HARMADIK FELVONÁS

ÁLARC ÉS ÉRZELEM

(Szín: Főváros. Andaházyéknál. Terem, két kis szobába vezető oldalajtókkal.
A háttérben magas boltozat vezet egy fényes bálterembe, melytől felvonás
elején kárpit választ el. Olykor zene.)

(Lorán és Bianka a boltozaton jőnek - álarcosan.)

LORÁN (Bianka elébe térdelve)

Meddig takarja írigy éj gyanánt
E mez napom életsugárait?

BIANKA (álarcát levéve)

Keljen fel ön!

LORÁN (felugrik)

                     Hah, árulás! Mi ez? -
Bocsánat - én - ah, én - megtévedék.

BIANKA

S én megbocsátok; megbocsát ön is
A tévedésnek?

LORÁN

                     Mit? - Vagy úgy - igen.

BIANKA

Minő zavart ön, nemde mást reménylt?
Egy ifju nőt, ki csillog - ah, de higgye,
Nem gyémánt. Én önt kárpótolhatom,
A csalfa szívért hőt, igazt ajánlok,
Mely üdvvel oly tele, hogy istenít. -

LORÁN (elszóródva)

Az üdv terem, csinálni nem lehet. -
Miért nincs ablak minden nő szivén.

BIANKA

Nem az, Lorán, nem ablak, mert azon
Itt: honszerelem, magasztos nőerény,
Szép háziasság, sőt a szendeség is
Rút, bétanult cégérré aljasodnék,
S lehullna a nőnagyság glóriája. -
Ott; boldog vőlegény: négy szép lovat,
A hívatalnokot, pénzt látna, meg
Cselédséget, mindent, csak nem magát,
S szétoszlanának legszebb álmai.

LORÁN

Valóban büntetné a nővilág,
Hogy ármányának titkait kitárja.

BIANKA

Miért volna hát az ablak? Hogyha úgyis
Kinek természet adta kulcsait,
Annak keblünkbe pillantása van.
(Tűzzel.) Lorán! Nekem szerelme kell! S ha szóm
Nem oly szabott, mint langyos hölgyeinké,
Ha hirtelen, vulkáni tűz okozza,
Mely árként gátat hág, s az elmüvelt
Világ durvállja csak szent működését.

LORÁN (türelmetlenül)

Majd másszor erről.

BIANKA

                                 Hah!

LORÁN

                                      Bocsánatot. (Indul.)

BIANKA (karon fogja)

Ön nem hisz, eltaszít, jó, csakhamar,
Ha majd körülnéz, és a nagyvilágon
Magához hűt kivűlem nem talál:
Mindent átkozni fog, s engem megért.
Mert hogyha élvez édes perceket,
Egy ifjú és kellemes lány-ölet,
Ha a korál-ajk súgja, hogy szeret:
És ég szeméből boldogság mosolyg:
Jól látszik állni ifjusága; hogy
Még elromolni rá nem ért: ne higgye!
Nem tiszta üdve, képzelt édenéből
Minden mosoly, minden szó tervszerinti,
Nem boldogítja egy tekintet is,
Mely a tükörnél nincsen bétanulva. -
(Gúnnyal.) Különben még ez mind igen derék,
Az életbölcseség főiskolája
Érzést hazudni, szentet, puszta szívvel.

LORÁN

Hazudsz nő! - Óh, ez nem lehet való!
S ha mégis! Isten, úgy én megtagadlak,
Mert templomodban ördög üt tanyát.

BIANKA

Mi gyönge lény az ember, mily nehéz
Lemondni kedves álomképeinkről:
Már hogyha fél mámorban érzzük is,
Csalódás képzetünk - csukjuk szemünket,
Hogy szét ne folyjon még a drága kép.

LORÁN

Nem, nem, ne higgye ön, hogy gyávaság
És férfiatlan öncsalás okozza
Kétségemet. Mindenre kész vagyok.

BIANKA

Hát adja ön ki Andaházynak
Magát, szóljon Széphalminéval és
Meg fog győződni, hogy szavam való.

