MÁSODIK SZÍN

(Ugyanott, társasági terem. Bianka, Szendrődy, Belényi,
Dúlházy, Kondor, Andaházy, több nők s férfiak.)

BIANKA (ifjaktól körülállva)

A házasság hamu, kinek nehány
Parázsa van, ám hamvval óvja meg!
De Etna fellobog!

SZENDRŐDY

                      Csak tűzijáték
Önnek szerelme, sok népet mulattat.

BIANKA (simítja őt)

Szép ifjú! Mért oly rongyos és kicsiny
Szűd, hogy nem fér beléje - ha, ha, ha!
Ily foglalásból a gyémánt kihull. (Hirtelen elfordul.)
E szócska "hű" s e szócska "hűs" rokon.
Olaszhon lánya ekképp nem szeret,
Percig lobog csak - ámde égig ég.
Tőrként ragyog, s hegyén ül a halál.  
(Széphalminé, Váry, Pikó és más ifjaktól környezve belép.)

PIKÓ

Ön terme a müvészet csarnoka.

SZÉPHALMINÉ

Hizelg - ha úgy tehetnék, mint akarnám.
De én, szegény özvegy nő!

MIND

                     Ön szegény?
Ha Krőzus az.

SZÉPHALMINÉ

                      Tapintatom hiányát
A buzgalommal nem pótolhatom.

MIND

Sőt, ön taníthat ízlést.

SZÉPHALMINÉ (pajzánon)

                   Hajdanában
Szépségemmel - mostan már vén levék.

MIND

Felségsértést követ el önmagán.

KONDOR (papírt ad át, hajlongva)

Nemtője minden szépnek, e dalommal
Dicsőitém meg elhalt gerlicédet,
És benne téged is. (Széphalminé kegyesen elfogadja.)

BIANKA

                       Be jó, hogy a
Müvészetet pártolva, papjait
Hizlaljuk, van mégis, ki megköszönje
Az alamizsnát bók- és hódolattal;
Különben alig vetnénk perselyébe.

SZÉPHALMINÉ (leülve)

(Váryhoz.) Nem szoktam rosszat szólni senkiről, de
Csak az kár, hogy jótéteményeink
Nem lelnek együtt művészet- s erényre.
Kivált a nőkben. - Hol marad leányom?
A kis gazdasszony szűmnek úgy hibázik.

BIANKA

Ön észrevéte jó, mert nők, kik a
Gyermekszeretetről müvészileg
Szavalnak - megnőtt lányukért csak a
Közös imádókkal vigasztalódnak. (Nevetve elfordul.)

DÚLHÁZY (Váryhoz)

Ön boldog, hogy Széphalminé leányát
Nőül veendi, illy erényes asszony
Leánya is bizonnyal az leend.

VÁRY

Ezért veszem leginkább, mert különben
Hiába, csak nemes. - Ugyan, ez-é
Nagy szónokunk Pikó?

BIANKA

                Két hét alatt
Vén Cáto is elébem térdepel. -
Hisz nincs önökben szikra férfiasság! -

ANDAHÁZY

Hát áll fogadásunk a száz aranyban. -

BIANKA

Ki első lép be, lesz az áldozat.
         (Lorán s utána Jenő belépnek.)
Ki ez?

VÁRY

         Nem ismerem.

JENŐ

                         Iró s követ,
Barátom, Zordy. -

BIANKA

                   Zordon a neve.
Meglátjuk, szíve. - -

LORÁN

                  Bár fájlalhatom,
Hogy oly sokáig kése bémutatni
Barátom; megbocsájtok néki, mert
Nem osztjuk szívesen meg édenünket.

JENŐ

Hisz városunkba alig érkezél.

LORÁN

Egy perc öröklét üdvünk ajtajánál.

SZÉPHALMINÉ

Igen kegyes.

JENŐ

                 Jőj, lelkem ideálát
Ismértetem meg lelkem jobb felével.

LORÁN

És én veled ártatlan kínozómat.
          (Ilka előtt megállnak.)
Ez ő!

JENŐ

         Ez ő!

LORÁN

                  Ki?

JENŐ

               Hölgyem.

LORÁN

                      Sőt, enyém.

JENŐ (ridegen)

Lorán! Mi együtt meg nem élhetünk.

SZÉPHALMINÉ

Mi történt?

BIANKA (tűzzel)

          Hah, gyönyör! Tán párcsata?!

LORÁN (súgva)

Örülj, barátom, hogy vágytársad én,
A kényszerített vőlegény vagyok.

JENŐ

És bírod-e őt nem szeretni, szólj?

LORÁN

Nyugodt lehetsz. - Hálával tartozom
Kiváncsiságukért, mert én nyerék.

