A civilizátor: text - IntraText CT

Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library

Madách Imre
A civilizátor
IntraText CT - Text

A CIVILIZÁTOR KOMÉDIA ARISZTOPHANÉSZ MODORÁBAN

Previous - Next

Click here to hide the links to concordance

A CIVILIZÁTOR

KOMÉDIA ARISZTOPHANÉSZ MODORÁBAN

STROOM, a civilizátor
ISTVÁN bácsi, falusi gazda
JANÓ tót             |
UROS rác            |
MITRULE oláh        > cselédei
CARLO olasz          |
MISKA magyar        |
MÜRZL német         |

A kart svábbogarak képezik.

A szín István bácsi udvara, háttérben a ház, oldalt kutyaól.

(István bácsi és cselédei mezei munkáról érkeznek.)

Becsűlettel bevégzők a napot.
A baj miénk, az áldás Istené.
Mind helytállátok híven, gyermekim,
Csak Uros érdemelhet megrovást,
Ki jó szándéku intésemre se
Fogadt szót, sőt gorombán válaszolt.
Ti tudjátok, mi büntetést szabott
Ily tettre rég megszentelt házirend.

Kizáratást közasztalunktól.

Úgy van.
Ím hallod, Uros, ez lesz büntetésed.

Megérdemelte. Éljen jó urunk!

Kiszenvedem. Nem fog történni máskor.

Hiszen, fiam, nincs is harag közöttünk. -
Leány, teríts asztalt e hárs alatt,
Az egyszerű szűk estebédben amit
Hibát tett a szakácsné, helyrehozza
A jó kedv s jó gyomor.

De nézzetek csak, nézzetek, barátim,
Minő Isten csodája jő amott.

Komédiás talán vagy köszörűs.

Garaboncás az, ördögcimbora,
Ha mint komédiás jövend közénk
Meglátjátok, hogy minket tesz bolonddá,
Ha köszörűsként - még meg is beretvál.

Ily babonától ment vagyok, de mégis
Akármi az, sajátos tünemény,
Szintúgy szégyellem, s bé kell vallanom:
Aggódva nézem, amint erre tart,
Nevetnem kéne őt a pukkadásig,
Ha valami nem borzongatna végig,
S elsápadnék a rettegés miatt,
Ha valami kacajra nem késztetne.

Akármi, nem sokára kiderül,
Mert mindjárt itt lesz.

MÜRZL (ételt hozva)

Tessék, emberek!

(Leülnek egy asztal körül, Uros oldalt eszik egy fa alatt.
Stroom két kutya által vont taligán roppant halom irományon
ülve megjelen, a színpad közepén megáll, s leszáll.)

Ördöngös útak e vad tartományban.

Lovakra számitottak, nem kutyákra.
De szólj, ki légy, és mondd el, merre útad.

Én Stroom vagyok, a nagy civilizátor,
A végzet az, mely engem útamon visz.

Ebnek hívjuk mi azt a végzetet;
Tiéd lehet, de a miénk nem az.

Tietek is lesz, íme, elhozám.
Keletre hordom áldását nyugotnak.

Ez a papíros áldás ez talán.

Igen, ez a nagy misztérium,
Mely megvált mindenféle régi lomtól.

Szokatlanabb terhével új lomoknak?
Hiába lom nélkül nincs régi ház,
Iparlovagnak új csak mindene.

Több tisztelet árumnak, hogyha tetszik,
Ez az egyetlen egy panácea,
Mely gyökeres gyógyítást eszközöl.

De hát ki itt közöttünk a beteg,
Magam s cselédim jó színben vagyunk.

Annál veszélyesb a baj, ha nem érzzük.

Ha orvost hívunk, a betegség eljő.
De mondjad hát el, e szolgálatért
Minő dijat vársz?

Óh, nem várok én.

Ugyé? Erővel véssz hát. Biztosabb.

Csak a kellő adót fogadom el.
Ekként tesz az erődús öntudat,
Az alaposság elvem mindenütt.

Ah, Mürzl! Ez, mint látom, honfitársad.

Volt, már nem az, mostan házad hazám,
Te lányodul fogadtál, így atyám vagy.

STROOM (halkan a lányhoz)

Csitt húgom, hisz ha engemet fiúl vesz,
Szintúgy hazám lesz, ahol jól lakom. (Fennszóval.)
Igen, a nagy német haza honom!

És hol van az, ha kérdni merhetem.

Mi bárgyuság. - A Rajna- és Dunánál.

Hát ama híres Katzenellenbogen,
A Bückeburg, Hechingen, Sigmaringen,
Schwerin, Strelitz, Reis-Schleis s más számtalan
Hitványság mind ki ment már Áfrikába?
Vagy mint a szoknya-, ujj-, korc- és derékból
Ruhát fércelt-e valami szabó;
Mert a korc, a ránc, s ujj még nem ruha. -

A szellemegység fűzi mindezt össze.

Ah úgy, tehát a németnek hazája
Az, ahol egykor puskaport csináltak,
S ma is mindenki büszkén azt hiszi,
Hogy ő vala az egyik munkatárs.

Nagy hívatás van a német előtt.

Már azt betölté, a sört feltalálta,
Romantikát, nadrágot, ulmerkopfot.
De tessék kissé asztalomhoz ülni.

Szivesen lát el, hidd meg, házigazdám,
Jól tartott ő már nem csak egy csavargót.

Te meg, szűz, szállásold be ízibe
Istállóinkba végzetes lovát.

(Mürzl a fuvarral elmegy, Stroom helyet foglal.)

Alig vagyok még kissé e helyen
S pirulnom kell a durvaság felett,
Mely itt szokásos e barbár vidéken,
Csak az imént is nadrágról beszéltél,
Most meg szüzet nem átallsz mondani,
Mindkettő trágár eszmékhez vezet.

