MÁSODIK FELVONÁS

SZÍNPADON S SZŐNYEG MEGETT...

ELSŐ SZÍN

(Főváros. Széphalmiéknál. Öltözőszoba. Ilka, Jolán.)

JOLÁN

Ha, há! Csak furcsa állapot ez a
Tiéd; két hétig engem is mulatna.

ILKA

Jolán! Kacagsz?

JOLÁN

                 Bocsáss meg, legnagyobb
A bölcseség, mely mindenen kacag.
De szólj, kész volnál áldozatra is?

ILKA

Kész.

JOLÁN

      Úgy nem értlek. (Búsan.) Óh, mi jó lehet
Azt tudni, hogy szeretnek, s bú, gyönyör
Pusztán nem hangzik el, mind számba jő,
Rokon visszhangra lel. Én nem tudom,
Mi az, szeretni vagy szeretve lenni.

ILKA

S anyádtól?

JOLÁN

          Óraszámra láttam őt,
Első emlékem a verés, ha szép
Csipkéjét, mint kisgyermek, megkoboztam;
Magába szállt hát vissza érzetem,
S önzőbb levék, hogysem megérteném
A Júliában égő szenvedélyt.

ILKA

Hát vőlegényed?

JOLÁN

                   Házasodni vágy csak,
S legkényelmesebb, hogy nékem udvaroljon,
Jó gazdasszonynak is tart - ez szerelme.

ILKA

S te mégysz?

JOLÁN

                 Megyek, - mind illyen - és ez is
Ád fejkötőt, megment a szolgaságtól.

ILKA

Ah, úgy ne kérdezd többé szűm keservét,
Mi egy forrásból messze szétfolyánk már.

JOLÁN (vígan)

Ha, ha! Vigyáznom kell, mert jégre visz,
S még átmerengném a szép életet.
   (Széphalminé s szobalány belépnek.)
Jól öltözém?

SZÉPHALMINÉ

    Miért ily ékesen?

SZOBALÁNY

Ma a kisasszony rendkivűl igéző.

SZÉPHALMINÉ

Csitt! Mért nem mondod rólam ezt soha?
Vagy hogyha mondod, mért úgy, mintha hangod
Gúnyolná a szót, mellyel megdicsértél?
(Jolánhoz.) Lódulj! Ha lány ily fénnyel öltözik,
Mondják, cégért hord! - Óh, így látnom őt. -
            (Ilka ezalatt eltávozik.)
(Szelídebben.) Vigyázz leányom, látom, társalogsz
Ilkával, hogy nagyon nyílttá ne légy.
Baráti szót mondhatsz, amennyi kell;
Az szentelt víz, mely nem használ, nem árt,
Hitelben áll s gyakorta jó horog
Sok titkosat kicsalni; mindamellett
Nem kényszerít viszont-őszinteségre.
Panaszkodjál - gúny; tárj szűt - árulás;
Esdj - megvetés jutalmad. Néma légy,
S meglephetsz.

JOLÁN

                    Nyelvem nem nő-nyelv ezentúl. (El.)

SZÉPHALMINÉ

Nem hízelegsz, tükör: rendes szabály
És öntudat fénykörrel von körül.
Ki áll a déli napnak ellene?
Csak azt a könnyü gyermekszendeséget
Tudnám már bétanulni, az nehéz!
Hogy mozdulatjaim szabálytlanul
És mégis édes eggyé folyjanak.
Hogyan?

SZOBALÁNY

            Felségesen tanulta ön be
A fesztelen természetet!

SZÉPHALMINÉ

                Hah, úgy!
Úgy győzelem, mert illat ez, leány,
Mi a csinált rózsának még hiányzik,
Mit olykor bamba lányka bitorol,
Ki ismeretlen bájait gyakorta
Ügyetlenül tapossa bár fövénybe,
Imádtatik. Ezzel homályosít
El lányom is, és a valódi szépet
Nem értő hódolókat elrabolja. -
Hah! Hogy megint eszembe kelle jönnöd. (Indulattal.)
Leány! Ha mester vagy szakodban: úgy
Tedd, hogy mezén akármi rút legyen.
(Keserűn.) Óh, csak mezén! - (Szobalány el.)
                           A lányka oly hamar nő,
Szivesben ápolnók gyermekkorát,
Mint hogy kisértsen föltárt matricául,
Mint hogy ragyogjon új vágytárs gyanánt,
Kit még kerülni sem szabad. (Csenget, inas jő.)
                       Vegyed! (Írást ad.)
Az itten írtak lesznek mára híva. (Inas el.)
Termem minden müvészet gyűlhelye;
Ki tud hasonlót hozzá felmutatni!  (Herédy jön.)
Üdvözlöm önt!

