NEGYEDIK FELVONÁS

ISTENÍTÉLET

ELSŐ JELENET

(Cirkusz, gladiátorok).

ELSŐ GLADIÁTOR

Szép volt nézni, társ, midőn Claudiusra rohant az éhes oroszlán, hogy felállt hajaszála annak, ki látta, nyugodtan várta Claudius s kitépte nyelvét a porba dobva a szörnynek, hogy felhabzott a föld.

MÁSODIK GLADIÁTOR

S a nép nem volt megelégedve, kérte halálát?

ELSŐ GLADIÁTOR

A nép néma volt s aggódva Commodusra mereszté szemeit.

MÁSODIK GLADIÁTOR

És Commodus?

ELSŐ GLADIÁTOR

Halált inte - és morgott a nép; már pedig ez ritka, hogy a nép morogjon, ha mulatságára legjobb barátjának kéne veszni bár. Egy tigrist eresztének reája. S a tigris nem bír az oroszlán nagy lelkével, az oldalról vérez, nem elől támad meg.

ELSŐ GLADIÁTOR

És ennek körmei között kiadta nagy lelkét a jó Claudius, még halva is fogai közt tartva erősen a szörnynek lábát, hogy az nehezen tudta lerázni magáról.

MÁSODIK GLADIÁTOR

És Commodus?

ELSŐ GLADIÁTOR

Kacagott. - Ma újra ő fog vívni.

HARMADIK GLADIÁTOR

Valjon kit néz ki áldozatjául? Mert ellenének ólomfegyvert ád védeni magát. Gyakran ólomfegyvert ád a bűnös ellenének, ha hatalmas, és győzelme mégis győzelem. Így tesznek a népekkel is, ólomfegyvert adnak kezekbe.

MÁSODIK GLADIÁTOR

Jószívűségből adja, hogy annál bizonyosabban részesítse kegyes döfésében.

HARMADIK GLADIÁTOR

És mikor a két Condianusnak csapatott le feje -

ELSŐ GLADIÁTOR

Az a tömlöcbe történt, nem merte világoson tétetni ezt a császár, mert félt, hogy meg találná látni, tette mily rút.

MÁSODIK GLADIÁTOR

A nép szerette őket, azt félte ő.

HARMADIK GLADIÁTOR

Már 734-szer vívott Commodus, mint secutor, s az elvérzett retiator ólomfegyverével háladatból csókolta a lába porát, midőn szíve vére folyt.

ELSŐ GLADIÁTOR

Minden retiariusnak különös kegyelem, ha egy császár keze alatt esik el.

MÁSODIK GLADIÁTOR

Dicső kegyelem egy fejedelemtől, de nem igen vágyom reája.

HARMADIK GLADIÁTOR

S emlékeire mégis mindenütt Herculest irat, úgy nevezteti magát.

MÁSODIK GLADIÁTOR

Azt teheti, ő a császár. Ki mond ellen neki, ki nem akarja megzavartatni a fő s nyak egyezését.

ELSŐ GLADIÁTOR

Igaz, hisz ő őre az igazságnak s így nincs alatta.

MÁSODIK GLADIÁTOR

Néki ólomfegyverű ellent is legyőzni rény, - mert ő a császár!! (Lucius jő.)

LUCIUS

Emberek, emberek! - Ha emberek vagytok!

ELSŐ GLADIÁTOR

Miféle jómadár ez? Ugyan furcsán néz ki.

LUCIUS

Commodus vívni fog, hej, igen vagy igen? - Feleljetek hát és kérlek benneteket, ha van bennetek emberi érzet - vegyetek be társnak. Én Commodussal vívni akarok - nékem véle kell vívnom, emberek! Lássátok, könyörüljetek rajtam, szegényen - én nem kívánok semmi díjt, díjam a tiétek legyen. - Csak egyszer vívnom hagyjatok.

MÁSODIK GLADIÁTOR

Te nékem nem tetszel, ember. Te jobban kitalálnád őt kérdezni, mint néki felelni kedve van reá. Te nem vívhatsz vele.

