II.

Ne menjünk messze, maradjunk szomszéduramnál, alkalmasabb embert kész pénzért sem kapnánk.

- Maga csak nem akar hozzám jönni? támad meg ő kelme.

- De mit csináljunk?

- Mit csináljunk? viszont kérdi - a mit akarunk; tegnap is olyan jó kompániánk volt, csak ott lett volna szomszéd, - bezzeg kergettük a sántákat. Buksi komától elgyürtünk vagy száz pengőt.

- Ejnye! mondám, de nagy kár, hogy...

- Hogy ott nem volt, úgy-e? - kapott a szóba - ha nem bujná mindig azt a ménkü sok könyvet, láthatta volna, mit csináltunk tegnap!

- Sokan voltak?

- Valami tizenöten... egész világos virradtig megültünk az asztal mellett; az igaz, hogy eleinte irgalmatlanul megkopoztak, hanem az én flegmámnak nincsen párja.

- Nincs-e?

- Szomszéduram! ... én elveszthetem mindenemet, - lehuzhatják kabátomat; még a pipa sem alszik ki a számban: az aztán a hidegvér!

- Nem sajnálja a pénzt?

- Egy jó kompániám ha van, mi az a száz pengő? többet is elvertem én már, szomszéduram, azért nem süllyedtem el.

Éppen egy koldus ment el mellettünk, levett kalappal fordult szomszéduramhoz.

- Ne feledkezzenek meg a szegény Lázárról.

- Odább, odább! - mondja a szomszéd, - mióta a sájn krajczár helyett a pengő krajczár jött divatba, úgy elszaporodik a koldus, hogy nem győzi az ember.

- Ilyen nyomorultat sajnáljon meg a nagyságos úr! rimánkodék odább; vessen egy árva krajczárt.

- Nem vagyok én nagyságos úr.

- Hát tekintetes uram; javítá ki a koldus, - egy krajczárkáért esedezem.

- Kend csaló, - mondja amaz - a nagyságos titulus is egy krajczár, meg a tekintetes is? kend ámító, takarodjék.

A koldus elment, látván, hogy szomszéduram ebei, két agár és egy vizsla, nagyon fülelnek a gazda hangjára, hogy megugassák.

- Hát ezeket az agarakat mikor próbáljuk meg? - kérdi.

- Kapta? - szomszéduram.

- Kapni? ... ismétli ő, - hát hol van kilencz vármegyében olyan bolond, a ki ingyen ad ilyen agarat, mely maga fog.

- Tehát pénzen vette?

- Ezüst huszasokon, kedves szomszéd - pengő huszasokon!

- Nem sajnálta azokat a huszasokat?

- Ha sajnáltam volna, nem adtam volna egyért-egyért kétszáz pengő frtot.

- Egy agárért?

- Egyért kétszázat, kettőért négyszázat, szomszéduram! már az maga megéri azt a pénzt, ha azt mondják, hogy nekem van a legkülönb agaram kilencz vármegyében.

- Nevezetes ember lesz szomszéduram.

- Magam is azt hiszem! - mondja önérzettel... ahol agár, ló, vagy ilyesmi van; ott az én nevemet legelőször mondják.

- Jó, hogy eszembe jut, kedves szomszéduram, még egy helyre jókor irná a nevét.

- Ugyan hová?

- Garay árvái számára szedünk össze jó emberek körül néhány krajczárt.

- Már megint valami koldus? teremtugyse magam is kolduslevelet váltok; most legjobb dolguk van az ilyen égett, kárvallott embereknek, ahol kidugja fejét az ember, mindjárt nyakon csipik.

- Hát már adott valamire?

- Nem adtam én, hanem Buksi komám mondta, hogy arra a Losonczi nikszre...

- Talán Phönixre?

- Patvar tudja mi volt, ... csakhogy azt is becsipték valahol, hogy előfizetett, aztán még csak ki sem nyomtatták a nevét, - pedig ha már ad az ember, hát az ő neve is oda fér, ahova a többi!

