II.
Ne menjünk messze, maradjunk szomszéduramnál, alkalmasabb embert kész
pénzért sem kapnánk.
- Maga csak nem akar hozzám jönni? támad meg ő kelme.
- De mit csináljunk?
- Mit csináljunk? viszont kérdi - a mit akarunk; tegnap is olyan jó
kompániánk volt, csak ott lett volna szomszéd, - bezzeg kergettük a sántákat.
Buksi komától elgyürtünk vagy száz pengőt.
- Ejnye! mondám, de nagy kár, hogy...
- Hogy ott nem volt, úgy-e? - kapott a szóba - ha nem bujná mindig azt a
ménkü sok könyvet, láthatta volna, mit csináltunk tegnap!
- Sokan voltak?
- Valami tizenöten... egész világos virradtig megültünk az asztal mellett;
az igaz, hogy eleinte irgalmatlanul megkopoztak, hanem az én flegmámnak nincsen
párja.
- Nincs-e?
- Szomszéduram! ... én elveszthetem mindenemet, - lehuzhatják kabátomat; még
a pipa sem alszik ki a számban: az aztán a hidegvér!
- Nem sajnálja a pénzt?
- Egy jó kompániám ha van, mi az a száz pengő? többet is elvertem én
már, szomszéduram, azért nem süllyedtem el.
Éppen egy koldus ment el mellettünk, levett kalappal fordult
szomszéduramhoz.
- Ne feledkezzenek meg a szegény Lázárról.
- Odább, odább! - mondja a szomszéd, - mióta a sájn krajczár helyett a
pengő krajczár jött divatba, úgy elszaporodik a koldus, hogy nem
győzi az ember.
- Ilyen nyomorultat sajnáljon meg a nagyságos úr! rimánkodék odább; vessen
egy árva krajczárt.
- Nem vagyok én nagyságos úr.
- Hát tekintetes uram; javítá ki a koldus, - egy krajczárkáért
esedezem.
- Kend csaló, - mondja amaz - a nagyságos titulus is egy krajczár, meg a tekintetes
is? kend ámító, takarodjék.
A koldus elment, látván, hogy szomszéduram ebei, két agár és egy vizsla,
nagyon fülelnek a gazda hangjára, hogy megugassák.
- Hát ezeket az agarakat mikor próbáljuk meg? - kérdi.
- Kapta? - szomszéduram.
- Kapni? ... ismétli ő, - hát hol van kilencz vármegyében olyan bolond,
a ki ingyen ad ilyen agarat, mely maga fog.
- Tehát pénzen vette?
- Ezüst huszasokon, kedves szomszéd - pengő huszasokon!
- Nem sajnálta azokat a huszasokat?
- Ha sajnáltam volna, nem adtam volna egyért-egyért kétszáz pengő frtot.
- Egy agárért?
- Egyért kétszázat, kettőért négyszázat, szomszéduram! már az maga
megéri azt a pénzt, ha azt mondják, hogy nekem van a legkülönb agaram kilencz
vármegyében.
- Nevezetes ember lesz szomszéduram.
- Magam is azt hiszem! - mondja önérzettel... ahol agár, ló, vagy ilyesmi
van; ott az én nevemet legelőször mondják.
- Jó, hogy eszembe jut, kedves szomszéduram, még egy helyre jókor irná a
nevét.
- Ugyan hová?
- Garay árvái számára szedünk össze jó emberek körül néhány krajczárt.
- Már megint valami koldus? teremtugyse magam is kolduslevelet váltok; most
legjobb dolguk van az ilyen égett, kárvallott embereknek, ahol kidugja fejét az
ember, mindjárt nyakon csipik.
- Hát már adott valamire?
- Nem adtam én, hanem Buksi komám mondta, hogy arra a Losonczi nikszre...
- Talán Phönixre?
- Patvar tudja mi volt, ... csakhogy azt is becsipték valahol, hogy
előfizetett, aztán még csak ki sem nyomtatták a nevét, - pedig ha már ad
az ember, hát az ő neve is oda fér, ahova a többi!