LORÁN

Legyen, de asszony! Jaj, ha meghazudtál;
És mégis, mily szivesen megbocsátok. (Elmennek.)

SZÉPHALMINÉ (oldalajtón jön és olvas)

Minő jeges hang, mily szabályos írás,
Lángszó elég, de óh, a nő ki tudja
Ismérni a tüdő és szív beszédét.
Ismét hűlsz, Andaházy? - Fölhevítlek. (Ír.)
"Fizesse ön meg tartozásomat." -
Meglátjuk szíve szirt-é, s hogyha szirt,
Ez érccel összecsapva felmelegszik. - (Lorán és Jolán jőnek.)

LORÁN (sötéten)

Levette álarcát.

JOLÁN

                 Le.

LORÁN

                           És, ki tudja,
Az avatatlan most isméri-e
Már jobban, mint előbb, a szív, s kivált
A nőszív nem viaszk álarc alatt
Sző csábot és cselt; más-más arc alatt,
Mely sűrűbb, bájosabb s efelett
Oly élethű. - Óh, óh!

JOLÁN

                                Mi lelte önt?

LORÁN

Ezt meg kell szoknia; gyakorta jő
Ily percem és mázsányi súlya fojt,
Hogy szív-eremben az élet megáll:
Démonnak mondják, mely gyötörni jár,
Érzésnek hívják a közemberek.
Rossz szellem s elfüstölni nem tudom
A társasélet síri balzsamával. -

SZÉPHALMINÉ (a levelet elkészítve indul)

Úgy vélem, itt felesleges vagyok.
Laissez nous faire, ez a kereskedők
S szerelmesek kedvelt jelmondata. (El.)

LORÁN

Ön nékem adja e virágfüzért?
S ha hervad és lehull?

JOLÁN

                         Az érzelem
Hervadni nem tud, mely virágin él.

LORÁN

Szabad tehát magyaráznom virágit?

JOLÁN

Mit keble súg, abban megegyezem.

LORÁN

Miért ne kételkedjem az egekben,
Ha ez hazug!

JOLÁN

                    Ijeszt.

LORÁN

                      Ijesztem? Óh,
Nyomorult lény a költő, látja ön,
Szerelmét más közember föl nem éri.
Nem oltja el egy érdekváltozás;
Tűzvész az, mely, ha egy világ viharja
Zúg el fölötte: nő csak és dagad;
Előitélet, gyáva számolás,
Illendőség nem korlátolja reptét;
Alkot magának, mint Isten, világot,
S lelkének gyermekivel népesíti;
Küzd és imád, kételkedik, leroskad,
Győz újra, és átéli a világnak
Minden kínjával minden élveit.
S ha eggyé olvadt a szent ideállal,
Egy lelki eggyé, mely elég magában
S tökéletes, mint Isten, mert szerelme
És vágya önköréből nem csapong ki;
Ha látja, hogy ördöggel olvad össze
És lét-egészítője, fél-maga
A gyáva földre húzódó anyag:
Ezt látva üdve összeroskadoz,
Föld, ég között bolyong, mint kárhozott
Szellem. Kiégett keble puszta ház,
Hamvban jelenti csak, hogy ége egykor
S a percnyi fénye gyászrommá tevé.

JOLÁN

Ah, én sajnálom önt.

LORÁN

                     Sajnál? S miért?
Ön tudja: illy őrjöngő szenvedély
Nem lel rokonra e fagyos világon? -

JOLÁN

Nem lel rokonra! - Eztet ön nekem?

LORÁN

Hát hogyha a költőnek vállait
Haldokló vén apának átka nyomná,
Még akkor is?

JOLÁN

                      Még akkor is.

LORÁN

                             S ha ő
Ez írigylendő, e sajnálatos
Földönfutó egy kóbor volna csak,
És e világon minden birtoka
Két kar, becsűletes szív és esze, -
Még akkor is?

JOLÁN

                    Még akkor is.

LORÁN

                                     S ha e
Koldús, és átkozott földönfutó
Én volnék, akkor is?

