MÁSODIK JELENET

(Díszterem, lakoma, zene, olykor a zendülés és ostrom hallatik.
Arrius, Commodus, Claudius, Marcia, vendégek.)

COMMODUS

Ide, kedves Marciám! Ide tölts bort nekem, kezeidből kétszer oly édes lesz az. (Perennis jő.)

MARCIA

S te ihatsz, míg kint a nép dühöng, átkokat bocsájtva feléd?

COMMODUS

Dühöngjék! A brit ebek kezdék a lázadást, de elhalnak hangjaik a csarnokokon, míg hozzám beérnek. (Lucilla jő.) Kedves, Lucillám, ugyebár szeretsz? Sajnálsz, hogy megsebesíteték?

LUCILLA

S te kérdezheted ezt? Midőn tudod, hogy éltem benned él!

COMMODUS

Úgy? Hiszem, igen, hiszem, Lucilla! És hinni van okom. De mit sápulsz el így? Mi bajod?

LUCILLA

Búsít, hogy szeretetemen bár egy percig is kétkedel. Lenne csak alkalmam, bebizonyítani azt?

COMMODUS

Lesz. Tán ma még lesz alkalmad, édesem. Nem kétlem a tündöklő sikert. De ne többet erről. - Marciám, önts többet, el kell hajtanom emlékimet. Oly komoly álmaim és ötletim vannak hosszú éjeken. Perennis, mit jelent ez? Azt álmodám, hogy koronám nagyra nőlt, mint egy világ, én pedig gyönge ember maradtam, és súlya elnyomott, segélyt kiálttam, körülnéztem s láttam, hogy a barátimnak vélt alakok csak ennen árnyaim valának, melyek napommal elenyésztek. S oly sötéten mosolyga rám atyám vérszelleme, és én felébredék. Oly komolyan, oly reszketve. - Bort!

PERENNIS

Álom, dőre agyrém, boldog leszesz, uram.

COMMODUS

Azt tartod? És te, Marciám?

MARCIA

Ez álom egy nagy fejedelmet jelent, kit elkábít az őt környező fény s kit agyonnyom koronája súlya, ha nem Hercules -

COMMODUS

Mától Herculesnek nevez ki mindki, ha nem pártütő!

MIND

Éljen Hercules, az Isten! (Fadilla berohan.)

ARRIUS

Hah, s ti még vigadtok? Átkozott mámor és dőre fény között, míg kint felétek üvölt a nép áldása! Lakomátok zenéjével akarjátok-e elölni azt? Fel, Commodus, ébredjen jobb részed! Hajtsd el ez álnok barátokat! Térj meg! S az árva nép újra atyának fogad. Most tenni kell, férfiak; kik osztják meg velünk a vészt? (E szókra mind hátravonulnak, kivéve Arriust és Claudiust, Marcia az asztalnál marad.) Phuj, háromszoros szégyen fejetekre, rút ebek, még gyomrotokban Commodus bora, még ajkatokon a néki kiáltott éljen, vállatokon a tőle nyert palást, s így elhagyjátok őt, átkozott pártütők! Így elveszénk.

COMMODUS

Fadilla, az istenekre, ne mondjad ezt, halálomat kívánja hát a nép? Szörnyű! Én meghalok, meghalok és nincsen segéd. Én rossz valék, igen rossz, nem hittem az Isten és emberekbe. Bánom mindezt, megjavulok, megjavulok, csak most ez egyszer mentsetek meg istenim! Lucilla! Perennis! Ti vezettetek mindezekre, segítsetek! - El, el, szemem elől, mondom, nem láthatlak, csúf ördögök. (Az udvaroncokat karddal kergeti.) Perennis! Lucilla! Adj tanácsot! Az istenekre el ne hagyjatok! Halljátok a népet? Jő már! Megöl, én meghalok, - segély! segély!

PERENNIS

Ha! ha! ha! Vessz, átkozott, napod hanyatlik és enyém derül.

ARRIUS

Föl, császárom. Javulásod új erőt önt belénk.

CLAUDIUS

Mi a sírig érted harcolunk.

PERENNIS

Mind késő már ez, ti mind elvesztetek. (Az ablakon ki.) Hallunk, Róma! És az ajtó fölnyilik előtted. Vigyétek! Öljétek le az áruló császárt, mi kezetekbe adjuk őt. (Az ajtó felé megy többekkel.)

LUCILLA

Kövesd, Commodus, Perennis tanácsát első zendüléskor, és mind megmenekvénk!

COMMODUS (Perennist leszúrva)

Akaratunk eszközét küldjük a pokolba, és a nép megelégszik, úgy-e? Ha, ha, ha! Magadra mondtad az ítéletet. Vessétek le tetemét a népnek. (Megtörténik, a nép lecsendesül.) Éhes farkasok, itt lakjatok jól!

ARRIUS

Lecsendesült a vész, az ég veled! És újra jönnöm már ne kelljen!

