III.

Mielőtt hazaérhetett volna a gyerekkel, a vénebbek is előkerültek, s éppen az elöljárósággal egyetemben majd a fél falu szemközt jött Péterrel.

- Hová viszed azt a ruhát? - rivallt rá a biró.

- Haza viszem - mondja Péter egész ártatlanul.

- Tedd le, hadd látom! - parancsolta a biró.

- Nem lehet, - válaszolt a gyerek.

- Majd rád huzok - kiált a biró, levegőbe kapván mogyoró pálczáját, teszed le most mindjárt? hol loptad?

Ezen szóra rémülten állott elő Péternek az anyja, nem is tudván hirtelenében, hogy az ütésért ijedt meg, vagy hogy azt mondák a fiáról, hogy lopott.

Felelet helyett, a pólyából keservesen ordított ki a kis gyermek, mire biró úr is alább ereszté a pálczát, Péter pedig az anyja mellé huzódván a kicsinynyel, mindenképpen menedéket keresett, hol a biró uram pálczájára nézve, hol meg a száját lesve, hogy nem mond-e még többet?

- Honnét hoztad ezt a gyereket? - kérdi most az anyja.

- Egy megholt asszony keze alól szabadítottam el, édesanyám! amott fekszik, akár oda menjünk.

Odament a népség, s a gyerek megmutatá, hogyan fekszik és hogy éppen ennél feküdt, arra nem is gondolván, hogy a szomszéd Ferkó valamit elcsipett.

Azonközben hallatszék a biró lármája, hogy a ki mit elvitt volna, tüstént adja vissza, mert annak bizonyosan akad gazdája, ha más nem, hát az ország.

Egy drága szó nem sok, de annyit sem lehetett volna hallani, hogy valaki talált volna valamit, pedig Ferkónak apja, anyja a többi között állott.

- Még egyszer mondom, - kiált a biró - a ki mit talált, a kezemhez adja.

- Ezt a gyereket is? szólt Péternek az anyja.

- Nem vagyok én szoptatós dajka - pattogott a biró, hogy nekem kinálja kelmed.

- Majd csak akad valami jó keresztény, - szólt közbe egy koldusasszony, kinek leginkább nem mondhatták, hogy tartsa ki azt a kis gyermeket.

- No hát, szóljon valaki, ... kinek kell ez a gyerek? kiáltja a biró.

Mindenik a szomszédjának beszélt valamit, csakhogy ne kelljen meghallani a szót, pedig biró uram éppenséggel azért lármáz úgy, hogy magára ne maradjon a felelet is; azért még egyszer végig lármázott a hosszú embersoron.

- Hát senkinek sem kell ez a gyerek?

- Sohase kinálgassa biró uram, - mondja Péternek az anyja, - az én kezemben van ez.

- Hová gondol, - öcsémasszony? - szólt megint a koldusnő, ... maga is özvegy, csak a maga árváira győzzön eleget keresni, magának is három gyereke van!

- Ez lesz a negyedik, - mondja rá amaz - legalább párosával lesznek.

- De nagy bolond ez az asszony - suttogott egy pár czifra bundás ember, kiken annyira meglátszott a jó mód, hogy szinte kidagadtak a bunda alól; nem is hiszem, hogy a szűcs mondva csinálta volna, mert akkor nem ilyen szükre szabta volna.

- Gyere fiam - mondja az anyja a fiának - menjünk odább - annyi itt az okos ember, attól félek, hogy a bölcsességből rád is ragadna valami. Ezzel odább mentek.

Szemközt nézett a sok ember, nem is hinné valaki, hogy ezek eljárnak az isten házába; pedig ott ülnek ám minden vasárnap a szószékkel szemközt; mikor a tisztelendő úr a jótéteményekről beszél, valamennyi lehajtja a fejét, szinte azt vélné az ember, hogy a fölhozott jó példákat fontolgatják; de ha közel állunk hozzájok, akkor látjuk, hogy abban a jó meleg bundában egyik jobban alszik, mint a másik.

Bizony, bizony azt mondom én édes atyámfia, hogy sok embernek melegebb a bundája, mint a szive, ... ki meri tagadni?

Ugye, nem szól senki?