VIII.

A két napi pipaszó mellett elhatározta Kiss Ignácz, hogy a rengetegségekben hamuzsirégető telepeket állitsanak föl, mégpedig herczegi módra.

- Megvan a költségvetés, tekintetes uram! - mondja a tiszttartó.

- Hadd hallom, mennyibe kerül?

- Harminczkétezer pengő forintba, tekintetes uram.

- Ez még nem sok.

- De nincs ám a pénztárban pénz, Kismartonból pedig nem fog küldeni a főpénztár.

- Még az nem valami nagy baj, - vigasztalja Kiss Ignácz, kerül az én pénztáramból ennyi előlegezés, a haszonból aztán lehuzzuk.

Negyednapra már a telepkészitéshez fogtak, s a haszon meglepő volt nemcsak itt; hanem másfelé is.

A dombóvári nagy uradalom ámbár huszonhét ispánságra volt fölosztva, mégsem birta meg a házi kezelést egész terjedelmében; hanem nevetséges olcsó bérbe volt kiadva. Kiss Ignácz a bérlés helyett felébe adta ki a földeket, s 1816-dik esztendőben csupán zabot többet mértek be 120 000 mérőnél, hozzájárulván, hogy ezen évben a gabonának ára nagyon fölment, Kiss Ignácz adott szavát nagy szerencsével váltá be; mert a négy alsó uradalom közül már a dombóváriból is bevettek 800 000 váltó forintot, s ugyanezen évben az összes herczegi jószágokból bejött kilencz millió váltó forint.

A herczeg a büszke magyar birtokost nem akarván pénzbeli ajándékokkal megbántani, parancsot adott, hogy Kiss Ignácz lengyel-tóti jószágán levő vadaskertjébe 50 különnemü szarvast, 8 emse és 2 kan vaddisznót hajtsanak.

Ez alkalommal a közlő szinte szemtanuja volt a vaddisznófogásnak, mit röviden következőkép ad elő.

Ez időben, a tamási vadaskertben csak dámvadak voltak, a szarvasok és vaddisznók 36 000 holdnyi erdőségben nyolcz órai átvágásban voltak eloszolva. Itt legeltetés, makkolás és gubacsszedés nem volt, egyedül a vadak tanyájául volt meghagyva a térség.

A vaddisznók barlangjai különféle tanyákban lévén, még a legtapasztaltabb vadász sem tudhatta a bizonyos fekvést; azért a vaddisznóknak legkényelmesebb hűselőjét, kis, görbelábu kopókkal szokták fölkutatni.

A delelő sürüben erős tölgyfakarókból van elkeritve egy szobanagyságu tér, melynek közepében egy sürü águ és levelü fa van. A fán egy vadász leskelődik, s a föltolható ajtónak kötele a vadásznak kezében van, s midőn a kopókkal üldözött vad a kerítéshez megyen, az elhintett tengeri szépen az ajtóig vezeti, s a kerítésben még több tengeri lévén, a torkos állat mohóságának megadja árát; mert az ajtót ráereszti a vadász, ki a fának sürü lombjai közt leskelődik.

A rekeszték belső része számos osztályra van eldarabolva, s így egyik a másik után megtelik, s midőn a kivánt mennyiség megvan, a bejárókhoz áll a kocsi úgy, hogy szorosan a kerítés mellett legyen, s az újra fölhúzott ajtón a vadat hosszú póznákkal a kocsiba kergetik.

Az öregek után a malaczokat könnyü megfogni; hanem annál nehezebb az anyákat meglelni, melyek malaczaikért borzasztó lármát ütnek.

1817-ben Bécsben a "Prater"-beni vadaskertben az árviz tetemes kárt okozván, a herczeg parancsot adott, hogy 12 szarvasbikát szállítsanak föl, és ha lehet, mocsári szarvast is még párosodás előtt.

Ez magában csekélységnek látszik; hanem a fogásnak módja eléggé bizonyítja, hogy hasonló ajándékot csak herczegek adhatnak; mert az összefogás és elküldés elég munkába kerül.

Borsiczky fővadász Kis-Martonból lejött Tamásiba, a herczegi jószágokból 132 vadászt rendelt le Miklósvárra két hétre, - a nagy ponyvahálót, melyről már emlékeztünk, 120 hat ökrös szekér a pankai középpontra szállította.

Ezen készülődés eléggé megfoghatóvá teszi, mily vesződséges a szarvasbikának összefogása, ha már a hálónak elvitelére is annyi szekér kivántatik. Egyuttal azt is megmondhatjuk, hogy midőn az ozorai ménes istállókban a régi hálók elégtek, harminczegyezer pengőért csináltak újat.

Naponkint 2000 hajtó kellett, mégis sok bajba került a szarvasoknak a Kapós folyó mentében levő bozótokbóli kikergethetése, s így a hálót csak hetednapra lehetett fölhúzni.

Négyszáz darabnál több szoríttatott bele, pedig csak 12 darab kivántatott; de mind 16 ágas. Nyolczadnapra a kötélháló is fölhuzatott a sürüben.

A ponyva és kötélháló közt az a különbség, hogy a kötélháló ujjnyi vastagságu kötélből oly ritkán van fonva, hogy a hézagon a legnagyobb kopó is átbujhatik. Magassága egy öl, és nyolczvan öl hosszú.

E háló a sürüben úgy van kitéve, hogy a gyöngébb faágakra van illesztve, s a legcsekélyebb érintésre előre dül. Midőn a szarvast egész erővel tömegestől üzik, a vadászok a kötélháló körül fára másznak és várják a rohamot, s midőn a szarvas a kötélhálóba keveredik, az alkalmasakat kiszemelik, rudakkal lenyomják, lábait összekötik, s emelőkön a szállitókocsikra rakják; a nem használható vadat pedig nagy vesződséggel kiszabaditják a kötélhálóból.

A vadászok a szarvakat rögtön lefürészelték tőben, minden darab szarvasnak külön négy fogatos kocsit rendeltek, melyen erős léczekből készült kalitka volt, melyben föl is állittatott.

A szállitásnak gyorsan kelle megtörténni; mert a vad a szállitási idő alatt nem evett, nem ivott; azért a fogatokat minden állomáson 12 négylovas várta.

Az egész szállitáshoz 728 ló kivántatott, mégis egy szarvas nem állta ki a hosszu utat; mert Kis-Marton körül megszünt élni, egy pedig a kieresztésnél nagyot ugorván, azonnal nyakát törte.

Ilyen volt az ajándék, s a mint láthatják önök, megérdemlé, hogy ajándéknak mondják.