Mi nem vagyunk még úgy civilizálva.

Majd lesztek, hogyha Isten megsegít.
De nem vesz-é el kincsem a szekérről?

Itt ollyanon ki sem kap.

Mi haszna hát azon rakás fojtásnak?

Hagyj csak most békét, aki kettőt boncol,
Az alaposan egynek sem felel meg.
És innen jő a félszeg művelődés.
Aki csizmát varr, az csiríz legyen
Utósó ízeig, mi gondja másra.
Ki a holdat kutatja, e világra
Ne légyen gondja, és aki tanít,
Őrizkedjék akármit is tanulni.
Csak egy van, mit mindennek tudni kell,
Adót fizetni engedelmesen.
Így készül a derék sok szaktudós.

Nem szaktudós, de túdós szag talán.
No csak fejezzed hát be azt a sódart;
Látom, hogy értesz alapos dologhoz,
Aztán beszéljed el nagy terveid.
Az ily miszőrű munkás, egyszerű nép
Bár rá nem ér, hogy alapos legyen,
Mert mindenik percét száz gond igényli,
És jobbra-balra foltoz, tatarol,
Hol éppen feslik, ahol dőlni készül,
Elveszne éhen, hogyha mindig varrna,
Rongyokban járna, hogyha mindég főzne,
Elveszne lelke szellemtáp hijában,
Elnyomorodnék, hogyha nem mulatna,
S önemberségéből így csak megél.
De terveid, ha lelkesítni nem,
Mulatni mégis okvetetlen fognak.

Készen vagyok. S most mindenekelőtt
Szólj jó barátom; ismered-e Hegelt?

Hogy érted hát meg tervemet,
Csak azt a szubjektív- és objektívet,
A pozitív- és negatívot tudnád.
Teszem ha az ember a pozitív,
Mi kívüle van negatív - nem ember.
Értetted-e?

Igen. - Ember vagyok,
Te kívülem - nem ember, vagy gazember.

Szofizma volt, szofizma, Istenemre!
Hol a morális, a közérzet benned?
Ez nem germán-keresztyén eszmelánc!

Hát hagyjuk abba.

Másképp kísértjük meg
Argumentummal a posteriori.

ISTVÁN (botot suhogtatva.)

Ah, ebben már erősebb is vagyok.

Megint csak félreértesz, hagyjad el;
De mondd meg, ott távol miért eszik
Magányosan az az egyén?

Hibát tett
S ez büntetése.

Mily törvény szerént?

Bevett szokás.

Hallatlan! Zsarnoki.
Hogy volna így biztos személy s vagyon,
Hogy tudja meg: mi a szabad, mi nem?

Igen kevés van, ami nem szabad,
A többiben tesz, aki mint akar.

Hamis, hamis tan, aztat kell megírni,
Hogy mit szabad, a többi tiltva van.
Ha én intézném e ház dolgait,
Kitárnám a törvényt, mely mint a nap
Világos s jóltevő, majd lenne rend.

Bölcsen beszél - tán mártir is vagyok.

Hát itt a többi mily állásban él?

Ezek cselédim, munkálnak velem
A ház javára, és én díjazom,
Amint mindenki érdemelni tud.
Az tót, ez rác, amaz oláh, olasz,
E lányka német, én magyar vagyok.

S e sok derék nemzet megtűri-e,
Hogy a magyar parancsol mindnyájoknak?

Nem a magyar, de a gazda parancsol.

Ha én intézném e ház dolgait,
Majd másképp lenne mindez, minden nemzet
Egyenlően van jogosítva élni.

Ez nem bolond - mondott ám valamit.

Hisz tőlem élhet, hogyha otthon él,
De házamban csak én parancsolok.

Mindenkinek az háza, ahol él.

Szépen beszélsz, az Isten tartson érte.

S mért van csizmában az, bocskorban ez?
Ha én intézném e ház dolgait,
Egyenjogúság lenne mindenütt,
Ha meztélláb is kéne járnia.

Miért is tűrjük? Prófétánk, ne hagyj el!

ISTVÁN (gyürekedve)

Hálátlanok, - ki tudtok-e lakomból?
Nem voltam-é mindég igaz apátok!
De hogyha úgy van, jőjön, aki mer,
Ökölre hát, házamból mind kihánylak.
Prófétátokkal. - Nos, elő, legények.

STROOM (közbelépve)

Megálljatok - nem jöttem én ide,
Hogy nyílt erőszakkal kivánjak élni.

Csak mézes méreg-, gyáva cselszövénnyel.

Eszmét hoztam, civilizációt
Rendezni jöttem. Paradicsomot
Állítani, melyben nyer mindenik,
És senki nem veszt.

Különös dolog.
De mondhatom paradicsomodról
Nem nagy fogalmam. Hátha abban is
Oly paradicsom-almák termenek,
Melyektől a fog elvásul s csodáljuk,
Ádám apánk mért adta értök üdvét.
De elmegyek, hogy mérgemet kifújjam. (El.)

Most szólhatunk, hogy elment az öreg.
Mondd, mit nyerünk mi; hogyha hozzád állunk?

De jól igérj, másképp nem alkuszunk,
Nem rossz dolgunk volt, azt elhiheted,
A te kegyedre épen nem szorultunk.

Hagyjátok a ház gondjait reám,
S várjátok békén a nagy dolgokat.
Ím, mindeniknek hoztam egy ereklyét.
Ez amulett az üdvnek záloga,
Nyakon hordjátok, és megjő gyümölcse.
(Az amuletteket szétosztja.)

Fogjunk tehát dologhoz.
Jerünk a házba, nézzük a leltárat.

(Mind a házba mennek. István visszatér.)

Folytassuk most az értekezletet. -
Itt senki sincs, jerünk tehát utánok.
Mi az, bezárva? Hej! Eresszetek be!

STROOM (az ablakon)

Ki háborít házunkban?

