ÖTÖDIK
VÉGJELENET
(Fényterem, lakoma, éj. Commodus, Marcia és a többi.)
COMMODUS
Jőj, Marciám,
jőj, önts be bort nekem! A nép
egészségére, ha, ha, ha! Kinek vérében szeretnék gázolni, hogy felfrecsegne
veleje az égre, hogy íly nyughatatlan. De semmi, kiölöm belőlük az éltet
és majd a holttetemen könnyen uralkodhatom.
MARCIA
Commodus, és dicsőség lesz-e ez, ha trónod egy nép
sírjának ormain leend? Behorpad a sír, a halál hazája, és trónod összedől.
COMMODUS
Nőbeszéd! Ne zavarjon ez. Te halálmadár vagy, ki mindig
rosszt jósolsz, s szép magadnak köszönd, hogy érte nem lakolsz. Mi felséges
gondolat, urak, és ti nem nevettek jó hasonlításomon? Én a császár vagyok. (Mind
nevetnek.)
ELSŐ UDVARONC
Felséges gondolat.
MÁSODIK UDVARONC
Jelesbet gondolni sem
lehet.
HARMADIK UDVARONC
Erről holnap az
egész város beszéljen.
NEGYEDIK UDVARONC
És ki nem nevet, az vagy
bolond, vagy lázadó.
ELSŐ UDVARONC
Egy darab fának kellene
lenni, ki nem lenne egészen elragadtatva. (Nevetnek.)
COMMODUS
Mégis szeretném tudni, halljátok-e, hogy ki nagyobb
közöttünk, te-e, Nigricius, vagy én? Mérkőzzünk. Te légy a bíró, Micilius.
(Mérkőznek, de az udvaronc hol kinyújtózik, hol összehúzódik.) Micilius,
ki nagyobb hát?
MÁSODIK UDVARONC
Uram, felséges uram, igen nehéz elhatározni.
COMMODUS
Sebesen.
NIGRICIUS
Mit gondol, fölséged, melyikünk nagyobb?
COMMODUS
Azt hiszem, te - nincs még - (Nigricius egészen
kinyúlik.)
MICILIUS
Kérdést se szenved! mennyivel!
Egy jó araszt, fölséges uram. Nigricius nagyobb.
COMMODUS
Átkozott, hogy valaki
császárjánál nagyobb. Jól mértél, Micilius? Vagy isteneimre, még ezért lakolj!
MICILIUS
Bocsánat, magas császár, ha
újra méltóztatnál mérkőzni, mert akaratunk ellen, Nigricius magasb helyen
állt, mint te, Augustus, - itt, ezen eltépett népjog volt lábai alatt. (Egy darab iratot vesz fel.)
COMMODUS
Sebesen tehát, és jól vigyázzatok! (Nigricius egészen
összehúzódik.)
MICILIUS
Kérdés nélkül, mily iszonyú különbség. Óh, vak emberi szem,
hogy ezt régen észre nem vevéd; fölséged sokkal magasb!
HARMADIK UDVARONC
Természetesen.
NEGYEDIK UDVARONC
Kétség kívül.
MARCIA
Óh, nyomorult gazok, alávalók, ti áruljátok őt el és a
hont!
COMMODUS
De csakugyan legjobb vívó gladiátorjaink között Paulus? -
Ezután Paulusnak hívatom. Adassék tudtára a népnek, és emlékoszlopimra írassék
fel ez is, az egész szenátus 626-szor kiáltsa: Éljen Paulus, a dicső
császár. Ki egy kiáltást elmulaszt, pártos, lázadó.
MIND
Éljen Paulus, a dicső császár!
COMMODUS
De mivel a népet is oly kegyes vagyok részesíteni császári
viadalmaim nézésében, egy új adó vettessék reá, mely jövedelme enyém leend,
mint gladiatoré.