HERÉDY

                 Ah, önnek arcira
Minden nap száz nem ösmért bájt mosolyg.

SZÉPHALMINÉ

Csitt, mondtam úgy-e, hogy fülem süket
Hizelgésének, míg gróf Andaházy
Kérelme teljesül.

HERÉDY

                  Valóban, e
Gondoskodás féltékennyé teend.

SZÉPHALMINÉ

Óh, jaj nekem! Hiában áldozám
Egy háládatlannak szerelmemet.

HERÉDY

Az Istenért, e hang megsemmisít.

SZÉPHALMINÉ

Ez egy kérés barátném kedvéért,
Így méltányoltatik? - Ne mondja ön
Többé, miként imád, mert a nagy ég
Egy elcsábított nőért bosszut áll.

HERÉDY

Mit ember képes, mindent megtevék,
S ez-é jutalmam, hogy ki is vivém?
Föltételesen bár, de kelletett,
Mert ott fent úgy akarják. Higgye ön.
Így csak én, s csak ön miatt tehettem.

SZÉPHALMINÉ (félre)

Csalhatlan harci csel, már ő könyörög,
Mert én mennydörgök; mint az eb, saját
Szemetjén elfut, hogyha nem remegjük. -
Ne higgye ön, hogy újra elvakít
Nem teljesítendő igéretével.
Vagy hát beszélje rá gróf Andaházyt
Hogy a mondott feltételt elfogadja.
A jó sikernek díja szerelem -
Különben kíméljen meg mindörökre. (El.)

HERÉDY

Egy nedves pillanat - s elolvadék;
Óh, nőszeszély! Pamlag párnái közt
Főzöd ki azt, mit késő kor fia
Elv-fejleménynek, kombinációnak
Tekint. Mink csak bábok vagyunk, kik a
Színen játszunk, de a szőnyeg mögött
Nőkéz vezérli titkos szálainkat. Óh, nők!
Minő varázzsal bírtok tik fölöttünk,
Ha símogattok üdvöt álmodunk már,
S kézcsók-vadászat az egész; varázs, -
Hogy tartsuk a főt, míg ti szarvat adtok.
Rútul kijátszatánk mi, férfiak
Még édenünkben, mert az ismeret
S eszély gyümölcsét Éva ette meg,
Ádámot csak csutája fojtogatta. -
De mért kivánja őt úgy boldogítni,
Ha boldogságát büszkén eltaszítja? -
Hah, eltaláltam, - nője resteli,
Hogy a pamlag nem őtet illeti;
S hogy így ne légyen: a derék barátné
A hon nevében tart vadászatot
A nem kellőleg szíves grófi férjre. (El.)
             (Széphalminé és Andaházy jőnek.)

SZÉPHALMINÉ

Elment a vén bohó, ez jól mulat,
Hogy mindent elhisz; tükre nincs bizonnyal
A pávián-pofát meglátni benne. -
Ön főispán, ha egyet teljesít.

ANDAHÁZY

Szabad könyörgnöm!

SZÉPHALMINÉ

                         Nem tudom, minő
Követje van megyénknek. Mindenütt
Hallom, zavart tesz, Zordy a neve;
E hóbortos fiút kell visszahívni.

ANDAHÁZY

Ezt, fájdalom, nem teljesíthetem.
Az ifjú elvbarátom, lelke láng.
Lemondok a rang csillogásiról,
De elvem ellen küzdni nem tudok.

SZÉPHALMINÉ

Nővel beszél, nincsen gyülésben ön,
Hol durva tenyerű karzatvitézek
Lesik szájából a szót, én szivéből
Halászom azt előbb, mint ajkinak
Tisztítóján megy át. Ne szóljon elvről,
A nő nem ismeri. - Tudom pörét
A Zordy-házzal, egyezést kiván. -
Ne féljen, nyerni fog, Herédy már
Igérte. Pénzre is vagyon, tudom,
Szüksége a csatára, - van nekem;
Jelölje ön vetélytársul Jenőt,
S ha mindenem, ha egy ország nyugalma
Lesz áldozattá, légyen, mért ne lenne?
Önért s a fényért, mellyel hódolat
S kitüntetés vár rám országgyüléskor.