Hát a gazda.
Alkudni jöttem.

Későn, megvagyon már.

Hirem nélkül. - Felgyújtom ezt a házat
Ördög, pokol - ki itt az úr kivűlem?

Add meg magad. Hisz minden jókat ígér.
Magadnak téssz kárt, s minket is megölsz,
Várj türelemmel.

És bízzál szavamban
Te léssz az úr ezentúl is, barátom,
Csak azt ne bánd, hogy én parancsolok.

Ha úgy van, lássuk hát, mit tudsz mutatni.
Sokat igérsz civílizációddal,
Meglátjuk, jóllakunk-e mind belőle
Avagy csak úgy, miként a kócevő. -
Légy hát intézőnk, Istenem segítsen,
Ha jól megy, én csak gondomról tevék le.

(Svábbogarak jőnek hosszú menetben úti málhával,
porontyokkal, s ablakon, ajtón a házba mennek.)

Strófa
Dicsérünk, mester, aki nékünk
Ma ismét új házat szereztél!
Hiven járunk el ügyeidben,
Befurakodva minden zugba,
Mi, a civilizációnak
Ellentállhatlan hordozói.

Antistrófa
Mi csak erény a házi körben,
Mind a mi művünk. Éberségre
Szoktatjuk a hanyag gazdasszonyt,
És tisztaságra kényszerítjük,
Nem hagyjuk, hogy megavasodjék
A készlet, híven felfaljuk mind.

Második strófa
Hiába üldöz, pusztít a sors,
Százezren kelnek fel utánunk,
A végzet szentelt eszközéül
Napszámunkat betöltve híven.
Dicsérünk, mester, aki nékünk
Ma ismét új házat szereztél.

Második antistrófa
Óh, háládatlan az emberfaj!
Pusztít és útál, ahová csak
A civilizációt vittük.
De mi, hajh, szent szemtelenséggel
Megyünk, mert tudjuk, új világrészt
Csak féreg alkot, nem oroszlán.

Mi fajzat ez? - Gonosz lelkek talán,
De nem, a lélek bár elkárhozott,
Nemességének hordja bélyegét.
Csatázhatunk vele, s ha elbukunk,
Csak szenvedés érhet, gyalázat nem.
E hitvány fajjal, mely sárból terem,
Utálatosan hemzseg, s oly büdös,
Mely küzdni gyöngeségében nem ért,
S csak a tömegnek szemtelenségével
Foglal tért, s hint cudar dögleletet,
Csatázni sem lehet. Mi lesz mindebből?

CSELÉDEK (az ablakon)

Ez már nekünk is kezd nem tetszeni.

(Stroom és a cselédek kijőnek a házból.)

A leltár megvan. Most aktáimat
Hozzátok. Aztán mindenek előtt
Itélek Urosnak nevezetes
És bonyolult ügyében, hogy lássátok,
Mi az igazság, mit nem ismerétek.

(Az aktákat hozzák s az asztalra halmozzák: Stroom elibek ül és ír. A többiek körűle állnak.)

Az én ügyem se nem nevezetes,
Se bonyolult, s már régtől vége is van.

Addig nincs vége, míg nem akarom.

Hisz büntetését is kiállta már.

Azon barbár eljárás mit se számít. -
De oly sok a teendőm, hogy ezúttal
Szóbelileg végzek csak, röviden.
Imé, készen van a protokol is,
Még csak nehány csekélyebb pont hibázik,
Mit most kipótlunk. Az egész csekélység,
Tizenhat ív - meg is van bélyegezve.

Megbélyegezve - mint gonosztevők!

A kétfejű sas van mindenik íven,
Uros fizet tizenhat jó huszast.

Nincsen szükségem a képes papírra.

De nékem a huszasra annál több van.

KAR (az ablakon)

De nékünk a huszasra annál több van.

De hát miért sas, és mért kétfejű?
Hol dög van, a sas, mondják, ott gyülekszik
S nem tetszik nékem az olyan igazság,
Mely mind előre, mind hátra tekint.

Haszontalan okoskodol, fizess. -

Ha már éppen kell.

Nem kell, de muszáj.
Lám mily hiányos nyelv az a magyar -
Hogy lenne képes kulturális nyelvnek,
Muszája sincs. - Kell - mintha kérdené,
Kell-é? Ki kérdi, ha mondom: muszáj.
E szót: muszáj, jól meg kell ám tanulni.
S úgy értsétek, ha mindjárt kérdem is,
Kell-é? Az is mindig muszájt jelent,
Konkrét példája az önkénytes kölcsön.

Az a jövő zenéje,
Preludiumából egy kis akkord.
De visszatérve barbár nyelvetekre,
Hogy értené meg Hegelt ez a nép
Mely így beszél: Embernek és nem nek Ember.
Hisz annak észjárása mind hibás.
Előbb való a birtok, mint az ember,
Ezért nem lesz, lám, semmi a magyarból.
De hát dologra. Halljuk a tanúkat.
Az első Mürzl.

Én mit sem tudok.

Azt akkor mondjad, hogyha kérdezem.
Hogyan hívnak hát?

Most mondtad magad.

Ha mondtam is, mindegy, most kérdezem.
Így rendeli a törvény tizedik
Könyvének hatvanhatodik cikkében
A hatvanharmadik paragrafus.

Mi óriási törvénytudomány!

Hogyan hívnak hát?

Ah, régi jó család, örűlök.
Kaptál-e már vagy huszonöt botot?

Uram, mit gondolsz, nálunk hölgyeket
Nem szoktak verni.

Ez előitélet.
Legjobb sikerrel én régtől gyakorlom.
Hát nem kaptál? - Voltál-e katona?

Mit gondolsz, ah, mi kérdés!

Voltál vagy nem?

Sackerment, voltál, vagy nem?
Itt a rovat, azt bé kell tölteni.

