DARÁZSFÉSZEK.

I.

Az én szomszédom épen ide illik, - tessék csak bele tenni, nem is kell valami nagyon apró betűket válogatni, - mennél öregebb, annál jobb; hogyha véletlenül a körme közé kerül ez a lap, nagyon jó lesz, ha az ökle alól kilátszik a betű.

- Mit csinál, szomszéduram? - kérdem egy izben a kerten által.

- Mit csinálok? - mondja, - búsulok.

- Nohát ne búsuljon, hanem járassunk néhány ujságot, aztán majd könnyebben elütjük az idő hosszát.

- Micsoda? ... ujságot hordassak? ... de hátha mind fára tekeredik kínjában az az ujságíró, a hol egy van, - járatok-e én ujságot? ... inkább...

Csakhogy a világért sem mondaná meg, hogy mit csinálna inkább; mert hátha megkérnék az árát.

- De hát mégis mit csinál inkább?

- Búsulok! - mondja haza ballagtában.

Együtt jártunk oskolába; jó diák volt, mindent elmondott könyv nélkül, - nem is hasonlított ám az semmit ahhoz, a mi a könyvben volt.

Hanem annál jobban vigyázott, ha sok nem is, de valami megmaradt fejében, - mintha látnám, milyent csudálkozott, mikor a professzor azt mondta, hogy Debreczen környéke egy homoktenger.

Ma sem veri ki fejéből senki.

Nem hiszik önök? No várjanak csak!

Átszalad a napokban hozzám, - s nagy lármával mondja:

- Szomszéduram! (megurazzuk egymást, semmibe sem kerül.)

- Mi baj? - viszonzám én.

- Hallotta?...

- Nem én, - egy drága szót sem hallottam.

- A flotta! - mondja tovább.

- Jaj, - de melyik flotta? - szomszéduram.

- No, a melyik Debreczennél, ... tudja?

- Hol a manóban kötne ki Debreczennél, flotta?

- Hisz ott az a nagy tenger! - utasíta szomszédom.

- Én egy árva patakot sem tudok Debreczennél, nem hogy tengert, - ha csak a homoktengert nem; - de hisz szomszéduram, együtt jártunk mi oskolába, mikor ezt tanultuk.

- A patvar tartogatta ám azt a sok könyvet a fejében, - hanem nekem nagyon bizonyosan mondták ezt, szomszéduram!

- Elbolondították, édes szomszéduram! egyéb semmi.

- Nojsz! jőjjön még valaki ujságot beszélni, majd odább lódítom - dörmögi a szomszéd szomorún kullogva hazafelé.

Csakhogy nem állja ki a koplalást az én szomszédom, - meg nem él hir nélkül, - s ha mást nem foghat: megint átballag hozzám.

- De már azt csak hallotta? - mondja egy hét mulva.

- Egyetlen egy szócskát sem halottam, édes szomszéduram.

- Hiszi az ördög.

- Nohát ne higgye, - szomszéduram.

- Jól van, jól, - hát nem hallotta azokat a finnyás és lapos nemzeteket?

- Talán finn és lapp?

- No talán az lesz! - hagyá helybe.

- Ejnye, szomszéd, - mondám én, hát elfeledte már, hisz azokról is tanultunk valaha.

- Régen volt az szomszéduram, talán nem is igaz, - hanem mondjon már valamit róluk.

- Igen érdeklik szomszéduramat?

- Ha nem érdeklenének, hát nem jöttem volna ide.

- Jól van, - hát elhozom könyveimet.

- Sohase könyvezzen nekem, hanem ujságot mondjon róluk; mert azt hallom jó helyről, hogy mitőlünk is volt már ott valaki.

- Az igaz, szomszéduram, - Reguly volt ott.

- Csitt! ... mondja a szomszéd, - ne olyan hangosan, még bajba keveredhetnék az a jó ember, - véle a szomszéd, - hát mit hozott!

- Három bundát hozott szomszéduram, s azt a tudós társaságnak ajándékozta.¹

- Ugy! ... hát mint szücs utazott, hogy meg ne tudják! - véle nagy bölcsen szomszéduram, - hát mit mond róluk az a Reguly?

- Azt, hogy atyafiak.

- Tyhü! ... hát várhatjuk őket.

- Halálos holtig, kedves szomszéduram, - hanem azok is várnak minket.

- De nem mászkálok én utánuk, ha itélet napig várnak is.

- Pedig maga azt hitte, hogy majd azok fölkerekednek vagy tiz millioman, azon hirre, hogy kedves szomszéduram búsul; - s aztán hoznak magukkal egy olyan czigánybandát, melyben százezer czigány van, aztán addig meg sem állnak, míg szomszéduram ablaka alá nem érnek, - ott pedig elhegedülik szomszéduram kedves nótáját:

Ne szomorkodj, légy víg!

Ilyeneket szokott kedves szomszéduram elhinni, - pedig lássa, azok a finnek és lappok olyan gyalabeli nép, hogy szomszéduram jóformán a jászoly mellé kötné őket, ha vagy néhány eljőne látogatóba.

Szeme, szája elállt az én kedves szomszédomnak, - utóbb azonban megint fölelevenedett.

- Ejnye, szomszéduram, - most meg akart tréfálni úgy-e?

- A világért sem.

- Jól van jól, - hát elfeledte, mit mondott előbb?

- Szorul szóra emlékszem mindenre, - felelék neki.

- Hát nem mondta előbb, ... ej maga kópé, ... hát nem mondta előbb, hogy ott volt az a Reguly szücs.

- Azt nem mondtam, hogy szücs.

- De bundákat küldött?

- Igen, igen! ... hisz benn volt a lapokban is, olvashatta szomszéduram.

- Nem olvasok én sem ujságot, sem könyvet, már mondtam édes szomszéduram, - engem ugyan bolonddá nem tesznek, - hanem hát mit keresett ott az a Reguly?

- Utazott tudományos szempontból, és most ezt egy könyvben ki fogja adni, - abból aztán megtudhatjuk, hogy azok a finnek és lappok micsoda emberek? ... azt a könyvet aztán vegye meg szomszéd úr.

- Én? ... vegye ám az, a kit a kórság gyötör, - szomszéduram.

- De hát mit csinál; - szomszéduram! - hisz az unalom megöli?

- Mit csinálok? ... azt kérdezheti?

- Kérdezem, mert nem tudom, mit csinálhat?

- Mit-e? ... búsulok.