MARCIA
Commodus! Reménylem, nem beszélsz igazán komolyan, vagy már
ennyire ment, hogy a császár adót vet ki azért, hogy a fejedelemből
komédiás lőn?
COMMODUS
Készíts te csak nekem egy pohár hűtő italt, ne
gondolj az adóval.
MARCIA (elől egy asztalon készíti)
Készítem, zsarnok, hogy hűtse meg végkép tüzed. Szívd be véle a halál
orvosolhatatlan mételyét. Elmúljanak tőle gondolatjaid, melyeket úgy el
akarsz hajtani, és a sötét rémektől oly üres legyen, mert az a semmiség
sötéte lesz. - Levetkőzöm minden női érzetet, egy szörnnyé leszek az
emberek között, s a nőbosszútól irtózzon mindki, kinek még az irtózatra
érzte van. De meg kell lenni, tudjátok istenim, hogy meg kell lenni, én csak
hatalmatok műszere vagyok itt. Commodus, igyál!
COMMODUS
Úgy, Marciám. Ha
szerelmedben is ily bőven osztanád az édességet, mint az italban, úgy
boldog lennék. De reménylem, már minden engedetlenségnek vége lesz. (Szolga
jő.)
MARCIA
Reménylem én is, hogy
már igen kevés kérésedet tagadandom meg, uram. (El.)
SZOLGA
A foglyok. (Eh [?] Maternus, Virginia.)
COMMODUS
Jőjenek csak. Az anya kint maradjon, nem szeretem
hallani a rényt vénasszonyoktól. A keresztények is, átadom őket, ítélje el
az állatok királya. Szép Virginiám, mint érzi magát, itt nálunk!? Szokj ide
édesem, itt honod leend.
VIRGINIA
Nékem honom a sír, én dacolok néked, zsarnok, én meg is
vetem hatalmad, megszégyenítlek, hogy pirulj egy gyönge nő előtt, kit
nem tudtál legyőzni. Nincs egy szög, egy tű, egy kemény fal és lánc,
mellyel véget vethetek éltemnek. És én nyugodtan meghalok, mert én csak hon
megyek, míg néked itt hagyom, véres kísértetemet, megkínozzon éjen napon,
lakomán, szerelemben, mindenütt.
COMMODUS
Ej, szép leányka, mi hős levél! Oly könnyen idehagynád-e éltedet Nem
igen hiszem.
VIRGINIA
Nem hiszed, Commodus, mert te
féled a halált, mert néked az csak borzalom. Én is szerettem egykor éltemet,
mert mindenem ezen életben volt, de most már, midőn elutáltattad azt
velem, midőn mindenem elköltözött a túlvilágra, ott lerázni földi láncait,
hol te, zsarnok, őket nem zavarhatod, azóta én se tartom a halált oly
szörnyűnek, mert esdve várom a szabadító napot. Te nem fogod fel, úgy-e
ezt, s nem is hiszed. Mert boldogtalan sosem valál s nem ismered a leléphetés
áldásait. És mert vétkeid rémekként lesznek a határon.
COMMODUS
Dőre, badar beszéd. De
majd megpuhítlak még ma, örömmel hullj nyakam körül. Távozz csak, vigyétek őt el, hol helyettem kígyók
társai.
VIRGINIA
És azt hiszed, nem kedvest társok azok nálad nekem, hogy
sziszegések nem kellemesb, mint hazug nyelved karjai? Háládatlan skorpió. -
Maternus, te védő nemtőm, jó ember, Istenem veled. Nincs hálám, én
oly szegény vagyok. Vedd mindenem, mim van, s ez a szánakozás könnye, ha örökre
válunk, elválás helyett legyen, ha viszontlátjuk egymást, letöröljük
bánatkönnyeinket. (El.)
MATERNUS
Ah Virginiám, érzem, hogy végszer láttalak. (A félig
kiürített méregpoharat kiissza.) Ím, zsarnok, iszom átkodat e pohárból,
átkodat fejedre, az embernem nevében. Néktek áldozom e poharat, Orcus isteni.