BIANKA

Hát csak fogadás!

LORÁN

                Tréfa az egész! -

VÁRY

Reményltem, lesz mesélni érdekes tárgy. (Jolán belép.)

LORÁN (Jenőhöz)

Mi báj-alak! - Nézd ismeretlenem.

SZÉPHALMINÉ

Jolán leányom!

VÁRY

               Kis menyasszonyom.

LORÁN (elfojtódva)

Jaj hát nekem!

JENŐ

                  Mi lelt, Lorán?

LORÁN

                                  Mi lelt?
Egy percre föltalálni, hogy veszejtsük
Lelkünek ideálját, tudni: nő;
E földet lakja, bír szeretni, - és -
És mást szeret; - más szívet boldogít.

JENŐ

Nincs semmi veszve, ő még fog szeretni. (Félre.)
Üdv néked, szenvedély! Csak égj! Csak égj!
Ilkámat biztosítod.

VÁRY (Jolán széke mögött)

                    Nos, hogy állunk?

JOLÁN

Úgy, mint Lukács evangelista festve.

VÁRY (ásítva)

Színházban voltam néhány pillanatra.

LORÁN

Természetesen puszta páholyok
Gúnyolták a müvészet csarnokát.

SZÉPHALMINÉ

Mindegy, fizetve vannak.

VÁRY

                      Úgy van, úgy,
Készpénzben egy fillérig.

SZÉPHALMINÉ

                        Látja ön.

LORÁN

Annál szomorúbb, mert így a magasb
Köröknek honszerelme oly divatcikk,
Mit elvénült ruhánkkal eldobunk.
És egykedvűen öltjük vállainkra
A muszka divatot, s nem fáj szivünk,
Mert nem volt a hon vélünk összeforrva.

JENŐ

Vigasztalnák is érte hölgyeinket
A muszka tisztek udvarlásaik.

LORÁN

Én így sem értem, nem hiszem, hogy illy
Korcs légyen az éneklett nőkebel.

SZÉPHALMINÉ

És lássa ön, nem szép díj-é az is
A művészetnek, hogy pór papjait
Arisztokráciánk körébe vesszük. -
(Biankához.) Óh, Istenem - mint sápad, tán beteg?

BIANKA

Gondoskodása bájol - jól vagyok.
(Félre.) Megállj!

JOLÁN

                  Javunkért; mert e pór művészet
Virágtermő tavasza termeinknek.
Gyermekkabát arisztokráciánk,
Mely a serdűlő ifjat nyűgözi
Szabad mozgásiban; s fel-felhasítjuk
Legszűkebb részét, míg lehull egészen.

JOLÁN

Divat most a szabadság; hőse ön is?

LORÁN

Úgy, mint az üldözötté; én hamar
Baloldalunkra vinném önt is át,
Mert lelke tiszta, mint fehér papíros;
Fogékony a legszentebb képzeletre;
S mi tükrözhetné ott oly hűn magát,
Mint a természet gyermeke, "szabadság".
Ön eldobná arisztokráciája
Védsáncait a szép természetért;
S a büszke ház leányán győzedelmes
Leendne a természet-szülte nő.
Szabadság és nő oly rokon; nem-é
A nő világa úgyis a bal oldal?
Ő isten abban - s nincs-é ottan is
Egyenlőség - szabadság? - Ön pirul? - (Melléje ül.)

BIANKA

Ilyen barátság, mint öné, Etelke,
Zenő iránt valóban megható
Korunkban. - Zordy, fejtse meg, miért
Vágytársak mindég a legjobb barátok?

LORÁN

Miért?

BIANKA

          Egy test a férj s nő bibliánkban,
Tehát a férfinak szerelmese:
Szerelmese nejének is. Ugyan
Mért sápad ön? - Beteg? - Ím, itt ez illat.
           (Üvegcsét nyújt.)

SZÉPHALMINÉ (félre)

Nem kell, kigyó! - Igen jó gondolat!

LORÁN

Ön ollyan édesen merengve ül,
Mint az, kiben szent nyúgalom honol.

JOLÁN

Mindég egyenlő víg vagyok. -

LORÁN

                          Nem úgy.
Midőn a nő éltének hajnalán
Szeret, szerettetik s egy hosszu lét
Mosolygva áll előtte, üdvözül;
Hisz életünkben a remény legédesb.

JOLÁN

Én a jelennel tartok és mivel
Kevéssel is beérem, sok gyönyört ád.
Nem tűzök egyet életcélomúl;
Nem kérek csillagot, csak gyertyafényt;
Nem ezredévet, és sosem csalódom.
Mit Isten ád, gyorsan köszöntöm el
Az első perc egész költészetével,
Mely nélkül ronda váz lesz minden élv,
Hála az elme boncolásinak.