LUCIUS

Ah, emberek, lássátok, én kerestem könyörületet a fény termekben, hatalmas urak között. Mindenütt kitaszítának, mint az ebet. Kilöktek, én könyörületet sehol sem lelek. Most a gladiátorok közé jöttem, keresni embert, - és embert itt sem lelek.

ELSŐ GLADIÁTOR

Szegény, én szánom őt. Hagyjuk vívni, mit tehet ólomfegyverével?

LUCIUS

Én vívni fogok. Óh, üdv, óh, élemény, óh! De hát már ily alacsony alakba költözött a rény? Igen, emlékezem, midőn még Luciusnak hívtak, és atyám a rény volt, és anyám is az vala és mutaták magukat az embereknek, felkiáltottak azok, le a fényruhával, kolduskabátot nyakatokra, rény - és a vétek kacagott trónján, és én, én nem tudom, mit tevék. Csak azt tudom, hogy leestem az égből, és egy nehéz szirten, melyt az emberiség szívének nevezett az ördög, betörtem fejemet, - azólta szüntelen fáj, jó emberek nekem!! (Kürt.)

ELSŐ GLADIÁTOR

Csitt, jő a nép. Helyre, helyre mind. (Eltávoznak, Lucius félre a sorompók mellé áll, a nép elfoglalja helyét, Pertinax jő.)

PERTINAX

El kelle tagadnom elmém világát, el azt, mi az embert emberré teszi, - nyomor éltem feltartásáért. Eltitkolám éltem tüzét, melyet az ég gyújta elménkbe. Óh, Commodus, te hoztál ennyire. Egy éltet vásároltam meg avval, egy nyomor éltet, mi éltünknek egyetlen célja csak. De ne legyen hasztalan ily áron kiváltva életem, meg kell mutatnom, hogy megérdemlé éltem, hogy élet legyen. De föl álarcommal, rejtezz el az undok arc megett emberi érzet, hogy ember ne lássa létedet. - Nem vagyok magam. Jó napot, te felfordított villa, mit jársz itt, hol nincsen sült számodra az emberek között?

LUCIUS

Hogy érted azt? Ha marhahúst akarnék felszúrni, nem kellene messze mennem! De hát, te jóllakott Filozófus, te világ csudája, te szélzsák, ki úgy adod vissza a kínt, mint füledbe fuják, mit keressz itt e sok ember között, hol oly büdösen párolg a pestis. Megsárgul a levél, mert egy ember a másikában ellenségét látja csak, és féli, keblére öntni érzeteit, mert minden kebel oly szélzsák, mint te.

PERTINAX

Ah, itt egy esztelenre lelék. Óh, ég, vedd nekem is így elmémet, hogy ne fogjam fel kínom egészét, és én boldog vagyok. De, barátom, hogy hínak tégedet? Mi bú ért, óh, szegény fiú, mely ily hatalommal nyomja le kebledet?

LUCIUS (félre)

Szegény esztelen, menekednem kell tőle. - Barátod vagyok, mondod? Csalódol, én ellenséged vagyok, igen, ellenséged, te vén Filozófus, te eb, te ember. Engem igen megcsaltak az emberek, s oly sima képek volt! De te vagy az, ki azt hitetéd el az emberekkel, hogy a fájdalom nem fájdalom, hogy a rossz s a jó egy, ki érzéketlenné teszed véghetetlenségeiddel a véges nyomor iránt társaimat; ösmerlek, hydra, s te tudatlan eb vagy, nem ismered kínomat, mely oly végetlen, mint a semmiség, ha-ha, ha! (Kürt, Commodus, Marcia, Cleander megjelen a nézőhelyen, a nép zajg. Lucius Marciára mutat.) Nézd, nézd, látod azon égi nemtőt? Ne higgy neki, démon van benne, vigyázz, ne nézz oda, öl tekintete. Én is egykor ránéztem és nézte kiégeté agyamat. Jó reggelt, szép Marciám. Te Jupiter Iphigéniája vagy?

MARCIA

Ah, ne törj szív meg! E próba oly nehéz. S oly lassan halad az idő, mely nemezis rejti éjjelébe.

(Maternus és Virginia kihozatnak, egy-egy oltárhoz kötözve. Julia jön.)

COMMODUS

Mit mondasz, Marcia?

