ÖTÖDIK VÉGJELENET

(Fényterem, lakoma, éj. Commodus, Marcia és a többi.)

COMMODUS

Jőj, Marciám, jőj, önts be bort nekem! A nép egészségére, ha, ha, ha! Kinek vérében szeretnék gázolni, hogy felfrecsegne veleje az égre, hogy íly nyughatatlan. De semmi, kiölöm belőlük az éltet és majd a holttetemen könnyen uralkodhatom.

MARCIA

Commodus, és dicsőség lesz-e ez, ha trónod egy nép sírjának ormain leend? Behorpad a sír, a halál hazája, és trónod összedől.

COMMODUS

Nőbeszéd! Ne zavarjon ez. Te halálmadár vagy, ki mindig rosszt jósolsz, s szép magadnak köszönd, hogy érte nem lakolsz. Mi felséges gondolat, urak, és ti nem nevettek jó hasonlításomon? Én a császár vagyok. (Mind nevetnek.)

ELSŐ UDVARONC

Felséges gondolat.

MÁSODIK UDVARONC

Jelesbet gondolni sem lehet.

HARMADIK UDVARONC

Erről holnap az egész város beszéljen.

NEGYEDIK UDVARONC

És ki nem nevet, az vagy bolond, vagy lázadó.

ELSŐ UDVARONC

Egy darab fának kellene lenni, ki nem lenne egészen elragadtatva. (Nevetnek.)

COMMODUS

Mégis szeretném tudni, halljátok-e, hogy ki nagyobb közöttünk, te-e, Nigricius, vagy én? Mérkőzzünk. Te légy a bíró, Micilius. (Mérkőznek, de az udvaronc hol kinyújtózik, hol összehúzódik.) Micilius, ki nagyobb hát?

MÁSODIK UDVARONC

Uram, felséges uram, igen nehéz elhatározni.

COMMODUS

Sebesen.

NIGRICIUS

Mit gondol, fölséged, melyikünk nagyobb?

COMMODUS

Azt hiszem, te - nincs még - (Nigricius egészen kinyúlik.)

MICILIUS

Kérdést se szenved! mennyivel! Egy jó araszt, fölséges uram. Nigricius nagyobb.

COMMODUS

Átkozott, hogy valaki császárjánál nagyobb. Jól mértél, Micilius? Vagy isteneimre, még ezért lakolj!

MICILIUS

Bocsánat, magas császár, ha újra méltóztatnál mérkőzni, mert akaratunk ellen, Nigricius magasb helyen állt, mint te, Augustus, - itt, ezen eltépett népjog volt lábai alatt. (Egy darab iratot vesz fel.)

COMMODUS

Sebesen tehát, és jól vigyázzatok! (Nigricius egészen összehúzódik.)

MICILIUS

Kérdés nélkül, mily iszonyú különbség. Óh, vak emberi szem, hogy ezt régen észre nem vevéd; fölséged sokkal magasb!

HARMADIK UDVARONC

Természetesen.

NEGYEDIK UDVARONC

Kétség kívül.

MARCIA

Óh, nyomorult gazok, alávalók, ti áruljátok őt el és a hont!

COMMODUS

De csakugyan legjobb vívó gladiátorjaink között Paulus? - Ezután Paulusnak hívatom. Adassék tudtára a népnek, és emlékoszlopimra írassék fel ez is, az egész szenátus 626-szor kiáltsa: Éljen Paulus, a dicső császár. Ki egy kiáltást elmulaszt, pártos, lázadó.

MIND

Éljen Paulus, a dicső császár!

COMMODUS

De mivel a népet is oly kegyes vagyok részesíteni császári viadalmaim nézésében, egy új adó vettessék reá, mely jövedelme enyém leend, mint gladiatoré.

MARCIA

Commodus! Reménylem, nem beszélsz igazán komolyan, vagy már ennyire ment, hogy a császár adót vet ki azért, hogy a fejedelemből komédiás lőn?

COMMODUS

Készíts te csak nekem egy pohár hűtő italt, ne gondolj az adóval.

MARCIA (elől egy asztalon készíti)

Készítem, zsarnok, hogy hűtse meg végkép tüzed. Szívd be véle a halál orvosolhatatlan mételyét. Elmúljanak tőle gondolatjaid, melyeket úgy el akarsz hajtani, és a sötét rémektől oly üres legyen, mert az a semmiség sötéte lesz. - Levetkőzöm minden női érzetet, egy szörnnyé leszek az emberek között, s a nőbosszútól irtózzon mindki, kinek még az irtózatra érzte van. De meg kell lenni, tudjátok istenim, hogy meg kell lenni, én csak hatalmatok műszere vagyok itt. Commodus, igyál!

COMMODUS

Úgy, Marciám. Ha szerelmedben is ily bőven osztanád az édességet, mint az italban, úgy boldog lennék. De reménylem, már minden engedetlenségnek vége lesz. (Szolga jő.)

MARCIA

Reménylem én is, hogy már igen kevés kérésedet tagadandom meg, uram. (El.)

