MÁSODIK JELENET

(Commodus terme előtt, a nép legnagyobb zavarban van.
Pertinax elől fel s alá jár, Lucius komolyan jön s némán egy kőre ül,
olykor egyes nevetéseket, vagy Marciát, vagy Atyám, kedves jó atyám-at ejtve ki,
Maternust a légbe emelve örömkiáltások közt hozzák.)

NÉP

Arriust nekünk! A két Quintilián életét! Zsarnok! Claudius vére rád kiált! Gyermekinket! Testvérünket! Anyánkat nekünk! Átkozott zsarnok! Lement már élted napja, veszve vagy! Most számon kérünk!

MATERNUS

Polgárok! Ha félbe hagyjuk munkánkat, mind elveszénk! (Nagyobb zaj.)

PERTINAX

Kinyíltak a sírok, a holtak szólanak, és akkor félj, Commodus! Ha hátra nézni félsz. Fiam szól, dicső és megvetett fiam; elébe lépni atyja szégyenel. Isten veled, fiam, az ég megáldja minden léptedet. (El. Commodus megjelen az ablakon.)

NÉP

Vessetek követ reá! Le az ebbel! Nem kell nekünk császár! Már nem szükséges a helyettes, megért a nép eléggé.

MATERNUS

Halljuk őt is! Az ellenfelet is ki kell hallgatni a bírónak; és bíró itt a nép. Csend. Halljuk őt.

NÉP

Védd magad, eb! Le vele, halljuk őt!

COMMODUS

Vétkezék, elismerem.

NÉP

Halj tehát!

COMMODUS

Vétkezék, de szívem nem volt elromolva. Én akartam boldogítni Rómát, csak módját nem tudám. Kezetekbe adom azt, ki mindezekre vitt, büntessétek meg azt, és én igérem az istenekre, hogy célom mátul boldogságtok leend, s minden megtérőnek kegyelmem! Maternus, néked is, minden híveiddel. (Cleander kitaszíttatik, a nép körülveszi és kínozza.)

NÉP

Éljen Commodus! Éljen a császár, vesszen az áruló!

MATERNUS

El, polgárok! Ne kínozzátok őt, ne mondják, hogy vak marhaként a düh vezérle bosszúnkban. Vezérünk az ész legyen és isteni szava.

NÉP

Néked adjuk őt át, Maternus, ítéld el őt, bosszulj meg benne minket is, igen, igen, ítéld el őt.

MATERNUS

Ah, ő testvérem, álnok, gonosz árulója egy szent hazának, és mégis testvérem, én őt így el nem ítélhetem. - De mint honfi, miért ne? Miért? A testvér is siket lehet a honfi bíró előtt. Cleander, elő!

CLEANDER

Bátyám, tudom, bosszúd véres lesz, igaz lesz bosszúd. Én is szenvedni láttalak, és nem segítettelek. De, bátyám, gondold meg, ah, testvérem, könyörülj, kérlek, istenidre!

MATERNUS

Istenim a rény, a jog; a bíró siket, mint a bérc, nem hallja az Maternust is.

CLEANDER

Ah istenek, hol leljek hát könyörületet, ha testvérem halni hágy? Hát még a többi emberek!

MATERNUS

Keress szívedben könyörületet, nyomorú eszköz, ki már azonnal személy, ember lenni megszűnél. Védséged -

CLEANDER

Védségem, óh, védségem, csak a testvéri szű. Bátyám, - könyörülj, könyörülj rajtam. Ah, ezt ki nem állom, oly rémes a setét, és én meghaljak, hah! Még magammal számot sem veték. Borzadok, bátyám, könyörület, légy nemes!

MATERNUS

Most mondtad ki ítéleted! Könyörület a honnal nemes. Feláldozva véremet a közügyért, néked halnod kell.

CLEANDER

Lehet tehát? Én meghalok! Reményim, éltem, minden! Átok reátok! Átok, átok! (Sok döfések alatt elesik.)

LUCIUS

Nézz le, jog istene, itt testvér ölte le a testvért, néked áldozatul, ha, ha!

MATERNUS

Nyugodj békével, testvéri kebel! Akkor szerettelek legjobban, midőn tőrömet rántottam élted rejtekébe. De, polgárok, elesett a vak szerszám, most vérzzen a zsarnok. Én feláldozám nektek testvéremet, most ti áldozzatok a honnak egy zsarnokot fel.

