NEGYEDIK FELVONÁS
ISTENÍTÉLET
ELSŐ JELENET
(Cirkusz, gladiátorok).
ELSŐ GLADIÁTOR
Szép volt nézni, társ,
midőn Claudiusra rohant az éhes oroszlán, hogy felállt hajaszála annak, ki
látta, nyugodtan várta Claudius s kitépte nyelvét a porba dobva a szörnynek,
hogy felhabzott a föld.
MÁSODIK GLADIÁTOR
S a nép nem volt
megelégedve, kérte halálát?
ELSŐ GLADIÁTOR
A nép néma volt s
aggódva Commodusra mereszté szemeit.
MÁSODIK GLADIÁTOR
És Commodus?
ELSŐ GLADIÁTOR
Halált inte - és morgott
a nép; már pedig ez ritka, hogy a nép morogjon, ha mulatságára legjobb
barátjának kéne veszni bár. Egy tigrist eresztének reája. S a tigris nem bír az
oroszlán nagy lelkével, az oldalról vérez, nem elől támad meg.
ELSŐ GLADIÁTOR
És ennek körmei között
kiadta nagy lelkét a jó Claudius, még halva is fogai közt tartva erősen a
szörnynek lábát, hogy az nehezen tudta lerázni magáról.
MÁSODIK GLADIÁTOR
És Commodus?
ELSŐ GLADIÁTOR
Kacagott. - Ma újra
ő fog vívni.
HARMADIK GLADIÁTOR
Valjon kit néz ki
áldozatjául? Mert ellenének ólomfegyvert ád védeni magát. Gyakran ólomfegyvert
ád a bűnös ellenének, ha hatalmas, és győzelme mégis győzelem.
Így tesznek a népekkel is, ólomfegyvert adnak kezekbe.
MÁSODIK GLADIÁTOR
Jószívűségből
adja, hogy annál bizonyosabban részesítse kegyes döfésében.
HARMADIK GLADIÁTOR
És mikor a két
Condianusnak csapatott le feje -
ELSŐ GLADIÁTOR
Az a tömlöcbe történt,
nem merte világoson tétetni ezt a császár, mert félt, hogy meg találná látni,
tette mily rút.
MÁSODIK GLADIÁTOR
A nép szerette
őket, azt félte ő.
HARMADIK GLADIÁTOR
Már 734-szer vívott
Commodus, mint secutor, s az elvérzett retiator ólomfegyverével háladatból
csókolta a lába porát, midőn szíve vére folyt.
ELSŐ GLADIÁTOR
Minden retiariusnak
különös kegyelem, ha egy császár keze alatt esik el.
MÁSODIK GLADIÁTOR
Dicső kegyelem egy
fejedelemtől, de nem igen vágyom reája.
HARMADIK GLADIÁTOR
S emlékeire mégis
mindenütt Herculest irat, úgy nevezteti magát.
MÁSODIK GLADIÁTOR
Azt teheti, ő a
császár. Ki mond ellen neki, ki nem akarja megzavartatni a fő s nyak
egyezését.
ELSŐ GLADIÁTOR
Igaz, hisz ő
őre az igazságnak s így nincs alatta.
MÁSODIK GLADIÁTOR
Néki ólomfegyverű
ellent is legyőzni rény, - mert ő a császár!! (Lucius jő.)
LUCIUS
Emberek, emberek! - Ha
emberek vagytok!
ELSŐ GLADIÁTOR
Miféle jómadár ez? Ugyan
furcsán néz ki.
LUCIUS
Commodus vívni fog, hej,
igen vagy igen? - Feleljetek hát és kérlek benneteket, ha van bennetek emberi
érzet - vegyetek be társnak. Én Commodussal vívni akarok - nékem véle kell
vívnom, emberek! Lássátok, könyörüljetek rajtam, szegényen - én nem kívánok
semmi díjt, díjam a tiétek legyen. - Csak egyszer vívnom hagyjatok.
MÁSODIK GLADIÁTOR
Te nékem nem tetszel, ember.
Te jobban kitalálnád őt kérdezni, mint néki felelni kedve van reá. Te nem
vívhatsz vele.