COMMODUS

Maradj, Fadilla! Lásd, én neked oly sokkal tartozom. És ti, ebek, gaz kölykök! Semmire való fattyak! El szemem elől, el, mondom, vagy egymás után mind megfojtalak, s kiteszlek mutatványul az emberiség dacára, hogy emberek valátok. (Mind elsietnek.)

LUCILLA

Most ketten leszünk, Commodus, kik a gondos anyaként szeretve őrzeni fogunk!

COMMODUS

Ketten, Lucilla? Ketten! S ezért sápult el arcod? Héj, őrök, őrök, be a vádlottakkal. Hah, átkozott, sima vipera, tagadd tettedet; hisz gyalázatos arcod nem pirul! (Maternus, őrség; Lucilla egy székre dül.)

ELSŐ ŐR

Az egyik gyilkos szörnyű fájdalmak között kiadta lelkét, megmérgezés jeleit adá, és végszava Lucillát átkozá.

COMMODUS

Elég! Akkor akartalak eltiporni, kígyó, midőn legjobban hízelegsz. El véle a halálra. Néki veszni kell.

LUCILLA

Ah istenek, ha vagytok az egekben! Könyörület, csak ezt ne, óh, csak ezt ne! Meghalni és enyészni, örökre elenyészni, iszonyú! Átok reátok, pestis szálljon kebletekbe. (Elhurcoltatik.) Férjem a bűnös, ő beszélt rá!

COMMODUS

El, el, férjével is! A férj egyet érte nejével, el, mondom, a felségsértő díja halál! És borzadjon Róma, ha fohászira a néma sír felel.

CLAUDIUS

Ártatlanul! De bátran várom a halált. Hazám, én osztom sírodat; dicső e nagy temetkezés. Marciám, el, el nyakam közül. Szebb viszontlátna, hol porba hull a zsarnok ékszere, a por s te, győzelembe dicsőülni fogsz. Marciám - az istenek veled! (Elvitetik.)

MARCIA

Bátyám, követlek nemsokára, szívem keservén megtörik. Commodus, a testvér is tudott ám a cselszövényről, vitess tömlöcbe, ölj meg engem is.

COMMODUS

Te maradsz, önts bort, szép Marciám!

MARCIA

Hah! Hát már annyi könyörület sincs szívedbe, hogy egy kegyes halálcsapást adj törött szívemre? Halált, kárhozatot szívj magadba, és mindazon átkokat, melyeket kiszórtál gyermekid között e borból, fejdelem!

COMMODUS

Szépséged nől haragodban, még így nem láttalak!

MARCIA

Alávaló! Hogy szépnek kelle lennem! (El.)

ARRIUS

Látom, hogy itt felesleges vagyok! Nincs semmim hátra, mint könnyezni a vészek napjain. (El.)

ARRIUS

Commodus! Engedj néhány szót szólanom, s ez végszavam lesz. Te gyönge vagy a pillanat benyomásának ellenállni. Te nem vagy oly rossz, mint tetteid, de nem látod azon kör cudarságát, mely vezet; nem látjuk a léget, melyet beszívunk, de látja az, ki távol áll. Tudom én, hogy ők kegyetlenségidet rideg jogszeretetnek, pazarlásidat bőkezűségnek, büszkeségedet nemes önérzetnek nevezik. Óh, hol is lenne bűn, melyre nem lehetne némi erénymázat kenni? Hajlékony vala szíved, és ők avval egy hon szent reményét a vétek posványába ölék, hegy ők húzhassák a hasznot; míg a gyalázat rajtad marad. És a haza java néhány semmire való játszó labdája lőn. Ezt kötelességem volt mondani, e szent kötelességet az istenek adák, mely rajtad, te gyáva kényúr, megtörik! De én ezért túl nem számolok.

COMMODUS

Hah! Ne tovább, cudar. Elmúltak az idők, hol mesterem valál! El a lázadóval! Fogjátok be száját, el, el! (Arrius elcipeltetik.)

MATERNUS

Meddig várjam még, kegyes halál, ítéletedet?

COMMODUS

Vigyétek őt el. A tett bizonyos, a seb elég tanu, el, el vele!

MATERNUS

Köszönöm, hogy tovább várni nem hagysz. (El.)

COMMODUS

Be a többivel, Lucilla, Fadilla, Arrius, Claudius, mind elhagytatok, kisújtva állok, dühöngve önmagamban, ha már kiirtám ősi fészkemet. De jól van, megmutatom, hogy önállólag is dacolok az egész világnak. Dacolnom kell, ölnöm, vérengzenem, hogy holtommal ne enyésszen el nevem is, mely egyetlen szerető kebelbe nem fog visszhangra találni. Vérrel kell öntöznöm sírvirágimat, melyeket nem éleszt egyetlen könny se. Én semmivel se tartozom a világnak, minden mosolyt, minden ölelést megfizetek, s a vásárlott leány-szerelem oly hideg, oly kéj nélküli. S hát én szeressem a világot, mely utál és én szeressek, ha mindki gyűlöl? Nem, nékem átkozott sorsom dühöngni és végre enyészni.

