|
DARÁZSFÉSZEK.
I.
Az én szomszédom épen ide illik, -
tessék csak bele tenni, nem is kell valami nagyon apró betűket válogatni,
- mennél öregebb, annál jobb; hogyha véletlenül a körme közé kerül ez a lap,
nagyon jó lesz, ha az ökle alól kilátszik a betű.
- Mit csinál, szomszéduram? -
kérdem egy izben a kerten által.
- Mit csinálok? - mondja, - búsulok.
- Nohát ne búsuljon, hanem
járassunk néhány ujságot, aztán majd könnyebben elütjük az idő hosszát.
- Micsoda? ... ujságot hordassak?
... de hátha mind fára tekeredik kínjában az az ujságíró, a hol egy van, - járatok-e
én ujságot? ... inkább...
Csakhogy a világért sem mondaná
meg, hogy mit csinálna inkább; mert hátha megkérnék az árát.
- De hát mégis mit csinál inkább?
- Búsulok! - mondja haza
ballagtában.
Együtt jártunk oskolába; jó diák
volt, mindent elmondott könyv nélkül, - nem is hasonlított ám az semmit
ahhoz, a mi a könyvben volt.
Hanem annál jobban vigyázott, ha
sok nem is, de valami megmaradt fejében, - mintha látnám, milyent csudálkozott,
mikor a professzor azt mondta, hogy Debreczen környéke egy homoktenger.
Ma sem veri ki fejéből
senki.
Nem hiszik önök? No várjanak
csak!
Átszalad a napokban hozzám, - s
nagy lármával mondja:
- Szomszéduram! (megurazzuk
egymást, semmibe sem kerül.)
- Mi baj? - viszonzám én.
- Hallotta?...
- Nem én, - egy drága szót sem
hallottam.
- A flotta! - mondja
tovább.
- Jaj, - de melyik flotta?
- szomszéduram.
- No, a melyik Debreczennél, ... tudja?
- Hol a manóban kötne ki Debreczennél, flotta?
- Hisz ott az a nagy tenger! - utasíta szomszédom.
- Én egy árva patakot sem tudok Debreczennél, nem hogy tengert, - ha csak a homoktengert
nem; - de hisz szomszéduram, együtt jártunk mi oskolába, mikor ezt tanultuk.
- A patvar tartogatta ám azt a sok könyvet a fejében, - hanem nekem nagyon
bizonyosan mondták ezt, szomszéduram!
- Elbolondították, édes szomszéduram! egyéb semmi.
- Nojsz! jőjjön még valaki ujságot beszélni, majd odább lódítom -
dörmögi a szomszéd szomorún kullogva hazafelé.
Csakhogy nem állja ki a koplalást az én szomszédom, - meg nem él hir nélkül,
- s ha mást nem foghat: megint átballag hozzám.
- De már azt csak hallotta? - mondja egy hét mulva.
- Egyetlen egy szócskát sem halottam, édes szomszéduram.
- Hiszi az ördög.
- Nohát ne higgye, - szomszéduram.
- Jól van, jól, - hát nem hallotta azokat a finnyás és lapos nemzeteket?
- Talán finn és lapp?
- No talán az lesz! - hagyá helybe.
- Ejnye, szomszéd, - mondám én, hát elfeledte már, hisz azokról is tanultunk
valaha.
- Régen volt az szomszéduram, talán nem is igaz, - hanem mondjon már valamit
róluk.
- Igen érdeklik szomszéduramat?
- Ha nem érdeklenének, hát nem jöttem volna ide.
- Jól van, - hát elhozom könyveimet.
- Sohase könyvezzen nekem, hanem ujságot mondjon róluk; mert azt hallom jó
helyről, hogy mitőlünk is volt már ott valaki.
- Az igaz, szomszéduram, - Reguly volt ott.
- Csitt! ... mondja a szomszéd, - ne olyan hangosan, még bajba keveredhetnék
az a jó ember, - véle a szomszéd, - hát mit hozott!
- Három bundát hozott szomszéduram, s azt a tudós társaságnak ajándékozta.1
- Ugy! ... hát mint szücs utazott, hogy meg ne tudják! - véle nagy bölcsen
szomszéduram, - hát mit mond róluk az a Reguly?
- Azt, hogy atyafiak.
- Tyhü! ... hát várhatjuk őket.
- Halálos holtig, kedves szomszéduram, - hanem azok is várnak minket.
- De nem mászkálok én utánuk, ha itélet napig várnak is.
- Pedig maga azt hitte, hogy majd azok fölkerekednek vagy tiz millioman,
azon hirre, hogy kedves szomszéduram búsul; - s aztán hoznak magukkal
egy olyan czigánybandát, melyben százezer czigány van, aztán addig meg sem
állnak, míg szomszéduram ablaka alá nem érnek, - ott pedig elhegedülik
szomszéduram kedves nótáját:
Ne szomorkodj, légy víg!
Ilyeneket szokott kedves szomszéduram elhinni, - pedig lássa, azok a finnek
és lappok olyan gyalabeli nép, hogy szomszéduram jóformán a jászoly
mellé kötné őket, ha vagy néhány eljőne látogatóba.
Szeme, szája elállt az én kedves szomszédomnak, - utóbb azonban megint
fölelevenedett.
- Ejnye, szomszéduram, - most meg akart tréfálni úgy-e?
- A világért sem.
- Jól van jól, - hát elfeledte, mit mondott előbb?
- Szorul szóra emlékszem mindenre, - felelék neki.
- Hát nem mondta előbb, ... ej maga kópé, ... hát nem mondta
előbb, hogy ott volt az a Reguly szücs.
- Azt nem mondtam, hogy szücs.
- De bundákat küldött?
- Igen, igen! ... hisz benn volt
a lapokban is, olvashatta szomszéduram.
- Nem olvasok én sem ujságot, sem
könyvet, már mondtam édes szomszéduram, - engem ugyan bolonddá nem tesznek, -
hanem hát mit keresett ott az a Reguly?
- Utazott tudományos szempontból,
és most ezt egy könyvben ki fogja adni, - abból aztán megtudhatjuk, hogy azok a
finnek és lappok micsoda emberek? ... azt a könyvet aztán vegye meg szomszéd
úr.
- Én? ... vegye ám az, a kit a kórság
gyötör, - szomszéduram.
- De hát mit csinál; -
szomszéduram! - hisz az unalom megöli?
- Mit csinálok? ... azt
kérdezheti?
- Kérdezem, mert nem tudom, mit
csinálhat?
- Mit-e? ... búsulok.
|