LUCIUS
Ah, emberek, lássátok, én
kerestem könyörületet a fény termekben, hatalmas urak között. Mindenütt
kitaszítának, mint az ebet. Kilöktek, én könyörületet sehol sem lelek. Most a
gladiátorok közé jöttem, keresni embert, - és embert itt sem lelek.
ELSŐ GLADIÁTOR
Szegény, én szánom őt.
Hagyjuk vívni, mit tehet ólomfegyverével?
LUCIUS
Én vívni fogok. Óh, üdv, óh,
élemény, óh! De hát már ily alacsony alakba költözött a rény? Igen, emlékezem,
midőn még Luciusnak hívtak, és atyám a rény volt, és anyám is az vala és
mutaták magukat az embereknek, felkiáltottak azok, le a fényruhával,
kolduskabátot nyakatokra, rény - és a vétek kacagott trónján, és én, én nem
tudom, mit tevék. Csak azt tudom, hogy leestem az égből, és egy nehéz
szirten, melyt az emberiség szívének nevezett az ördög, betörtem fejemet, -
azólta szüntelen fáj, jó emberek nekem!! (Kürt.)
ELSŐ GLADIÁTOR
Csitt, jő a nép.
Helyre, helyre mind. (Eltávoznak, Lucius félre a sorompók mellé áll, a nép
elfoglalja helyét, Pertinax jő.)
PERTINAX
El kelle tagadnom elmém
világát, el azt, mi az embert emberré teszi, - nyomor éltem feltartásáért.
Eltitkolám éltem tüzét, melyet az ég gyújta elménkbe. Óh, Commodus, te hoztál
ennyire. Egy éltet vásároltam meg avval, egy nyomor éltet, mi éltünknek
egyetlen célja csak. De ne legyen hasztalan ily áron kiváltva életem, meg kell
mutatnom, hogy megérdemlé éltem, hogy élet legyen. De föl álarcommal, rejtezz
el az undok arc megett emberi érzet, hogy ember ne lássa létedet. - Nem vagyok
magam. Jó napot, te felfordított villa, mit jársz itt, hol nincsen sült
számodra az emberek között?
LUCIUS
Hogy érted azt? Ha
marhahúst akarnék felszúrni, nem kellene messze mennem! De hát, te jóllakott
Filozófus, te világ csudája, te szélzsák, ki úgy adod vissza a kínt, mint
füledbe fuják, mit keressz itt e sok ember között, hol oly büdösen párolg a
pestis. Megsárgul a levél, mert egy ember a másikában ellenségét látja csak, és
féli, keblére öntni érzeteit, mert minden kebel oly szélzsák, mint te.
PERTINAX
Ah, itt egy esztelenre
lelék. Óh, ég, vedd nekem is így elmémet, hogy ne fogjam fel kínom egészét, és
én boldog vagyok. De, barátom, hogy hínak tégedet? Mi bú ért, óh, szegény fiú,
mely ily hatalommal nyomja le kebledet?
LUCIUS (félre)
Szegény esztelen,
menekednem kell tőle. - Barátod vagyok, mondod? Csalódol, én ellenséged
vagyok, igen, ellenséged, te vén Filozófus, te eb, te ember. Engem igen
megcsaltak az emberek, s oly sima képek volt! De te vagy az, ki azt hitetéd el
az emberekkel, hogy a fájdalom nem fájdalom, hogy a rossz s a jó egy, ki
érzéketlenné teszed véghetetlenségeiddel a véges nyomor iránt társaimat;
ösmerlek, hydra, s te tudatlan eb vagy, nem ismered kínomat, mely oly végetlen,
mint a semmiség, ha-ha, ha! (Kürt, Commodus, Marcia, Cleander megjelen a
nézőhelyen, a nép zajg. Lucius Marciára mutat.) Nézd, nézd, látod azon
égi nemtőt? Ne higgy neki, démon van benne, vigyázz, ne nézz oda, öl
tekintete. Én is egykor ránéztem és nézte kiégeté agyamat. Jó reggelt, szép
Marciám. Te Jupiter Iphigéniája vagy?
MARCIA
Ah, ne törj szív meg! E
próba oly nehéz. S oly lassan halad az idő, mely nemezis rejti éjjelébe.
(Maternus és Virginia
kihozatnak, egy-egy oltárhoz kötözve. Julia jön.)
COMMODUS
Mit mondasz, Marcia?