CLEANDER (belépve)

Bocsáss meg, Isten, Hercules! Hogy egy por mer színed elé lépni. De nagy felfedezendő titkaim vannak, melyektől egy hon java függ.

COMMODUS

Beszélj!

CLEANDER

Pertinax, felséges úr, kinek rabszolgája vagyok, több társival élted ellen összeesküdött, nékem hallgatnom kellett volna. Ah, de fejdelmem és hazám javát, uramnál többre becsültem. Elvégezém.

COMMODUS

Szolga, ha nem beszélsz valót!

CLEANDER

Úgy örökre verjenek meg Róma isteni, jutalmam uramtól most úgyis a halál lesz, de ám legyen, a te javadért, nagy császár, ezt is elszenvedem.

COMMODUS

Összeesküvének ők is tehát, jó! Esküdjetek csak mind! Egész világ esküdjön, én kacaglak! (Zaj.) Mi ez? Consult kívántok! Ám legyen, Cleander a pór lett consul. - Most, őrök el, Pertinaxot kötözve hozzátok elémbe, esküdjön össze akkor és csörgesse láncait, míg én trónomról lenézek és kacagom, ha ha! - Menj, Cleander, egy szót se többet, később jőj újra. (Cleander el, Condianus, Virginia, őrség jő.)

CONDIANUS

Azt merték uram, hazudni bérszolgáid, hogy parancsodra tépetének ki a békés polgárok fészkeikből. De én azt nem hivém, s amint látom, meg is büntetéd már a vakmerő rablót, Perennist.

COMMODUS

Igen, igen, de hogyan mertél kardot vonni te is embereim ellen, ez büntetést érdemel! - S te szép Virginia, mert így kezemre játsza sorsom, nálam maradsz. Hisz mi már ismerjük egymást, ne oly visszatartólag, kedvesem.

CONDIANUS

Nem, császár, ő nálad nem marad! Az istenekre, e szégyenfoltot magán nem szenvedi Quintiliána! Vagy ennyi történhetik már, nagy istenek! És ti nem sújtjátok e világra villámjaitokat!

COMMODUS

S ha mégis történnék? Ha a jog az erősbhöz hajlana?

CONDIANUS

Akkor átkom felijesztené népedet álmából, és addig ordítanék, míg dermedve lerázná vállaidról trónod súlyát.

COMMODUS

S ha átkod puszta falak közt halna el, és nem hallaná azt, csak a sziszegő kígyó és a lapos béka? Mit akkor?

CONDIANUS

Akkor szívedbe ébredne fel egy szózat, halálos ágyadon, mely poklot gyújtana kebled éjjelén, s ha akkor magadra hagynálak, véres bosszúm be lenne telve.

COMMODUS

Fölségesen beszélsz. És te, szelíd, kis gerlicém, te sírsz? Haragszol, hogy imádlak? Haragszik-e a nap, ha ezernyi virág tőle nyer életet? - Vagy nem ismérsz?

VIRGINIA

Átkom reád, áruló! Óh, ismérlek! Adták volna az istenek, hogy nem ismertelek volna. - Házunkba csúsztál, s az elhagyott bajnokon könyörültek szíveink, te édes szavakkal akarád a gyönge hölgyeket elkábítani, kik nem ismerve a külvilág álnok fényű örvényeit, mindenik szívben önérzetiket keresék, kiknek érzetek nyitva állt, gyanútlanul mindkinek, mert a rózsabokor alatt nem tudák a kígyót tenyészni. - S mindezért lerontva Laresink oltárait, melyeket együtt libáltunk isteninknek, kivonsz boldog családi körünkből. Óh, szégyeneld magad, nagy császár! Alattvaló asszonyiddal viselsz háborút, míg hazád ellenségi békén nyugosznak!

COMMODUS

Hah, vakmerő! Vigyétek őt a legmélyebb tömlöcbe, honnan a könyörülő zefir se viszi sóhajit a külvilág felé! El, el vele! (Marcia belép.)

MARCIA

Mi ez újra? Jer, jó leányka! Jőj keblemhez, innen csak a halál ragadjon el. Istenimre, Commodus! Ne merd őt bántani! Szégyeneld magad, még nem elég hullt-e áldozatul lábaidnál? Ne remegj, leányka, én védelek!

CONDIANUS

Óh, Virginiám! Így meghalnom kétszeres halál! Én kész vagyok arra - nékem élnem vagy halnom egy! De te! De te! Védetlen galamb a sas körmei között!

VIRGINIA

Óh, bátya, én erős vagyok! Találtam a fergetegben is egy szívet, mely osztja sorsomat. És adott a természet a gyönge hölgynek is fegyvereket, erőt, védeni magát. Elorzhatja mindeninket a durva erőszak, és még akkor is megmarad egyetlen hű barátunk, a nyugtadó halál.