II.
Régen megtörtént már ez a dolog, még mikor a francziák országunkban jártak;
mert hiába, az ember a legveszekedőbb teremtés, esztendő számra eljár
messze földre veszekedni; nem tud otthon meghalni békességben és az ágyban;
kapja magát száz meg száz mérföldre elmegy, itt aztán tréfából ellövik a lábát
és a kezét; de ez még csak hagyján, mert legtöbb ugyancsak tréfából a fogát is
ott hagyja.
Ezt mind az ember teszi; mert még az eb is röstellene a szomszéd faluig
menni marakodás végett.
Lótott, futott a sok kocsi, szekér a faluban, mert az ellenség éppen a falut
lövöldözte, a kocsikról menekült volna a sok gyámoltalan beteg, ha birta volna
magát, csak egy hosszú társzekérből ugrott ki egy fiatalasszony, kisded
gyermekével, egy erszény formát tartván a kezében, s míg körültekintene, hogy
merre szabaduljon, egy szétszakadt golyódarab úgy mellben találta, hogy ott
tüstént meghalt.
Nemsokára tovább húzódott a csatavonal, de a megrémült lakosság nem mert
előbujni; kivévén egy pár gyereket, ezek nem tudtak veszteg maradni, a
mint az ágyuzást távozni hallották.
A két szomszéd gyerek volt tán a legelső, körül szaladgálták az utczát,
az egyik ölre szedte, a mit megtalált, a másik pedig a holtak között
vizsgálódott, vajon nem kell-e valahol segítségre lenni.
Mig a másik a harmadik fordulót is megtette hazulról, és új megtalálni valót
keresett, addig emez ugyanannyi sántát, bénát segített a házereszek alá.
Újabban keresésre indúlt mind a kettő, s egyszerre mind a kettő neki
futamodott, s ugyanazon helyre egyszerre érkeztek.
- Mit akarsz? kérdi hirtelen megállván mind a kettő, azaz, hogy
egymásba kapaszkodván, mit akarsz? - kérdi másodszor is a vezérgyerek azt a
másik fosztogatót.
- Azt gondolod, mondja a szomszéd Ferkó - mivel erősebb vagy, hogy én
félek tőled?
- No hát eleresztelek, -
mondja a másik, kinek Péter a neve - de mit akarsz?
- Láttam valamit.
- Én is láttam, mondja a
másik, mit akarsz vele?
- Haza akarom vinni.
- Én is; hanem előbb
mondd meg, mit láttál? kérdi Péter a kis vezér.
- Nem mondom én -
dacoskodék Ferkó - szemeivel szüntelen oda lesvén a meglátott tárgyra - úgy is
tudom, hogy verekedni akarsz.
- Szerencséd, hogy nincs
itt senki, hogy látná, hogy miért vernélek meg; de igy nem bántlak; mert
agyon-hazudnád magad otthon; azért hát azt is megmondom, hogy én azt a kis
gyereket látom azon megholt asszony mellett; hát te mit látsz?
- Semmit, - mondá
vigyorogva amaz, s mind a ketten a látottakhoz szaladtak, egyik a gyereket
kapta föl, a másik pedig az erszényt.
- Találtam! Találtam!
Találtam! ujjongatott örömében Ferkó, s eszeveszetten szaladt hazafelé,
Péter pedig okosan kézre vevén előbb a gyereket, minthogy az anyát
elhagyta már az élet, indult haza felé.
Ferkó lélekszakadva rohant
be az ajtón, még akkor is azt kiabálta; találtam! találtam! találtam! és
nyújtogatá apjának, anyjának az erszényt.
- Jól tetted, édes fiam, -
mondák a szülők, bár csak több is volna.
Hazafelé indultában Péter
is azon gondolkodott, hogy az anyja neki is azt mondja: kedves fiam ezt jól
cselekedted.
De jó, hogy az isten szeme
ugyanazon pillanatban mindenfélét meglát.
|