Igy, most kérdem, hogy miket tudsz.

Ez gyanús válasz nagyon.
Meglátjuk később, cinkos nem vagy-é.
Janó, te lépj elő most, hogy neveznek?

Jó hangzású név ez is.
Hát tégedet?

Mi parvenű név!
Vad származás, no mindegy, megjavítjuk.
Máder leszesz. Így - még csak ez hibázott,
Most már kimondom az itéletet. (Könyveket forgat.)
A nyolcadik kötet harmincadik
Cikkében harmadik paragrafus
Az engedetlenség bünéről szól,
S akasztófát mond a gonosztevőre.

Halált rá - annál több marad nekünk.

Igaz, hogy azt a hatvanhatodik
Cikk ipszilon pontjában korlátozza
S csak a felségsértési bűnre szól.
Valóban vagy szerencse gyermeke,
E pont dicsőn megvédi életed.
De rád reccsent már a következő könyv,
Im, itt van a cselédség viszonya
Urához, mely nyíltan hivatkozik
Az első könyv pótutasítására,
Hol is tisztán szabott a büntetés;
Tiz évi fogságtól hat botcsapásig.

Lám mily megnyugtató precízió.
Mily tiszta, csakhogy megtalálni baj.

De itt könnyítő körülmények vannak,
Például: nem vélem ellenkezél,
Csak gazdáddal. Húsz botot fogsz kapni,
E lánynak meg amnesztiát adok. (Félre.)
Köszönd, galambom, ragyogó szemednek.

Ezért szememnek kár is volt ragyogni,
Gazdám másképpen tudta azt felszítni.

No mondhatom én szép ternót csináltam.
De nem jött ingyen - megfizettem érte.

Eben gubát cseréltünk, úgy hiszem.

Máder, neked még fennmarad jogod
A kártérítést rajta követelni,
De ez külön polgári pört igényel,
Ha díjait előre leteszed.

Elállok tőle.

Szép nagylelkűség!

Nem volt nagy károm.

Hát a napmulasztás,
A fáradság, a járás és kelés
A vádbeszéd, viszonbeszéd, ellátás
Szép összegecskét tenne, mondhatom.

Ingyenbe megy. Ha a pört nem gyülölném,
Inkább keresném a szomszédomat,
Kukoricámat aki megrabolta.

Te Urossal tehát kiegyezél,
Pöregyeséged díja tíz huszas.
Tessék letenni. A kukoricát
Mi illeti - (Könyvekben keres.) csodálatos dolog,
Ez egy eset még nincs a törvénykönyvben,
No majd csinálok róla egy fapátenst. -
Tehát, uram, elsőbb is kérdezem -
Hogy alaposan járjak el e tárgyban,
Nem hebehurgyán, mint itten szokás volt -
Csak a gyümölcs, vagy a szár is szenvedt kárt?

Természetes, csak a kukorica.

No látod-e, még ez nem nagy dolog,
Mert itten mondja a paragrafus
Hogy ültetvényben tett hibát könyíti,
Ha csak gyümölcse sértetett, nem a törzs.

Mennykő üssön meg - hagyjuk ezt, uram.
Nem szóltam semmit, itt van a tíz húszas.
Isten velünk.

Nem úgy, fel van már adva
Az ügy, s kell folynia, ha valamennyi
Papírgyár készítménye elfogy is.
Ha az utósó inged megy bélyegre,
Ha a hámból kidőlök, mint szamár,
S székemre tízedik utódom ül,
Ki mostan még csak hallgatni tanúl,
De néked igazat kell kapnod és
Testálhatsz e pörről, mint vagyonodról,
Ha közbe nem jő a végső itélet
Amnesztiája.

Rettentő öröm!

Strófa
Óh mester! Kérlek mindenekre,
Mi szent előtted, sérthetetlen
A császárnak fogadására
És az oktrojált alkotmányra,
A német egység jóvoltára,
Spenátra és sárga répára.

Antistrófa
Ne kezdj, ne kezdj polgári pört el,
Tudod az a pedáns görög kor,
Pogányos klasszicitásával,
Időt s tért mi szűkre szabott ki,
Melyben komédiája játszik
S milyen nagyot helyez a szépben.

Második strófa
Hogy fér belé két emberélet,
Hogy járjuk Ponciust, Pilátust,
Midőn még fel sem is találtuk
A civilrechtet, romantizmust,
A puskaport és az ásitást,
Népünk későbbi hívatását.

Második antistrófa
Kérünk hát, mester, hadd el, hadd el,
Ki jőne komédiát nézni,
Hogy végét unokája lássa,
Kit még otthon nem is csinált meg,
Vagy hogy csináljon a darab közt,
Butára sülne el, óh, félek. -

Legyen buta, csak jó polgár legyen.
Ki mondja azt, hogy a lángész szükséges?
Az államban eszünk nekünk elég van
S gondoskodunk eléggé a tömegről.
Annak nem is kell a fej, csak azért,
Hogy sógorom, a kalapos megéljen.
Aztán ne hidd, hogy úgy lesz csak buta,
Ha a színházban készül. Gondoskodtunk
Már oly rendszerről és oly eszközökről,
Hogy készüljön bár a Sion hegyén,
Butává nemesül. Küldd el nekem. -

Hát a jó ízlés, a klasszicitás
Nevében kérlek, hadd el azt a pört.

Fitymálom a jó ízlést, klasszicizmust.
Törik-szakad, a pörnek folyni kell.

Jaj nékünk, ám de néktek még jajabb.

Fogjunk munkához. Mindenek előtt
Hozzuk tisztába a bevezetést.
Hol passzusod?

Vajh mi szörnyűség.
De legalább, reménylem, el vagy látva
Tartózkodási jeggyel.

Nem útazol hát, s nem tartózkodol?
Mi vagy te hát? - Hol a keresztlevél?