- Ne búsuljon, szomszéd, majd kinyomatom én; csak irja alá.

- Hagyjon békét, szomszéduram - csak a napszámosokat győzzem, meg a sok árjegyzéket.

- Kell is arra sok?

- Nem-e? hej, ha szomszéduramnak kellene azt megfizetni, a mit én évenkint csak a lábaimra költök.

- Azt fizesse ki szomszéduram maga, mert maga rugdalta ki a csizmát, midőn a mult vásárkor egész éjen hegedültette magát.

- Akkor az igaz, hogy kitánczoltam magamat, hanem nincsen is ám több olyan czigánybanda, mint az a győri Miska!

- Lehetetlen!

- De nem lehetetlen; mert a gerendát verte a fejem, úgy a talpam alá hegedült; adtam is neki vagy negyven pengőt.

- Sok!

- De nem sok, ha az én nótámat elhúzza.

- Valami tót nóta lehet az?

- Micsoda? ... tót nóta? hát van különb magyar ember nálamnál?

- Van bizony, - ha nem hiszi, megmutatom.

- Szeretném látni.

- Itt van Gruber György, ki a nemzeti szinháznak 4000 frtot adott, a szinházi nyugdíjintézetnek pedig 2700-at, - azonban ha szomszéduram ki akar tenni rajta, itt az aláirási iv a nyugdíjintézetre.

- Csak az kellene, hogy az én pénzemen nyugodja ki magát valami bukfenczhányó!

- De a nemzeti szinház! - ismétlem - nemzeti.

- Mit bánom én?

- Dehogy nem bánja, hisz a mult héten minden második szava az volt, hogy: búsulok.

- Búsulok én most is!

- De mikor a czigányoknak negyven pengőt adott?

- Az akkor volt.

- Hát tegnap, mikor kártyázott?

- Ha elunja magát az ember, valamit csak kell tennie!

- Igen, de azért nem szükség Buksi komát kártyán megkopozni; mert...

- No, ugyan mért? - kérdi a szomszéd.

- Pusztán azon okból; mert Buksi koma is magyar ember, nekünk pedig nincsen elkártyázni való pénzünk.

- Szomszéduram csak nem feled el semmit.

- Nem is akarnám; sőt napról-napra többet akarok tanulni; s íme szomszéduram nekem egy valóságos tanulmánypéldány volt.

- Ej, ej! szomszéduram, hát mit tanult rólam?

- Mit tanultam? - kérdi - tehát azt tudom, hogy szomszéduram -

1-ször korhely; mert egész éjszakán hegedülteti magát.

2-or szinte korhely; mert addig kártyázik, hogy Buksi komájától száz forintot nyer el.

3-or szivtelen ember; mert sem a koldusnak nem ad, sem a nemzet árváinak.

4-er rossz magyar...

- Azt ne mondja szomszéduram! ... kiált közbe.

- De mondom; mert, hogy el akarja magával hitetni, hogy búsul, s a mellett addig hegedültet, hogy a mestergerendáig ugrál, - szomszéduram még mindig azon utolsók közt van, kik csak ásitnak a hazáért, de egy batkát sem áldoznak annak becsületére! pedig úgy-e, csizmára mennyit költ, lelkére pedig semmit.

- Mit tud bele?

- Hogy ne tudnám! - azért a mit tudok, kiirom az újságba, hogy szomszéduram kárty...

- Ne mondja, ne mondja! kiabál a szomszéd és számat akarja befogni; de én mindamellett is kiabáltam, hogy négyszáz pengőt ad az agár...

- Megint, befogja számat.

- Jó, tehát nem szólok.

- Hát mit csinál szomszéduram? - kérdi.

- Búsulok! hogy ilyen emberünk is van, mint szomszéduram, ki éjszakán át korhelykedik, s gyönyörü életét azzal akarja takarni, hogy búsul!

- Megálljon csak szomszéduram!