- Ne búsuljon, szomszéd, majd kinyomatom én; csak irja alá.
- Hagyjon békét, szomszéduram - csak a napszámosokat győzzem, meg a sok
árjegyzéket.
- Kell is arra sok?
- Nem-e? hej, ha szomszéduramnak kellene azt megfizetni, a mit én évenkint
csak a lábaimra költök.
- Azt fizesse ki szomszéduram maga, mert maga rugdalta ki a csizmát,
midőn a mult vásárkor egész éjen hegedültette magát.
- Akkor az igaz, hogy kitánczoltam magamat, hanem nincsen is ám több olyan
czigánybanda, mint az a győri Miska!
- Lehetetlen!
- De nem lehetetlen; mert a gerendát verte a fejem, úgy a talpam alá
hegedült; adtam is neki vagy negyven pengőt.
- Sok!
- De nem sok, ha az én nótámat elhúzza.
- Valami tót nóta lehet az?
- Micsoda? ... tót nóta? hát van különb magyar ember nálamnál?
- Van bizony, - ha nem hiszi, megmutatom.
- Szeretném látni.
- Itt van Gruber György, ki a nemzeti szinháznak 4000 frtot adott, a
szinházi nyugdíjintézetnek pedig 2700-at, - azonban ha szomszéduram ki akar
tenni rajta, itt az aláirási iv a nyugdíjintézetre.
- Csak az kellene, hogy az én pénzemen nyugodja ki magát valami
bukfenczhányó!
- De a nemzeti szinház! - ismétlem - nemzeti.
- Mit bánom én?
- Dehogy nem bánja, hisz a mult héten minden második szava az volt, hogy: búsulok.
- Búsulok én most is!
- De mikor a czigányoknak negyven pengőt adott?
- Az akkor volt.
- Hát tegnap, mikor kártyázott?
- Ha elunja magát az ember, valamit csak kell tennie!
- Igen, de azért nem szükség Buksi komát kártyán megkopozni; mert...
- No, ugyan mért? - kérdi a szomszéd.
- Pusztán azon okból; mert Buksi koma is magyar ember, nekünk pedig nincsen
elkártyázni való pénzünk.
- Szomszéduram csak nem
feled el semmit.
- Nem is akarnám; sőt
napról-napra többet akarok tanulni; s íme szomszéduram nekem egy valóságos
tanulmánypéldány volt.
- Ej, ej! szomszéduram, hát
mit tanult rólam?
- Mit tanultam? - kérdi -
tehát azt tudom, hogy szomszéduram -
1-ször korhely; mert egész
éjszakán hegedülteti magát.
2-or szinte korhely; mert
addig kártyázik, hogy Buksi komájától száz forintot nyer el.
3-or szivtelen ember; mert
sem a koldusnak nem ad, sem a nemzet árváinak.
4-er rossz magyar...
- Azt ne mondja
szomszéduram! ... kiált közbe.
- De mondom; mert, hogy el
akarja magával hitetni, hogy búsul, s a mellett addig hegedültet, hogy a
mestergerendáig ugrál, - szomszéduram még mindig azon utolsók közt van, kik
csak ásitnak a hazáért, de egy batkát sem áldoznak annak becsületére!
pedig úgy-e, csizmára mennyit költ, lelkére pedig semmit.
- Mit tud bele?
- Hogy ne tudnám! - azért a
mit tudok, kiirom az újságba, hogy szomszéduram kárty...
- Ne mondja, ne mondja!
kiabál a szomszéd és számat akarja befogni; de én mindamellett is kiabáltam,
hogy négyszáz pengőt ad az agár...
- Megint, befogja számat.
- Jó, tehát nem szólok.
- Hát mit csinál
szomszéduram? - kérdi.
- Búsulok! hogy
ilyen emberünk is van, mint szomszéduram, ki éjszakán át korhelykedik, s
gyönyörü életét azzal akarja takarni, hogy búsul!
- Megálljon csak
szomszéduram!
|