JOLÁN

Mi szörnyü ön.

LORÁN

                Még akkor is?

JOLÁN

                                           Óh, jaj!

LORÁN

Ha, há! Szerelmed itten már kifogy?
Jolán, hogy higgyek még az emberekbe?
Jolán, még akkor is?

VÁRY (berohan)

                 Újság! Kisasszony... -
De hah, mi ez? - Beszélni újolag
Lesz szép történetem.

LORÁN

                              Hír? És minő? -

VÁRY

Csak végnapjai, semmi hír.

LORÁN

                           Báró! Az is,
Mit itten láta, illyen tréfa volt,
Azért reménylem, hogy hallgatni fog.

VÁRY

Minden bizonnyal - ártatlan mulatság. -
Mi szörnyü ember! Vérem megfagyott.
Ezzel tréfálni nem nagyon tanácsos. (Jolán Váryval el.)

LORÁN

Ismét táncolni! - Óh, én megcsalódtam.
Nem, nem, kiált érette szívem újra
És küzd és fáj, mert küzd és vérezik;
A megrepedt nyugodt a sírfenéken. -
De így kétségben küszködő reménnyel
Minden tapodtnyiért üdvbirtokunkból
Megvívnom, véreznem, hogy végre mégis
Lassú küzdéssel vesszen az egész,
Ez fáj. - Világot e Káoszra hát,
Világot, hogy szülessen bár pokol,
Bár üdv, mindegy, csak a szülés keserve
Végződjék: és megnyugszom. Csak világot:
A nőkebelnek titkait kitárni!

BIANKA (belépve)

Adok világot én, csak megköszönje.
(Hátravonulnak, Széphalminé két csúnya nővel jön, álarcaikkal kezökben.)

SZÉPHALMINÉ

Kedves barátnéim! Tüstént követlek
Vacsorán is közöttetek ülök. - (Nők bókok közt el.)
Kérkedjetek csak, hogyha boldogít,
Barátságommal - rútságtok közül
Mint állt vízből a nap, ragyog ki bájam.
(Lorán álarcosan előre jön.)

LORÁN

Nem ösmer ön rám - Andaházyra?
Mint látom Zordy fogva van.

SZÉPHALMINÉ

                                          Reménylem
A kislányt főkötő alá hozom,
Jól játszik. Szóm van önnel.

LORÁN

                                           Óh!

SZÉPHALMINÉ

                                               De jőnek.
Találkozunk!      (Lorán hátravonul.)

VÁRY (belép)

                 Hír! Zordy elveszejté
Pörét.

SZÉPHALMINÉ

          Tréfál ön úgyebár?

VÁRY

                                      Nem én.

SZÉPHALMINÉ

Ez szörnyű, biztos-é forrása is?

VÁRY

Sajnálva látom, mint hat önre szóm.

SZÉPHALMINÉ

Amennyiben keresztény könyörület
Mint borzadás ment végig hátamon.
Különben ezt már régen gondolám.
Ím, vége az egésznek.

VÁRY

                                 Mily dicső!
A nagyvilág egyik fénycsillagát
Még borzongatja emberszeretet is! -
Még ráér illy nehéz hideglelésre.

SZÉPHALMINÉ

A többi közt újságát mondta-é
Menyasszonyának?

VÁRY

                            Mit? Menyasszonyomnak?

SZÉPHALMINÉ

Igen, lányomnak.

VÁRY

                          Volt, de elrabolták.

SZÉPHALMINÉ

Hűségét tettük próbakőre.

VÁRY

                                         Nem.
Másképp beszélne a leány maga.

SZÉPHALMINÉ

Hogy adnám Zordynak, hisz római. (Váryval el.)

LORÁN (kacagva előre jön)

Mily üdv! Lányfőre fejkötőt tehetni
Mi szép! - Árú gyanánt családtagoktól
Megalkudtatni és még ily kevésben!
Vagy nincs-e szebb cél tűzve életünknek,
Mint a leányt asszonnyá tenni. Óh,
A férfi mégis jobb igaz: hazud
Hazát, erényt ez is, de a kenyérért;
És életünk csak jobb egy főkötőnél,
Mely életcélotok.

