Felvonás,  Jelenet

 1   1,  1|          vetni könnyemmel, utadba, mely az ég felé vezet.~CONDIANUS~
 2   1,  1|       Virginiám! A gyönge plántát, mely a gondos kertész kezei alatt
 3   1,  1|    tetszesz nékem durcás arcodért, mely olyast mutat, mint házi
 4   1,  1|          Dunánál, esdve azon időt, mely borostyániddal körünkbe
 5   1,  1|      esküvést, megnyugszol egedbe, mely szívedben van. (Elrohan.)~
 6   1,  2|      kétleni nem hágy választásod, mely Róma szenátusa szép füzéréből
 7   1,  2|      sírathatom a hont és öcsémet, mely véle sírba szállt, mert
 8   1,  2|       Érzem e megtisztelés becsét, mely bizalmadban részesít. De
 9   1,  2|           császárja haramiává lőn, mely elorza legszebb kincseit -~
10   1,  3|          minden tüzet, kivéve azt, mely a hazáért ég, s csak a hontól
11   1,  3|           vett porral enyészik el, mely annál inkább rögzik meg
12   1,  3|            reánk dőre füstté lesz, mely megé a csúfság rejtezik;
13   1,  3|          szívemben csak egy a kép, mely él s örökre benne élni fog,
14   2,  1|  vétek-telt szű átkozott mélyében? Mely isten súgná szörnyű vétketek?
15   2,  1|           szemeteket a fény előtt, mely onnan sugárzik, hogy ne
16   2,  1|       nemes csírákkal telt kebelt, mely a haza dicső reménye volt
17   2,  1|          majd végnapotok, s a rém, mely mögéje rejtezett, ha az
18   2,  1|          ugyebár, hogy önvéred az, mely ledöntni vágy? (Gúnnyal.)
19   2,  1|         jöve szó számból még soha, mely azonnal tetté nem leve.~
20   2,  1|           ebek?~CLAUDIUS~Néped az, mely áldja tetteid és az egekbe
21   2,  2|          az emberektől, és szívem, mely őket szeretni volt teremtve,
22   2,  2|    megvetett, egy imám a hon volt, mely ki nem ereszte karjai közül,
23   2,  2|      szívében egy tűz keletkezett, mely az istenek orzott tulajdonok.
24   2,  2|            vala. Ő volt a csillag, mely vezérelte rózsás utamat,
25   2,  2|          utamat, ő volt a csillag, mely ége viharos éjeken törött
26   2,  2|           felett. Ő volt az isten, mely mindenütt él, hol semmi
27   2,  2|            embertársaid, a nép az, mely fejévé tőn, s a nép lesújtja
28   2,  2|        tehát, és öld meg a hydrát, mely nézd, nézd, mindjárt lenyel.
29   2,  2|        látkörön s a szirt csak az, mely könyörül rajta, visszaadva
30   2,  3|           tehát, remény a csillag, mely minket vezet, és a hajnal
31   2,  3|            Igen, remény a csillag, mely annál inkább fönt sugárzik,
32   2,  3|           csak egy gyönge fuvalom, mely a múlt s jövő csókjából
33   2,  4|        kincs vala, csak kába fény, mely visszasugárzik az égi kegyből
34   2,  4|        keserg kijátszott érzetünk, mely csalatkozott embertársiban
35   2,  4|       atyai házban utunk keservét, mely kívül zsarolt.~JULIA~Óh,
36   2,  4|           nem értél a véghatárnak, mely a sír.~AGG~Szerencsétlen,
37   2,  4|            írt könyörgöm keblemre, mely kiholt, hogy ott teremjen
38   3,  1|            Nem érzitek-e az átkot, mely várostokon fekszik? Az égnek
39   3,  1|     templomunk a természet kebele, mely sosem hal ki. Nem félünk
40   3,  1|     veresre festi az áldozó napot, mely elfordul gyalázatotoktól?
41   3,  2|         látod azon kör cudarságát, mely vezet; nem látjuk a léget,
42   3,  2|      kötelességet az istenek adák, mely rajtad, te gyáva kényúr,
43   3,  2|          ne enyésszen el nevem is, mely egyetlen szerető kebelbe
44   3,  2|            én szeressem a világot, mely utál és én szeressek, ha
45   3,  2|           szózat, halálos ágyadon, mely poklot gyújtana kebled éjjelén,
46   3,  2|         fergetegben is egy szívet, mely osztja sorsomat. És adott
47   4,  1|           bú ért, óh, szegény fiú, mely ily hatalommal nyomja le
48   4,  1|         vagy, nem ismered kínomat, mely oly végetlen, mint a semmiség,
49   4,  1|           oly lassan halad az idő, mely nemezis rejti éjjelébe.~(
50   4,  1|          végtelen kegy az egekben, mely megbocsátja ezt nekem? Én
51   4,  1|           dacolni egy fergetegnek, mely kimozdítja a földnek sarkait.
52   4,  1|            világnak lelkén a pánt, mely összetartja e világ hatalmait,
53   4,  1|          hatalmait, a szerelem az, mely minden sugárban, minden
54   4,  1|          életben felénk mosolyg, s mely fáklya vészben, csillag
55   4,  1|          csillag a tévedt hajónak, mely mindenható és hatalmán minden
56   4,  1|           vele. Itt egy varázsbot, mely alatt a világ nyög, mely
57   4,  1|           mely alatt a világ nyög, mely jogot hoz, siess! Ha, ha!
58   4,  1|        mutat.) S ez itt a bőregér, mely kijátsza!!!! No, s még késtek,
59   4,  2|            és beszélj a reményről, mely síron túl vár reánk. Ez
60   4,  3|           ti. Remegjetek a néptől, mely szabad magába lőn, ha hajnallik,
61   4,  3|   boldogságomat, egy dőre füstért, mely a hon? Miért áldozám magam
62   4,  3|            magam e dőre képzetnek, mely az erény? - Igen, de hát
63   4,  3|          érjük-e így is el a célt, mely minden földi keservtől felold?
64   4,  3|             Nem érjük-e el a célt, mely mindnyájunkat egyenlővé
65   4,  3|       halál után, egy büdös csont, mely vigalmink közepette ordítná;
66   4,  3|            nem lesz ez mindég így! Mely kedvesünk ölelésében nyomna
67   4,  3|            plántának adva élteket, mely plánta tán később mérget
68   4,  3|            és most a küszöb előtt, mely választja e világot a túltól,
69   4,  3|          ki e szörnyű mord helyet, mely halált lehel. Élj boldogul,
70   4,  3|            szétszórandó a sötétet, mely e földön terjede szét s
71   4,  3|     köszönnünk e néhány percet is, mely még egyszer hozta szívünkbe
72   4,  4|            e hajdan dicső világot, mely annyi bajt, keserveket adott.
73   4,  4| forgószéltől felkapott gallyrakás, mely ha megszűnik a szél, suttogja
74   4,  4|           mint a kiholt természet, mely halálában is emeli, és megrázza
75   4,  5|          egy új adó vettessék reá, mely jövedelme enyém leend, mint
76   4,  5|           véres tanúi, kint a hon, mely vérengzve segélyt kíván.
77   4,  5|       lehet, mint a szent önérzet, mely sebeitekre írt fog szerezni