VI.

Csak egy régi gondolatot mondott ki az öreg, ki éppen azon korban volt, midőn az ember, ha akar, még egyszer - megbolondulhat.

Engedelmet kérek ezen kifejezésért, mely Budaira és a korabeliekre ráillik, - mert ha egy megszürkült fejü ember lányok után veti az eszét, - bizvást mondhatja róluk az ember: Deres a fű, édes lovam ne egyél.

Vámodyban, mintha orvosságot vett volna be, úgy járt-kelt a méreg, várván a jó alkalmat, hol vethetne neki egy gáncsot, hogy hosszában láthatná a földön.

Azonban űzte-fűzte a gazdagságot, s ha eddig egyet fordult napjában az udvaron, bezzeg tett most három, négy fordulót.

Ekkor vett észre egy rést Budai keritésén, melyen egy ember könnyen átfért, s a mint a gaz itt magasabb volt, meglátszék a csapás, melyen valaki, nyomon menve, éppen Vámody úr cselédházának ablaka alá járt.

- Ez bizonyosan az a szegény Ferkó gyerek lesz, - gondolja Vámody, s minden neheztelés nélkül odább ment.

Ekkor jött be az udvarra Ferkó.

- No, Ferkó, - mi ujság?

Persze, hogy volt ujság, mit elmondjon, azzal el is mondta Vámodynak, egész addig, hogy megházasodik.

- Tehát vegye el azt, a kit neked akart adni, - mondja Vámody.

- Én is azt mondtam, nagyságos uram, - de azt mondja ám édes apám, hogy olyant vesz el, a ki neki is tetszik.

- Bizony, mondom, még elmegy az esze! - mondja Vámody, míg utóbb, azt kérdi: apád tudja-e már, hogy kit akarsz elvenni?

- Dehogy tudja nagyságos uram, ha tudná...!

- Hát nem vesz észre, mikor átjössz ide?

- Az ajtón jövök, nagyságos uram, láthatja.

- Az ajtón?

- Igenis ott, nagyságos uram.

- Hisz a keritésteken egy rést vettem észre.

- Talán a kutyák mászkálnak ott.

- Az meglehet - mondja Vámody félben hagyván a beszédet, azonban folytonosan azon tünődött, hogy ki mászkálhat ott, ha csak maga az öreg nem.

- Fogjunk farkast, - gondolá magában, s két óra alatt az ablak alatt készen volt egy verem, a nélkül, hogy gyanította volna valaki, hogy az miért van?

Vámody maga náddal befödte a vermet, arra egy arasznyira földet hányt, s készen volt a csapda.

Budai aludni hajszolta embereit, s midőn mindannyit leparancsolta, a kerítésen átballagott a cselédablak alá; mert a vén varju hizott a látástól, minthogy a szomszéd nagyságos úr kivásárolta a cselédből a munkát, jó későig még ébren voltak a vászoncselédek.

A kerti házból legkényelmesebben leste Vámody a farkast, ki Budai képében előkullogott, s csendesen az ablak alá ment.

Benéz az ablakon, hát saját fiát látja ott benn, kiről azt gondolta, hogy otthon, szokott helyén a szénapajtában alszik vagy búsul.

- Hát ezt szereti? - gondolja Budai, értvén a lányt, kinek a látásán még az ő két szürke szeme is megélesedett.

- Majd adok én neked, - dörmögé magában, - csakhogy az utolsó szónál két ölnyit süllyedt alatta a föld a verem fenekéig.

Ekkor jött elő Vámody, s közelebb menvén, mintha magában beszélne, mondja:

- Zörgést hallottam, itt bizonyosan farkas van a veremben!

Ezen szavakat Budai egy betüig mind meghallotta, de nem szólt.

- Azt tartom belelövök egy párt a verembe, hogy ki ne ugorjék.

- Jaj oda vagyok! - kiáltja Budai.

- Ki az? mi az? - szólt hangosabban amaz.

- Ki volna? - hát én vagyok nagyságos szomszéduram.

- Budai szomszéd! - ösmeré föl Vámody - hát mit keres itt?

- Mit ám? - mondja bosszusan a fogoly - magam is szeretném tudni.

- Na, na, kópé maga édes Budai szomszéd - tudom én mit akart.

- Mit hát?

- Nem várhatta meg, hogy mi mondjuk meg, hát menyét akarta meglátni, hogy jó dolgos-e? ... tudom én ezt édes Budai szomszéd, - nem hiába van az a rés a keritésen.

- Hát már ezt is tudja! nagyságos szomszéduram.

- Hogy ne tudnám! csak tudom, hogy mi történik az udvaromon.

- Nyujtsa le hát a kezét nagyságos uram, hadd kapaszkodjam ki.

- Azt már nem teszem - nevete a másik - ha csak meg nem igéri, hogy fiát azzal az árva lánynyal összeházasítja.

- Dejsz nagyságos uram, megmondtam én a fiamnak, hogy ki lesz az övé.

- Tehát maradjon itt; meghálhat itt, akár itt lakjék; mert én ide egy lelket sem eresztek, míg az a fiú meg nem esküszik a lánynyal; mert ha Budainak hire támad, hogy elbujdosott, csak lesz annyi esze a fiának, hogy megházasodik mindjárt.

- Már látom, nem marad adósom szomszéduram.

- De nem ám, ... azért az igéretet.

- No hát vegye el a fiú a lányt, nem bánom, Isten úgy segéljen.

Kihuzta Vámody Budait; - s midőn később a lakodalom megvolt, azt mondja Budainak: - Szomszéduram!

- Tessék parancsolni!

- Ezt meg én nem adom százezer forintért!