BIANKA

                           Máris dühöng,
S miért? - Valóban, hogyha minden ember,
Ki nőnek hitt, s nőtől kijátszatott,
Ettől halt volna meg: nem lenne senkit
Más kórságoknak sírba döntniek.
Óh, férfiú-dac! Báb te, melyt imád
A gyáva, ím egy gyönge nőkebel
Hajód leárbocolja.

LORÁN

                            Azt hivém,
Hogy a végsőkre is készen vagyok.
Csalódtam; ember és világ erősen
Volt szűmhöz nőve, s fáj, hogy elszakasztom!

BIANKA

Kigyókat veszte.

LORÁN

                         Jó vigasztalás,
Ha a világnak romján szól az ördög:
Ne sírj, magad vagy a világon úr,
Nem lesz, ki osztályrészedet szükítse,
Nem lesznek nőd s barátid hűtlenek.
Szép üdv a sírva mult üdők könyéből.

BIANKA

Letörlöm könnyeit.

LORÁN

                             Ne bántsa ön;
Óh, szent a könny, mert szép múltért fakad.
Vigasztalás, nem értett szenvedés,
Ki együttérzve nem könnyíti azt,
Tisztelje néma szenvedéseit,
Hogy felrettenve gyászos enyhelyéből
Lelkünk ne lássa, hogy nem érti senki.

BIANKA

Egy érdemtelentől mentém meg önt.

LORÁN

S köszönjek-e a természettanért,
Mely a kék boltot csillagezredével
Léggé olvasztá és én még köszönnék;
De fogadásból! Ez nagyon zsidós. -

BIANKA

Ön tudja ezt is? Én elismerem;
De halljon engem is s aztán itéljen:
Míg más gyermek mosolygott, sírt örült,
Mint a perc ihleté: én szűk szobában
Táncórákat vevék siró szemekkel;
Gyakorta megfosztának ételemtől
Ha csüggedeztem, pénzleső szülőim. -
Az estve jött, fényes ruhában és
Kedvet hizelgve színpadon valék;
S kiket mulattattam, tán nem gyaníták,
Mennyit szenvedtem, hogy meg tudjak élni. -
Serdültem, s jött hozzám sok fényes úr,
A lángkeblű, az ártatlan leány
Hitt, és szerelme legszebb gyöngyeit
Nehány kéjenc mulatságára szórta. -
Fölébredék s míg boldogb nő előtt
Költői fényben áll ember, világ,
Előttem legrútabb alakjait
Nem szégyenlé kitárni; s én csalott,
Hitem veszejtett, - élvek tengerében
Kerestem kárpótlást. De élveim
Erőltetett meleg: nem nap szülé. -
Ön jött, s utálni kezdtem multamat,
Láttam, mi rossz vagyok s érdemtelen
Ily nagy kebelben élni. - Ön kizár,
De én mint bűnös mennynek ajtaján
Addig könyörgök, addig szenvedek,
Míg Istenként könyrülve béfogad. (El.)

LORÁN

S most társaságba - szólni sok- s ürest,
Hogy nyíltnak látsszék szónk, mulasson, és
Mégis keblünknek szentelt rejtekéhez
Ne légyen benne kulcs egy hangban is.
S még nem tudom jól a görcsös mosolyt,
Melyet házunknak lángján sütközünk,
Nem olly üres még szűm, hogy kétszerezve
Akármit visszaád, hogy a gyönyört,
A gyászt csak úgy mutassa ki, miként
Az illendőség hozza azt magával.
Melyet nehány erőaszott divatbáb
Határza így meg. Ím, ezek tehát
A társaság gyönyörűségei,
Melyekben a szeszély kínpadra van
Feszítve gúnyaul természetünknek. (El.)

