VIII.

Nekünk nincsen kalodánk, hanem van darázsfészkünk, - legyen isten irgalmas annak, kit beleültetünk.

Hallották már önök azt a czigány-eszthetikát, midőn a czigány tekintetes Ördög urat nem merte saját nevén nevezni, hanem Fekete úrnak mondá.

Azt is hallották önök, hogy a debreczeni czivis annyira becsüli elöljáróit, hogy rendesen megemelinti süvegét, ha valaki kimondja ezt a szót: Sénátor.

Gessler uram hajdanában kalapot tüzetett egy póznára, hogy az emberek azt süvegeljék.

Ezt már mind hallották önök, hanem mondunk egy hallatlan dolgot.

- Készüljön ön, mondja egy tudóstársasági tag ujdonsült iródiákjának, - levelet fog ön írni.

- A tudós társaság által elfogadott nyelvtani szabályok szerént?

- Igen, az akademia szabályai szerént!

- Kérem, - jegyzé meg az iródiák - az akademiával a tudóstársaságot értsem?

- Nem! - volt a pattogó válasz - a tudóstársaság az akademia.

- Nem bánom! - felel az iródiák, kinek gonosz fejében az a furfangos gondolat támadt, hogyha a tisztelt társulat annyi új szót faragott, legalább magának is faragott volna egyet.

Ezután elhelyezkedők az iródiák, és azt irta, mit a főnök úr tolla alá mondott.

"Tisztelt barátom! Megkaptam a legközelebb tekintetes akademia..."

- Mit csinál ön? - kérdi a főnök nagy mérgesen nézve a megkezdett sort.

- Parancsolni méltóztatik? - viszont kérdi az iródiák.

- Hát a tekintetes akademiát ön kis betüvel irja?

- Előbb méltóztatott helyben hagyni, hogy a tudóstársaság...

- Az akademia... riad közbe amaz.

- ... Az akademiai nyelvtan szerént irok, azaz: ott a tulajdonneveken, és a mondat kezdő betüjén kivül mindent kis betüvel.

- Amice! - okoskodik aztán a tudós úr, - az akademia grammatikája extramus homunculusoknak van determinálva, azért domine fráter, úgy írja, ahogy én parancsolom, - azaz: a tekintetes akademiát szó közepén nagy T és nagy A-val; kezdje újra.

Ekkor az irnok áthatva a nagy tisztelettől, melylyel főnöke az akademia iránt viseltetik, elővette a legnagyobb betüt, s így írt:

Tisztelt barátom! Megkaptam legközelebb a Tekintetes...

- Megbolondult ön? ... kérdi újra a tudós úr, minek az az istentelen nagy betü?

- Hisz, uram, ez éppen tiszteletből történik - és hogy egyensúlyba hozzam a dolgot, - önnek nevét oly apró betüvel irom, mint a mák, sőt a kezdő betüt is kicsinynyel irom!

- Hallja ön, - azt hiszem, bolondnak néz engem, azért elcsapom.

- Alászolgája! - válaszol az iródiák, - hanem annyit mégis mondok, hogy ha azt akarják, hogy a tudóstársaság nyelvtanának hitele legyen, önök legyenek az elsők, kik hisznek neki, - és a tekintetes akademia tekintetét ne a nagy T-ében keressék.