LORÁN

Mi a jelen? - Percszülte fuvalom,
Mely múlt s jövendők csókjából ered,
Elcsattan, s múlt reményeink román
Halotti hamvul szenderegni. Óh,
Kevés a perc, melyt élni érdemes,
Melyért keresztül e nagy életen
Csatázunk és a percek is gyakorta
Csak akkor édesek, ha elfolyának.

JOLÁN

Ah, ön nagyon boldogtalan lehet.

LORÁN

Miért, hiszen csak percnyi üdv lehet,
Nem évnyi, és e percek csak sötét
Években termenek.

JOLÁN

                         S vajon sötét
Esztendeinkért kárpótolnak-e?

LORÁN

Ki a rózsát szakasztja, gondol-e
A gondra, mellyel ápolá? S ha ön
Egy pillantással oszt rám életet,
Egy élet szenvedését elfelejtem.

JOLÁN

Ön költő, mestersége hízelegni.

LORÁN

Csak ezt ne higgye, mert kétségbe ejt
Érzéseim tolmácsán. Mondja ön:
Mi jó hizelgés mondva isteneknek?

VÁRY

Miért oly elmerült, menyasszonyom?
Óh, vajmi szép pár leszünk mi, majd
Fogják vitatni: vajjon mellyikünk szebb,
A férfinép önt védi, engem a nők.

JOLÁN

Mentsen meg ön e félkegyelmü hőstől.

VÁRY

Mért e szerénykedés, ha komolyan
Szándékom volna. Most a férfiak
Kelete sopra pari áll; s leányink
Mennek, ha kérik, hát hogyan ne hozzám,
Ki íztől ízre - erszényét kivéve,
Mely sorvadást nem szenved - főnemes.

LORÁN

Szörnyű szükség lehet már férfiakban,
Ha oly kapós ön.

VÁRY

                 Megbántás!

LORÁN

                            S elégtét,
Ha tetszik, pisztolok - könnyű halál.

VÁRY

Hm! Pisztolok! - Jól célzok.

LORÁN

                        Ám talál-e?
Ha úgy, mint elméncsége, nem veszélyes.

VÁRY

De a könyűk - és gyilkos öntudat.

LORÁN

Úgy hát távozzék!

VÁRY

                Hah!

LORÁN

                       Lövünk.

VÁRY

                                 Megyek.
A tréfáért, hogy höl-, vagyis Jolánnak
Kedvére udvaroljon - hol botom? (El.)

JOLÁN (nevetve)

Könnyű győzelme volt.

LORÁN

                            Csak Várynál!

JOLÁN

Ki tudja?

LORÁN

        Ím a körmagyar! - Ha tetszik. (Mind el.)

SZÉPHALMINÉ

Jolánnak Zordy udvarolt: derék
Levente, ezt meg kell kerítenem.
S nem tudna-é két nő hálóba fogni
Egy bamba gyermeket? De a minap
Lépést tevék, hogy birtokát veszítse,
Ezt gátlanom kell. - Gyermekem, Jolán!

JOLÁN (belépve, Bianka az ajtónál)

Parancsolsz.

SZÉPHALMINÉ

                     Légy Loránhoz olvadó,
Tüntesd ki őt, mosolygj szemébe olykor.
Ha elvesz, szép kocsin jársz, szép lovon,
Fényes cselédség vesz körűl; üdővel
Feljebb mehet, méltóságot szerez.
S rá'dásul szellemdús is és csinos. -
Hordd asztalodról a sok konyhakönyvet,
Költőket rakj helyökbe, s jól vigyázz,
Hogy felmetszetlenek ne légyenek. -

JOLÁN

Akként cselekszem, amint rendeléd,
E Váry úgyis oly kiállhatatlan:
Azt mondta múltkor, hogy karom sovány.
Fényes cselédségem lesz, úgyebár.

SZÉPHALMINÉ

De Váryt sem taszítsd el még egészen,
Szorítsd meg olykor tánc között kezét,
Mondj fülébe súgva szépet is neki,
Tartsd jégveremben, mint a marhahúst,
Ha szükség lenne rá.

JOLÁN

                          Mi furcsa lesz
Egy szemmel jobbra, mással balra nézni,
Hizelgést súgni, míg a másikának
Lágy kézszorítás ígér jobb reményt.
Dicső egy tréfa! - S még e vígalomhoz
Az ájtatos kép! Ha, ha, ha! Derék!
Nevetnem kell.  (El Széphalminéval.)

BIANKA

                     Majd sírsz, ha én kacaglak!