MARCIA

Fölséges úr, - többé már ki nem állhatom. Ah, kérlek, szégyeneld magad egy nő előtt s bocsáss meg Virginiának. Ládd, ne legyen ő türelmesb, mint te engedő és ne féld, hogy az emberek gyávának fognak mondani. Óh, nem, ők feledni fogják e tettedbe sötét vétkidet. Commodus! Szeretni foglak, becsülni foglak, bátyámnak, kedvesemnek gyilkosát. De szörny! Így hogy nézhetek reád, hogy ölelhetsz nővérrel mocskolt kezeddel? Gyáva vérszopó.

COMMODUS

Badar beszéd. Tudod, hogy szeretlek, visszaélsz vele. A dologhoz csak.

JULIA

S te, Virginiám, oly néma vagy, nyugodt elszánás egész léteden, megszégyeníted gyászoló anyádat, ki majd kisírja élte csillagit. Azt hittem, hogy elég erős leszek. Én gyenge hölgy, magamban oly sokat bízék! És ím, lesújtva, szótlan állok itt. Ah leányom, te nálam boldogabb vagy.

LUCIUS

Nézd, nézd, te bőrzsák. Ezt szép lesz nézni, mint fogja mutatni Commodus jogát, oly okokkal, minőkre senki sem felel.

PERTINAX

Szegény, jó fiam. Így kell-e látnom őt, a kajánság áldozatát! Commodus, könyörülj, ő oly ártatlan, oly jó, mint a felkelő napsugár.

LUCIUS

Mint a felkelő napsugár? Úgy nem oly igen ártatlan, minden szépnek ablakán benéz.

MATERNUS

Hah, bátyám, te ott nézed öcséd halálküzdését, ott nézed, mint az ugráló banka csevegve díszedet, míg a nyílsebezte sas kibocsájtja lelkét az égbe, s homályos tekintete rajta megtörik! Csak vigyázz, bátyám, hogy végkínja le ne csapjon tégedet. Nem azért szidlak, hogy éltem elvevéd, hogy beárulál, fekete színekkel festve a zsarnoknak, hogy atyámnak fia helyett egy rémet festél, és atyám keservbe eltaszíta. Óh, nem ezért, ezért mind felel önérzetem, és bosszulóim álmaid. De atyám éltét kérem tőled, és szóm az egekre hat, melyen az atyavér piroslik reád.

PERTINAX

Óh, jó fiú. Van-e oly végtelen kegy az egekben, mely megbocsátja ezt nekem? Én magamnak megbocsájtni nem tudom.

COMMODUS

Ne ügyelj, Cleander, a nyomorú rab ugatására. Elrepül, bár utolsó lehelte is méreg.

MARCIA

Commodus, az istenekre, mentsd meg Virginiát.

COMMODUS

Hallgass, te nő vagy, nem értesz ehhez. Mesterséged a csók, semmi több.

MARCIA

Hah, iszonyú! Úgy hát az ég legyen segélyetek. De büntetlenül ne folyjon ennyi vér.

LUCIUS

Látod, látod, mint beszél a nemtő. Ah, jaj, a kígyó nyelve oly sima, és oly tündöklő színbe, ha napon van.

MATERNUS

Commodus, még soká késsz adni a halál jelét? Hosszabbítni kívánod kínomat? Vigyázz magadra, császár, hogy kínunkkal ne toldd magadét! Törvényt alkotsz és a törvény szolgája te vagy. Óh, mi boldog lenne az elnyomott törvényid nélkül, mert egyesülve védhetné jogát; letaszíthatna, eltiporhatna téged, szörnyeteg. De parancsolja a törvény, és alá kell vetni magát. Mert a törvény te vagy.

COMMODUS

Hallgass, rabszolga, készülj inkább a halálra!

MATERNUS

Készülhetek-e jobban arra, mint ha még a poklot átkozom fejedre végszavakkal. Nyomhatod a népet, cudar, elölheted benne azt, mi teszi a népet azzá, ami, de nyomásod sikere ellen nyomás lesz és borzasztó leend a bosszuló felkelő sugár. Ah Virginiám, csak érted öldököl a kín, érted kívánnék élni, és üvöltni vétkét akkor fülébe, midőn sötét lesz, és a fény többé el nem födi rémalakját. Hah, Virginiám, nékünk halni kell, és vérünk összekeveredve esd bosszúért, bosszúért, bosszúért!