SZOLGA

A foglyok. (Eh [?] Maternus, Virginia.)

COMMODUS

Jőjenek csak. Az anya kint maradjon, nem szeretem hallani a rényt vénasszonyoktól. A keresztények is, átadom őket, ítélje el az állatok királya. Szép Virginiám, mint érzi magát, itt nálunk!? Szokj ide édesem, itt honod leend.

VIRGINIA

Nékem honom a sír, én dacolok néked, zsarnok, én meg is vetem hatalmad, megszégyenítlek, hogy pirulj egy gyönge nő előtt, kit nem tudtál legyőzni. Nincs egy szög, egy tű, egy kemény fal és lánc, mellyel véget vethetek éltemnek. És én nyugodtan meghalok, mert én csak hon megyek, míg néked itt hagyom, véres kísértetemet, megkínozzon éjen napon, lakomán, szerelemben, mindenütt.

COMMODUS

Ej, szép leányka, mi hős levél! Oly könnyen idehagynád-e éltedet Nem igen hiszem.

VIRGINIA

Nem hiszed, Commodus, mert te féled a halált, mert néked az csak borzalom. Én is szerettem egykor éltemet, mert mindenem ezen életben volt, de most már, midőn elutáltattad azt velem, midőn mindenem elköltözött a túlvilágra, ott lerázni földi láncait, hol te, zsarnok, őket nem zavarhatod, azóta én se tartom a halált oly szörnyűnek, mert esdve várom a szabadító napot. Te nem fogod fel, úgy-e ezt, s nem is hiszed. Mert boldogtalan sosem valál s nem ismered a leléphetés áldásait. És mert vétkeid rémekként lesznek a határon.

COMMODUS

Dőre, badar beszéd. De majd megpuhítlak még ma, örömmel hullj nyakam körül. Távozz csak, vigyétek őt el, hol helyettem kígyók társai.

VIRGINIA

És azt hiszed, nem kedvest társok azok nálad nekem, hogy sziszegések nem kellemesb, mint hazug nyelved karjai? Háládatlan skorpió. - Maternus, te védő nemtőm, jó ember, Istenem veled. Nincs hálám, én oly szegény vagyok. Vedd mindenem, mim van, s ez a szánakozás könnye, ha örökre válunk, elválás helyett legyen, ha viszontlátjuk egymást, letöröljük bánatkönnyeinket. (El.)

MATERNUS

Ah Virginiám, érzem, hogy végszer láttalak. (A félig kiürített méregpoharat kiissza.) Ím, zsarnok, iszom átkodat e pohárból, átkodat fejedre, az embernem nevében. Néktek áldozom e poharat, Orcus isteni. Küldjétek fejére átkotoknak oly mértékét, minőben ő küldé társai fejeikre. A pestis aszalja ki keblét, égjen ki koponyájából a velő, nyomorultan, esztelenül, ordítsa e világon végig bűneit, míg fájdalomtól önhusát rágja majd s úgy könyörüljenek rajta az emberek, mint ő könyörüle rajtok.

COMMODUS

El, el véle hamar, az istenekre, nem hallhatom őt. (Kivitetik.)

MATERNUS

Halálod órája, kívánom oly hosszú legyen, mint egy örökség és kínod véle ölje kebledet. (El.)

COMMODUS

Menjetek, barátim, nékem nyugalom kell. (Az udvaroncok el.) Úgy égeti agyam, úgy rágja beleim, mintha teljesülne az átok. De hisz, mi az átok? Az átok szó, és a szó elrepül. - Oly gyönge vagyok, szemem sötét, sötét, - segély, Marciám, - ha, ha, sötét. (Egy párnára dűl.) (Lucius jő, őrülten, egy zsinórral.)

LUCIUS

Csakugyan szerencsésen beértem az oroszlánlyukba, most rajta, rajta. Hol ő? Itt, itt hever a császár. Valóban nem fog-e haragudni, ha ily közönséges zsinórral fojtom meg őt, s nem aranyossal? Megpróbáljuk. Igen, csak hamar. - Nézd ég és föld, megvan, megtörtént, elhunyt a világ ura, és nem sötétül el a nap, nem hullanak le a csillagok, sőt még nyomorult planéta se szárad el kedveért. S ő oly nyugodtan tartá nyakát a kenderzsinórnak, mint ez előtt az aranyláncnak. Ha, ha, ha, nézzétek emberek, ő meghalt, meg, mondom. Nincs benne már egy csepp élet is, és azt egy ember tevé, egy hasztalan nyomorult eb. Ha, ha, emberek! Emberek, kutyák, kövek, szirtek, emberek!!! (Marcia belép.) Aha, a szép Marcia meghallotta már, vagy megszagolta a holtat. Ha elvész a ló, mindjárt fölötte kárognak a hollók.

MARCIA

Lucius, óh, kedves, szeretett Lucius, nézd, elvégezém, megtörtént, a hon szabad és Marcia szíve is.

