MÁSODIK FELVONÁS

A KÉNYÚR ÉS UDVARA

ELSŐ JELENET

(Csarnok. Commodus, Lucilla, Perennis, Claudius, Arrius s többen asztalok körül.
Hátul táncosok, hangászok és a többi mutatják magukat.)

COMMODUS

Már bármit beszéltek, ő enyém leend. Ti haszontalan erkölcs harangjai vagytok, kik összehívjátok az embereket segélyre és magatok kongva, nem segíttek. Lucillám, ugyebár joggal enyém lehet?

LUCILLA

Miért ne, jó öcsém? Uroknak választottak, érezzék hát, hogy urok vagyon. Örülhet egy Quintiliana, ha Commodus tetszéssel rámosolyg.

COMMODUS

Igen, igen, vedd hát parancsomat s menj, Pertinax, kerítsd meg őt nekem, munkád jutalma, tudod, hogy nagy leend.

PERTINAX

Tudom, hogy a nagy Commodus legcsekélyebb munkája is magas, de legdicsőbb jutalmam az elismerés.

ARRIUS (felugorva)

Ennyire mentetek már, átkozottak, kiknek nincs istenek a vétek-telt szű átkozott mélyében? Mely isten súgná szörnyű vétketek? Azt hiszitek, hogy nincsen szívetekben a rénynek szent szava? Csalódtok, behúnyjátok szemeteket a fény előtt, mely onnan sugárzik, hogy ne lássatok szörnyű rémeket kebleteknek barna éjjelén. Ti öltétek el vétkekkel a rénynek bimbaját, melyet az istenek mindenki szívébe tevének. (A tánc megszűnik, zavar.) Ti semmire való ebek, kik nem mondhatjátok el az abécét, mivel második betűnek hízelgésből egyet sem akartok tenni. Ti nyomorultak, kik közt az ember, ha élni kárhozott, elfelejtné, hogy ember létezik. Ti rontottátok el azon nemes csírákkal telt kebelt, mely a haza dicső reménye volt és tán e tettetekre is tudtok egy rény nevet. A császár nevében szívjátok ki a honnak vérét, és e vér a nép szemében Commodusra száll, de néktek is jő majd végnapotok, s a rém, mely mögéje rejtezett, ha az lehull, átokkal lép elő. Itt van végnapom, tudom, mivel az igazságot hallani szokatlan fülek megmérgeződnek szavam által, de örülök, hogy kimondtam, mi szűmön feküdt. Kívánom, urak, végnapotokban ily bátran nézzetek a halál elébe, mint én tettem azt. Commodus, méz szavaik oly jók legyenek, mint fényesek. Mert enyémek megvetettenek. (Kifelé).

CLAUDIUS

Én csak hallgatva némán sírhatok!

ARRIUS

Ne hidd, hogy vétketek kevesb, kik érztek, és tenni nem akartok; átkozott azon fiú, ki éhezni látva a szülőt, imádkozik és tenni nem siet. Ugyebár, ha zúg a tenger, fergeteg fenyíti a tar ormokat, de zúg a nép s remegjen zsarnoka. Meglátjuk, a zordon tél előtt el nem repül-e majd a sok madár. (El.)

COMMODUS (eszmélve)

Mi ez, őrült? Vagy lázadó? Utána hát, fogjátok meg hamar! (Néhányan utána mennek Perennisszel.)

LUCILLA

Ím itt vagyon, mondtam, ugyebár, hogy önvéred az, mely ledöntni vágy? (Gúnnyal.) De a szelíd Fadilla arról mit se tud, ha férje ellened pártot üt.

COMMODUS

Ne említsd őt, ne hozz haragba, testvérem ő, s megfojtsam ezt is, mint egy szörnyeteg? Nem, ne szólj tovább.

LUCILLA (a táncosok felé)

Tovább, tovább, mi az hogy már pihentek? Vígan, urak, Virginia javára, bort nekünk! (Claudius felkel.)

COMMODUS

Claudius, hová sietsz, hogyan mered elhagyni ünnepünket?

CLAUDIUS

Bocsáss meg, óh, uram, rosszul vagyok.

COMMODUS

Itt kell maradnod, mert parancsolom. Van mit viszonznod? - úgy, tovább tehát. Bort, bort nekem, elölni benne rémes képzetim; mi boldog akkor az ember, ha hátra nem tekint. De hát hol régi kedvetek, urak? Vígan, barátim, élni, míg lehet!

LUCILLA

A szép Virginia és Marcia javára.

COMMODUS (félrészegen)

Igen, igen hát, Marcia javára, most jön eszembe, Claudius, hogy nékem tetszik ő, és kívánom, mindig körömbe legyen, csak ő hibázik barátnéim szép füzérében. Érted? Semmi viszonzás, mától honja e terem leend.

CLAUDIUS

Óh, fölséges úr! Ő testvérem, nem, ez így nem lehet.

COMMODUS

Kell lenni, mondom. Nincs-e erőm, nincs-e hatalmam így?

LUCILLA

Nincs-e jogod? Mi szép egy fejedelemtől, ha szolgái közül mindkit így észrevesz.

CLAUDIUS

Commodus, hamar eltompult a hízelgéstől kebled, hallj meg mégis engem, és ha ember ezred szikrája ég még a hamu között, tudom, hogy jól ítél. Te nem vagy gonosz, de gyönge műszer cudar kezek között, eltévedél csak oly vadon közé, honnan kijönni tán lehetlen is. De hadd meg Marciámat, ölj meg engem és áldni fog e vészletörte szű.

COMMODUS

Lucilla már kimondta, és mondása szent. Szolgák, menjetek! (Szolgák el.)