Úgy tehát még tán születve sem vagy,
S szomszédaiddal már pörölni mersz,
A rendetlenség itten végtelen,
Szörnyű rossz a politikus kormányzat,
Pedig mindennél ez elébb való.
De jótállok, hogy talpra állitom. -
Hallgasson addig a magánpanasz,
És sérelem, számára nincs fülem:
Az egyes veszhet, hogyha nyér a köz.

S ki az a köz, ha mind vesztünk miatta?

A köz azon nagy eszme és kapocs,
Mely egyesít, s mit én képviselek.

S mi véled, mester. Nélkülünk mi sem vagy.

Szerencse, hogy gyanítva e hiányt,
Hoztam magammal mindenik egyénre
Vagy ötven ív rubrikázott papirost,
Előlegesen, úgy hiszem, elég lesz.
Itt néktek az igazolási jegy,
A marhapasszus, fegyverengedély. -
Névösszeírás, birtokív, adókönyv,
Keresztlevél, oltási bizonyítvány.

De nem vagyunk beoltva.

Mit se tesz,
Csak a rubrika jól legyen betöltve.
De halljátok tovább s örvendjetek:
Katonaságtól felmentő levél,
Pótlék-adó, dohányra engedély
És borboléta. Ím, itt a cselédkönyv,
Községi bizonyítvány, később jőnek
Tájékozásul a kormánylapok,
Hetenként egy szekérrel. -

Óh, pihenj meg!
Elég áldás ez egy lélegzetedre,
Megfúlsz belé. -

Félek, hogy mink fulunk meg.

Hová teendjük e tenger papírost?

Egy részét mindenik magával hordja,
S elég nagy e ház hívatalszobának.

S mi hol lakunk?

E kis kedélyes ólban.
De folytassuk csak. E pótutasítás
Szükséges mindeniknek; nélküle
Létezni sem lehet.

S mi azt hivők,
Hogy létezünk. Szép herézisben voltunk.

Kegyelmesen megengedi új adónem:
Személykereset, mindenekre szóló.

Bomolj meg, rám ugyancsak mit se szól,
Hazádba tán való ily kereset,
Itt a személy nem hoz be.

Hát ingyen megy?
Tessék elhinni, még jobb kedvelem. -
De most a taksákat fizessétek le,
Aztán a többit.

Honnan győzzük ezt?
Szegénységünktől ennyi nem telik.
Inkább kérnénk kevesb kormányzatot,
Hogy nékünk is maradjon valami. -

Nincs ám, mivel henyék vagytok nagyon,
Csak úgy dolgoztok, hogy megéljetek;
De én mindenre jó adót vetek,
Mentől nagyobbat, s hogy megéljetek
Még orrotokkal is kell túrnotok
A földet. Így virul fel az ipar.

S mi hasznunk, hogyha többünk nem marad,
A munka nem nagyon kedves mulatság.

Nekem lesz hasznom, s nektek károtok nem,
Ön zsírotokban fuldokoltok úgyis,
De én hoztam civilizációt,
S egy érvágás egészséges leend.
Imé, minek e fityegő ruha? (Leveszi a mentét.)
Esernyő is tesz ily szolgálatot.
Mi haszna e szárnyaknak itt, le vélök!
(Levágja az atilla végeit.)
E paszománt, - pénzül fog kamatozni.
Lám mennyi van csak itt meggazdálkodva.
Minek sarkantyu?

Nem járunk kutyán.

Gyalog jár, aki bír, ki nem bír, fekszik.
Vagy mért a csizma is? Nagy fényűzés.
Im, a civilizáció nevében
Megajándékozlak e fapapuccsal,
Ez olcsó és örök időkre tart.
Meg amint hallom, tik gatyát is hordtok,
Mire való az, - én nélkűlözöm,
S mi úr vagyok mégis - le a gatyával.

Úgy látszik, a paradicsom kezdődik,
Mezítelen fogunk maradni benne.

Jaj nékem, holnap István napja van,
Házunknak ünnepe, így menjek-e
Templomba?

István? Hát mi ember az?

Ő alkotá e házat s rendezé
A konstitúciót.

Ah, el vele!
E dekrétummal, ím, kasszírozom.
Ezentúl Zsófia lesz ünnepünk,
Kendervetések védőszente ez,
S a kender minden rendnek talpköve.
Kormányoz, mert papírt szolgáltat nékünk,
Igazságot tesz a kötél képében,
S pénzül forog, ha bankóvá silányul.

Mi az a bankó? Vagy mankó talán,
Olyannak támasz, aki járni nem tud.
De nékünk jó ám konstitúciónk.

Megint a lázongó szót mondod el?
Miért nem mondod, jó az octroink?
Többé ne halljam. Íme, itt a bankó.
Jobb pénz, mint amit eddig bírtatok.
A húszas mától kezdve mit sem ér,
Csak én veendem még el kegyelemből
Adóba, s tikteket ezzel fizetlek.

Csodálatos - de mégis pénz, ha mondja.

Ki tudja, mit rejt ám, de pénznek látszik.

Talán csak pénzünk párticédulája.

Beszélhet nékem, e rongy rongy marad.

No lássátok, mi sok dicső reform,
De még koránt sincs vége.

Mi célra e fehér buzakenyér,
Midőn haszontalan dobjátok el
Szemétre a kukorica csutakját?
Én gépet hoztam azt megőrleni,
Jóllaktok véle, s a buzát adóba
Adjátok. Lám, mi egyszerű eszközlés.

Hát hogyha a csutak menne adóba?

Jaj, el ne vállald!

Szörnyű butaság.
Hisz abbul áll épen financiális
Munkám előnye, hogy értéktelen
Lomot értékesítsz, ha megeszed,
S az értékes tárgy nékem megmarad.
De ezt oly könnyen fel nem foghatod,
Olvasd el e tárgyról a szakmüvet,
Ámbár rövid, de jól ki van merítve. (Egy fóliánst ad át.)