Küldjétek fejére átkotoknak oly mértékét, minőben ő küldé társai
fejeikre. A pestis aszalja ki keblét, égjen ki koponyájából a velő,
nyomorultan, esztelenül, ordítsa e világon végig bűneit, míg fájdalomtól
önhusát rágja majd s úgy könyörüljenek rajta az emberek, mint ő könyörüle
rajtok.
COMMODUS
El, el véle hamar, az istenekre, nem hallhatom őt. (Kivitetik.)
MATERNUS
Halálod órája, kívánom oly hosszú legyen, mint egy örökség
és kínod véle ölje kebledet. (El.)
COMMODUS
Menjetek, barátim, nékem nyugalom kell. (Az udvaroncok
el.) Úgy égeti agyam, úgy rágja beleim, mintha teljesülne az átok. De hisz,
mi az átok? Az átok szó, és a szó elrepül. - Oly gyönge vagyok, szemem sötét,
sötét, - segély, Marciám, - ha, ha, sötét. (Egy párnára dűl.) (Lucius
jő, őrülten, egy zsinórral.)
LUCIUS
Csakugyan szerencsésen beértem az oroszlánlyukba, most
rajta, rajta. Hol ő? Itt, itt hever a császár. Valóban nem fog-e
haragudni, ha ily közönséges zsinórral fojtom meg őt, s nem aranyossal?
Megpróbáljuk. Igen, csak hamar. - Nézd ég és föld, megvan, megtörtént, elhunyt
a világ ura, és nem sötétül el a nap, nem hullanak le a csillagok, sőt még
nyomorult planéta se szárad el kedveért. S ő oly nyugodtan tartá nyakát a
kenderzsinórnak, mint ez előtt az aranyláncnak. Ha, ha, ha, nézzétek
emberek, ő meghalt, meg, mondom. Nincs benne már egy csepp élet is, és azt
egy ember tevé, egy hasztalan nyomorult eb. Ha, ha, emberek! Emberek, kutyák,
kövek, szirtek, emberek!!! (Marcia belép.) Aha, a szép Marcia
meghallotta már, vagy megszagolta a holtat. Ha elvész a ló, mindjárt fölötte
kárognak a hollók.
MARCIA
Lucius, óh, kedves, szeretett Lucius, nézd, elvégezém,
megtörtént, a hon szabad és Marcia szíve is.
LUCIUS
De enyém nem szabad ám. Atyámmal a sírba tették. Köszönöm,
leányka, szívedet. Én érte szívet nem adhatok, ami ezen összetört fövényórát
illeti, azt nekem kell leginkább tudnom, hogy minden szem lepercegett, ha, ha,
ha. Még most is nyakán az ékszer, s oly szelíd, oly keveset nagyravágyó, hogy
megszenvedi magán, s azt hiszed, hogy megcsókolna, ha odamennél vagy engem
megölne? Óh, nem, ő most ártatlan.
MARCIA
Isten, mi kevés volt néked egy halál, ha ennyi szív még
tűri átkidat. (Az ablaknál.) Római polgárok, Commodus meghalt.
Ő megfizette bűnei árát. Pertinax éljen, a császár! (Kint
örömzaj.)
LUCIUS
Mit beszélsz, te szép démon? Megfizette vétkeit? S ha egy
jó meghal, megszabadult a földi gonosztól, szép gyógyszer minden ellen. Tán megorvosolná
nékem is szívem üregét? Ah, úgy adj halált nekem is, szeretni, áldni foglak én.
