VIII.

Vegyünk egy pár lélegzetet, s menjünk vissza emlékezettel oda, midőn Tamási Pálnét Örzsével a pislogó mécsnél hagytuk; talán eszünkbe jut, hogy a szegény asszonyt fájdalomtól legyötörve kinos álomban az asztalnál feledtük.

Míg ők aludtak, ... kivülről megkopogtatta valaki az ablakot:

- Eresszenek be!

- Ki az? - riadt föl az öregasszony.

- Egy utas! - mondja kivülről az ügyvéd; mert az volt, nem akarván kivül maradni az ugató kutyák miatt, - de meg a hűs szél is megsétálta a falut, hogy a mint kifáradt, szivesen behuzódott valamely alkalmasabb helyre.

- De kicsoda? - kérdi újra a félemlős asszony.

- Hasztalan mondom, ki vagyok? ... felel az ügyvéd, - mi a patvarnak is ragasztották be ezt az ablakot, hisz nincsen ez betörve.

Egy fájdalmas emlék ébredt föl a gyászolókban, míg amaz újra kérte, hogy eresszék be, mire utóbb a lány csakugyan kiment, elcsipvén a mécs hamvát, hogy a bejövőnek megvilágítsa az utat.

Bevergődött az ügyvéd, s megmondván, hogy ki? mi légyen? s miképpen járt? helyet fogott a fal melletti padon, - az öregasszony pedig egy a jobb időből megmaradt gyertyaszálat dugott a tartóba.

Ezen munka közben azonban oly keservesen zokogott, hogy az ügyvéd nem tudta szó nélkül megállni.

- Mi baja van, nénémasszony? - kérdi jó lélekkel az ügyvéd.

- Elég jókor megtudja, teins uram, - vagy hogy úgy is tudja.

- Ha tudnám, édes öregem, mondja amaz, - nem kérdezném.

- Elhiszem teins uram, ha mondja, - siránkozék a jámbor, - pedig ha tudná, hogy kinek a házában van?

- Megvallom, nem tudom; mert a faluban nem igen vagyok ösmerős, hanem valamiből azt gyanítom, hogy Keresztes András lakik itt?

- Miből gondolja, teins uram? - kérdi az asszony.

- Abból, - mondja az ügyvéd; mert az ablakra van egy irás ragasztva, melyen Keresztes András van aláirva; - hát nem az lakik itt?

- Dehogy az teins uram, - az a falu derekán lakik, - itt Tamási Pál lakott, míg élt, meg nem halt, zokogott az asszony.

- Tehát, nénémasszony az özvegy?

- Én volnék az teins úr, kit az isten ilyen nagy szomoruságra jelelt ki, hogy ezer forintos büntetéssel verjen meg, - s holnap ebből a házból is kikisérjenek, s ha majd valami pocsék áron talál elkelni, hát mim marad özvegységemre?

- No ne keseregjen, édes öregem! - szólongatá az ügyvéd, - törölje meg szemeit, és feleljen nekem nyugodtan, ... hogy Keresztessel volt-e valami dolga Tamásinak?

- Bár csak ne lett volna, tens uram, hisz az volt a mi bajunk.

- Adósuk volt ugye, kérdi az ügyvéd?

- Azt nem tudom uram, - ... mert nekem az uram dolgába nem volt szólásom, - hanem azt mondhatom, hogy épen az utolsó napjaiban szegény mindig Kereszteséknél volt; s a mint mondá, már annyira ment köztük a dolog, hogy Keresztes fiának az uram odaigérte Örzsémet; s ezen is kaptunk össze. Eredj ki Örzse, mondja közbe a lánynak, s mikor kiment, újra folytatá, - de mivel ezt a lányt, mit tagadjam, más szerette, ... szegény az igaz, de becsületes gyerek, éppen Keresztes szolgája Imre.

- Az én kocsisom volt ma épen! - jegyzé meg az ügyvéd.

- Az igen is, - folytatja amaz, - tehát észrevette, hogy a gyerek benézett az ablakon, - ezen földuzzant szegény öregem, nagy mérgesen kikapott egy irást a zsebéből... se látott, se hallott, beragasztotta az ablakot, hogy a legény be ne nézhessen; mert ő eligérte a lányt! Erre a szóra teins uram én is ki találtam mondani a szót, - s mig ki s bementem, halva találtam az uramat.

- Hát aztán?

- Aztán pedig teins uram, eljöttek az előljárók... összeszedték az irásokat, az árvapénzt is megolvasták, de mint mondják, hiányzik ezer forint; ezért pedig teins uram holnap dobot hoznak a házra!