SZÉPHALMINÉ (Jolánnal jön)

E perct vége minden tettetésnek;
Loránnal légy hideg, Váryt tekintsd
Megint mint vőlegényt.

JOLÁN

                                  Miért, anyám?

SZÉPHALMINÉ

Tudd, Zordy koldus, tégy, mint rendelém.

JOLÁN

Anyám! Ha nem tanultam volna: nincs
Valódi érzés: hinném Zordyé az;
Oly más a többieknél! - Óh, anyám!
Én nem tekintem egyes szám gyanánt
Imádóim hosszú sorát nevelni.

SZÉPHALMINÉ

Mit? A lányszív nem oly törékeny és
A színvilági szíveket kivéve
Nem sok repedt meg még szerelmi kíntól,
Vagy hát Széphalminé leánya nem
Felejtené el az avult szerelmet?
Hitvány érzelgés! Melyt kiizzadunk,
Kipárolg az, mint kámfor, hogyha nincs
Mellette bors s az élet borsa pénz.
Csak a csukott, a jégkebel ragyoghat
Nem égve porrá. - Hát ha olvasál
Regényt, keresztülmenve lapjain
Nem tetted-é el, bármint érdekelt is?
Ezt gondold most is, végzéd a regényt
És végy jókedvvel ismét mást elő.

JOLÁN

Shakespeare után német komédiát.

SZÉPHALMINÉ

S végtére is mit vesztél? Egy kalandort,
Hóbortos költőt - báróért; kinél
Jobb férjet még kivánni sem lehet:
Nem kínoz szenvedéllyel, nem lesekszik,
Mivel lesetni sem vágy! Hírei
S rendes sétái mindég elmulatják,
S ha többet költsz ebédkor, megbocsát.

JOLÁN

De szómat adtam.

SZÉPHALMINÉ

Adtad a követnek;
Földönfutónak, mondd, mért tartanád?

JOLÁN

Anyám, én félek tőle, reszketek,
Mint bűnös a teremtő zsámolyánál,
Nem bírva szent tekintetét kiállni,
Parányi léte s bűne tudatával -
Hát még, ha megcsalom, kisértni fog.

SZÉPHALMINÉ

Hah, engedetlen gyermek, akarom.
Megállj, öklöm tanítson meg szeretni. (Jolán el.)

HERÉDY (hajlongva jő)

Szabad könyörgnöm fáradalmaim
Igért jutalmát?

SZÉPHALMINÉ

                      Mit, talán szerelmet?
Ha, há! Kiszúrnám e két csillagot,
Ha ősz szakállodon csak meg-megállna.
Bohó! Vén csontjaid nem fájnak-e
A hajlongástól ifjú nők előtt? -

HERÉDY

Mi szörnyű álom ez! Vagy ébredés,
S előbb álmodtam oly soká szerencsét?

SZÉPHALMINÉ

Állattenyésztőnél tehetsz szerencsét,
Mert ritkaság vagy, szarvas elefánt.
(Herédy el, Andaházy jő)        
Már egyszer elszökött - most nem menekszik.

ANDAHÁZY

Nagysád parancsol?

SZÉPHALMINÉ

                               Itten csendesebb lesz.

(Andaházyval egy mellékszobába megy. A boltozaton jő: Jenő, Ilka, Jolán, Lorán, Szendrődy és még nehányan.)

JENŐ  

E ló telivér.

SZENDRŐDY

                 Én tudom, nem az.

JENŐ

S én kész vagyok szavamat állani.

LORÁN

Roppant becsűletérzet. - Egyikét
Elmondom íratimnak, hogyha tetszik.

JOLÁN

Sőt, kérjük.

TÖBBEN

                 Halljuk hát.

JENŐ

                                 Ez jó lehet.

LORÁN

Őrjült költői képzelet, de hallják,
S nevessenek. Barátlag, emberül
Osztá Prométheusz az istenekkel
Teremtésünk fáradalmait,
S lelket lehelt a sárból gyúrt kebelbe. -
Megírigylék bajtársi tetteit,
S Kaukázra zárták visszatartva díját. -
Hisz istenek valának, s tettöket
Nem volt más isten, aki megbirálja.
Mit vélsz, Jenő, baráti tett-e ez?