MARCIA
Fölséges úr, - többé már ki
nem állhatom. Ah, kérlek, szégyeneld magad egy nő előtt s bocsáss meg
Virginiának. Ládd, ne legyen ő türelmesb, mint te engedő és ne féld,
hogy az emberek gyávának fognak mondani. Óh, nem, ők feledni fogják e
tettedbe sötét vétkidet. Commodus! Szeretni foglak, becsülni foglak, bátyámnak,
kedvesemnek gyilkosát. De szörny! Így hogy nézhetek reád, hogy ölelhetsz
nővérrel mocskolt kezeddel? Gyáva vérszopó.
COMMODUS
Badar beszéd. Tudod, hogy
szeretlek, visszaélsz vele. A dologhoz csak.
JULIA
S te, Virginiám, oly néma
vagy, nyugodt elszánás egész léteden, megszégyeníted gyászoló anyádat, ki majd
kisírja élte csillagit. Azt hittem, hogy elég erős leszek. Én gyenge
hölgy, magamban oly sokat bízék! És ím, lesújtva, szótlan állok itt. Ah
leányom, te nálam boldogabb vagy.
LUCIUS
Nézd, nézd, te bőrzsák.
Ezt szép lesz nézni, mint fogja mutatni Commodus jogát, oly okokkal,
minőkre senki sem felel.
PERTINAX
Szegény, jó fiam. Így kell-e
látnom őt, a kajánság áldozatát! Commodus, könyörülj, ő oly ártatlan,
oly jó, mint a felkelő napsugár.
LUCIUS
Mint a felkelő
napsugár? Úgy nem oly igen ártatlan, minden szépnek ablakán benéz.
MATERNUS
Hah, bátyám, te ott
nézed öcséd halálküzdését, ott nézed, mint az ugráló banka csevegve díszedet,
míg a nyílsebezte sas kibocsájtja lelkét az égbe, s homályos tekintete rajta
megtörik! Csak vigyázz, bátyám, hogy végkínja le ne csapjon tégedet. Nem azért
szidlak, hogy éltem elvevéd, hogy beárulál, fekete színekkel festve a
zsarnoknak, hogy atyámnak fia helyett egy rémet festél, és atyám keservbe
eltaszíta. Óh, nem ezért, ezért mind felel önérzetem, és bosszulóim álmaid. De
atyám éltét kérem tőled, és szóm az egekre hat, melyen az atyavér piroslik
reád.
PERTINAX
Óh, jó fiú. Van-e oly
végtelen kegy az egekben, mely megbocsátja ezt nekem? Én magamnak megbocsájtni
nem tudom.
COMMODUS
Ne ügyelj, Cleander, a
nyomorú rab ugatására. Elrepül, bár utolsó lehelte is méreg.
MARCIA
Commodus, az istenekre,
mentsd meg Virginiát.
COMMODUS
Hallgass, te nő
vagy, nem értesz ehhez. Mesterséged a csók, semmi több.
MARCIA
Hah, iszonyú! Úgy hát az
ég legyen segélyetek. De büntetlenül ne folyjon ennyi vér.
LUCIUS
Látod, látod, mint beszél a
nemtő. Ah, jaj, a kígyó nyelve oly sima, és oly tündöklő színbe, ha
napon van.
MATERNUS
Commodus, még soká késsz adni
a halál jelét? Hosszabbítni kívánod kínomat? Vigyázz magadra, császár, hogy
kínunkkal ne toldd magadét! Törvényt alkotsz és a törvény szolgája te vagy. Óh,
mi boldog lenne az elnyomott törvényid nélkül, mert egyesülve védhetné jogát;
letaszíthatna, eltiporhatna téged, szörnyeteg. De parancsolja a törvény, és alá
kell vetni magát. Mert a törvény te vagy.
COMMODUS
Hallgass, rabszolga, készülj
inkább a halálra!
MATERNUS
Készülhetek-e jobban arra, mint
ha még a poklot átkozom fejedre végszavakkal. Nyomhatod a népet, cudar,
elölheted benne azt, mi teszi a népet azzá, ami, de nyomásod sikere ellen
nyomás lesz és borzasztó leend a bosszuló felkelő sugár. Ah Virginiám,
csak érted öldököl a kín, érted kívánnék élni, és üvöltni vétkét akkor fülébe,
midőn sötét lesz, és a fény többé el nem födi rémalakját. Hah, Virginiám,
nékünk halni kell, és vérünk összekeveredve esd bosszúért, bosszúért,
bosszúért!