ANDAHÁZY

De Zordy és Jenő legjobb barátok.

SZÉPHALMINÉ

Barátok? - S volt-e összeütközésben
Már érdekök? - Jenővel majd beszélek. -

ANDAHÁZY

E Zordy pártja nagy s elv zárja hozzá.

SZÉPHALMINÉ

Ha elv, úgy nem lehet nagy, vagy dicsekszik
Az elvvel? Akkor elvakítható,
Mert azt vadássza, mit nem ért. De szép,
Hogy nő tanítja önt politikára. -
Pápista Zordy? - Lám, fiam protestáns,
A hitszabadság zászlaját ütöm ki:
Az elv már oldalunkon; afelett
A hitnek kábitó pártszenvedélye,
Mely Zordytól buzgóit elsodorja. -
Adósom sok hatalmas úr, ezeknek
Felmondom tartozásomat, vagy új
Kötésre lépek; szóljon, elhiszi
Már, hogy győzendünk, s bár buktatjuk is,
Hü bajnokának tart, s dicsérni fog
Az ellenzék.

ANDAHÁZY

              Csodálom önt!

SZÉPHALMINÉ

                             Nejét
Honn hagyja; ő jó, jámbor házi nő -
Nem szoktam rosszat szólni senkiről,
De a világban kissé balgatag.
Miért is laknék szellem mindenikben?
Mi lenne a zöldség-, tű- és tehénből.

ANDAHÁZY (komolyan)

Bocsánatot! De hagyjuk most el ezt.
Nőmet gyalázni hallanom tilos,
Mert nőm. - Ha buknia kell, légyen, ám-
De tisztelettel ezt kivánhatom.

SZÉPHALMINÉ (gúnnyal)

Úgy, úgy! A drága nőcske tán pityergett,
Talán papucsával fenyíte is?
S gróf Andaházy megtért és felejte -
Hisz mit tesz az, ha egy szív megreped,
Mely oly hivőn követte egy szavára,
A nő-erénynek útját megtagadva.

ANDAHÁZY

Az angyalarc igéz, ha kárhozat
Csókdossa is körül - s e pillanat,
Mint vészes éjből felmerült sugár
Kétszerte szép, mert harmat és mosoly.
        (Kezet csókol, Jolán ezalatt belép.)

SZÉPHALMINÉ

Nejének minden szépet üzenek
Reménylem, eljő legdrágább barátném.

JOLÁN

Gyülekszik már a társaság, anyám!

SZÉPHALMINÉ

Fejfájásomban a gróf ápola.

ANDAHÁZY

Önzésből tettem e szolgálatot. (El.)
        (Váry belép.)

SZÉPHALMINÉ

E szép boglárt hajadba, szót se többet!
Így kell maradnod, kis fejes leány.
Jókor jön ön, segítsen csak kiszidni -
E rossz leánnyal mindég ily bajom van,
Hiába szerzek néki bármi szépet
Mint legkedvesbnek - az csak elpenészlik.

JOLÁN

Ah, jó anyám, te oly nagyon kegyes vagy.

SZÉPHALMINÉ

Mi lesz belőled, mondd meg - szüntelen
A gazdaság körül kivánsz sürögni,
Még arcodat sem őrzöd, oly korán kélsz.

VÁRY

Segítsem szidni? Még ha volna is
Ok, udvaribb vagyok, hogy sem tegyem;
Van még idő rá. - Csókolom kezét.
     (Széphalminé kezét csókolja s egy díszeszközt ledob.)
Miért is áll az útban. (Kacag.)

SZÉPHALMINÉ (félre)

                  Gyáva lény! -
Semmit sem tesz! -

VÁRY

                   Lám! Új emléke lesz
Reám, kisasszony! - Ez jó gondolat. -  (Nevetnek.)

JOLÁN

Meg is köszönjem? (Jenő belép.)

SZÉPHALMINÉ

                   Menjetek előre,
Tüstént követlek.

VÁRY (súgva Széphalminénak)

                Én Jolánban is
Csak önt imádom, önnek kedveért
Veendem el, s ha ön csak mint vejét
Tekint, kétségbe ejt.