Inkább csak elhiszem, hisz jól tudom
Zsebemből, milyen jól ki tudsz merítni. -
De engedelmet kérek elvonulni,
Szégyenlek még tovább e lány előtt
Ugy állni, mint zilált madárijesztő. (Elvonul a kutyaólba.)

Hát a bankó igazán pénz, uram?

Pénz, hogyha mondom, s jaj, ki kétkedik.

S hát az adó kinek zsebébe megy?

Mondd, mit kapunk belőle?

Segédeim a kormányzatban.

Leszünk segédeid.

És ki dolgozik?
Tán én? Nekem hivatásom nagyobb,
Te szánts, te vess, vannak nekem segédim.
Elő - elő! (Néhányan a karból lejőnek.)
Ezek bírák leendnek,
Méltóságos, megfontolt férfiak,
Büdösek bár, de még ez mit se tesz,
E fürge nép lesz a polícia,
Mely béfuródik száz rekesz dacára
S kevéssel több piszkot hagy hátra, mint
Ételt. - Finánc meg e szemérmetes
Piaci légy lesz. Ez a kis bogár,
Melynek hátulja fénylik, fogja a
Pátenseket kiadni s magyarázni.
Im, a tanítónk itt az éji had,
Sötétséget keresve, meg penészt.
E nagybajúszú, nagyszájú gyerek,
Ki úgy csörtet, hogy szinte félelem,
Ez lesz házamnak véde, támasza.
Mindnyájatoknak itt a pápaszem,
A gravitást megadja néktek az
S ki dolgotokba fúrakodni mer,
Közös boszúnk választott célja lesz.

Nézzétek ott a hídról most esett
A sárba egy ökör - jerünk kihúzni.

Avagy te lettél-é polícia?
Ki engedé meg az avatkozást?
Mikor fog egyszer a rend bejőni?
Maradj. - Barátaim menjetek oda,
A protokollt vigyétek magatokkal,
Rendesen járjatok el ügyetekben,
Hogy lássa e nép, hogy mi a kormányzat.

(A kar el.)

S mi lesz az ígéretből, szép uram:
Hogy sorsunkat javítani fogod,
Hogy egyiránt urak leszünk mindnyájan?

S nem vagytok-é? Ki több a többinél?
Tán pénze van, ide vele, nem tudtam.

Amint látom, csizmadiát fogánk.

Pogányt fogánk, és most visz a pogány.

Csitt, lázadó, vagy egy paragrafust
Rád olvasok, hogy meg nem köszönöd.
Tartsátok a szent amuletteket,
Hiven őrizve, s várjatok nyugodtan,
Nagy terveim már érni kezdenek.

(A kar jő az ökörbőrrel.)

Lám itt is hoznak egy érett gyümölcsöt.

Amint látom, már későn jöttetek.
No semmi sem. Csakhogy a protokoll
Rendben van és aztán elég csinos:
Nyolc ív. Hiába, megnyugvást szerezhet,
Hogy rendes eljárás mellett döglött el.
Most el, nyugodni ennyi fáradságra!

(Bemegy a házba a karral.)

Hogyan tetszik, barátim, e dolog?

Maradtunk volna bár a réginél,
Sajnálni kezdem régi uramat.

Vizsgáljuk át ez amuletteket,
Nincsen bizalmam már most semmihez,
Hát hogyha lóvá lettünk ebben is.

Nézzük meg, rég kiváncsin forgatom,
Im, itt az olló, fejtsd fel Carlo te.

Egy lap papír beírva, olvassuk meg :
(Olvas.) "Óh macskaevő,
             A te szép rendeltetésed
             Őrizni a civilizációt,
             S a civilizáció én vagyok:"
Corpo di Bacco, ez ajándokod hát?
Maledetto tedesco, no, megállj!
Jó, hogy kitudtam idejekorán.
Búcsút veszek, im, a kapufélfától,
Velem csak német többé nem beszél. (El.)

Enyémben meg mily rejtélyes felírás,
Ebben talán mégis csak van erő.
(Olvas.) "Cár dava, mi pak trazsimo."

MÜRZL (nevetve)

Ah szép erő, olvasd csak megfordítva.

Ó, mi szart kap, ím, a vadrác.
Akasztófát kiszolgált vakmerő,
Kerékbe törni régtől érdemes!
Ez-é, miért gazdámat elhagyám?
Megállj, ha élek, jóvá is teszem.
Hej, gazda, gazda!

                Hát nekem mit írt?
(Olvas.)   "Ah úgy szeretlek,
                Hogy majd megeszlek:"
Megállj, farodra forrjon ez a mondat.
Tudod-e mit tesz az, hogy cinye mintye!
Hej, gazda, gazda!

        Lássuk most enyémet :
(Olvas.) "Cso zse szi bol dotyat, Jano?
               Mizer szlovák vecser, rano.
               Teraz bugyes, szlavni Rakuz.
               Do rityi mi zakúz." -
Zatraceni szvinyár, ördög, pokol,
Uhor szom, és az is leszek, míg élek.
Hej, gazda, gazda, nincsen-é füled?

Hát ez:
(Olvas.) "Segíts magad ten sorsodon,
Mert el van hagyva, aki másra vár.
Erőm nem bennem, - marhaságtokban van." -
No jó, segítek, csak te meg ne bánd.
Hej, gazda, gazda, jőj ki az odúból!

Lássuk már az enyémet is. Im, itt van:
(Olvas.)
"Willst du dich gut unterhalten,
Werde ich gut aufgelegt sein."
Jőj, kérlek, gazdám, végünk van különben.

Hogy is tűrhettük e földönfutót
Idáig is, hogy félheténk egymástól?
De érdemeltük ezt a bűnhödést.

