HARMADIK JELENET

(Terem Pertinaxnál, Pertinax, Claudius, Arrius.)

ARRIUS

A bűn már legfensőbb lépcsőire hágott, még egy lépés és néki esni kell.

CLAUDIUS

Mire jutánk Rómában! Az kapja a tisztségeket, ki értek legtöbbet fizet, a boldogtalan hazán az kormányoz, s csak az fizet egy hivatalért, ki a hazától tudja kizsarolni kamatostól újra veszteségét.

PERTINAX

Rossz előjelekkel a föld, és az ég tele; nem szokott pedig figyelni egyik sem arra, ha egy nagyobb por, mint a többi társ cserél ez élttel egy enyészetet, ez csak hazáknak veszteket jelentheti. Borzas éj volt tegnap, fenyítve, hogy a gonosztevőket elnyeli; holtak keltek fel a tárt sír öléből, körüllebegve a Capitoliumot. És egy sas varjaktól üldözötten, lelketlenül rogyott le városunkba.

ARRIUS

Borzas volt az ég a gonoszoknak, és bőgése a jókat elaltatá.

PERTINAX

Nékünk tenni kell, ez így nem maradhat.

ARRIUS

Én kimondtam, mi szívemen vala; most Rómán az istenek könyörüljenek.

CLAUDIUS

Igazad van, Arrius, de haj, még sem lehet elhagyni az udvart, mert féketlenül a bűn uralkodik ott, ha tőlünk félelem nem tartja vissza már.

ARRIUS

Boldog, ki így ki tudja számítni lépteit, de az nem érzi a szent ügy egészét. Én kimondtam, mi szívemen vala, és azért egy hont veszejttem el. De kis ár ez nekem, melyet meggyőződésemnek szentelék.

CLAUDIUS

Távozzunk, mert ha együtt lelnek, itt mind elveszünk, és vélünk a haza.

ARRIUS

Vajh mi nyomor, ha egyes emberektől függ egy hazának veszte, létele.

PERTINAX

Az istenek vezérljenek tehát, remény a csillag, mely minket vezet, és a hajnal már közel vagyon. (Pompeius, Arrius el.) Igen, remény a csillag, mely annál inkább fönt sugárzik, mentül borúsb egünk; remény az élet, és nélküle enyészet mindenünk. A jelen csak egy gyönge fuvalom, mely a múlt s jövő csókjából ered. Csak addig édes minden, míg esdjük azt s a percig tartó csillagfutás után csak síremléke: gyászos élvezet. (Cleander jő.) Miért vagy oly komoly, Cleander?

CLEANDER

Ah atyám, egy nehéz bánat sorvasztja szívem érzetét. Maternus - de nem, ez nem lehet. Miért is búsítanálak, csak egy badar ötlet ez.

PERTINAX

Maternus, mit akartál róla szólani? Kérlek, kívánom, mondd csak el, fiam.

CLEANDER

Nem, nem, atyám! Ő reményed vala, úgy szerettük őt és oly erényesnek mutatta magát és ő erényes is bizonnyal, egy szót se többet, szívem súgja, bár minden ellene mutat.

PERTINAX

Az istenekre, szólj hát, Cleander!

CLEANDER

Ládd, tedd, atyám, meg gyermekednek első kérését és ne kívánj többet szólanom; ő bizonnyal nem oly gonosz, minőnek mondja az egész világ.

PERTINAX

Én mint atyád, kérem és kívánom, szólj mindent, én készen vagyok hallani, bár legmélyebb poklomat, de így a kétség sorvasztóbb, mint a napvilágon hullott eső.

CLEANDER

Vajmi nehéz kötelesség egy testvérnek szólni vére ellen. De kívánod, ám legyen, csak hirtelen ne ítélj.

PERTINAX

Szólj, szólj, hamar!

CLEANDER

Emlékszel, úgy-e, midőn Maternus azt mondá, hogy ő maga fog fejére díszt szerezni? Szép cél, de eszközét rosszul választá meg. Egy jó atyának megveti kegyét, szavának állva, de ah, szívem törik. - A szenátus és Lucilla nevében, kinek béreltje volt, orozva kívánta megölni Commodust, ezt mondja a világ s ezernyi küljel. Én nem mondom ezt.

PERTINAX

Hallgass, hallgass, ne szólj, valóban. Ő nem tevé ezt, becsülete nem engedé neki. Cleander, óh, te vélem egy kegyetlen tréfát üzesz. De mondd, hogy tréfálsz és megbocsájt atyád. Az istenekre, Cleander, szólj hamar.

CLEANDER

Kívánom, tréfa lenne, jó atyám, hisz ő oly jó volt, oly szerény, és mérhetetlen dicsvágya másik mérlegében erényivel föl nem ért talán.

PERTINAX

Dicsvágya! Óh, valóban e Charybdis mily számtalan áldozatot nyelt le már. Cleander, s tudod valóban, hogy e hír igaz? Óh, ne szólj, a nyelv hízelgve nézné az atyát, arcod mutatja, te eleget tudsz. Átkozott hát a gonosztevő, örökre és visszavonhatlanul, kisújtva vesszen embertársitól; ne vesszen, éljen nyomorok között, hogy egy barátja volna a halál s ez egy barátja is elhagyja őt. Oly mértékben legyen megátkozott, minő mértékben irántam rossz vala. Most, Cleander, te vagy csak egy fiam. Két fia volt a boldog atyának, mint két nemtő leküldve a mennyekből, vigasztalásul zordon utakon. Két hajtás az agg csernek odvas gyökerén s az egy lefoszla tőlem, egyik mankóm a mélybe hulla le. Ah, ily keservet elélni éle hát át ez agg szív súlyos éveket, hogy görbülve alattuk megtörjön végső napja borújain. (El.)

CLEANDER

Bátyám, Isten veled, már jó úton vagy, és te, atyám, majd véled számolunk.