SZÉPHALMINÉ (gyöngéden szájára ütve)

                 Hizelkedő! -
Hit s hallgatás! -

VÁRY

          Megálljon, kis menyasszony.
(Előre kimegy, Jolán torzképet csinálva követi.)

JOLÁN

Mért nem vezet hát, drága vőlegény? (El.)

SZÉPHALMINÉ (Jenőhöz)

Jókor jövél, erélyed hogyha van,
Követ lehetsz Lorán helyett.

JENŐ

                            S Lorán?

SZÉPHALMINÉ (szárazon)

Őt visszahívjuk.

JENŐ (sötéten)

                Ez szörnyű, anyám.

SZÉPHALMINÉ

Hogy egyik fel-, másik lelép?

JENŐ

                           Nem az.
De hogy barátomnak szegem nyakát.

SZÉPHALMINÉ (egykedvűleg)

Ha annak tartod, ám maradj magadnak.
Sok van, mi messziről tekintve nem rossz,
S viszonyunk által lesz rosszá. Ha ezt
Tárjuk ki, sok figyelmessé lesz és
Bátran terjeng a rosszalás is. Ám
Ha szó nélkül, határzottan teszünk,
Bámulva hallgat még, ki ismer is
S a jó siker mindent nyer vagy lesújt. -
Különben is, mi kötne, tán barátság?
Csak iskolákban létezik valódi,
A nagyvilág rögén ledörgölődik,
Mint rossz zománc, kamattalan teher.
Vagy jobb-e ő tenálad? S hogyha nem,
Mért hunyjon a nap, hogy ragyogjon a hold?
(Kifejezéssel.) A sors gyeplője egyszer van kezünkben,
Csak egyszer - s feltarthatatlanul ragadnak
Tovább az események. - Ah, de mit
Darálok, látom, jobb lennél barátnak
Morzsolni olvasót - míg más szemesb
Repűl -

JENŐ

             Anyám!

SZÉPHALMINÉ

         Most volna az idő
Ilkádat is megnyerni.

JENŐ

                  Megteszem.

SZÉPHALMINÉ (kezét adja csókolni)

Fiam vagy, mit sem gyaníttass Zordyval, s mutasd be,
Hadd lássam, hogy kivel kell harcra szállnom. (El.)

HERÉDY (Andaházyval belépve)

Óh, hála önnek a hon szent nevében,
Hogy elvállalta.

ANDAHÁZY

                    Honom érdekéből
A kormány és ország közötti kapcsot
Egy hű kebellel jobban összefűzni.

HERÉDY (félre)

Széphalminéhoz szállok béremért. (Fent.)
Kiváltók tartozásit, megnyerők
Pörét, szerencsém van mind általadni.

ANDAHÁZY

Reménylem szigorú jog szerént.

HERÉDY

                             Hogy is
Különben, mink határzzuk a jogot
Is, mely szerént itélünk. - Már ön itt?

ANDAHÁZY

Határzatod?

JENŐ

              Meggyőztem keblemet
S a honnak oltárára áldzom őt.

ANDAHÁZY

Nagy lélek! Vedd pótlásul a barátért
Leányomat. (Félre.) Hisz a pört megnyerém. -

JENŐ

Szép pillanat! - Ha még maradt szivemben
Kétség, ködét szód napja oszlatá el. (Herédy és Jenő el.)

ANDAHÁZY

Ha, há! Bohó könyörgtél, hogy fogadjam
El éltem óhajtását: hírnevet.
Mondd, Brútus! Mért áldoztál életeddel
A halhatatlanságnak, hogyha illy
Könnyű elérni? - Nem voltak talán

Divatban a filiszterek. S miért?
Mert még nem voltak szolga tisztelőik. -
Jenő! Te jól tudod, zászlód alatt
Pénz és magányérdek küzd, jól tudod,
Hogy én ismérlek; szólj, mért ostromoljuk
Oly cifra szókkal egymást. Emberek!
S ti sem pirultok a zászló alatt,
Mely annyiszor hazudtolá meg elvét? -
Nincsen barátom, mert ki fölfelé megy,
Sokaknak hág nyakukra, s jajgatásuk
Csüggesztené a lágyuló kebelt.
De hittem, van barátság s látni fájt,
Mi könnyen dobtad el, s nem fájt szived,
Mert szódat csipdosád meg, hogy kesergjen.
De el, sötét kép! Üdvöz légy nekem,
Társinknak balgasága, égi lépcső! (El.)