ISTVÁN (félig kibújva)

Mi zajt csináltok? Majd is ád a sógor,
Ha meg találja hallani.

Mi hívunk.
Megbántuk, amit véténk ellened,
Óh, jaj, bocsásd meg, és fogadj kegyedbe!

Ez ólba? Jőjön, aki belefér.
Csak halkan, halkan, nem leszek oka,
Ha rátok olvas egy paragrafust.

Paragrafussal mink verjük agyon,
Mit az udvarnak árnyain szedünk fel.

Vezess te, és kiverjük a világból.

Az Istenért, mi lázadó beszéd!
Látjátok, hisz ki tudja, mit akar még;
Csak nem lehet feltenni, hogyha ember
Istennek mása, jót ne is akarjon,
Eddig még semmi jót nem leltünk benne,
Bizonnyal hát a jó mind hátra van még.

Ki még tovább vár, gyáva vagy bolond.

Az Istenért, csak tűrelem, barátim,
Fohászkodjunk inkább a szent Istenhez,
Hogy a szivét világosítsa meg;
S végezzük így, mondjátok el utánam:
Isten ne nézzed benne, hogy ő sváb,
Igaz, hogy az nem szép, de mégse bűn;
Aztán meg ő is a te teremtésed,
Mivégből - azt te legjobban tudod. -
Jó éjszakát - nem hallok semmit is
Épen most álmodom, hogy jóra fordult. (Behúzódik.)

Te vagy közöttünk első, légy vezér.
Hiszen már horkol. Óh, mit is tegyünk!

Segítsünk hát magunkon, mint maga
Tanított a sógor. Fel, jőjetek,
Rejtekben fontoljuk meg a hogyant,
Aztán cselekszünk fényes napvilágnál.

(Mind el, kivéve Mürzlt.)

Szegény gazdám! Mondhatlan fáj, hogy így
Ellágyult minden férfiereje. -
Estende itt szoktunk volt összejönni
Nehány édes szó- s még édesebb csókra,
S most ahelyett a kutyalyukba bújt. (Sír.)
Kihívom őt és addig biztatom,
Míg végre tán még megkeményedik.

STROOM (sompolyogva kijő)

Óh, hölgy! Örűlök, hogy találkozánk,
Epedtem néhány édes szó után.
A sok fáradság és sok gond miatt,
Mint megterhelt villámtelep vagyok,
Melynek pozitív pólusán a láng ég.
Öledben ülnék negatív helyet,
Hol átürülve megnyugodnék keblem.

Kikérem én, az ily trágár beszédet.
Ott szólj így, hol személykereseti
Adót fizetnek.

Óh, te félre értesz,
Pedig reményem abban pontosult,
Hogy engem, aki Hegelt megtanultam,
E barbár házban, a nem én-világból,
Te, eszméim konkrét szubjektuma,
Ki vágyam kézzelfoghatóvá tetted,
Te egyedül fogsz engemet felfogni.
Óh, hagyjad lelkem átolvadni benned,
Ne tarts el egy merő negációval
S én véled az üdv minden mélyeit
Kifürkészendem.

Menj el a pokolba,
Egy szót se értek e handabandából.

Nem értsz? Meg fogsz majd később érteni,
Fogom használni az indukciót,
És úgy hiszem, hamar kapacitállak.

Kapacitáld, tudod, a lovadat,
Engem csak nem fogsz. Lássa meg az ember! (El.)

E lány goromba, s rám sem hederít.
Bizonnyal tett már szeretőre szert,
Másképp magától nem taszítna így el.
No semmi, majd segítek én azon,
Kihirdetek egy pátenst már ma még.
Rövid lesz, vagy kétszáz paragrafus:
Lakatra jő minden lány országszerte,
A kulcsok nálam lesznek őrizetben,
S csak taksa mellett adjuk ki naponta. -
Felséges gondolat! - Hogy ily késő jött!
Mi szép adó és mennyi hivatal,
Hát még a sok mellékes sportula!
No lány, meglágyulsz majd egy hét alatt.
(Bemegy a házba, István dühösen előbúj.)

Mit hallok? Hát még e kis jótul is
Eltiltanál! No sógor, úgy akartad;
Hát rajtad töltöm mérgemet ezentúl.
Megállj! Lakolsz, ha villámhárítómat
Már nem birom, kétségbeesve vívok.
Fel, fel, cselédim! Harcra, jőjetek:
Veszedelembe jött a hon s szabadság,

(A cselédek jőnek szaladva.)

Fel! Mürzl, zászlóul szoknyádat add,
Hozz piszkafát, te villát, légycsapót
És békanyúzót. Fogjon mindenik
Isten nevében, amit kapni tud.

Szívből megyünk. Vezess a győzelemre!
Nincs oly vitéz több, mint a hős magyar,
Ha egy kicsit későcskén ébred is.

No hát, utánam, jó barátaim,
Fegyverre minden, harcra, győzelemre.

STROOM (az ablakon)

Mi ez, mi zajgás kint a csendes éjben?

Még kérded-é, csufos honáruló?

Honáruló? Miért, hogy a pinát
Lakatra tettem? Vajh mi különös.

Sokat tűrtünk, tovább már nem lehet.

Bolondul-e vagy gúnyol a vén kópé?
Mi balgaságot mond?

Ne bánd, Janó!
Az az én dolgom, fogjad fegyvered;
E vén gazembert mogyoróbotokkal
Mángoljátok meg, míg a többire
A légycsapó legalkalmasb eszköz lesz.

(A házat ostromolják s védik.)

De mit vétettem hát mást, szóljatok.

Elmondjam-é oltott gazságaid?

Az oltott gazság már politika,
Mint oltott vackoralma. Érted-é?
Politikát választok, amilyen kell,
Van nagyszerű, van síma, kétszinű,
De ollyan nincs, mely nem volna szabad.