Mig az asszony újra keservesen sirt, az ügyvéd könnyebbült lélekkel szaladván meg emlékezetével a dolgot, s a gyertyával az ablakra ragasztott papirost is jobban megnézvén, azt mondja az asszonynak:

- Édes öregem, ... én mondom ne sirjon, ... majd megvigasztalja az Isten nemsokára.

- Majd ha meghalok, ugy-e? zokogott az asszony.

- Holnapig csak nem hal meg, édes öregem.

- Mért éppen holnapig? kérem alázatosan.

- Azt is majd holnap mondom meg, de addig ezen papirost a világért se vegyék le az ablakról.

- Eddig sem bántottuk teins uram; mert az uram midőn beragasztá, ugyancsak elátkozott, ha én vagy a lányom leveszi, ... nem is bántottuk máig, ott van most is, úgy, ahogy szegény boldogtalan maga odaragasztotta.

- Maradjon is úgy; biztatá az ügyvéd kiderült képpel, - a többi az én gondom, csak vigasztalódjék meg, holnap sem kell kimenni e házból, azt én mondom.

- Áldja meg az isten teins uramat, mikor az elhagyottakat igy védelmezi.

Kivülről mintha kocsi állt volna meg, az utczaajtó nyilását lehetett meghallani, s egy hangosabb beszédet. Utóbb tisztán hallatszott minden szó. Imre érkezett meg, s hogy a nagy sárban könnyebben vontassa a kocsit, kereket kért Örzsétől.

Amint a kerék helyre volt téve, az ügyvéd felült a kocsira, rendes szállására menvén.

Másnap reggel összetódult a népség Tamásiak előtt a harangszó után nem csődültek volna úgy a szentegyházba imádkozni, mint ahogy a dobot körülállták.

Az ügyvédet kisérvén az előljáróság, elmentek az özvegyházhoz, hol az asszony derült képpel várta őket, bizván az ügyvéd úr jó lelkében, ki a vigasztalást oly szivesen tette.

- Lesz-e valaki árverelő? - kérdi az ügyvéd, körülnézvén a hallgatag tömeget, melyből utóbb csak a biró szólamlott meg, éppen Keresztes András.

- Ha más nincs, megveszem én azon az áron, a mennyit fizetni kell, - mondja rekedt torokkal a gonosz.

Morgott a tömeg, tudva, hogy a ház a hozzávaló helylyel még egyszer annyit ér.

- Ej, ej, birógazda, - mondja az ügyvéd, ... hisz ennek a háznak az ablaka is többet megér, mire a biró mosolyogni kezdett.

- Csak ne nevessen biró uram, - szólt komolyan az ügyvéd; - én már megvizsgáltam az ablakot, nézze meg maga is, - de jól nézze meg, nem ér-e meg annyit vagy még többet?

Odament a biró, s a mint a fölkerekedett nap sugarait az ablakra ereszté, saját ezer forintos kézirását egy betűig könnyen elolvashatta.

- Na! ki ad többet érte? - kérdi az ügyvéd a megijedt Keresztesre nézvén.

- No hát megadom az ablakért az ezer forintot, - mondja a biró a közönségnek csudájára; de az ügyvéd jó kedvet kapott árverelni, mondván:

- Én is árverelek biró uram, - azért az ablakért ezerötszáz forint.

- Tekintetes uram! - rimánkodék a biró.

- Kétezer forint, biró uram! - sietett az ügyvéd, - látja, hogy jó kedvem van, s ha meg nem adja, maga lássa mi lesz a vége.

- Megadom a kétezret tekintetes uram! höbögött a bűnös.

- Senki többet, először is, másodszor is, harmadszor is, kiáltja a dobos.

- Biró uramé az ablak, mondja az ügyvéd bemenvén az utczáról, a csudálkozó népet magát hagyván ott künn.

- Tekintetes uram! az isten áldja meg, - mondja az asszony, - én nem tudom mi történt itt, kérem, mondja meg nekem is?

Elmondá az ügyvéd, mire ismét mondja az asszony.

- De hát a második ezer mért van, tekintetes uram?

- Ez a büntetése a gonosznak, - édes öregem, - s egyszersmind ezt úgy tekintse, mintha Imre hozta volna a házhoz.

Imre bejött, kezet nyujtván az öregnek és Örzsének, ki anyja mellett állt.

- Eztán te lesz gondviselőnk, mondja Imrének az asszony, - lányára és Imrére anyai áldását adván.

- Én is azt mondom, - mondja az ügyvéd, - hogy áldjon meg az isten, - legyetek jámborok, igazságosak, - legyetek vendégszeretők; mert nem tudjátok, hogy mi jót tesz néha egy éjjeli vendég!