LUCIUS

De enyém nem szabad ám. Atyámmal a sírba tették. Köszönöm, leányka, szívedet. Én érte szívet nem adhatok, ami ezen összetört fövényórát illeti, azt nekem kell leginkább tudnom, hogy minden szem lepercegett, ha, ha, ha. Még most is nyakán az ékszer, s oly szelíd, oly keveset nagyravágyó, hogy megszenvedi magán, s azt hiszed, hogy megcsókolna, ha odamennél vagy engem megölne? Óh, nem, ő most ártatlan.

MARCIA

Isten, mi kevés volt néked egy halál, ha ennyi szív még tűri átkidat. (Az ablaknál.) Római polgárok, Commodus meghalt. Ő megfizette bűnei árát. Pertinax éljen, a császár! (Kint örömzaj.)

LUCIUS

Mit beszélsz, te szép démon? Megfizette vétkeit? S ha egy jó meghal, megszabadult a földi gonosztól, szép gyógyszer minden ellen. Tán megorvosolná nékem is szívem üregét? Ah, úgy adj halált nekem is, szeretni, áldni foglak én. (Virginia egy koporsón behozatik.) Mit látok? Virginiám, szavadnak álltál, a zsarnok nem győzedelmeskedett feletted. Két helyen véres márványhomlokod. Ne higgy neki, téteti magát, megmar, ha közelmégy -

MATERNUS (berohan)

Való tehát, óh, ég, ajkai becsukvák, ajkai, melyek egykor egy világba tudtak volna éltet lehellni, most kihalva, szemei becsukva, az ég bezárva bennek. Most hiszek istenekbe, mert lelke átköltözött, őt imádom, őt szeretem egybe most. Keble néma, egy csepp mozgás sincs abba, semmi, semmi. Ő holt egészen és még én élek.

MARCIA

Néked is, te boldog, csak néhány perc van még életedből. Te Commodus borából ivál. Csak én vagyok, kinek sorsa halni nem adá s kivel él örök keserve is.

MATERNUS

Érzem, érzem már keblem belsején és örülök benne a semmiségnek. Virginiám, világ, én mindezektől örökre távozom. Virginiám, a rab lábadnál lehelli ki életét. Ő szeretett tégedet, köszönöm - a mérget, - atyámnak - megbocsájtok. - Hazám! Boldog - Virgi -

MARCIA

Nyugodj, te nagy lélek. Levetetted láncidat. Ti boldogok vagytok a viszontlátba, én boldog lehetek a reményben.

LUCIUS

Különös ember volt ez, ugyebár? Megbocsájta atyjának. Atyjának bocsájta meg, ha, ha, ezen világban, megbocsájta. Én is megbocsájtok hát a szép Marciának, ki tőlem is csak egy örökéltet rabla el.

JULIA (jő)

Meghalt a zsarnok és én újra bírom leányomat! Kinyílt a tömlöc és besütött, mint mondják, a szabadság napja. Én nem láthatok, mert kisírtam szemem világát. Én bírandom jó leányomat.

MARCIA

Szegény anya, leányod nem földi már.

JULIA

Vezessetek hozzá, jól tudom én, hogy itt van ő. Ne zsaroljatok, emberek, hisz csak leányomért hagytam oda a halál hazáját.

MARCIA

Jó asszony, leányod meghalt. Itten fekszik ő.

JULIA (ráborulva)

Virginiám, leányom, édes mindenem! Azért rántottak-e fel a halálból, hogy másodszor is érzzem a halált? Ah, ti oly szívtelenek vagytok, emberek; leányom, csak egyszer mondjad még: Anyám! Aztán együtt nyugton elhalunk. - - Szóm elhal. Keservemet kiöntni nem tudom. Keblembe ful az, és keblem oly nehéz.

LUCIUS

Várhatsz, jó asszony, míg ő felel neked. E teremben mindki oly büszke, hogy szólni a világért se tud.

MARCIA

Ily jelenetben az érc is megtörik. (Pertinax jő Fadillával.)

PERTINAX

Ily halál hazája lőn a fényterem, és a zsarnok benne áldozat. Körébe tetteinek véres tanúi, kint a hon, mely vérengzve segélyt kíván. Fiam, dicső nagy fiam te, itt heversz porban, égi terveiddel, és egy kicsinyke sír elég lesz téged béfogadni, kizárva minden szent reményt. Te az árulás áldozatja lettél. Óh, bocsáss meg atyádnak, hogyha tudsz. - Hány szív lett az elismerés és félreértés áldozatja. A tiéd már kiszenvedett. Áldva legyenek hamvaid és könnyű a föld csontjaidnak. Még nekem nincsen itt üdőm, még nékem borús éltem útjain ezer vihar között egy nemes kötelesség is sugárz le az egekről és ez a szent haza sebeit begyógyítani. - Nemes hölgyek, ti mindketten a hon java áldozati vagytok. Nagyobb jutalmatok nem lehet, mint a szent önérzet, mely sebeitekre írt fog szerezni idővel. Most a hon oltárihoz! Ez legyen első lépésem, a hon java tettimnek elseje. És borzadva nézze e jelenetet a jobb utókor, hol ily önkény áldozati nem leendnek.

Vége