MARCIA

Commodus, hogy tetszik ez? Az istenekre, bocsáss meg Virginiának! Commodus, légy emberi!

LUCIUS

Szép tréfa! Ha, ha, ha! E világon mindég egynek keserve mulattatja társait.

PERTINAX

Hah, e szegénynek kiége mindet érzete, s akkor kacaghat, midőn könnyezne a szirt.

LUCIUS

Mit beszélsz te, filozófus? Hej, látszik, hogy gyomrod tele. Hát nem tudod, hegy vígnak tartja az a világot, ki boldog, szomorúnak az, ki boldogtalan? S mivel az mondja, hogy nem víg, ez hogy nem komoly, tehát semminő és mi semmik vagyunk, semmik, semmik. Ha, ha, semmi no, istenek veled!

VIRGINIA

Álmodom, de nem. Minden való. Isten veled, te egykor szép, oly szép, dicső világ. Marcia, látom, könnyezel. Ne tedd, ismerem jó szívedet és ez nekem elég. - Commodus! Köszönöm néked, jó Hilár, hogy így megjutalmazod vendégszeretetünket, visszaadva nékem azon hazát, hol újra zavaratlanul bírandom mindenem, mit szerelék. - De ah, nem, anyám még itt kesereg e világon, még néki nem telt meg keserve mérője.

JULIA

Gyermekem, ah ég, jó gyermekem, többé már ezt ki nem állhatom. (Pertinax karjai közé hull.)

VIRGINIA

Anyám! Isten, - és én meghalok, ki sem leszen szeretni már, anyám! Ő árva lész, mert én meghalok. Ah, Commodus, nézd, én könyörgöm éltemért, mert anyám is él.

MARCIA

Commodus, utolszor kérlek, bocsáss meg nekik.

COMMODUS

Rajta, a vadakat reájuk!!

JULIA (eszmélve)

Mi ez? El, el tőlem, gyilkosok! Hol van leányom? Ég, add meg őt nekem! Leányomat, Jupiter, ha, ha, ha! Üvöltsetek szelek! - El, el tőlem, mert mondom, megfojtalak! Erősnek véltem szívemet, dacolni egy fergetegnek, mely kimozdítja a földnek sarkait. De poklot nem reméltem én. - Hol a császár? Őtet ide nekem, hogy fojtsa meg őt a gyermekét vesztett anya!

COMMODUS

Vigyétek el, vigyétek át hamar, megbódult. (A nép zajong, Julia elvitetik.) Hah, én nekem szól, és szívem feldobog, de nem győz, nem győz le ez! Ha, ha! Dologhoz hamar!

VIRGINIA

Anyám, drága jó anyám! S te, Commodus, szerelemre akarsz kényszeríteni, te gyilkosom, véghetlen a szerelem, mint az Isten, és az Istenszerelem; a szerelem e világnak lelkén a pánt, mely összetartja e világ hatalmait, a szerelem az, mely minden sugárban, minden életben felénk mosolyg, s mely fáklya vészben, csillag a tévedt hajónak, mely mindenható és hatalmán minden meghajol, isteni származásunk szikrája és reményünk a jövő sötétében. - De erre akarsz-e kényszeríteni, te por, te semmi! Óh, hatalmad a gyönge hölgyön megtörik, ő halni megy, s a bárd alatt csak tégedet nevet.

COMMODUS

Szörnyű, utolszor mondom, gaz ki kérni mer.

MATERNUS

Hah, Virginia! Commodus! Istenek, nincs erőm! Nekem halni kell, kell látnom élve halni éltemet. Óh, segélj ég! Kő, szirt, emberi érzet, segélyt nekem. (Jőnek a lictorok, Lucius beugrik.)

LUCIUS

Már sokra megy a tréfa! El, zsoldosok, átkozott kutyák, vadak után, itt egy emberélet vagyon. Nesze, szabadság, semmi több, élj vele. Itt egy varázsbot, mely alatt a világ nyög, mely jogot hoz, siess! Ha, ha! Örülsz a semminek? (Maternust és Virginiát leoldja, kardot adva neki, a nép zajg, felugranak a lictorok. Commodus bámul, Marcia tapsol, Maternus Virginiát felfogva elrohan víva.)

