IV.

De most már isten úgy segéljen, elkezdem a vadászatot; tehát halljuk a szép szót:

Az itt következő dolgok Szak úrnak jegyzeteiből valók, s ámbár én e dolgokat rég ismertem, csak annyit mondok olvasóink iránti figyelemből, hogy azok valóban hitelesek már azért is, mert Szak úr, mint szemtanu jelen volt e ritka vadászaton 1812-ben, mikor Palmerston lord is jelen volt, kit én ezen vadászatban okvetetlen legnevezetesebb vadnak tartok.

Szak úr fiatalkora emlékeinek hűséges leirásában körülményesen ir le mindent, s én az adatok egybeállításánál előadásához híven adom vissza az egészet, s olvasóim bizonyosak lehetnek, hogy e hazai képet meghamisitatlanul kapják.

Ozorától kezdve le a baranyai hegyekig, mindig az Eszterházy herczegféle birtokon utazik az ember, megérintvén azon hires pusztákat, melyek egyenesek, mint a Tiszamellék; de termékeny föld egy talpalatig, s ha majd a gépek tömege pótolandja a kézi erőt, kimondhatlan kincsbánya leend a vidék, a nélkül, hogy a szarvasok tanyáját kipusztítani szükséges lenne; mert fára a vidéken szintén nagy szükség van.

Az 1812-diki nagy vadászat megkezdése szeptember 5-kére volt kitüzve, és hogy mily nagyszerü lehetett az, mindjárt a legelső adat meggyőz bennünket; és hihetőleg az említett angolt is, ha megmondták neki, hogy a szeptember ötödiki puskázásra már augusztus 21-ik napján megkezdék a hajtást.

Számolva tisztelt olvasóink bizalmára, csak annyit mondok, hogy a föltünő állításnak bebizonyítására elég annyit mondani, hogy én bizonyosan nem fogtam volna e történet elmondásához, ha az valami jámbor kacsázás, vagy legfölebb egy kis karácsonyi pecsenyének szánt nyulkergetés lett volna; és azt hiszem, hogy illető körökben, valamint Tamási környékén, az öregek ma sem beszélnének róla oly nagy képpel, ha a dolog azt meg nem érdemlené.

Szeptember elején a szarvasnak valamint husa, úgy bőre is legjobb, elhagyván tudniillik a métely a szarvast, bőre már nem lyukas, és kereskedésben használhatósága ellen semmi kifogás sincsen.

A hajtásra éppen úgy készittetett terv, mint bármely ütközetre; kezdődött pedig Somogy és Tolnamegye szélén, és hogy az egész műértők által rendeztessék, kétszáznál több urasági vadász rendeltetett ide a távolabb eső uradalmakból.

A megindult hajtás robotosok által történvén, a közbeeső falvakból az ispánságok három-három napra rendeltek hajtókat, ezekkel beosztva mentek a vadászok és csőszök, naponként pedig hatezer hajtó.

A pontosan utasitott vadászok térképileg tudván, mely ponton lesz az éjjeli állomás, melyik vágásban, vagy sürüben? intézkedtek egyszersmind, hogy minden harmadik hajtó tüzet rakjon, s azt éjen át elaludni ne engedje, hogy a mindinkább beljebb zaklatott vad visszamenekülni ne törekedjék.

Hasztalan volt mégis az elővigyázat; mert néha falkánként tért vissza a szarvas, és elég időbe került a nagyobb tömegeket visszaverni, még akkor is mennyi menekült vissza.

Minél közelebb értek a középponthoz, annál sürübben rakták a tüzet, s a folyton üzött állat borzadálylyal látta a tüzrakásokat, melyek majdnem egymásba érve lángtérként állták útját a visszamenekülhetésre.

Ez alatt a herczegi konyhához szükséges szerelvények Kis-Martonból megérkeztek, a többi közt két baromfitömő, mesterségesen hizlalt baromfiakkal, melyeknek ápolására Sopronmegyéből két aranycsipkés főkötőjü horvát asszony jött segitségül, ezek már értvén az ilyen dolgot, minthogy Sopronvármegyének fölső része legnagyobbrészt baromfikereskedést üzött akkor is már Bécscsel, s igy nagyon begyakoroltak voltak a baromfi-hizlalásban.

Igen sok eleven fáczánt és néhány száz darab foglyot hoztak magukkal, melyeknek naponta másfél akó tejföl és százhúsz darab vajas szarvacska kellett rendes táplálékul. A főkomornyik butorokat hozott, a kismartoni pinczemester pedig hozta a finom borokat, tokajit, ménesit, rusztit, pezsgőt, malagái, cziprusi, madeirai, xeresi, bordói és más mindenfélét, mig az ozorai urasági pinczékben száz meg száz hordóban somlyai, badacsonyi, szekszárdi és villányi bor volt.

Egyuttal megérkezett a parancs, hogy Ozorától Pápáig minden állomáson hat négylovas fogat várja a Kis-Martonból megérkező vendégeket.

Balogh nevezetü főhadnagy megérkezett Kis-Martonból 48 gránátossal, velük hozván a vadászathoz szükséges fegyvertárt, s a harmincz-negyven kocsin Tolnamegyéig huzódó karaván érdekes látványt nyujtott az idegeneknek, kik a leggazdagabb magyar földesurnak kényelmét méltán bámulhatták.

Az egész menetet vagy ötven darab tarka skót kopó zárta be, s igy már nem hiányzott a vendégek megérkeztén semmi. A vendégeket az ozorai határban gyönyörü méneken nyereg nélkül lovagló, bő inges-gatyás, vörös mellényes, pörge kalapu csikósok várták, és szokatlan látványul szolgáltak a külföldi uraknak, kik között volt öt angol, a többi közt Anderson, Palmerston... ezeken kivül Zichy miniszter, két Lichtenstein herczeg és herczeg Razunovszky.