JENŐ

Tigris-barátság.

LORÁN

                        Sőt, isten-barátság,
Minő lehet hát még az emberek között!
De volt hősünknek öccse: Epiméth,
Vitéz titán! Csatára kérte őket,
S boszút forralva a magasba tört,
Megrázta termi fellegoszlopát,
S fölkérte a menny gyémántkulcsait;
Mit villámolva meg nem győzhetett,
Egy nővel vágyta azt Zeusz kivívni,
E Pandorának zerge-termetével.
Parancsolá: mosolygjon a titánra
Szerelmet, és hazudjon szenvedélyt,
Mit isten föld fiáért érzni nem bír. -
Mit gondol, a lány mit cselekedett?

JOLÁN

Nem hallgatott parancsra, s úgy cselekvék,
Mint keble istenétől azt tanulta.

LORÁN

                                              Dicső, dicső!
De ha Pandóra keble puszta volt?
Hány nőkebelben trónol lélek, és
Hány nő nem enged minden bényomásnak,
Mert elv és érzés áll szivében őrt?
De úgy, hisz nála még nem ölte el
Pallérozás égadta szikraját, -
És mégis, mégis, ő sem így cselekvék!
Hizelge és mosolygott, míg csalott
Hősünk kivítt gyözelméről lemondott,
Minden reményt ez egyért bécserélve,
Mely esti árnyként létét elfogá;
És látva egyetlen csillagzata
Mint szikla gyémánt, nem mint nap ragyog,
Mely dermeszt és kigyómarás gyanánt
Gyógyithatatlan szívsebet fakaszt, (Legnagyobb tűzzel.)
Leroskadt üdve. - (Hidegen.) Nincs tovább. -

JOLÁN

                               Lorán,
Hogy érti ezt?

LORÁN

                       Sehogy, hisz költemény. (Mind el.)

BIANKA (Zenőt a mellékajtó elébe vezeti)

Megfogtalak, Etelke! Bosszut áll
A színésznő! - Zenő, ön itt marad.
Mig eljövünk gerléimet csodálni. (El.)

SZÉPHALMINÉ (bent)

Óh, nő! Ha van kebledben irgalom!
Jaj, annyi bűn után tőled reménylek?

ZENŐ (az ajtót a más mellékajtó kulcsával kinyitja)

Most félre töredelmességeiddel.
A jóllakott hiéna könnyei
Nem ingerelnek. Én a nőerényt,
Mert téged is nőnek hiv a világ,
Kivánom benned a gúnytól megóvni.

SZÉPHALMINÉ  

Ha ezt tehetnéd!

ZENŐ

                        Szökni nem lehet,
Mert úgy kijönne az egész csalás!
(Bemegy, s álarcában Széphalminé jelen meg.)

BIANKA (jön a társasággal)

                                              Nők és urak!
Másfél órája, hogy gróf Andaházy
Mereng a nők e legrosszabbikával,
S míg kedves és szellemdús nője szenved,
Míg lopva törli bánatkönnyeit:
Ő addig e csábító, e kiélt
Kéjhölggyel társalog, kit könyrületből
Maholnap a bűn elhágy, mert erőt
Nem bír, hogy azt el ne tudná hagyni. Ím!
(Zenőt a szobából kivezeti s álarcát lekapja.)
E nő!

ZENŐ

           Isten s világ előtt övé. - (Nevetés.)

BIANKA

Mi ez?

SZÉPHALMINÉ

            Ha, há! E tréfa sikerült.

ZENŐ (Biankához)

Sajnálja ön, hogy nem segíthetett?
Keresztyén-buzgalom, mely bánja, hogy
Embertársának van mit rágni még,
Mert éhhaláltól meg nem mentheti.

BIANKA

Szép hála tettemért!

ZENŐ

                                Szép tetteért:
Hogy bosszuját erénynek adja ki.
És azt akarja: más köszönje meg,
Ha önmagának eleget cselekvék. -

SZÉPHALMINÉ

Barátságáért sokkal tartozom.

