II.

Régen megtörtént már ez a dolog, még mikor a francziák országunkban jártak; mert hiába, az ember a legveszekedőbb teremtés, esztendő számra eljár messze földre veszekedni; nem tud otthon meghalni békességben és az ágyban; kapja magát száz meg száz mérföldre elmegy, itt aztán tréfából ellövik a lábát és a kezét; de ez még csak hagyján, mert legtöbb ugyancsak tréfából a fogát is ott hagyja.

Ezt mind az ember teszi; mert még az eb is röstellene a szomszéd faluig menni marakodás végett.

Lótott, futott a sok kocsi, szekér a faluban, mert az ellenség éppen a falut lövöldözte, a kocsikról menekült volna a sok gyámoltalan beteg, ha birta volna magát, csak egy hosszú társzekérből ugrott ki egy fiatalasszony, kisded gyermekével, egy erszény formát tartván a kezében, s míg körültekintene, hogy merre szabaduljon, egy szétszakadt golyódarab úgy mellben találta, hogy ott tüstént meghalt.

Nemsokára tovább húzódott a csatavonal, de a megrémült lakosság nem mert előbujni; kivévén egy pár gyereket, ezek nem tudtak veszteg maradni, a mint az ágyuzást távozni hallották.

A két szomszéd gyerek volt tán a legelső, körül szaladgálták az utczát, az egyik ölre szedte, a mit megtalált, a másik pedig a holtak között vizsgálódott, vajon nem kell-e valahol segítségre lenni.

Mig a másik a harmadik fordulót is megtette hazulról, és új megtalálni valót keresett, addig emez ugyanannyi sántát, bénát segített a házereszek alá. Újabban keresésre indúlt mind a kettő, s egyszerre mind a kettő neki futamodott, s ugyanazon helyre egyszerre érkeztek.

- Mit akarsz? kérdi hirtelen megállván mind a kettő, azaz, hogy egymásba kapaszkodván, mit akarsz? - kérdi másodszor is a vezérgyerek azt a másik fosztogatót.

- Azt gondolod, mondja a szomszéd Ferkó - mivel erősebb vagy, hogy én félek tőled?

- No hát eleresztelek, - mondja a másik, kinek Péter a neve - de mit akarsz?

- Láttam valamit.

- Én is láttam, mondja a másik, mit akarsz vele?

- Haza akarom vinni.

- Én is; hanem előbb mondd meg, mit láttál? kérdi Péter a kis vezér.

- Nem mondom én - dacoskodék Ferkó - szemeivel szüntelen oda lesvén a meglátott tárgyra - úgy is tudom, hogy verekedni akarsz.

- Szerencséd, hogy nincs itt senki, hogy látná, hogy miért vernélek meg; de igy nem bántlak; mert agyon-hazudnád magad otthon; azért hát azt is megmondom, hogy én azt a kis gyereket látom azon megholt asszony mellett; hát te mit látsz?

- Semmit, - mondá vigyorogva amaz, s mind a ketten a látottakhoz szaladtak, egyik a gyereket kapta föl, a másik pedig az erszényt.

- Találtam! Találtam! Találtam! ujjongatott örömében Ferkó, s eszeveszetten szaladt hazafelé, Péter pedig okosan kézre vevén előbb a gyereket, minthogy az anyát elhagyta már az élet, indult haza felé.

Ferkó lélekszakadva rohant be az ajtón, még akkor is azt kiabálta; találtam! találtam! találtam! és nyújtogatá apjának, anyjának az erszényt.

- Jól tetted, édes fiam, - mondák a szülők, bár csak több is volna.

Hazafelé indultában Péter is azon gondolkodott, hogy az anyja neki is azt mondja: kedves fiam ezt jól cselekedted.

De jó, hogy az isten szeme ugyanazon pillanatban mindenfélét meglát.