COMMODUS

Hah, átkozott eset; ez rajtam történe. Utána, emberek! S annyi arany a díj, mennyit nyom feje, s e vakmerőt daraboljátok fel. Még se teljesült parancsom! Gazok, pártütő, ki nem vág!!!

LUCIUS

Mit bámultok rám? Éhes kutyák, ne faljatok fel! Fattyuk, én az állatok királya vagyok. (Marciára mutat.) S ez itt a bőregér, mely kijátsza!!!! No, s még késtek, nem halljátok-e, hogy Commodus mondta: Dörög az ég s a vak villáminak sújtni kell.

MARCIA

Commodus, vedd vissza parancsodat, egy őrültön csak nem veszesz bosszút! Emberek, hagyjátok őt, hisz őrült!

LUCIUS

Juhij, a démon is kezd érzni. A vízből láng buzog fel. A kő sír könnyeket, s ti emberek nem érzitek, elvesz a világ, elvesz a világ. Mondtam már régen azt néktek, és nem hivétek, hogy üdvöm elveszett. (Egy koporsót hoznak be, benne Arriust.) Itt is hoznak néki tál étket, a halálnak fényes asztalára, férgek örüljetek, ha hízott hassal megy hozzátok, ne bánjátok, ha koldult is itt. Jobb, mint a lelkiisméret mardolásitól kiszáradt zsarnok, mert az itt vagy ott koldulni fog kegyelmet tőletek.

ELSŐ GLADIÁTOR

Fölséges úr, tömlöcébe mentünk Arriusnak, mint parancsolád, megfojtni őt, ő felemelte láncterhelt kezeit és nehéz bilincsivel beverte fejét. Végszava volt: Mondjátok meg Commodusnak, hogy láncival egyszersmind a módot is kezembe adá, azoktól menekedni. Utolsó lehelte pedig ez volt: Róma, véled sírba szállok! S egy mosollyal más létre költözött. (Nép morog.)

COMMODUS

Kikerülte igazságos bosszúmat, de nem egészen.

LUCIUS (rádől)

Atyám, ah, te drága jó atyám! Igen, atyám valál. És mostan semmi, semmi, semmi e világon. Te szerettél engemet, atyám, és most oly hideg e szív, nincs abban élet, nincs fiad s Róma emléke benne. Minden, minden kiége már. S ti nézhetitek, emberek, nézhetitek, hogy atyátok, pártfogótok, íly nyomorún veszett el láncba, és láncai még hideg tetemét nyomják, nincs azokban élet, hogy felemelhesse azokat ellened, te zsarnok, te semmirevaló, és mégis bilincsbe! Óh, ég, szakadj le, föld, meny, pokol, Isten, démon, kígyó, mind, mind vesszetek, és tegyetek egy borzasztó kegyet. Te erényes hölgy, légy kerítő, légy semmirevaló, oszd csókjaidat bérért.

MARCIA

Ah, Isten! Mi nehéz ítéleted.

LUCIUS

Te honfi, add el hazádat. Te gyermek, öld meg atyádat, hogy örökölhess!

CLEANDER

Ismét! Ez iszonyat! Sehol sem menekedhetem!

LUCIUS

Mind, mind, mind, öljétek egymást, emberek! A barmok élnek csak békében, mind, mind, mind! Mert nincs semmi, semmi jutalom, Istenbüntetés. - Ah jó atyám, te meghaltál fiaddal, és nincs, ki megbosszulja őket. Kő az ember, melyről fájdalmad visszapattan, kétszer esve magadba. (Fölemeli atyját körülmutatva.) Nézzétek, emberek, ezüst fürtjei véresek. Mi szép, jó atyám volt, és ő elveszett. Ő szerete benneteket, ő értetek veszett el, és ti egy csepp vért érte nem sírtok. Utánam! Az égbe rontunk, kizsaroljuk őt, utánam! (Elrohan, ezalatt a nép fellázadt, nagy zavar, Commodus elfut már a beszéd alatt, mind el.)