Strófa
Óh mester, látod, milyen hitvány
Mi nyomorult a büszke ember,
Ki kebelében az egeknek
Elorzott lángjával dicsekszik.
Lenyúzhatod hátáról a bőrt
És nyugton fogja elviselni,
Csak gyermekjátékát ne sértsd meg,
Mert mint titán zúdúl az égre.

Antistrófa
Fel társak, új csatára bátran,
Írjunk zászlónkra minden szépet,
Hazát, erényt és szabadságot,
S harcoljunk bőrünkért s a koncért.
Hivatkozzunk igaz ügyünkre,
S készítsük az akasztófákat.
A nyertes igazságot is nyer,
Igy az igazság mindég nyertes.

Fel, fel, mellettünk az Isten s igazság!

STROOM (a házban)

Ne féljetek, barátim, hát nem volt-e
Mindég mulatságunk a katonásdi?
Nem tudjuk-e Atilla, Scípió,
Napóleon minden stratégiáját?
Még azt is tudjuk, hol győztek hibából:
Aratni fogjuk a dicső babért.

Babért mi is szeretjük becsináltban,
Bizunk stratégiádban, csak vezess.

Ki hátrál, gyáva, társaim előre.

Csak az ajtókhoz mind, hogy bé ne törjék,
Így rendeli ezt a stratégia.

Hagyjátok az ajtót - az ablakokra.

(István s cselédei bemennek az ablakokon, Stroom és a kar kifut az ajtón.)

Gyalázat - óh, hisz a stratégiáról
Ezeknek nincs még csak fogalmuk is:
Az ablakon jőnek s az ajtón várjuk.
Kivertek, ám de a stratégia
Szép tudománya ellen nem hibáztunk.

Csinálunk mi a te stratégiádra!
Ments meg, vagy kamra, pince odavan.

(István s cselédei is kijőnek.)

Csak forgassátok azt a légycsapókat.

E fegyver nincsen a traktátusokban.

E fajzat sincsen, mit nyakunkra hoztál.

Strófa
Jaj néked, föld, kesergj, jajdulj fel,
Elesett Svábia, a szent vár
És Európa, melyet mink oly
Szépen germán-keresztyéneztünk,
Ismét csak vad pogánnyá süllyed.
Ledobja válláról az ökröt,
Amelyet szépen ráültettünk,
S megint ő ül fel az ökörre.

Antistrófa
Erdő nő a szép síma állon,
Mint elhagyott kultúrán a gaz
S csak erről ismer rá az ember,
Hogy a földön most más világ van.
A gazság, szenvedés, szegénység
Örökké megmarad a régi.

Befejezés
Jaj néked, szép halványra éhült
Aszkétikus képed leöltöd,
Le azt az ékes salavárit,
S nadrágtalan pozsgás pogány léssz.
Mi lesz ebből a sok szép cikkből
Szépen felosztva paragráfra?
Mi abból a szép társas rendből,
Mely testhez illett, mint a járom,
És mint a katona-kravátli,
Hogy szinte a szem dülledt tőle?
Tudom, eszményed mentől több zaj
És annál kevesebb kormányzás!
Óh tisztviselők szent Mekkája,
Szerencsétlen flótások vágya,
Arany gallérok Kanaánja,
Szent Svábia ledűlsz örökre!
Miért tartád a sok tanácsost,
Ha most tanácsot mégsem adnak!

No gyermekim, stratégikus szempontból
Mindenki fusson, aki merre tud.

Itt vagytok mégis?

Nem vagyunk, uram. (Elfut.)

Kössünk hát békét. Én önkénytesen
Lemondok minden címem- és jogomról,
Csak hagyjatok, hogy kenyerem keressem.

Legyen, tegyük le gyermekim a fegyvert,
Nagylelküség a győztest illeti.

Igaz. (Félre.) Jó, hogy még nem civilizáltam,
Másképp most drága lenne a kötél.

Mit fogsz tehát már most elkezdeni?

E klasszikus pogány komédia,
Látom, nem az én tettkörömbe vág,
Az államalkotás nem kenyerem.
Eszmém dicső volt, büszke, nagyszerű:
Az egységes erős monarchia,
De a prakszisban az enyv gyenge szer,
Csunyául szétment, amint ráütöttél.
Romantizmushoz térek vissza hát,
Keresztyén művelődés tudományom,
Kozmopolitizmus a mesterségem.
Jó, hogy megőrzém aktáim között
A sípládát. Elő te régi társ!

Ez jól van, húzz hát egyet rajta, sógor,
Bukfencet is hányhatsz, mi mulatunk,
S gondunk lesz rá, hogy úgy-ahogy megélj.
Mert kettőt nyertünk mégis általad:
Egy szót, mi eddig nyelvünkből hiányzott,
A huncutot neked köszönjük, és
A drágább vívmány egy szakadhatlan pánt:
Az egyetértés, mely most összefűz.
Nem úgy, barátim?

Óh, igen, örökre.
Mi benned élünk, és te meg erős
Bennünk vagy.

Most e második szerződést
Pecsételjük meg, nem miként az elsőt,
Vérrel, de borral. Mürzl, hozz kupákat
Te meg játsszál romantikus danát.

STROOM (kintorna mellett énekel)

Mikor én katona fót,
Oh her Jézisz majd meghót;
Nem fólt nékem egy tál kása,
Csak egész nap íres hása.
Nincs van nékem jó leni!

Itt hagyom én Mátyarorszak,
Elmenem én Némedorszak.
Oh, én szegény némedi,
Nincs van nékem szeredi.
Ott lesz nékem jobb leni!

Previous - Next

Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library

Best viewed with any browser at 800x600 or 768x1024 on Tablet PC
IntraText® (V89) - Some rights reserved by EuloTech SRL - 1996-2007. Content in this page is licensed under a Creative Commons License