II.

Arattak és takarodtak mindenfelől, húsz vagy harmincz legény delelőn volt az ökrökkel, az üres időt heverészésben és tréfálkodásban töltvén el.

Egyetlen egy volt, a ki békét hagyott a szónak, s a többiek szélről maradván, néha-néha tekintett át a többin, míg a szeme Jancsin akadt meg, ki széles kedvében röhögtette a többit. Ferkó lelkét fúrta a tegnapi beszéd, s ámbár félig azt hitte, hogy a leány őt szereti csak; de mégis félt, hátha talán amazt?

Gondolom formában összemérte magát Ferkó a másikkal, tudta, hogy messze marad el utána a másik, de a leány - azt gondolja - furcsa egy portéka, ki lát a lelkébe?

- Hej, ha én gróf volnék! - kiálta közbe Jancsi, kinyujtózkodván a többi közül, s félig Ferkó felé nézett.

- Mit csinálnál, ha gróf volnál? - kérdé egy kiváncsi.

- Majd tudnám én, mit csinálnék! - mondja, s megint Ferkó felé nézett.

- Csak az erszénye volna az enyém, mondák mások, maradna aztán a titulája neki.

- Nekem is elég volna a pénze, - beszélé Jancsi, - bár csak elvesztené egyszer a bugyellárisát, aztán hadd találnám én meg.

- Nem adnád vissza? - kérdi egy harmadik.

- No csak azt lesse, mikor én visszaadnám.

- Zsivány! - morgott magában Ferkó, úgy hogy csak egy-két szomszédja hallotta.

- Nini, éppen amott megy az ifjú gróf a pappal az országúton gyalog, szólt az első, - nem mennél utána, Jancsi? hátha hullatja a bankót.

Kiváncsian nézett a gróf után Jancsi, s míg ő titkon gondolkozik arról, mit csinálna, ha gróf volna; menjünk mi az urak után, vajon mit beszélnek?

A gróf fiatalember volt, s a ki vele ment, a falu papja; már úgy embernyi ember lehetett, ... együtt beszélgettek.

- Bizony, kedves papom, - szólt a gróf, azt hiszem, különb ember vagyok, mióta fiam is van.

- Az isten áldása legyen a gróf úron, meg azon az apró szenten, - válaszolt a pap.

- Kell is az ember, - mondja a gróf, - a háború óta megfogyott a számunk, én azt sem bánnám, hogy az is megelevenedjék, a ki pingálva van.

- Mond valamit gróf úr! bizonykolá a tisztelendő úr.

- Hej, ha ez a magyar ember úgy vetett magról kelne, ezt az ezer holdas táblát mindjárt bevettetném vele; de lenne mit keresztelni, édes papom, inkább duplán fizetném a stólát.

- Csak mindig tréfál a gróf úr, - nevete a tisztelendő egyet.

- Papom! - mondja a gróf, megállván szó közben, - hány fiúval lett az idén több a faluban mint ezelőtt öt esztendővel?

- Valami húszszal, gróf úr!

- Mindenikért egy tiz forintos bankó jár a papuramnak, a gyerekeknek pedig ezután én leszek az egyik keresztapjuk mindig, ... ha már földesura nem vagyok a falunak, ezután legalább a keresztapja leszek.

- Csak már házasodnának többen, mosolygott jó képpel a tisztelendő úr, folytatván az ifjú gróf tréfáját, - mire a gróf folytatá a szavát.

- A hány legény van a faluban szegény, azt én házasítom ki az idén, tisztelendő uram, - mondja a gróf neki melegedve, ... itt egy tele erszény tisztelendő uram, fogja, - mondja tovább, - ebből kerül elég.

- Az isten áldja meg, - felelt rá tisztelendő urunk, még a kalapját is megemelintvén, s éppen akkor ment el mellettük Kántor István lánya, módosan köszöntvén a beszélgető urakat, s gyors lépéssel a kút felé sietett, mely az ország útja mellett nem messzire volt már.

- Tisztelendő uram! szólt a gróf újra, s elbámulva a lány után nézvén, - eleven volt ez a leány?

- Nincs különben, gróf úr, ... a mi falunkból való.

- Ennek én tartom ki a lakodalmát, csak párját keresse neki tisztelendő uram!

- Az is akad majd, méltóságos uram! - felelt a tisztelendő úr, kabátja zsebébe dugván az erszényt, legalább azt hitte, hogy oda teszi; mert míg a gróf beszédje után tisztelendő úr is a leányra gondolt, a zseb mellett lecsúszott az erszény.

- Gyere Jancsi, van itt erszény, vedd föl.