CLAUDIUS

Végre kérek és parancsolok. Commodus, Claudius testvére az, szűnj meg, vagy átkom az egekbe hat! (Lucillához.) S te asszony, te megvetésre érdemetlen már, férjed vagyok, a férj fog szólni majd, és nem jöve szó számból még soha, mely azonnal tetté nem leve.

COMMODUS (felugrik)

Ne ingerelj tovább, istenemre, akarom s mit akarok, annak lenni kell; az Elyseum édesebb, tudod, ha tiltva vészeken érünk belé. (Kinn zaj, Perennis jő.) Mit vonítnak kívül ott felém az éhező ebek?

CLAUDIUS

Néped az, mely áldja tetteid és az egekbe szent imát üvölt. Fejedre száll ez, asszony, néked is, és iszonyú lesz akkor átkotok; te a gyöngédebb nemnek tagja vagy, az erénynek békés nemtője, és egy szörny elkerülne a sivatagon, ha lehellted mérgét érzené. A nép kívánja szent jogát, uram, és a nép imája az egekbe hat. (El.)

COMMODUS

Jogait kívánja, és vannak hát a népnek is jogai? Az adózáson kívül?

PERENNIS

Ők úgy hiszik, de ez nem áll, uram.

COMMODUS

Ah, és ha mégis, - Perennis, mit tegyünk? (Lucilla ki.)

PERENNIS

Már adtam parancsokat, ledobni néhány liktorok fejét, kik végzék kegyes parancsidat; kiereszti bosszúját a nép a gyáva eszközön.

COMMODUS

S ez egy nehány fő elég-e oly sok életért? Perennis, segíts, te tetted mindezt. Segíts, mert megfojtlak. (Kívül a zaj megszűnik.)

PERENNIS

Ím megszűnt a zaj, fölséges úr! Mi már megmenekedénk.

COMMODUS

Vezess tehát el, én nyugodni megyek. Hah, átkozott nép, lakolj e tettedért, véred fesse nyomorult tunikátokat purpurra, hogy fényben haljatok meg. (Kint újra zaj.) Hát újra üvöltenek? Perennis, kérik éltemet és életem kívül nincs semmim is.

PERENNIS

Ne félj, uram, a nép hasonló egy forgó szélhez, szenvedélye magasra kapja fel, hamar enyészik és porokba hull.

COMMODUS

Vezess tehát el, ordítsatok csak, ordítsatok, császártok nem hall, mert üvöltéstek már elaltatá.

LUCILLA (belép)

Közel vagyunk a célhoz, még egy lépés csak s napom előtt, Commodus, leszáll tiéd. Ezernyi szív várja tőlem parancsait s az alkalom is legjobb; ha hontérsz éjjel, a ferdők csarnokán várjon üdvözletem, és végre is ki gyanakodna rám? A gyilkos előre mérget kap kezemből, s a sír nem nyitja még föl ajtaját. Ha jól sikerül, én vagyok a hős. Igen, igen, mind oly dicsőn megyen. (Claudius be.)

CLAUDIUS

Levethetéd-e minden nemesb tulajdonid, melyek a nőt nőé teszik? Jupiter látja szívemet, én tettem, mit tehettem, most rajtatok a sor, és mentül inkább megfeszül a húr, annál sebesbben lő ki majd nyíl, és megismered akkor magad, ha néma sírokon rém manesek kiszívják véredet. (El. Lucilla nevetve utána. Marciát szolgák behozzák, Lucius áttör rajtuk, ők hátra vonulnak.)

LUCIUS

Félre, pórok, a fejedelem teremében kívánok, könyörgő, menni én; ki tiltja meg ezt nekem? Én tisztelem a jó fejedelmet, magára vessen tőlem így, ha fél. Hah, és ő nincsen itt, kikerüli újra tőrömet. Commodus, jőj elő, Commodus, számadást kér egy alattvalód, te neki számadással tartozol. Itt áll, ki rád bízta boldogságát, mindenét, hogy nyugton alhassék, míg te virrasztasz érte, most kéri tőled szíve birtokát. Nincs válasz, elrezegnek tompa hangjaim, elhal a keserv hangja császári termedben. (Az ajtókat feszegeti.) Bezárkózol, őrök állnak mindenütt körödben, elbújhatsz-e önérzeted előtt? (Letérdel.) Halljátok meg átkomat, istenek, itt esdek ím szent széketek előtt, Commodus vádolója vagyok, a császárt vádolom; mert tudom, előttetek csak gyáva ember ő. Megfoszta atyámtól, anyámtól, elorzta éltem végső birtokát, elfosztá szívem, mert Marciám az övé leve. Óh, szakadj le ég, zúzd össze a világot, hogy ily iszonyúk történnek dőrén, enyéssz el mindent, nyugalmat adva így, csak Marciámat vedd fel csillagid közé; mert én őtet már nem védhetem. (Ledűl, Marcia ráborul.)

MARCIA

Lucius! Lucius! Óh, istenek! Lucius, óh, ébredj! Ládd, nekem, ládd, sose volt még oly szükségem rád, mint éppen ekkor, és most hagynál el, kedves, engemet?

LUCIUS

Marciám, ah! Hogy eltűnél.

MARCIA

Ő megőrült, és én magam maradtam vigasztaló segély remény hián, kisújtva a vadak martalékokul, nem remélve mit is a jövő borúiban. De megbosszullak, bátyám, kedvesem, s egy nő bosszújától remegjen az utóvilág. Most Lucius, az ég legyen veled, a galamb is védi gyermekét. (El.)

LUCIUS

Egedbe rontok, lefosztom őtet, nem véd előttem ezernyi őrsereg. - Látlak, látlak, mosolyogsz reám, én tenni kész vagyok. (El.)