NÉP

Ő megjavul, ígéretét adá, felesleges lenne, ez okoza minden rosszat. Mi megelégszünk.

MIND

Éljen Commodus! (Elvonulnak.)

MATERNUS

Gyáva nép, megvetlek, átkozott! Szégyen fejedre. Te igának születél, igába görbede fejed, midőn láttad először a napvilágot; én véled többé semmit sem akarok. Elhagyva állok, híveim sehol. Óh, hogy bíztam is beléjek? A zsarnok rám vigyorog, Róma elvakult a dőre csillogáson. És Virginiám, egy életem, karjaim között esd segélyért. Bátyám, nyugosztaljanak istenim, követlek, de még addig tennem, tűrnöm kell. Te már boldog vagy a semmiben, én önérzetem sugallati között. (El.)

PERTINAX

Itt fekszik egy holttetem, egy halotti fekély; nincs élet benne, nincs egy cseppre már, és ez fiam volt.

LUCIUS

Nem igaz, kedvesem volt, reményem romja ez.

PERTINAX

Fiam volt, pártos, áruló fiam, az ég büntetése hullt reája; az istenek tudják, nem átkom által. De azon szent törvény után, melynél fogva végre győz a jó.

LUCIUS

Egy ország vére hízlalá őt, most illik, ő is hizlalja a nemes vendégeket, melyek nem adóznak senkinek, és a sánta igazságnak mégis sebes szolgái.

PERTINAX

Nem főz ki agyad többé terveket, nem szíved ezernyi cselszövényt, te oly nyugodtan szenvedsz minden viszonyt, minden igaztalanságot. És mi volt veszted oka? Az, hogy a legkisebb rész is magát tartja az egésznek, a véghatárnak. Ezt tartja a zsarnok, a bölcs, a költő, a vigadó, a pap, minden, és a társt csak mellékesnek tekinti. Hagyjatok zavaratlan helyet minden embertársaitoknak, akarjatok lenni azok, amik vagytok, s az égi béke száll szívetekre. Ne kívánjatok arra jogot, mire jogotok nincs. Minden ember a magáé, s az Isten teremtményei az istenék, nem embertárs adta élteket, nem neki van reá joga, s ha ezt követitek, az emberiség emberi leend, s a jövő századok borzalmmal nézendik vérrel festett éveinket, mert koruk szép, tiszta fény lesz, melynél az emberek embereknek ismerendik mind egymást, testvérileg. (El. Marcia jő.)

MARCIA

Lucius!

LUCIUS

Aha, halni hívsz, jó lélek, vagy sírodból ijesztni, kínozni jöttél-e fel csak? Ládd, engedd meg, ládd, már eleget kínlódtam.

MARCIA

Ah, elméje szép világa ily elsötétült! Lucius, én Marciád vagyok, nem ismérsz?

LUCIUS

Ismérlek. Egy szebb, jobb gyermekkorban ismértelek. De ez már elmúlt, most vér van csak mindenütt. Te Marciám valál, most kedvesem a halál.

MARCIA

Lucius, óh, ne taszíts el magadtól. Én szeretlek, szeretlek most is, Lucius! Mint ember embert szeretni tud, élte minden erejével. Én az erőszak áldozatja lettem, egy kemény sors áldozatja én, de van még egy élet, és abban zavartalanul örökre bírjuk egymást. Lucius, higgy nekem, szeress, és remélj a jövőben.

LUCIUS

Mit beszélsz nekem a jövő életről? Dőre por, ah, reményem a síron megtörik. Nézd, nézd, Marciám, a puszta utcákat, a halál lehelltét mindenütt, a fejérlő koponyákat vedd fel és szagold és nézd, mint zsibog és beszélj a reményről, mely síron túl vár reánk. Ez nem való nekem. Te megcsaltál, kegyetlenül, megcsaltál engemet.

MARCIA

Én szeretlek, mindég, örökké szerettelek, Lucius, higgy szavamnak, Luciusom, édes mindenem.

LUCIUS

Te tréfálsz, te meg akarsz csalni, de tudom, hogy Commodus Iphigeniája vagy.