BIANKA

Hogy van, nem értem, ám hogy nincsen így,
Esküdni mernék.

ANDAHÁZY

                         Majd megoldom én.
Kegyed, Bianka, nem csalatkozott. -
Szegény valék, fény, vágy és balkörülmény
Hódolni késztetének ennek itt -
Ki szívesen megnyitta kincseit,
Hogy rajtok egy imádót megvehessen,
Ha, há! Hisz az imádó nem hiában
Jár vérző bokákkal szent helyekre,
Nem csúsz hiában az oltár körűl,
De vagy bűnöknek súlya nyomja lelkét
Vagy e kis fáradalmat jó zsidósan
Kivánja az egektől megfizetve.
(Széphalminé menni akar.)
Megálljon ön, nagyon rövid leszek. -
Igy a szent képek híve; hát, ki az
Ördögnek bálványoz még? Fényre vágytam,
Kitől e kegy függött, e nőt imádta,
S hódolnom kelle, hogy nőbüszkesége
Kieszközölje nékem e helyet.
Meglőn; bár hírlapokban érdemek
Említtetének, mégis igazabban,
Mert e nő itt - hiú, és úgy akarta,
Hogy szenvedélysugallta soraim
Nagyobb rangútól légyenek megírva;
Más érdemesek elpenészedének,
Mert nem tanultak bókot csinálni. -
Többször le vágytam rázni e nyügöt,
De, mint oroszlán, tartá martalékát,
Fenyíte, átkozódott, kért, könyörgött.

SZÉPHALMINÉ

Hah, árulás! Hazugság.

ANDAHÁZY

                                    Tűrelem!
És nőmet kelle mindég sírni látnom,
Most is feláldzá a bűnért magát
És nyugton szenved; óh, e lét rövid
Mind helyrehozni szenvedéseit. (Ölelkezés.)

SZÉPHALMINÉ

Gyalázat öntől illy alávalón
Gázolni nőerénybe.

ANDAHÁZY

                            S volt-e kor,
Mely önt erényesnek látá?

SZÉPHALMINÉ

                                       Azért
Őrzöttem-é meg szennytől híremet?

ANDAHÁZY  

A hír- s erénnyel ifjú kéjleányok
S a bűn utára indult nők dörögnek,
Ön már kivénült, ön már aljasabb,
Hogy ez kölcsönzzön némi érdeket.

SZÉPHALMINÉ

Jó, jó, van itt még férfi, aki véd,
Ki az erény lovagjaul szegődik:
Herédy!

HERÉDY

            Én szolgálok szarvaimmal.

SZÉPHALMINÉ

Még nem ráncoltak arcaim, szivem
Még női szív, mely bír ármányt koholni,
Hogy sírjanak mind, kik mostan kacagtak.
Fiam, boszulj meg! (El.)

JENŐ

                          Egy bőrkarcolás
Csak címeért - udvariasan, kimérve,
Arámnak apját, főispánomat
Eléggé bünteti - hírsérvedért.

HERÉDY

Még én olcsón menekvém, hála Isten!
(Ezalatt ismét mind a másik terembe vonulnak.)

LORÁN(Ilkát visszatartva)

Egy szóm van önhöz!

ILKA

                                 S én kihallgatom.

LORÁN

Ismérem jellemét - ez bátorít.
Egymásnak nézeténk ki, de nekem
A házi üdv helyett egy puszta kéz,
Bilincselt szív lett volna mindenem,
Mit a reménydús nőnek adhaték,
Kit még a szenvedélyek hajnalában
Egy felmosolygó nap pompája várt.
Így csalni nem birék.

ILKA

                             Óh, hála önnek!

