IV.
Folytassuk a munkát, és
nézzük tovább azokat a falusi mulatságokat, melyekben szomszéduram
hipokhondriából gyógyítja magát.
Goromba tréfák az igaz, de
ha az ember búsul, úgy tesz, mint a debreczeni czivis, az orvosságból
nem egy adagot vesz be egyszerre, hanem kettőt.
Ritka vidék, melynek ne
volna egy bevallott bolondja, - az ilyen ember mindent megtesz, mindent
eltűr; télen jeget eszik, nyáron forró levet iszik, gyertyát nyel,
üvegpoharat rág össze, - kihozza a szárcsát a vizből, megtesz minden
szolgálatot, mint a vizsla; ha rákerül, a sürüben ugat, mint a kopó; sem
éjjele, sem nappala; sír, nevet, káromkodik, bukfenczet hány, mint ahogy azt
szomszéduram parancsolja, vagy más, ki röhögni akar és irgalomból megengedi,
hogy az ilyen nyomorult ember az asztal végén egy tányér mellé üljön, hol
rendesen leöntik valami becsinálttal, mert már az inas is rákap, és mentségül
azt hazudja, hogy a kedvencz agár lába közé futott.
Ilyen ember volt Csomó
János, - igazabban Jankó bácsi, kivel néhány héttel előbb találkoztam.
- Jancsi bácsi! - kiálték
rá a vásárálláson.
- Nem hallom! - mondja amaz
fülére tartván kezét.
- Jó napot kivánok.
- Tessék! - mondja ismét,
közelebb tartván ezerszer megrángatott fülét.
- Talán megsiketült? -
kérdem.
- Most jöttem! - mondja, el
akarván találni a dolgot.
- Az esze ment el! -
kiáltám a fülébe, - hát nem hall?
- De nem ám, mondja
bosszúsan; - és úgy helyezkedék, hogy közelebb essék hozzám.
- Mi lelte Jankó bácsit?
- Belém oltottak, - felelé
ő.
- Bizony nagy bolond maga,
- hát vénségére jutott eszibe, hogy magába oltasson?
- Szha magam tettem volna a bolondot.
- Hát miképp történt?
- Lefogtak! - mondja, még fejével is bólogatván.
- Aztán a karjába oltottak?
- Dehogy oda, - sopánkodék a jámbor, - ha csak a karomba oltottak volna, de
az isten verje meg őket, - fülembe oltottak...
- Himlőt?
- Azt ám! ... valóságos bárányhimlőt.
- És most?
- Hát nem hallja, hogy nem
hallok.
- Ki tette ezt? - ki volt
az az őrült.
- Ki lett volna egyéb,
mondja, - az a drágalátos szomszédúr, büntesse meg az isten.
Ugy-e milyen szelid ember
az én szomszéduram, ha rájő a hipokhondria? milyen sajátszerü rohamai
vannak, ha búsul? himlőt olt, - neki mindegy, akárhová! - és ha
véletlenül Jankó bácsi kerül utjába, lefogatja és fülébe olt.
Haza rohanok, hogy ahol
találom, leszidjam, s íme az udvaron lelem.
- Talán megint búsul?
- kérdi valaki.
Majd meglátjuk mindjárt,
hogy mit csinál?
- Nincs valami eladni való?
- kérdi egy házaló zsidó.
- Semmi sincs, Mózes! -
mondja a szomszéd, vendégeivel az udvarra állva, tünődvén azon, hogy
miként röhögtesse meg vendégeit, kik egytől egyig szakasztott másai drága
szomszédurunknak, és csak azt lesik, hogy a házigazda miképp bolondítja el
valamelyiket; mindegy, akármelyik?
Ime, a szerencse hoz egy
boldogtalant, - majd kikapnak ezen.
A zsidó körülnéz, nem látna-e
valamit, a min mégis megalkudhatnék az úrral.
- Amott, a kheritésen lugg
egy nyers bűr.
- Az sem eladó, - mondja a
szomszéd.
- Megadom az árát júl!
- Nincs annyi pénzed, hogy
annak az árát kifizesd.
- De majd megeszi a penész! -
mondja Mózes.
- Hadd egye, az enyimet eszi.
- Mondja meg a thens úr, hogy mi
az otholsó ára?
- Nincs annak ára Mózsi, hanem
mivel erőnek erejével el akarod vinni, - hát tudod, mit?
- Nem thodom.
- Persze, hogy nem tudod, hanem
vigyázz rám! - mondja a szomszéd, - én azt a nyers bőrt kiteríttetem, ha
aztán ráfekszel és betakaródzol, hogy egy porczikád se látszik ki: akkor
elviheted.
- Igazán? - kérdi Mózes.
- No, ha mondom, hát elhiheted.
- Ugy, ugy! zsidó, - biztatá a többi, gyanítván a dolgot, - csak takaródzál
bele, mi jót állunk, hogy tied a bőr.
A boldogtalan nem sokat gondolkodott, a kiterített bőrben végig feküdt,
s néhány percz alatt úgy eltemeté magát a nyers bőrben, hogy semmije sem
látszik.
De ekkor jött a hadd el hadd; mert három béres befogta a boldogtalant, és
gyapjúzsákvarrótűvel gyorsan bevarrták a zsidót.
Mondják meg önök, melyik szelidebb dolog? ez-e, vagy a másik, midőn
Jankó bácsinak fülébe oltottak?
Ime, azon ország, melyről azt mondák, hogy csak egy Magyarország van
(extra Hungariam non est vita).
Itt voltak valaha a gyászintések.
Itt teremnek meg a búsuló hazafiak, kik hazafiui hipokhondriából
1-ör savanyú vizes üvegből isznak orvosságot, még pedig levesmerő
kanállal.
2-or nem olvasnak könyvet, hanem Jankó bácsinak fülébe bárányhimlőt
oltanak.
3-or egy nyomorult házalót
nyers bőrbe varrnak.
De édes barátim, - nem
hiszek én olyan embernek, ki másnak böjtöt prédikál, de maga sunkát eszik; és
még kevésbé tartom hazafinak azon hájfejüeket, kik minden harmadik szóban "búsul"-nak,
és meggyalázzák tetteikkel azt a nemzetet, melynek nevével vásárokon és
búcsuhelyeken dicsekedni szoktak.
Hanem fogunk még darazsat,
ne féljenek önök.
|