MARCIA
Commodus, hogy tetszik ez? Az
istenekre, bocsáss meg Virginiának! Commodus, légy emberi!
LUCIUS
Szép tréfa! Ha, ha, ha! E
világon mindég egynek keserve mulattatja társait.
PERTINAX
Hah, e szegénynek kiége mindet
érzete, s akkor kacaghat, midőn könnyezne a szirt.
LUCIUS
Mit beszélsz te, filozófus?
Hej, látszik, hogy gyomrod tele. Hát nem tudod, hegy vígnak tartja az a
világot, ki boldog, szomorúnak az, ki boldogtalan? S mivel az mondja, hogy nem
víg, ez hogy nem komoly, tehát semminő és mi semmik vagyunk, semmik,
semmik. Ha, ha, semmi no, istenek veled!
VIRGINIA
Álmodom, de nem. Minden való. Isten veled, te egykor szép,
oly szép, dicső világ. Marcia, látom, könnyezel. Ne tedd, ismerem jó
szívedet és ez nekem elég. - Commodus! Köszönöm néked, jó Hilár, hogy így
megjutalmazod vendégszeretetünket, visszaadva nékem azon hazát, hol újra
zavaratlanul bírandom mindenem, mit szerelék. - De ah, nem, anyám még itt
kesereg e világon, még néki nem telt meg keserve mérője.
JULIA
Gyermekem, ah ég, jó gyermekem, többé már ezt ki nem
állhatom. (Pertinax karjai közé hull.)
VIRGINIA
Anyám! Isten, - és én meghalok, ki sem leszen szeretni már,
anyám! Ő árva lész, mert én meghalok. Ah, Commodus, nézd, én könyörgöm
éltemért, mert anyám is él.
MARCIA
Commodus, utolszor kérlek, bocsáss meg nekik.
COMMODUS
Rajta, a vadakat reájuk!!
JULIA (eszmélve)
Mi ez? El, el tőlem, gyilkosok! Hol van leányom? Ég,
add meg őt nekem! Leányomat, Jupiter, ha, ha, ha! Üvöltsetek szelek! - El,
el tőlem, mert mondom, megfojtalak! Erősnek véltem szívemet, dacolni egy
fergetegnek, mely kimozdítja a földnek sarkait. De poklot nem reméltem én. -
Hol a császár? Őtet ide nekem, hogy fojtsa meg őt a gyermekét
vesztett anya!
COMMODUS
Vigyétek el, vigyétek át hamar, megbódult. (A nép
zajong, Julia elvitetik.) Hah, én nekem szól, és szívem feldobog, de nem
győz, nem győz le ez! Ha, ha! Dologhoz hamar!
VIRGINIA
Anyám, drága jó anyám! S te, Commodus, szerelemre akarsz
kényszeríteni, te gyilkosom, véghetlen a szerelem, mint az Isten, és az
Istenszerelem; a szerelem e világnak lelkén a pánt, mely összetartja e világ
hatalmait, a szerelem az, mely minden sugárban, minden életben felénk mosolyg,
s mely fáklya vészben, csillag a tévedt hajónak, mely mindenható és hatalmán
minden meghajol, isteni származásunk szikrája és reményünk a jövő
sötétében. - De erre akarsz-e kényszeríteni, te por, te semmi! Óh, hatalmad a
gyönge hölgyön megtörik, ő halni megy, s a bárd alatt csak tégedet nevet.
COMMODUS
Szörnyű, utolszor mondom, gaz ki kérni mer.
MATERNUS
Hah, Virginia! Commodus! Istenek, nincs erőm! Nekem
halni kell, kell látnom élve halni éltemet. Óh, segélj ég! Kő, szirt,
emberi érzet, segélyt nekem. (Jőnek a lictorok, Lucius beugrik.)
LUCIUS
Már sokra megy a tréfa! El, zsoldosok, átkozott kutyák,
vadak után, itt egy emberélet vagyon. Nesze, szabadság, semmi több, élj vele.
Itt egy varázsbot, mely alatt a világ nyög, mely jogot hoz, siess! Ha, ha!