LORÁN

Mig a pör tartott, nem birám kiállni
Tekintetét, miért hogy nem dobám
E rossz szivet, szülőink alkujára?
Pöröm veszett, és én nyugodt levék. -
De hullt fejemre szívölő csalódás;
És az, ki egyszer már veszejtni kezd,
Mint fergetegben a kalmár hajós
Egymásután kidobja áruit,
Hogy még megmentse a maradtakat;
Amíg hajója üresen marad,
S üres hajóján véle a nyomor. -
Szivem kihalt, siroszlopim között
Az embergyűlöletnek réme ül;
Kétségbeestem üdvön, életen,
Istent, erényt és embert megtagadtam.
Egyetlen társam a szülői átok,
Egyetlen hasznom küzdő életemből,
Hogy éltem unni s halni megtanultam. -
Nem bánom a világ itéletét,
Mely mindent rossznak mond, mit föl nem ér.
Csak egyért kérem az eget, hogy ön
Megértse a hitetlen férfiút,
Ki csak rémként tűn fel szent álmain,
Mert a világ is ily kristály-kebelben
Dicsőbb színt ölt fel, hogyha tükröződik.
És máskor, hogyha lát megtörni embert
Kétségbeesve sorsán, óh, ne higgye,
Gonoszság, mert körülmény zúzta le.

ILKA

Mindezt ön értem szenvedé, hogyan
Reménylhetek öntől bocsánatot.

LORÁN

Nem fogja ön áldását megtagadni
Az átkozottnak gondülött fejétől,
Ön nem tagad meg egy csókot nekem
Talizmánul vihardús életemre,
Hadd irják sirkövemre: életében
Egy nőt csókolt meg, mely nem volt csalárd,
S a Judás-csókok közt egy volt igaz. -
Ez is sok áldás, hála Istenemnek. -

ILKA

Isten megáldja önt. (Homlokát megcsókolja.)

LORÁN

                               Köszönöm.

BIANKA (a kárpitot széttaszítva az odasereglő társasághoz)

                                          Ím!
Nézzék e pásztori jelenetet! - (Lorán felugrik.)

VÁRY

Jolán kisasszony, nemde, jegyesem.
(Gyűrűt húz ujjára.)

JOLÁN (bámulva)

Az. - (Kínos gúnnyal.) Lám, költő szerelme, ha, ha, ha!

JENŐ

Álnok barát! Honáruló, megállj!
Őrséget a honárulót befogni. -

LORÁN

Bájos Jolán! Ön jó, hogy megtaníta
Mint foglalhatni kígyót, ördögöt,
Mindent, mi rossz, egy szóba, s mondni ember.
És megtaníta, hogy egész fajunk
Bűn-mikrokozmosza a lány. - Jenő,
Hát csak tömlöcbe menjek, jó barátom? -
Becsűletes Széphalmi! Még imént
Kivántál vívni egy rossz ló miatt
Jó cimboráddal, ez krajcár fukarság,
Mely ezreket költ, s hogyha megbukott
Mégis hitellel bír, mert a világ
Éhezni lát koldust házajtajánál. -
De hisz még vannak hű s igaz barátim,
Kik a koldúsért is jót mernek állni!
Kondor, te!

KONDOR

               Viszket a nyakam.

LORÁN

                                              Pikó.

PIKÓ

Ily szűk időben jó tanáccsal inkább.

LORÁN

Szendrődy.

SZENDRŐDY

                Már divatlan a szabadság.

HARS

Mit is veszteglünk, hogyha nincs mit enni! -

LORÁN

Tudom már, mit jelent embert szeretni:
Éhség fájdalma az csak, mert mihelyt
Van mit rágódnunk, máris elfelejtenénk. -
Barátság, honszeretet és szerelem,
Szép égi nemtők, tik mind megcsalátok,
Hadd lám a föld legföldiebb leányját!
Nos, szép Bianka! Egyedül vagyok,
Szerelmed lángja ég-e még irántam?
Kövess tanyámra, majd ölelkezünk
S kacagjuk a magas rényt - nos, siess!
Tinéktek, jó barátok, ifju nők,
Búcsúra, íme, legjobb csókomat.
(Ökleivel szétcsapva elsiet, Bianka követi, zavar.)

(Függöny.)