóságos rabigában volna, - s egyedüli vigasztalódása, hogy az ifju szintén bakóban van, megkötve önszavával, kénytelen magában tartani a frigynek titkát, mig a nőnek kénye el nem ereszti a finom, de erős köteléket.

Kármentőnek is jó volt e gondolat; a leány lassankint megnyugodott a sorsban, arczán elsimult a gond, s megint az a vig, kötekedő, élénk gyermek volt, ki az ifjakkal szemközt szüntelen eszén van, megszakadt hizelgéseket figyelembe nem vesz, erőlködő nagy szavakra megmondja, hogy az ura ne fárassza magát, - tehát környezetének ura volt, még néha atyjának is, ki minden áron meg akarta neki mutatni, hogy jövendőjére nagy befolyása van, s e tekintetben irányt akar adni.

- Édes Rózám, - mondja az apa, nem sokára a badacsonyi szüret után, - nem mondasz nekem semmit?

- Nem, kedves papa; meséimből kifogytam, hazudozni pedig nem akarok.

- Hová megyünk el a jövő farsangra?

- Szépen itthon maradunk, kedves apám. Nem akarom, hogy azt mondják: mutogatóba megyünk.

- Nojsz, édes leányom, dobra nem ütlek, meg czédulát sem akasztok a nyakadba; hanem, látod, ha mindig itthon ülünk, Isten ugyse, megeszi az embert a rozsda.

- Persze, édes apa, maga engem félt a rozsdától?

- Jaj, bajos te veled beszélni. Mindjárt tövéről hegyére veszed a szót, - okoskodik az apa, nem akarván elszalasztani a vitának győzelmét. - Látod, ne kivánj okosabb lenni apádnál; hanem engedelmeskedjél egy kicsit.

- De hát parancsolt már valamit, kedves, jó apám?

- Az engedelmesség annál kedvesebb, minél kevesebb parancsolás nélkül teszik; azért mondám, hogy mondj nekem valamit, lepj meg valamivel.

- De már itt csakugyan nem tudom, hol kell elkezdeni az engedelmességet? - tünődik a leány.

- No hát majd segitek én, bizalmatlan és engedetlen leány, - látom, te már a nyakamra akarsz vénülni, ugy-e?

- Ej, ej, kedves apám, még ha idősebb volnék is, magának kellene eltagadni belőle valamit, nem hogy még megvénit, holott ilyen szándékomról csakugyan nem beszéltem.

- Annál jobb, ugy a jövő farsangot valamelyik városban tölthetjük el. Remélem, az ellen nem lesz kifogásod; mert lásd, emberek közé is kell mennünk!

- Miattam történnék meg e hurczolkodás?

- Természetesen! Legalább egykor nem fogod szememre hányni, hogy ugy tartottalak, mint a vasorrú bába, hogy lakat alatt voltál, és sehová sem eresztettelek.

- Valakinek bizonyosan megigérte apám, hogy engemet elvisz?

- Nem, édes leányom! Ha boldoggá tehetlek beleegyezéseddel, ugy inkább ma, mint holnap; ennél a háznál a józan ész a gazda; de nem veheted rossz néven, hogy apai kötelességemnek adósa maradni nem akarok.

- Kedves apám, vagy többet mondjon, vagy ezt is engedje el; mert nekem ugy tetszik mégis, mintha nagyon eladó portékája volnék kedves apámnak.

- Hát többet mondjak?

- Vagy semmit! - felel a leány, reszketve a pillanattól, midőn apja csakugyan többet mond s arra csakugyan kinos lesz felelni, tudva, hogy a leány apját lelkéből szerette, s annak keserüséget okozni nem akart, főleg midőn éppen az ő boldogságát akarta biztositani.

- Nem, nem tágitok, - jegyzi meg az apa, - most ki nem szalasztalak, te kis csacska feleselő! Magad engedtél választást, azért én többet akarok mondani, még pedig azt, hogy neked titkod van.

- Nekem? - mondja a leány teljes nyugalommal, mint a ki titkát jó zár alá tette.

- Éppen neked, édes Rózám, - mondja az apa, gyermekét magához szoritva, - és ezt bizonyosan tudom.

- Bizonyosan? - ismétli Róza, megütközve apjának e határozott mondásán. - Ha titkom volna, jobban megőrizném, mint hogy azt oly könnyen megtudhassák.

- No, a mi azt illeti, én sem jutottam hozzá valami nagyon könnyen; hanem azért tudok valamit, édes leányom, azért csak valld meg!

- Ne ugy vallasson, kedves apám, - mondja a leány mindinkább zudulva, - mondja el, a mit tudni vél, s én büszke vagyok arra, hogy tagadni apám előtt nem fogok.

- No hát emlékszel Badacsonyra?

- Igen! - mondja Róza elhalaványulva.

- Kisfaludy testőrhadnagyra is, kedves szép kis leányom? - mondja Szegedy, a leggyöngédebben átkarolva a reszkető gyermeket.

- Igen, atyám, - s mi jön aztán?

- Ő szeret téged.

- Atyám találgatni akar! - jegyzé meg Róza, összeszedve magát ujra azon gondolatban, hogy atyja inkább gyanit valamit, mint tud.

- Könnyü nekem találgatni, mikor a hadnagy nekem maga mondta.

- Ah, a vakmerő ember! - kiált a leány oly hangon, hogy atyja is megrémült, s azt gondolva, hogy a hadnagy talán a viszontszeretetet egy kissé korán hitte, hajlandó volt a dolgot örökre abban hagyni.

- Csöndesedjél meg édes leányom! - békiti az apa a leányt.

- Megigéri apám, hogy e meggondolatlan emberről soha sem beszél leánya előtt?

- Szavamat adom, többé nem emlitem! - igéri az apa, ki most már kétségen kivül hitte, hogy itt nyilatkozatról szó sem lehetett; tehát magára hagyta a leányt, ki most keserves kint állt ki, törpének látni azon embert, kit lélekóriásnak hitt, s e csalódásában számot vetett az egész fajjal, mely türni, szótállni nem tud; hanem az első alkalmat megragadja, hogy győzelmét a világ előtt jó korán dobra is üthesse!

- Isten veled férfinép! - mondja az elkeseredett leány, - nem kellünk egymásnak.