HARMADIK
JELENET
(Terem Pertinaxnál,
Pertinax, Claudius, Arrius.)
ARRIUS
A bűn már legfensőbb lépcsőire hágott, még
egy lépés és néki esni kell.
CLAUDIUS
Mire jutánk Rómában! Az kapja a tisztségeket, ki értek
legtöbbet fizet, a boldogtalan hazán az kormányoz, s csak az fizet egy
hivatalért, ki a hazától tudja kizsarolni kamatostól újra veszteségét.
PERTINAX
Rossz előjelekkel a föld, és az ég tele; nem szokott
pedig figyelni egyik sem arra, ha egy nagyobb por, mint a többi társ cserél ez
élttel egy enyészetet, ez csak hazáknak veszteket jelentheti. Borzas éj volt
tegnap, fenyítve, hogy a gonosztevőket elnyeli; holtak keltek fel a tárt
sír öléből, körüllebegve a Capitoliumot. És egy sas varjaktól üldözötten,
lelketlenül rogyott le városunkba.
ARRIUS
Borzas volt az ég a gonoszoknak, és bőgése a
jókat elaltatá.
PERTINAX
Nékünk tenni kell, ez így nem maradhat.
ARRIUS
Én kimondtam, mi szívemen vala; most Rómán az istenek
könyörüljenek.
CLAUDIUS
Igazad van, Arrius, de haj, még sem lehet elhagyni az
udvart, mert féketlenül a bűn uralkodik ott, ha tőlünk félelem nem
tartja vissza már.
ARRIUS
Boldog, ki így ki tudja számítni lépteit, de az nem érzi a
szent ügy egészét. Én kimondtam, mi szívemen vala, és azért egy hont veszejttem
el. De kis ár ez nekem, melyet meggyőződésemnek szentelék.
CLAUDIUS
Távozzunk, mert ha együtt lelnek, itt mind elveszünk, és
vélünk a haza.
ARRIUS
Vajh mi nyomor, ha egyes emberektől függ egy hazának veszte,
létele.
PERTINAX
Az istenek vezérljenek tehát, remény a csillag, mely minket
vezet, és a hajnal már közel vagyon. (Pompeius, Arrius el.) Igen, remény
a csillag, mely annál inkább fönt sugárzik, mentül borúsb egünk; remény az
élet, és nélküle enyészet mindenünk. A jelen csak egy gyönge fuvalom, mely a
múlt s jövő csókjából ered. Csak addig édes minden, míg esdjük azt s a
percig tartó csillagfutás után csak síremléke: gyászos élvezet. (Cleander
jő.) Miért vagy oly komoly, Cleander?
CLEANDER
Ah atyám, egy nehéz bánat sorvasztja szívem érzetét. Maternus - de nem, ez nem
lehet. Miért is búsítanálak, csak egy badar ötlet ez.
PERTINAX
Maternus, mit akartál róla
szólani? Kérlek, kívánom, mondd csak el, fiam.
CLEANDER
Nem, nem, atyám! Ő
reményed vala, úgy szerettük őt és oly erényesnek mutatta magát és ő
erényes is bizonnyal, egy szót se többet, szívem súgja, bár minden ellene
mutat.
PERTINAX
Az istenekre, szólj hát,
Cleander!
CLEANDER
Ládd, tedd, atyám, meg
gyermekednek első kérését és ne kívánj többet szólanom; ő bizonnyal
nem oly gonosz, minőnek mondja az egész világ.
PERTINAX
Én mint atyád, kérem és
kívánom, szólj mindent, én készen vagyok hallani, bár legmélyebb poklomat, de
így a kétség sorvasztóbb, mint a napvilágon hullott eső.
CLEANDER
Vajmi nehéz kötelesség egy
testvérnek szólni vére ellen. De kívánod, ám legyen, csak hirtelen ne ítélj.
PERTINAX
Szólj, szólj, hamar!
CLEANDER
Emlékszel, úgy-e, midőn
Maternus azt mondá, hogy ő maga fog fejére díszt szerezni? Szép cél, de
eszközét rosszul választá meg. Egy jó atyának megveti kegyét, szavának állva,
de ah, szívem törik. - A szenátus és Lucilla nevében, kinek béreltje volt,
orozva kívánta megölni Commodust, ezt mondja a világ s ezernyi küljel. Én nem
mondom ezt.
PERTINAX
Hallgass, hallgass, ne szólj,
valóban. Ő nem tevé ezt, becsülete nem engedé neki. Cleander, óh, te vélem
egy kegyetlen tréfát üzesz. De mondd, hogy tréfálsz és megbocsájt atyád. Az
istenekre, Cleander, szólj hamar.
CLEANDER
Kívánom, tréfa lenne, jó
atyám, hisz ő oly jó volt, oly szerény, és mérhetetlen dicsvágya másik
mérlegében erényivel föl nem ért talán.
PERTINAX
Dicsvágya! Óh, valóban e
Charybdis mily számtalan áldozatot nyelt le már. Cleander, s tudod valóban,
hogy e hír igaz? Óh, ne szólj, a nyelv hízelgve nézné az atyát, arcod mutatja, te
eleget tudsz. Átkozott hát a gonosztevő, örökre és visszavonhatlanul,
kisújtva vesszen embertársitól; ne vesszen, éljen nyomorok között, hogy egy
barátja volna a halál s ez egy barátja is elhagyja őt. Oly mértékben
legyen megátkozott, minő mértékben irántam rossz vala. Most, Cleander, te
vagy csak egy fiam. Két fia volt a boldog atyának, mint két nemtő leküldve
a mennyekből, vigasztalásul zordon utakon. Két hajtás az agg csernek odvas
gyökerén s az egy lefoszla tőlem, egyik mankóm a mélybe hulla le. Ah, ily
keservet elélni éle hát át ez agg szív súlyos éveket, hogy görbülve alattuk
megtörjön végső napja borújain. (El.)
CLEANDER
Bátyám, Isten veled, már jó
úton vagy, és te, atyám, majd véled számolunk.
|