(Virginia egy koporsón behozatik.) Mit látok? Virginiám, szavadnak
álltál, a zsarnok nem győzedelmeskedett feletted. Két helyen véres
márványhomlokod. Ne higgy neki, téteti magát, megmar, ha közelmégy -
MATERNUS (berohan)
Való tehát, óh, ég, ajkai becsukvák, ajkai, melyek egykor
egy világba tudtak volna éltet lehellni, most kihalva, szemei becsukva, az ég
bezárva bennek. Most hiszek istenekbe, mert lelke átköltözött, őt imádom,
őt szeretem egybe most. Keble néma, egy csepp mozgás sincs abba, semmi,
semmi. Ő holt egészen és még én élek.
MARCIA
Néked is, te boldog, csak néhány perc van még
életedből. Te Commodus borából ivál. Csak én vagyok, kinek sorsa halni nem
adá s kivel él örök keserve is.
MATERNUS
Érzem, érzem már keblem belsején és örülök benne a
semmiségnek. Virginiám, világ, én mindezektől örökre távozom. Virginiám, a
rab lábadnál lehelli ki életét. Ő szeretett tégedet, köszönöm - a mérget,
- atyámnak - megbocsájtok. - Hazám! Boldog - Virgi -
MARCIA
Nyugodj, te nagy lélek. Levetetted láncidat. Ti boldogok
vagytok a viszontlátba, én boldog lehetek a reményben.
LUCIUS
Különös ember volt ez, ugyebár? Megbocsájta atyjának.
Atyjának bocsájta meg, ha, ha, ezen világban, megbocsájta. Én is megbocsájtok
hát a szép Marciának, ki tőlem is csak egy örökéltet rabla el.
JULIA (jő)
Meghalt a zsarnok és én újra bírom leányomat! Kinyílt a
tömlöc és besütött, mint mondják, a szabadság napja. Én nem láthatok, mert
kisírtam szemem világát. Én bírandom jó leányomat.
MARCIA
Szegény anya, leányod nem földi már.
JULIA
Vezessetek hozzá, jól tudom én, hogy itt van ő. Ne
zsaroljatok, emberek, hisz csak leányomért hagytam oda a halál hazáját.
MARCIA
Jó asszony, leányod meghalt. Itten fekszik ő.
JULIA (ráborulva)
Virginiám, leányom, édes
mindenem! Azért rántottak-e fel a halálból, hogy másodszor is érzzem a halált?
Ah, ti oly szívtelenek vagytok, emberek; leányom, csak egyszer mondjad még:
Anyám! Aztán együtt nyugton elhalunk. - - Szóm elhal. Keservemet kiöntni nem
tudom. Keblembe ful az, és keblem oly nehéz.
LUCIUS
Várhatsz, jó asszony, míg ő
felel neked. E teremben mindki oly büszke, hogy szólni a világért se tud.
MARCIA
Ily jelenetben az érc is
megtörik. (Pertinax jő Fadillával.)
PERTINAX
Ily halál hazája lőn a
fényterem, és a zsarnok benne áldozat. Körébe tetteinek véres tanúi, kint a
hon, mely vérengzve segélyt kíván. Fiam, dicső nagy fiam te, itt heversz
porban, égi terveiddel, és egy kicsinyke sír elég lesz téged béfogadni, kizárva
minden szent reményt. Te az árulás áldozatja lettél. Óh, bocsáss meg atyádnak,
hogyha tudsz. - Hány szív lett az elismerés és félreértés áldozatja. A tiéd már
kiszenvedett. Áldva legyenek hamvaid és könnyű a föld csontjaidnak. Még
nekem nincsen itt üdőm, még nékem borús éltem útjain ezer vihar között egy
nemes kötelesség is sugárz le az egekről és ez a szent haza sebeit
begyógyítani. - Nemes hölgyek, ti mindketten a hon java áldozati vagytok.
Nagyobb jutalmatok nem lehet, mint a szent önérzet, mely sebeitekre írt fog
szerezni idővel. Most a hon oltárihoz! Ez legyen első lépésem, a hon
java tettimnek elseje. És borzadva nézze e jelenetet a jobb utókor, hol ily
önkény áldozati nem leendnek.
Vége
|