Örülsz a semminek? (Maternust és Virginiát leoldja, kardot adva neki, a nép
zajg, felugranak a lictorok. Commodus bámul, Marcia tapsol, Maternus Virginiát
felfogva elrohan víva.)
COMMODUS
Hah, átkozott eset; ez rajtam történe. Utána, emberek! S
annyi arany a díj, mennyit nyom feje, s e vakmerőt daraboljátok fel. Még
se teljesült parancsom! Gazok, pártütő, ki nem vág!!!
LUCIUS
Mit bámultok rám? Éhes kutyák, ne faljatok fel! Fattyuk, én az állatok
királya vagyok. (Marciára mutat.) S ez itt a bőregér, mely
kijátsza!!!! No, s még késtek, nem halljátok-e, hogy Commodus mondta: Dörög az
ég s a vak villáminak sújtni kell.
MARCIA
Commodus, vedd vissza parancsodat,
egy őrültön csak nem veszesz bosszút! Emberek, hagyjátok őt, hisz
őrült!
LUCIUS
Juhij, a démon is kezd érzni. A vízből láng buzog
fel. A kő sír könnyeket, s ti emberek nem érzitek, elvesz a világ, elvesz
a világ. Mondtam már régen azt néktek, és nem hivétek, hogy üdvöm elveszett. (Egy
koporsót hoznak be, benne Arriust.) Itt is hoznak néki tál étket, a
halálnak fényes asztalára, férgek örüljetek, ha hízott hassal megy hozzátok, ne
bánjátok, ha koldult is itt. Jobb, mint a lelkiisméret mardolásitól kiszáradt
zsarnok, mert az itt vagy ott koldulni fog kegyelmet tőletek.
ELSŐ GLADIÁTOR
Fölséges úr, tömlöcébe
mentünk Arriusnak, mint parancsolád, megfojtni őt, ő felemelte
láncterhelt kezeit és nehéz bilincsivel beverte fejét. Végszava volt: Mondjátok
meg Commodusnak, hogy láncival egyszersmind a módot is kezembe adá, azoktól
menekedni. Utolsó lehelte pedig ez volt: Róma, véled sírba szállok! S egy
mosollyal más létre költözött. (Nép morog.)
COMMODUS
Kikerülte igazságos
bosszúmat, de nem egészen.
LUCIUS (rádől)
Atyám, ah, te drága jó
atyám! Igen, atyám valál. És mostan semmi,
semmi, semmi e világon. Te szerettél engemet, atyám, és most oly hideg e szív,
nincs abban élet, nincs fiad s Róma emléke benne. Minden, minden kiége már. S
ti nézhetitek, emberek, nézhetitek, hogy atyátok, pártfogótok, íly nyomorún
veszett el láncba, és láncai még hideg tetemét nyomják, nincs azokban élet,
hogy felemelhesse azokat ellened, te zsarnok, te semmirevaló, és mégis
bilincsbe! Óh, ég, szakadj le, föld, meny, pokol, Isten, démon, kígyó, mind,
mind vesszetek, és tegyetek egy borzasztó kegyet. Te erényes hölgy, légy
kerítő, légy semmirevaló, oszd csókjaidat bérért.
MARCIA
Ah, Isten! Mi nehéz ítéleted.
LUCIUS
Te honfi, add el hazádat. Te gyermek, öld meg atyádat, hogy
örökölhess!
CLEANDER
Ismét! Ez iszonyat! Sehol sem menekedhetem!
LUCIUS
Mind, mind, mind,
öljétek egymást, emberek! A barmok élnek csak békében, mind, mind, mind! Mert
nincs semmi, semmi jutalom, Istenbüntetés. - Ah jó atyám, te meghaltál fiaddal,
és nincs, ki megbosszulja őket. Kő az ember, melyről fájdalmad
visszapattan, kétszer esve magadba. (Fölemeli atyját körülmutatva.) Nézzétek,
emberek, ezüst fürtjei véresek. Mi szép, jó atyám volt, és ő elveszett.
Ő szerete benneteket, ő értetek veszett el, és ti egy csepp vért érte
nem sírtok. Utánam! Az égbe rontunk, kizsaroljuk őt, utánam! (Elrohan,
ezalatt a nép fellázadt, nagy zavar, Commodus elfut már a beszéd alatt, mind
el.)
|